A Csincsilla

A csincsilla, ez a pufók, szürke mókushoz hasonlító barátságos kis rágcsáló Amerika felfedezésével, az Andok hegységből indulva kezdte meg hódító körútját (csak úgy, mint kollégája a tengerimalac). Csapatokba verődve, a kövek között bujkálva élték éjszakai életüket. Nevüket a chinca indiánokról kapták, akik vadásztak rájuk, húsukat megették, bundájukat pedig ruhaként, takaróként használták.  A XV. Században a spanyolok nevezték el ezt az apró, de sokrétűen felhasználható rágcsálót csincsillának.  Amikor az Inkák leigázták a chincákat, azonnal meg is tiltották nekik a csincsillaruhák viselését, a csincsillaprém pillanatok alatt az Inka uralkodó osztály ruha-alapanyagává vált, és kizárólag az Inka nemesek viselhették őket.  A XVI. Században a Spanyolok leigázták az inkákat, Így került Európába. Kedvenc csinjeink az Andokban meglehetősen szerény körülmények között éltek, szárazabb eledelhez szoktak, így a gyomruk is érzékenyebb az átlagnál.  A csincsilláknak szükségük van tiszta vízre, ezért célszerű golyós vagy hasonló önitatót használni, nem tálat, így nem tudják bepiszkolni a vizüket, és a bundájuk is száraz marad. Táplálásuk történhet száraz csincsillatáppal, de emésztésükhez mindenképpen szükségük van jó minőségű réti szénára. Nagyon jó dietetikai hatással rendelkezik a lucernaszéna. Amennyiben ezt nem tudjuk beszerezni, akkor feldolgozott formában (pl.:lucernakarika) is adhatunk neki lucernát. A csincsillák lakhelyének kialakításánál több szempontot is figyelembe kell venni. Nem javasolható számukra a terráriumi tartás, mivel ott könnyen befülled a levegő.  A kereskedések zömében megvásárolható eredetileg deguknak tervezett, 2 szintes ketrec. A kezdő csincsillatartók is ezt szokták vásárolni.  Egy pár baby vagy növendék csincsillának tulajdonképpen ez is tökéletesen megfelel, feltéve, hogy az állatoknak gyakran van lehetőségük kijárni a szabadba. A felnőtt csineknek azonban már érdemesebb egy nagyobb és tágasabb ketrecbe beruházni, főleg, ha babycsinek érkezése is várható. A ketrec kiválasztásánál nem is annyira az alapterület, hanem sokkal inkább a ketrec magassága a mérvadó. Mivel a csincsillák szeretnek ugrálni, ezért jól beváltak számukra a többszintes ketrecek. Sok ketrecben létra köti össze az emeleteket. Ez felesleges, mert a csincsillák másznak, sétálnak, hanem ugrálnak. A ketrec kiválasztásánál tehát ne "dőljünk be" a sok luxustartozéknak. A legtöbbjüket degutartóknak fejlesztették ki.  Sajnos valódi, csineknek kifejlesztett ketrec nem igazán kapható, vagy ha mégis, az csaknem megfizethetetlen. Alternatívaként a nagypapagájoknak készült kalitkák ajánlhatók. Gyakran felmerül a kérdés, hogy legyen-e a ketrecnek alul rácsa (taposórács). A rács megakadályozza ugyan az alom kiszórását, de az állatok számára természetellenes, és komfortérzetüket jelentősen csökkenti. A ketrec méretére vonatkozóan nincsenek minimálisan megszabott paraméterek, de minél nagyobb helyet tudunk biztosítani az állatainknak, azok annál jobban érzik majd magukat. Jól beváltak az 50*50 cm2 alapterületű ketrecek, amelyek legalább 3 emelet magasak. A csincsilláknak is szükségük van búvóhelyre, ezt fűtésszereléshez is használt csövekkel biztosíthatjuk számukra. Ha nincs lehetőségünk arra, hogy csincsilláinknak nagy területet biztosítsunk, akkor naponta legalább fél-egy órára engedjük ki őket a ketrecből, és hagyjuk, hogy szabadon mozoghassanak. De vigyázzunk, nehogy megrágjanak valamit!