Bereczky Zoltán, Mészáros Árpád Zsolt, Szabó Péter Szilveszter

Menü

 
Személyesen
 
Felvételek
 

Egyebek

 

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Színészek

 
Na, hányan jártatok már itt?
Indulás: 2005-05-02
 
Ti küldtétek

Hali!

Ebbe a menüpontba várjuk a Ti véleményeteket darabokról, musical estekről, szabadtéri show-ról vagy bármiről ami a színházzal és BMSZszel kapcsolatos!

Bármilyen beszámolót szívesen várunk!

Írásaitokat a bmsz@citromail.hu e-mail címre küldjétek. :)

bmsz 


Íme az első vélemény a Rudolf  című musicalről:

Rudolf – Az utolsó csók Élménybeszámoló


Mikor megtudtam h valaki visszamondta a jegyét a 2006. május 27-ei
Rudolfra, és a barátnőm rám gondolt, habozás nélkül mondtam igent. Ezen nem
volt mit meggondolni. Szinte repültem a boldogságtól, hogy az elsők közt
nézhetem meg a darabot, és az első szereposztással!!
Teljesen lehidaltam, mikor a neten olvastam az első szereposztást,
miszerint Dolhai Attila volt Rudolf, Vágó Bernadett játszotta Vetsera
Máriát, továbbá Bereczki Zoltán – Pfeiffer, Janza Kata – Larish
grófnő, Földes Tamás – Taaffe gróf, Németh Attila – Ferenc
József, Polyák Lilla pedig Stefánia trónörökösné.
Kicsit elszomorodtam, hogy nem láthatom egyszerre a kedvenceimet, hisz
rajongásom Szabó P. Szilveszterre, és Mészáros Árpád Zsoltra is kiterjed.
Eljött az utazás napja. Teljesen Rudolf lázban égett az egész busz, amivel
egyre csak közeledtünk az Operettszínházhoz. Aztán lefékezett a buszunk, és
már ott is voltunk. A színház kívülről is parádésan festett, hisz tele volt
Rudolfos plakátokkal, ami csak fokozta az izgalmat az összegyűlt
mázlistákban.
A színházban a már szinte szokásossá vált helyemen ültem, a 12. sorban a
15. széken. Megszólalt a már ismerős szignál Náray Erikával, miszerint a
telefonokat kapcsoljuk ki!!Aztán elkezdődött a várva várt előadás.

A nyitánnyal indult, ami fantasztikus volt, és már akkor tudtam, ez a darab
felejthetetlen élmény lesz.Majd széthúzták a függönyt, és egy hintában ülve
megjelent Bereczki Zoli, alias Pfeiffer, a bábjátékos. Elénekelte A város
ünnepel című számot, amelyen megnyitották az új bécsi színházat. Itt
felvonultak a fontosabb szereplők. Rudolf, aki gyönyörű fehér, földig érő
kabátban feszített precíz apja, illetve az ármánykodó Taaffe miniszterelnök
mellett.Vetsera Mária és Larish grófnő leírhatatlanul szépek voltak. Majd
Mária dala következett, amelykönnyeket csal az ember szemébe. Bernadett
nekem már a Rómeóban is átütő volt, de a hangjától teljesen kész voltam.
Itt hangzott el az a furcsa sor, hogy „Lehetsz szegény, lehetsz
KIRÁLY… „ Hát nem érdekes??
Ezek után a Miért nem ért meg engem? Című szám következett, melyet Ferenc
József és Rudolf énekeltek. Ebben az egész addigi úgynevezett
„apa-fiú” kapcsolatukra fény derült. Hátborzongató élmény volt.
A Csuda csinos ez a harc című dal annyira felemelő volt, hogy elfelejttette
az előbbi gyászos hangulatot. Janza Kata előtt emelném kalapom ha lenne,
mert ez egy nyelvtörővel is felért, és mégsem botlott bele egyszer sem.
Majd Rudolf előadta a Hétköznapi hőst, amely ismét a sírásra késztetett.
Ennyi hangulatváltásom első felvonás alatt még soha nem volt, és meg ennek
sem volt vége. Ekkor következett a Walesi herceg bálja, amin Rudolf és
Vetsera Mária találkoztak, és halálig tartó szerelemre lobbantak egymás
iránt. Az Ez most más című számban, Rudolf is , és Mária is elmesélte
valakinek csodás szerelmének kialakulását, majd a végén összetalálkoztak az
emelvényen, és látszott hogy ez egy mindent elsöprő szerelem.
Ezután következett a Fejezze be, kérem! Című dal, amely az összeesküvést
foglalta magába. Hát annyira fülbemászó a dallam, hogy majdnem meg is
tanultuk a szöveget egyszeri hallás után. A Mondd mit tegyek című Rudolf
által előadott dal annyira magával ragadott,hogy megint majdnem sírógörcs
tört rám. Az a rengeteg belső harc, amely főhősünk lelkében dúlt, az nem
csak őt, szerintem mindenkit kétségbe ejtett. Ezután következett Larish
grófnő, és Taaffe gróf hihetetlen keringője, ami … hát wow. Nem
találok jobb szót rá.
Majd a Trallalla-dal ismét vidámmá tett mindenkit. Ezalatt egy körhinta
volt a színpadon, ami hihetetlen volt, és ekkor Rudolf és Mária
eljátszották hogy most találkoznak először, de ez átment a Kettőnk közt
nemrég… dalba, amely ezt a vonalat vitte tovább, és szinte mindenre
utalt ami kettejük közt történt. Majd a Nemzet hív című dalban Pfeiffer
buzdított mindenkit a felkelésre. Hát engem sikerült meggyőznie. Tényleg
olyan volt, mintha harcba hívna, és én mentem volna vele gondolkodás
nélkül.
Ezután Willigut, a kém és megbízója Taaffe gróf megtárgyalták, hogy Máriára
is rá kell állítani valakit. Majd következett a Szerelem vár és semmi más.
Ez igazán jó felvonás befejező volt. Berni hangjától el voltam ájulva, a
hideg rázott az első hangtól az utolsóig.


Szünet


A Második felvonás a Mester és a drót címmel rendelkező hátborzongató
számmal kezdődött, amelyben láthattuk, hogy Taaffe miniszterelnök mint
marionett bábukat rángatja az embereket. Itt minden ember karján volt két
fehér szál, amik Taaffe kezében futottak össze, és tényleg olyan volt, hogy
amikor ő jobbra rántotta őket, akkor azt tették amit „kért”.
Ezután Rudolf jól összeveszett a nejével, Stefániával, aki ekkor a Nem más,
mint én című lehengerlő dalt adta válaszul. Itt aztán már teljesen kész
voltam. Ennek a végén nem igazán tudtuk hogy a taps az előadásnak szól,
vagy Polyák Lilla enyhén szólva hiányos öltözetének…
Ezután rögtön egy bordélyba kerültünk, ahol az örömlányok és Pfeiffer
elénekelték a Kiskatonámat. Hát jujjj… nagyon nagy volt . Ezután az
Így vagyok csak én Rudolf előadásában hangzott el, és hát nem megint rám
tört a sírhatnék?? Naná hogy de!!
Majd jött a darabbeli nagy csalódásom… A Holnap hídja…Nekem az
hogy csak Dolhai Attila énekelte, valahogy nem jött be…De az csak az
én véleményem. Ám ezt kompenzálta, hogy jót nevettünk az egyik barátommal,
hiszen annyira beleéltem magam a darabba, hogy elkövettem egy bakit. A
darabban tapsoltak a szereplők, és én is elkezdtem tapsolni velük. Erre az
említett barát jól kiröhögött, persze senki nem vette észre, csak mi
tudtuk. Hát nem égő? 
Majd hogy el ne felejtsek sírni, bejött Larish grófnő, és jóslatot kért
Pfeiffertől…Ő egy fekete lapot kapott, amelyet meg is énekelt a Csak
az lesz hősben. A papíron valószínűsíthetően a Halál volt, mivel a
háttérben minden fekete lett, és koporsó volt a díszlet…
Ezt Ferenc József követte A rend a Fő!-vel, amiben kimondta a döntő
mondatot… „Nem méltó rá, hogy az utódom legyen!!” Akinél
eddig nem tört el a mécses, az most kezdhetett sírni.
Ezt az Ez szimpla egyszeregy című Mária-Taaffe duett követett. Ebben Mária
ellenállt annak, hogy lefizessék, és félresöpörjék őt. Ez nem kis
teljesítmény, hisz aki ismeri a történelmet, az tudhatja, hogy Mária ekkor
még csak 17 éves volt.
Ezután újra az összeesküvő magyar urak léptek színre. Ezután Mária végre
eldöntötte, elhagyja Rudolfot, és a dal címe hangsúlyozza kettős
érzéseit… a cím : Ez a perc úgy fáj. Majd jött a vidító mester, a
bábjátékos, és előadta az Akár az őszi levelet…Frenetikus volt.
Majd jött a várva várt Te értem születtél, amiben Mária nem tudja elhagyni
Attilát. Rájön, hogy képtelen nélküle élni. A gyűrűjükben is ez áll:
„ Szerelemben együtt Mindhalálig…” Elmennek a Negyedik
dimenzió báljába, ahol Rudolf megtudja, hogy elárulták, és megfogalmazódik
benne a terv… öngyilkosság. Ő és Mária Mayerlingbe utaznak, ahol
Mindketten meghalnak, ám nem tudhatjuk, hogy öngyilkosak lettek, avagy
lelőtték őket.
Befejezésül repríz következett, Ez Bécs címmel. Annyira megható volt.

És persze a Taps. A közönség minden tagja állva tapsolta vissza őket.
Rendes vastapsot kaptak. Fantasztikus volt a díszlet, fantasztikusak a
ruhák, és a színészi játékra már nem találok szavakat. Mindenkinek csak
ajánlani tudom, bár nagyon mély a mondanivalója.
Köszönöm az élményt.
Csetneki Dóra /
Dorisz /


 
Kezd BMSZszel a Netet!

Legyen BMSZ a kezdőlapod!

 

Boldog névnapot! :)

 
Töltsd le / Nézd meg

 - Súgócsiga díjátadó 2006

 - Rudolf a Nap TVben 

 - Last Christmas az Mtv 1-en 

 
Tedd le voksodat! ;)
Melyik szám a kedvenced Árpitól?

Csend
Ezerszín
Indul a lábam
Úgy szeretlek téged
Te vagy a végzetem
Nem is hallottam még ezekről a dalokról
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Előadások, ilyesmik
 
Operettszínház
 
Jegyirodák
 
Mennyi az idő?
 
Hányadika van?
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.