-         Üdv Vezér!

-         Anyu ki ez? – kérdezte Árnyék meglepetten, az anyja ismeri ezt az idegent?

-         Ő itt Vezér. Apád testvére. Bár fiatalabb nála, de apád halála után ő vette át apád posztját.

-         Szia Kölyök! – szólt Vezér Árnyékhoz.

-         Szia!

-         Na de kicsim!

-         Mi a baj anyu?

-         Vezér, ne haragudj rá, még nem beszélt senki mással csak velem, így nem tudja még mi az illem.

-         Ugyan már! Nyugodtan tegezzen. Nem harapok érte.

-         Anyu, mit jelent az, hogy tegezni?

-         Hát valakinek azt mondani, hogy szia!

-         Akkor nem szabadott volna azt mondanom?

-         Hát tudod Vezér idősebb, így tiszteletet érdemel.

-         Ráérsz még elmagyarázni neki, most gyertek.

-         Rendben!

A csikó értelmetlenül nézte a körülötte zajló eseményeket, de érdekelte ez az erdő és kíváncsi volt a többi lakójára is.

-         Megérkeztünk! – jelentette ki Vezér.

-         Váó! Ez a hely csodálatos Anyu!

-         Ez maradt a Démon Erdőből? Ez a kis terület?

-         Igen, sajnos. A többi mind a tűz martaléka lett!

-         Anyu! Szerintem ez így is nagyon szép.

-         Igen…szép.

-         Megvagy Tündér!

-         De nem is!

-         De igen!

-         De nem!

-         De igen!

-         Tündér! Már megint min veszekedtek?

-         Zuhatag azt mondja megfogott, pedig nem is!

-         De igen, megérintettelek! Tehát megfogtalak!

-         Tündér!

-         Na jó, de csak kicsit ért hozzám!

-         De akkor is hozzád ért!

-         Oké, na menjünk játszani tovább!

-         Anyu én is mehetek? – kérdezte Árnyék.

-         Menj csak!

-         De… hogy kérdezzem meg, hogy játszhatok e?

-         Tündér, Zuhatag! Gyertek ide! – Szólt nekik Vezér.

-         Igen? – kérdezték szinte egyszerre.

-         Ez a csikó játszani szeretne veletek – lökte meg Árnyékot Vezér.

-         Mi a neved?  - kérdezte Zuhatag.

-         A nevem Árnyék!

-         Örvendek!

-         Én is! – mondta Tündér.

-         Na menjetek játszani! – szólt Vezér majd Reménysugárral kezdett beszélni. – Árnyéknak nevezted el. Ahogyan Sötétség akarta.

-         Igen, ez miért baj?

-         Nem baj, csak meglepődtem. Te mindig is ellenezted ezt a nevet.

-         Sötétség halála után minden más lett.

-         Igen… Nem hittem volna, hogy meg fog halni.

-         Én sem. De mit tehetünk… az emberek erősebbek voltak nálunk!