Lassan csitult a zaj, de ők még mindig futottak, Árnyék kimerült volt és már alig bírta tartani az iramot. De nem adta fel, csak vágtatott tovább anyja után. Aztán anyja egyszer csak megállt. Árnyék szorosan mellé húzódott. Majd mindketten füleltek és végül Reménysugár szólalt meg.

-         Elmúlt a veszély!

-         Anyu mi volt ez? Miért követtek minket?

-         A szarvam miatt, tudod az embereknek ez varázserőt ad.

-         De azt mondtad, hogy már nincs varázsereje!

-         A mi számunkra nincs is

-         Akkor nekik miért van?

-         Nem tudom, erre nem tudom a választ.

-         És azok az unikornisok kik voltak és miért voltak az emberekkel?

-         Ők nem unikornisok voltak, hanem lovak

-         És mi a különbség?

-         Nekik nincs szarvuk.

-         Tényleg? Ezt észre sem vettem…

-         Tudod az ember ezeket a teremtményeket elfogta és betörte, hogy a saját céljaira használja fel. Persze a lovak nem gonoszak és nem önszántukból csatlakoztak az emberhez.

-         Szegények! – szomorodott el Árnyék.

-         De tudod, nem minden ember gonosz, ezt majd meg fogod tapasztalni. Na gyere, menjünk.

-         Hová?

-         A démon erdőbe.

-         Miért megyünk oda? – kérdezte kíváncsian a csikó.

-         Mert be akarlak mutatni a többi unikornisnak.

-         Vannak többen is?

-         Igen, nem csak mi vagyunk ketten.

-         Akkor vannak még olyan kicsik is, mint én?

-         Hát persze.

-         Majd játszhatok velük anya?

-         Hát persze kicsim, de most menjünk.

Nem is kellett már olyan messzire menniük, hamar oda értek az erdőhöz.

-         Anyu!

-         Igen?

-         Ez a hely félelmetes!

-         Láttad volna még mielőtt leégett, gyönyörű erdő volt.

-         És akkor miért hívták Démon erdőnek?

-         Tudod kicsim a te nagyapádat hívták Démonnak. Az erdő róla kapta a nevét.

-         A nagyapámról?

-         Igen.

-         De miért?

-         Ő volt minden idők legjobb vezére, ő aztán értette a dolgát, de egy idő után megöregedett és így apád, Sötétség vette át ezt a megtisztelő posztot.

-         És a nagyanyám? Róla is mesélj!

-         Ő egy gyönyörű pegazus volt.

-         Pegazus?

-         Igen, tudod az unikornisoknak szarvuk, a pegazusoknak szárnyuk van.

-         Értem. De apa akkor mi volt?

-         Apád unikornis volt, persze volt benne a pegazusok véréből is. De neki nem voltak szárnyai, az apai tulajdonságokat vette át. Ahogy te is.

-         Én miért?

-         Mert én fehér vagyok, te pedig fekete. Ugyanolyan vagy, mint apád.

-         Tényleg?

-         Igen!

-         Isten hozott Reménysugár! – köszönt egy sötétbarna, szinte fekete ló, sörénye viszont az arany színeiben pompázott. Árnyéknak még a lélegzete is elállt. Vajon ki lehet ez a furcsa idegen?