A brácsa, cselló és a nagybőgő

A hegedű mellett a hegedű-család három további fontos tagja a brácsa (mélyhegedű) ,cselló (gordonka) és a bőgő (nagybőgő). Formájuk és alapvető játékmódjuk hasonló, csakhogy a csellót és a bőgőt függőlegesen földre támasztva tartja a játékos , a brácsát viszont, akár a hegedűt az álla alatt.

A brácsa a család alt-tagja n em sokkal nagyobb a hegedűnél  (7,5 centiméterrel) de ettől a többlettől a hangja jellegzetesen finom és lágy. Története és fejlődése szorosan követi a hegedűjét, bár szólóhangszerként sosem osztozott a hegedű népszerűségében. A futamok hajlékony és briliáns játéklehetőségének a brácsa többnyire kísérőhangszerként használt, a harmóniák gazdagítására és kitöltésére.

A 18. század két utolsó évtizedében a muzsikusok fokozatosan felismerték a hangszínek sajátos szépségét.- Haydn és Mozart vonónégyesei egyértelmű tanúi ennek. A 19. század muzsikusai mindjobban tudatára ébredtek értékeinek- Berlioz zenekari darabja, a Harold Itáliában lényegesen szólószerepet juttat a brácsának-, és 1900 óta szolisztikus szerepe folyvást erősödik.

A cselló története egészen más. Mérete a hegedűének nagyjában kétszerese, öblös teste gazdagon zengő, nagy vivőerejű hangot biztosít. Először a 16. században bukkant fel, fontossága azonban a 17. század elejétől fokozódik rohamosan, amikoris először társult continou hangszerként a csembalóhoz, a korai zenekarok és kisebb együttesek harmónia-hordozó bassz usszólamának játékosaként. A 18. század elejétől úgyszólván minden zeneszerző bővítette a cselló repertoárját , többek között J. S Bach szólócselló-szvitjeivel , Haydn, Dvorák, Elgar versenyműveivel. Virtuóz játékosok fejlesztették tovább a cselló technikáját a romantika koráig, amikor a hangszer kifejező lehetőségei kerültek előtérbe. Századunk kiemelkedő csellistái: Pablo Casals, Jacquelin du Pré, Pierre Fournire, Paul Tortelier és Msztyiszlav Rosztropovics.

A nagynagybőgő hegedű-család legmélyebb tagja. Szerkezete némiképp eltér a többi tagokéból, több vonását őriz a régebbi vonós-család megfelelő hangszeréből, a basszus-violából. Bár kissé fátyolos a hangja szólójátékra nemigen teszi alkalmassá, szerepe nagyobb együttesekben és zenekarokban létfontosságú. A egy mélyebb hangok és harmónia-hordozó basszus szólam játékosa. Gyakran játszik oktávpárhuzamban a csellókkal, jelentősen dúsítja és mélyíti a hangszeres szövetet.

Kérdésed van? Írj! E-mail:jooy@citromail.hu