Ez a nap is úgy kezdődött számomra, mint a többi unalmas. Mivel már nagyon untam otthon ülni, elmentem sétálni. És akkor jött egy gyönyörű lány, nagyon kedves volt és megkért, hogy sétáljak vele és beszélgessünk. Én belementem, de sajnos ez lett a vesztem. Egyszercsak a nyakamba ugrott és kiszívta a vérem. Kiderült, hogy a
lány vámpír volt és ezáltal én is az lettem. Aztán már együtt róttuk az utcákat, pusztítottunk, szenvedést, fájdalmat és bánatot okoztunk minden embernek, de mi ezt csak élveztük. Egy nap mégis tévútra tévedtünk. Egy cigány család egyetlen lányát öltük meg és ezért elátkoztak, visszakaptam a lelkemet. Darla egyszercsak eltűnt és agamra maradtam. Hánykolódtam az utcákon, sokáig, nagyon sokáig. Mígnem egyszer jött egy fura démon, aki nagyon kedves volt hozzám és elvitt egy iskolához. A kocsiból észrevettem egy gyönyörű lányt, aki akkor még elég kényesnek látszott. Egyszercsak oda ment hozzá egy testes férfi és elmondta neki, hogy neki különleges feladata van az életben, megállítani, megölni őket, a vámpírokat. Eleinte nehéz feladatnak tűnt a lány számára, de észrevette, mekkora ereje van. Én tudtam, hogy ez a lány lesz az, aki miatt elkövetem vámpír életem első hibáját. Egymásba szerettünk. Ő tudta, hogy én vámpír vagyok, azt is, hogy lelkem van. Én segítettem neki szembeszállni a vámpírokkal. De egy napon megtörtént az, amire egyikőnk se számított. Borzasztó nap volt az. Az nap egy fontos feladatom volt, a démon egy darabját kellett elvinnem minél messzebb a városból, aki pusztulást hozhat a világra.
Aznap nehezen búcsúztam el kedvesemtől, borzasztóan féltem és nem akartam elszakadni tőle. Végül emlékként egy gyűrűt adtam neki, hogy örökké emlékezzen rám, ha nem térnék vissza. De hírtelen megtámadtak minket a démont védelmező vámpírok, akik mindenképpen az újraéledését akarták. Mindent megtettünk, hogy megöljük őket, de megszerezték az utolsó darabot is. Én gyorsan túl tettem magam rajta, de Buffy sehogy sem bírta kiheverni a dolgot, hiszen ő az, akinek védelmeznie kell a világot a vámpíroktól, a pusztulástól. Késő volt és zuhogott az eső, ezért megkértem, hogy menjünk fel a lakásomra, és ott átöltözhetünk és alhatunk is. És most
kezdődött az a borzasztó esemény, amire nem szívesen emlékszem vissza. Kedvesemet leginkább lelkileg sebezte meg az egész, ő azt gondolta, hogy ő tehet az egészről, pedig nekem kellett volna gyorsan elutaznom, ahelyett, hogy sokáig búcsúzok tőle. Tudtam, hogy miattam van az egész, de egy szót se mertem szólni, hisz ő kómás állapotban volt, remegett és nagyon félt. Adtam neki száraz ruhát, aztán mondtam, hogy feküdjön le pihenni, hisz ezek után, mit is mondhattam volna még, azon kívül, hogy: SZERETLEK! De ő csak azt akarta, hogy maradjak
mellette. Sajnos ekkor mindkettőnket elöntött a boldogság és megtörtént a dolog, ami miatt megtört az átok, újra Angelus lettem.
Újra lelkembe költözött a gonoszság, a pusztítási vágy. Ezáltal szenvedést hoztam azokra, akiket a legjobban szerettem, de leginkább kedvesemnek, akit nagyon megsebeztem. Kegyetlenségeket követtem el sorra, öltem, kínoztam. Miért nem ölt meg inkább? Talán akkor nem lett volna ez belőle. Talán a halál megváltás lenne számomra. Bár többször adódott úgy, hogy megölhetett volna, ő nem tette, nagyon szeretett és akármilyen kegyetlen voltam, ő még időt kért. Sajnos egy napon rettentő nagy hibár követtem el, a démont akartuk újraéleszteni. Először nem tudtuk, hogyan kell, de végülis rájöttem, hogy az én vérem kell hozzá. Ezzel egyidőben érkezett meg Buffy, akivel komoly verekedésbe fogtunk. Willow eközben a töbiekkel próbálkoztak egy feketemágiával, hogy visszakaphassam a lelkem, ezzel nagy veszélyt hozva saját magukra. Verekedtünk, bár ez Buffynak a szíve mélyén nagy sebet ejtett. Kegyetlen voltam, de én ezt nem tudtam, nem éreztem. Gonoszságom úrrá lett rajtam. Az egyik pillanatban összeestem, a másikban magamhoz tértem, de semmire nem emlékeztem. Csak őt láttam, gyönyörűbb volt, mint valaha.

Végiggondoltam és rájöttem, hogy mekkora szenvedést okoztam neki, akit a világon a legjobban szeretek. Ő rájött, mi is történt és vad csókolózásba fogtunk. Ő bűntudatott érzett, ő tudta, hogy ezt többször
nem ismételjük meg. Hirtelen elővett egy tőrt és belém döfte. Majd belökött az ébredező démon alagútjába. Csak így menthette meg a világot, és bár neki is ez nagyon nehéz volt, meg kellett hoznia ezt az áldozatot, hisz csak az én vérem zárhatta be örökre a kaput, a gonoszság és sötétség birodalmának kapuját. De nekem nem is az fájt, hogy belém döfte a tőrt, hanem, hogy többé nem láthatom, soha többé.

Írta:novelas@freemail.hu

Köszönjük neki!