Üres!

Üres… hullaszag. A falakon számos ajtó a szobák felé, sötét szájak, vigyázz! elnyelnek…

Felmentem Arra Az Emeletre. TE eggyel lejjebb vártál. Hallgatóznom kellett, megtudni, mi történt Vele, hol lehet a Teste? Mert Õ már biztos, hogy halott.

Halott vagy…

Senki se beszélt Róla, rég nem látták Õt, ágya üres.

Elvitték…

Add fel a reményt, nincs mit tenni, a keresésnek itt vége.

Véged…

Mennem kell, hisz vége. Sejtelem fog el.

Õ is itt lakik, Ezen Az Emeleten. Darla. Te tetted!

Haragom lobogva ég. Kemény léptekkel indulok, érzéseim elvezetnek A Szobához.

Benyitok. Egy fiú gitározik elmélyülten.

- MIT AKARSZ? TÜNÉS INNEN! - ideges.

Szeme sarkából a szemben levõ ágyra néz, mellém. Ott fekszik Õ. Legugolok hozzá, félresöpröm szõke tincseit az arcából. Hófehér bõr, sötét, karikás szem. Nyakán két kis sebbõl már nem patagzik a vér.

DE MÉG ÉL!

Alig észrevehetõen piheg, levegõ után kapkod, mintha az segítene.

IZZÓ SZENVEDÉS…

Felpofozom a fiút. Andrew – villan be a név. Rabszolga. Szerelmes Õbelé, ezért mident megtesz a kedvéért… hát Õ most ezt akarta…

- Miért nem segítettél neki?

- Nem szabad. Nem szabad. Várni kell, amíg meghal. De nem akar. Nem akar. Az átkozott! Mond neki, hogy halljon meg! Szólj rá! Rám nem hallgat, pedig már mondtam neki…Miatta kell itt maradnom. Nem mehetek el! Nem. Folyton csak sóhajtozik, sóhajtozik. Ahelyett, hogy meghalna… Mond meg neki, hogy hagyja abba! Zavar a sóhajtozása, elkezdtem játszani. Hogy ne halljam… és végre meghaljon.

Feljössz TE is, már vissza kellett volna érnem. Biztosan bajba kerültem.

- Túl sokat szívtak ki belõle. Kész csoda, hogy még nem halt meg!

- Ez nem csoda, ez egy átok. Átok. Ez a lány átkozott!

Megõrült. Elõre- hátra ringatja magát, keze sebesen jár, de nem érinti a húrokat. Megõrjítette a lassú halál látványa.

A lány lassan kinyitja szemét, halványan elmosolyodik.

- Ti biztosan angyalok vagytok. Végre meghaltam. Azt hittem, már sosem jön el értem.

Szegénykém, még nem nem teljesült kívánságod.

Nem vagyunk angyalok, csak TE vagy az, de ezt Õ nem tudhatja.

- Akkor maradjatok velem, míg eljön értem. Nem akarok magányosan meghalni.

Várunk.

Órák telnek, de nem mozdulunk mellõle. Szeme lázasan csillog, szomjúság gyötri, de szíve erõsen ver. NEM TUD meghalni!

- Fényt látok, Ti is látjátok? Ott. A távolban. Milyen szép… Szeretnék közelebb menni. De NEM TUDOK!

Elsírja magát. Szemébõl vérrel kevert könnyek folynak le hófehér arcán. Az Utolsó Cseppek.

- Meg akarok halni! Hát nem értitek? Meg AKAROK halni! Segítsetek…kérlek…segítsetek…

Hangja elhalkul, szeme fénye megtörik. De még mindig hallom pihegését! a szíve nem hagyja meghalni.

Arcod szomorú, de szemedben eltökéltség csillog. Rám nézel, bólintok. Csináld csak.

Könnyeim hullanak. Te szerencsétlen lány, egy igazi angyal karja ölel a halálba.

Karjaidba veszed remegõ testét, fejed nyakához hajtod, szád a két kis sebre tapad. Hirtelen felnézel, rám, mélyen a szemembe. Nem tudok másfelé nézni, csak szemedbe. Fogva tartasz, egy pillanatra sem engedsz el. Az elsõ kis korty…tekinteted lángol, fût a meleg VÉR.

Az Õ vére.

Szenvedély. Érted már, miért szenvedek nap mint nap? Halált okozni gyönyörûség nekem.

A lány szemét lehunyja, sóhaja elhal…Köszönöm neked…

Írta: euphorion@intermail.hu

Köszönjük neki!