2.rész - Merész húzás
2006.06.19. 09:14
2.rész - Merész húzás
Mivel Sora nem vett részt a meghallgatáson, hanem csak úgy bevették, mindenki összesúg a háta mögött.. nem sokat fűznek hozzá túl sok reményt..
Sora az óriási színpadot takarítja épp. Úgy érezte, ha már bekerült, akkor tennie kell valami közösségi dolgot, amivel elnyerheti a társulat rokonszenvét.. ezt kihasználva a társulat egyes tagjai, akiknek még feladatuk lenne a felmosás, az összes munkát sorára osztják.
Ez miatt Sora el is késik első, balett órájáról. Az oktató megkéri, hogy mutasson be egy piruettet.. nem sikerül neki valami fényesen.. erre odamegy pár lány, hogy gúnyolódjanak vele. (Mia és Anna) Már csak azért is, mert újonc Sora, és már az első előadásban
szerepelhetett..
Mia a beszélgetés közben megemlíti az Arany Főnixet Laya híres ugrását, amit Laya-n kívül senki nem tud megcsinálni. Laya az ajtóban meghallja, hogy az ő ugrásáról beszélnek, és észreveszi, hogy Sora is ott van a beszélgetők között.. Laya alkut ajánl Sora-nak: Ha megtanulja az Arany Főnixet egy hét alatt, maradhat a társulatnál.. Ha nem, mennie kell. Sora persze teljesen elszánja magát, állja a fogadást.. Rengeteget készül az ugrásra. Segítségére van természetesen Ken, valamint segít még neki Mia és Anna bűntudatból, mert miattuk kellett belemennie ebbe az egészbe.. Azt azért meg kell említsem, hogy Sora teljesen az alapoktól kezdi a tanulást.. először meg kellett tanulnia a trapézon lengenie.. később ha bár a trapézon gyönyörűen forog, a végén a másik trapézt soha nem sikerül elkapnia. Mindig csak egy hajszálon múlik..
A bemutató előtti éjjel a Fantom megjósolja neki, hogy nem sikerül megcsinálnia a Főnixet.
Az egy hét leteltével ki kell állnia, megmutatni mit is tud.. A társulat minden tagja a lelátón ül, hogy megnézze a Főnixet Sora előadásában. Sora gyönyörűen végrehajtja az ugrást. Ilyen jól még a próbákon sem ugrott. De a végét ismét elvéti és leesik a hálóra. Elkezd sírni, de mikor kiszáll a védőhálóból Laya megnyugtatja, hogy az ugrása az igazi Főnix volt, bár voltak benne hibák, és nem csüggedjen, mert megmutatta milyen tehetséges. Így Sora maradhat a társulatnál.
Az egész persze ünnepléssel fejeződik be.
|