Ez a kedves kis muzsika itt fent a play gombbal indul, magától értetődő módon, és a stop gombbal kikapcsolható, ha zavar.
Camouflage
band
Marcus Meyn-vocal
Oliver Kreyssig- keyboard
Heiko Maile- keyboard
1986-ban alakult német szintizenekar. Az első albumuk 1987-ben jelent meg Voice& Images címmel.A korong zenei anyaga mind hangszerelésében, mind hangulatában közel állt az akkori Depeche Mode (Black Celebration,Music for the Masses albumok) munkásságához. Néha szinte kisérteties a hasonlóság,akár Marcus énektémáit, akár a szinti hangszineik némely fajtáját vesszük alapul. Azt hiszem joggal nevezték némelyek őket a német DM-nak. Erről az albumról a The Great Commandment, Stranger Thoughts, Neighbours c. dalok jelentek meg single-ként, melyekhez videó is készült. A második The Methods of Silence c. lemezük 1989 nyarán jelent meg, amely nagyjából az első anyag vonalát viszi tovább, olyan gyöngyszemekkel, mint a One Fine Day, Anyone, Pictures of Life, Feeling Down és a máig legismertebb slágerként számontartott Love is a Shield. Ezen anyagok után duóra szűkültek, ugyanis Oliver jóideig magára hagyta a csapatot. Egy hosszabb -2éves- szünet után, 1991-ben jött ki a harmadik LP-jük, amely a Meanville címet viselte. A zenei megközelítés már egyre távolodott a Mode-ot követő megoldásoktól és inkább a darkos, néhol gitárosabb, élőbb hangszerelés jellemezte az anyagot. A kitűnő videóval ellátott Heaven c. kislemezük már némileg éreztette a változásokat. Valahogy azonban ezen időszakban mégis kívül kerültek a köztudatból. Talán egy újabb, könnyed, Love is a Shield-szintű slágert vártak volna tőlük, ezen súlyosabb, kísérletezőbb anyag helyett. Az ezt követő Bodega Bohemia c. lemezükre azonban újra visszatért az elektronikus-szintetikus-depeche-es hangzásvilág, talán méginkább szomorkásan, mint azelőtt. A Suspicious Love c. kislemezükön kívül jópár remek található ezen az amúgy egységesen magas színvonalú lemezen. Talán a nagy nemzetközi áttörés hiánya, talán ki tudja miféle ok késztethette a zenekart az 1995-ös (szerintem leggyengébb) Spice Crackers c. lemez elkészítésére. Az addigi anyagaik invenciózus, komoly színvonalát felváltotta az idétlen dance-slágerek felé való zenei elmozdulás, a komolytalan szövegvilág és az erőltetett törekvés a mainstream világ felé, ami eléggé kitűnik az X-ray és a Bad New c. nótákból és azok videóiból is. Ha hasonlítanom kellene valamihez ezt az anyagot, talán a Kraftwerk '91-ben kiadott remixalbumának (melynek szintén volt némi kereskedelmi jellege) valami gyengébb változata. Azonban minden igyekezet és önkifordulás ellenére elmaradt az áttörés, ugyanis nem lett túl nagy sikere ennek a korongnak sem (sőt, szinte alig lehetett róla valamit hallani). Talán nem véletlen, hogy ezután 8 év hosszú szünet következett a csapat életében. 2003-ban viszont újra visszatértek, méghozzá a korábban kivált Oliverrel, újra hárman és szerencsére a legutóbbi Sensor c. koronggal nem okoztak csalódást, mert elég erős anyag és nagyon egyben van. Igaz, hogy önálló arculat nem igazán jellemzi ezt a lemezt sem, mivel depeche-esebb, mint valaha (az album fő zenei mentorai a DM Ultra és Violator lemezei), dehát legalább visszatértek ahhoz, amiben a legjobbak... nem beszélve arról, hogy őket valahogy mindig is ilyennek szerettük.
AJÁNLOM AZ OLDALT
