2. fejezet

Reggel fáradtan ébredt. Az előző nap eseményi tűzként áradtak szét agyában.

Rögtön tudta, hol keresse Dumbledore-t. A Roxfort… Ismételgette egyre jobban. Miután elvégezte a szokásos teendőket, kilépett a házból. Tett egy sétát, hogy elméje kitisztuljon, és még egyszer átgondolhassa tervét.

A várt hatás nem is maradt el. Mikorra visszaért, megint frissnek és üdének érezte magát, oly sok idő után újra.

-         Na lássuk… Oda hopponálok a Roxfortba. Aztán megkeresem Dumbledore-t és hűséget esküszöm neki… Ez nem jó! – kelt fel indulatosan az ágyáról.

A fekete takaró hanyagul volt elterítve. Látszott rajta, hogy a férfi nem először áll fel róla a mai nap során. Az ágy melletti éjjeli szekrényt egy üres pohár és gyertyák foglalták el. A szobában egy szekrény kapott még helyet. Nem nagy ház volt, meg kell hagyni, épp csak akkora, hogy elég legyen egy embernek. A szoba mellett nyílt rögtön a konyha, majd a mellékhelység, egyben a fürdővel.

-         Akkor egyszerűen állást vállalok! – született meg benne az elhatározás.

Még el sem pakolt maga után, úgy rohant. Hopponálni próbált, de valamilyen különös oknál fogva nem ment neki. Aztán beugrott: Hát persze! – csapott a homlokára – A Roxfortban nem lehet hopponálni.

Elmosolyodott a saját hülyeségén. A birtok melletti kis faluba, Roxmortsba érkezett, immár sikeresen. Ámulattal nézett körül: De rég jártam itt… Lassan lépdelt a kis sikátoros utcákban. Nézte a kirakatokat, az embereket, akik mind boldogan sétálgattak, mit sem sejtve Voldemort terveiről.

Beletelt egy fél órába mire meglátta a kastély legfelső tornyát. Gyönyörű és semmit sem változott! – nyugtázta magában. Ahogy nézte az épületet egy kis üveg visszaverte a nap sugarait egyenesen a szemébe. Egy pillanatra elvakult, de mit sem törődve tovább haladt.

A tölgyfa ajtók hívogatóan voltak kitárva – mintha előre tudták volna, hogy valaki sok idő után, újra ide látogat. Mikor belépett otthonos melegség áradt szét benne. Szívesen körül nézett volna, de tudta: nem ezért jött. Kíváncsiságát elnyomva kutatta fel az igazgató szobáját.

Roppant különös módon, az, magától kinyílt.

-         Szép jó reggelt Perselus! – köszöntötte vidáman Dumbledore és beinvitálta.

-         Honnan tudta…? – értetlenkedett.

-         Még is csak Én vagyok itt az igazgató, nem de? – erre a fekete taláros csak kérdőn felhúzta egyik szemöldökét. – Mi járatban erre?

-         Munkát keresek. – jelentette ki jeges közönnyel Piton.

-         Valóban? Lenne itt egy.

-         Nem is érdekli hány R. A. V. A. SZ. –om van?

-         Tisztában vagyok vele. Szóval, van itt egy megüresedett állás…

-         Miből?

-         Bájitaltan… - felelte kurtán Dumbledore.

-         Az Nekem tökéletes lenne.

-         Azt meghiszem. - az öreg mágus szájára sejtelmes mosoly ült ki.

Perselus elmélázva bámulta a tűzpiros főnixmadarat, amit az idős professzor is észre vett.

-         Más óhaj, sóhaj? – állt fel Dumbledore a helyéről, mire Piton is észbe kapott.

-         Nincs. – felelte ridegen.

-         Ez esetben. – tárta szét karjait az ősz hajú – Üdvözlöm itthon! A pincében van egy üres szoba. Megfelelő lenne?

-         Tökéletes.

-         Letalál, vagy esetleg hívjak egy házimanót?

-         Köszönöm, de szeretnék körbe nézni.

-         Rendben. Még találkozunk. – zárta le a beszélgetést Dumbledore.

Piton méltóságteljesen lépkedett a lépcsőkön és érdeklődve figyelte a szinte változatlan helységet. Útközben senkivel sem találkozott, aminek kifejezetten örült.

-         Merre lehet? – húzta fel egyik szemöldökét és megpróbált benyitni az első ajtón, amit lenn talált, ám az nem engedelmeskedett.

Tovább keresett. Egytől-egyig zárva voltak. Hirtelen lépésekre lett figyelmes és pár perc múlva meg is látta a hangok forrását.

-         Ezt – emelte fel kezét, amiben kulcsok voltak – elfelejtettem oda adni. – vigyorgott Dumbledore.

-         Köszönöm. – morgott vissza, nem túl fényesen a másik és elvette a fémtárgyakat. – Hányas szoba?

-         A hatos, kicsit arrébb.

-         Professzor…

-         Igen?

-         Be kell vallanom valamit, és nem vagyok benne biztos, hogy ezek után is fel akar még venni.

-         Valóban? Hallgatom.

-         A Sötét Nagyúr szolgája voltam.

-         És? – Perselus igen csak meghökkent ezen a könnyedségen.

-         Hát, maguk ellenségek, nem?

-         De.

-         És ilyen lazán veszi?

-         Tudtam…

-         Tudta? – vágott közbe Piton.

-         … és azt is tudom, hogy miért pártolt át a mi oldalunkra.

-         Honnan? – húzta fel bal szemöldökét úgy, hogy az már szinte súrolta a feje búbját.

-         Tudja Perselus, van elég emberem ahhoz, hogy elsőként értesüljek olyan dolgokról, amiket mások csak hónapokkal később tudnak meg.

-         Ez mind tiszteletre méltó, de… Még mindig biztos abban, hogy megfelelnék az állásra?

-         Teljes mértékig. – Dumbledore látva Piton értetlenkedését tovább folytatta – Nincs annál nagyobbra becsülendő, ha valaki belátja hibáit és megpróbálja kijavítani.

-         De én…

-         Tudom, hogy az édesanyja miatt van itt, de – emelte fel mutató ujját – azt is tudom, hogy megbánta.

Ezt honnan tudhatja?

-         Megbízom magában, remélem kölcsönösen. Hajlandó mellettünk harcolni Voldemort ellen? – Piton itt elgondolkodott.

-         Igen. – jelentette ki elhatározottan.

-         Örülök. A holmija a szobájában van. Mától kezdve ez az otthona, a régi ház nem maradhat meg. – Perselusnak még szólni se volt ideje – Kellemes pakolást!

Azzal az idős mágus hátat fordított és otthagyta.

Ennyi? Ezt jól megcsináltam magamnak.

Ahogy a kulcsot behelyezte a zárba, az, kattanással jelezte, hogy nyitva áll, ám amikor benyitott azt kívánta bárcsak ide se jött volna.

Az egész szobát világosság uralta, ami magában nem is lett volna olyan nagy baj, de a fénynek köszönhetően tisztán lehetett látni, hogy mindenhol por és piszok van.

Azt hiszem, megvan a mai programom, ha itt akarok aludni az éjjel.

Jobban körbe nézett. Két külön részre volt osztva a szoba. Az elsőben, ahova az ajtó is nyílt, egy ágy, egy beépített szekrény és egy kis éjjeli asztal állt. Majdnem ugyan úgy festett, mint eddigi otthona, egy kivétellel: a színek. Mind világosak, és vidámak voltak.

A másik ízlésesen be volt rendezve bájitalkészítésre.

Arra gondolt, elég egy pálca suhintás és minden tökéletesen meg fog felelni az ízlésének. Ám tévedett. Alighogy minden szépen és ízlésesen beállt, egy pillanat alatt újra a régi lett.

Hát itt meg mi történt?

Ahogy kimondta, a por alól egy kandallóból füst szállt ki és Dumbledore jelent meg.

-         Látom ma igencsak szelektív a memóriám. A szobát még két kerek napig varázslásmentes bűbáj védi! Remélem, attól még feltalálja magát. – amilyen gyorsan jött, úgy is tűnt el.

Perselus mérgesen kapta fel a kabátját és rohant is ki.

Azért sem megyek el! Ki fogom bírni!

Útja a birtok melletti kis faluba vezette a mai nap során, már másodszor, hogy beszerezhesse a dolgait.

Utólagos megjegyzés: az a kis üveg nem véletlen… J Hisz Dumbledore mindent tud…