A szkíta aranyszarvas A térdre rogyott szarvas eredeti napszimbólum ábrázolás. A sumér és a vele rokon kultúrák egyik fontos eleme: a téli napforduló mélypontra érkező Napkorongja a felemelő madarat várja, hogy újra felvigye az égbolt magasabb pontjára a nappalok hosszabbodásával. (Bobula Ida szerint Tur-Ullu-nak kell nevezni a Nap ezen formáját! Tur-Ullu jelentése: új fény, szó szerint Tur - fiatal, új, kisebb gyermek, Ullu - csillogás). A téli napforduló - a sumér Gurusunu (vö. a magyar Karácsonnyal. A szerk.) - mint vallási ünnep hosszú évezredeken át megtalálható Keleten és Julius Caesar Kr. e. 56-ban iktatja be a római ünnepek közé a bábeli kalendárium bevezetésekor. Az ünnep neve: A Legyőzhetetlen Isten Napja.) (BJF) Rendhagyó csoportos könyvismertetés Az ismertetett könyvek Badiny Jós Ferenc: Káldeától Ister-Gám-ig I.-II.-III. (BJF) Badiny Jós Ferenc: Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig (BJ2) Badiny Jós Ferenc: Az Ister-Gam-i oroszlánok titka (BJ3) Badiny Jós Ferenc: A magyar nemzet történetének kis tükre (BJ4) Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai I. (BK) Bakay Kornél: Kik vagyunk? Honnan jöttünk? (BK2) Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete (BT) Baráth Tibor: Tájékoztató az újabb magyar őstörténeti kutatásokról (BT2) Bíró József: Körösi Csoma Sándor és a szabirok (BJ) Dúcz László: A közöttünk élő turulmadár (DL) Csicsáky Jenő: Mu, az emberiség szülőföldje (CSJ) Csomor Lajos: Őfelsége, a Magyar Szent Korona (CSL) Friedrich Klára: Roga koronája (FK) Gosztonyi Kálmán: A kazár anyanemzet birodalma és nyelve a Tárih-i Üngürüszben (GK) Götz László: Keleten kél a nap I-II. (GL) Grandpierre K. Endre: Aranykincsek hulltak a Hargitára (GKE) Katona Sándor: Honegyesítő Árpád (KS) Nagy Gyula: Az ellopott magyar őstörténet (NGY) Padányi Viktor: Dentu-Magyaria (PV) Pap Gábor: Hazatalálás (PG) Pap Gábor: Jó pásztorok hagyatéka (PG2) Pap Gábor: Angyali korona, szent csillag (PG3) Eredet és lét, nyelv és kiteljesedés Kiindulás Ha egy népnek két őstörténetéről esik szó, az nem feltétlenül tekinthető gazdagságnak. Valóban, ebben dúskálni nem öröm. Ma még nekünk is kettő van. Ez a könyv azon magyar, főleg történész szerzők műveire támaszkodik, akik kísérletet tesznek arra, hogy csak egy őstörténet maradjon a kettő közül. Másik magyar őstörténetről kell beszélni ott, ahol van egyik is. Ezt az egyiket jól ismerjük tanulmányainkból. Ma összefoglaló néven finnugor szemléletű történetírásnak nevezik és az a kezdetleges fejlettségi szinten állónak tekintett, kezdetben halászó és vadászó, fejlett hit és tudás nélküli magyarságot az Ural-környékéről eredeztetve juttatja el - menetközben másoktól felszedve a civilizáció áldásait - a Kárpát-medencébe, mindezt döntően olyan nyelvészeti érvekre építve, amelyek soha nem bizonyított feltételezéseken alapulnak. A másik magyar őstörténet ezzel szemben a Régi Kelet, Mezopotámia, Korezm és a Kárpát-medence tájairól vezeti 10.000 éves távlatban számolva az egymással rokon népek áramlását úgy, hogy a bonyolult fejlődési folyamat kitérőkkel bőven tarkítva ugyanitt, a Kárpát-medencében az Árpádi honfoglalással ér véget úgy, hogy határozott folyamatosságot ismer fel eközben az első mezopotámiai magas kultúra - egyébként egész Eurázsia életét alaposan befolyásoló - továbbvitelében. Az előbbi elmélet nem túl régi, hozzávetőleg kétszáz éves története van és legfőbb ismérve, hogy ajándékba kaptuk a Habsburg néven ismert osztrák uralkodóháztól politikai alapokon. A másik egyidős magával az emberiséggel, a magyar néppel, de félő volt, elfelejthetjük az első miatt. Hogy nem fogjuk elfelejteni, - sőt rövidesen újra megtanuljuk - arról azok a történészek, nyelvészek, műtörténészek gondoskodtak, akik emigrációba - külföldibe és hazaiba - kényszerülve nem nyugodtak bele a megváltoztathatatlanba, erőfeszítéseik és kutatásaik nyomán újra kisarjadt az elfeledni ítélt történelem. Ez a könyv arról beszél, amit ők állhatatos munkájukkal kiástak, bizonyítottak és újra napvilágra hoztak. Hogy a finnugor történetírás tételei nem állták ki az idők próbáját, az számunkra csak a kisebbik baj forrása. A nagyobbik bajt a kizárólagosság felfogása okozta, amelynek következtében semmilyen más irányú tájékozódás nem volt lehetséges a magyarországi tudósok munkájában. Ezáltal önmagukat zárták ki a történelmi kutatások világméretű folyamatából. A világ tudományos főáramától való elzárkózás számunkra lesújtóan végződött és a ránk eső jogos örökség elismertetését is lehetetlenné tette hosszú időre. Távolmaradásunk örökségünk felkutatásától önjelölt népek számára lehetővé tette, hogy egymással vetélkedve “vállalják” és sajátítsák ki azt, amihez ajándékként hozzáférhettek. Ahelyett, hogy magyarul olvastuk volna el magunk az ókori leleteket, ezek az eredmények mind valamely külföldi nyelven nyertek először értelmezést és elnevezést, - szerintünk túlnyomóan sokszor hibásan - jelentősen megnehezítve a szakirodalomba beivódott tévedések korrigálásának esélyét. A pártatlan nyugati tudósok azonban ébren tartották helyettünk is őstörténetünk gyökereit, remélve, hogy egy napon magyar nyelvű kutatók oldják majd meg azokat a rejtélyeket, amelyekre ők a magyar nyelv anyanyelvű birtoklása híján nem lehettek képesek. Ez az egészen egyedülálló és különleges magyar nyelv - amelyet irigyei becsmérlően betolakodottnak és magányosnak neveztek, mert rájöttek rendkívüli tulajdonságaira, - hordozója az isteni tudásnak, hitnek és magába sűríti mindazt a hagyományt, amely hosszú évezredek felhalmozott tudását és tapasztalatát hordozza hallatlan tömörséggel és kifejezőkészséggel. Akit ez a másik magyar őstörténet érdekel és többet szeretne róla tudni, nagy fába vágja a fejszéjét, de megéri a fáradságot. Olyan közös kincs birtokába juthat, - a bizonyosság állapotába - amit máshol ma talán nem szerezhet meg. A kockázat elenyésző: a felhozott és ismertetett művek mögött milliónyi oldal történelmi irodalom áll bizonyítékként és mind arról beszél, hogy az elsőnek nevezett történelem nem tartható tovább. E tenger irodalom nem volt eddig ismert széles körben itthon, ezért nem elvesztegetett idő az, amit most pótlásként még behozhatunk és agytekervényeink sarkaiban is rendet teremthetünk. A feladat tehát emberes, ehhez mért lendülettel is kell hozzáfogni a rendbetételhez. Mivel most hozzávetőleg tízezeréves történeti időszakot tanulmányozunk át, sok részlet háttérbe szorul, mert ez itt történelmi vázlat. Nem részletkérdések tisztázása a cél, hanem nagyléptékű folyamatok felvillantása és új összefüggések bemutatása. Aki tehát pl. a szkíták részletes ügyeinek teljes tisztázását várja most, annak a nagy könyvtárakba kell mennie ezután is, de az is könnyen meglehet, hogy sok tekintetben még nem is írták meg a hiányzó részeket. Segédeszköznek szánom minden érdeklődő kezébe e kincsestárat azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az elkövetkezőkben e tárgyban bárhol megjelenő művek, cikkek mondandóját az érdeklődők egy már előkészített kronológiába el tudják helyezni. Dr. Baráth Tibor: Tájékoztató az újabb magyar őstörténeti kutatásokról c. (Turul Kiadó, Veszprém, 1989.) (BT2) 52 oldalas tárgyszerű munkája sok fontos megállapítást tartalmaz az őstörténet kutatásának helyzetéről. Főképpen nyelvészeti alapokra helyezett őstörténete általános döbbenet tárgya megjelenése óta. A szakma fenntartásaival kísért gondolatai majdnem minden tekintetben gyökeresen ellentétben állnak a hagyományos történetírással. Elmenni mellette azonban nem lehet, annál is inkább sem, mert cáfolata sem jelent meg. Egy idézetet mindenképpen le kell itt írni Baráth gondolataiból (BT2 52.o.): ...mindezideig semmi olyan nyomós ok nem merült fel, ami miatt nekünk (külföldi magyar kutatók - A szerk.) módosítanunk kellene tudományos tételeinket, főleg pedig, hogy szembeforduljunk a nem-magyar tudósok - sumérológusok, egyiptológusok - magyar vonatkozású megállapításaival. Kívánatosnak tartjuk azonban, hogy a hazai tudománypolitika egyoldalú tájékozódása enyhüljön, mert erre az idő nagyon megérett. ..... Hogy a felkínált egyezség még talán némelyek szerint korai, azt egy másik idézet mutatja Bodor András tollából: ... Az utóbbi évtizedekben aztán, különösen a külföldre szakadt történészek és nyelvészek, valóságos divattá tették a sumér rokonság kutatását és olyan szellemi ragály kerítette hatalmába őket, mely tudatos túlzásokhoz, hamisításokhoz, enyhén szólva minden tudományos alapot nélkülöző elméletek kiagyalásához vezetett.... E sajátos magyar-magyar elméleti gerillaháború tehát még nem ért véget. Csak mindannyiunk közös érdekében kívánhatjuk, hogy e csata minél előbb közös békével érjen véget - és itt ebbe még egy kapituláció is belefér - mert most nemcsak erről van szó. Kezembe vettem gyermekeim leendő magyar történelemkönyvét. Rövidesen kézbe veszik ők is. Áttanulmányoztam leírásait a magyar őstörténetről és utána eredtem az ott leírtaknak. Ami onnét kimaradt, vagy egy “kicsit” másképpen van, az itt található meg. Hogy a két történelem még csak köszönő viszonyban sincs egymással, az nem az én hibám. Az itt felhozott munkák egy “másik” magyar őstörténelem forrásai. Ezt olvasva, ha holnap felébredünk, már nem ugyanazok leszünk, akik eddig voltunk. Az a sok-sok évezred, ami e vázlatos kronológiában szemünk előtt filmszerűen lepereg az emberiség hajnalától kezdve, döbbenetes új megvilágításba helyezi nemcsak a mi, de az egész civilizált világ történelmét. Kidobhatjuk a szemétre régi hiedelmeinket, tévedéseinket. Nem csak magunknak okozunk ezzel munkát, az eddigi egész Világtörténelmet is újra kell írni, mint ahogy szerzőink ezt nagyrészben már meg is tették. Az alant kibontott történelem feleslegessé teszi az ún. ellentörténelem felvillantásának lelki terhét is, mert mellette nem marad más, csak az maga. A minket érdeklő történelem A Régi Kelettel kezdődő feldolgozott irodalom áttanulmányozása alapján egy hatalmas ívű, egyetlen lendülettel megrajzolt történet kerekedik ki. A valahol a Duna-medencében, Kaukázus, Korezm táján kialakuló ősnép a műveltség igen magas fokára jut el. Nyelve lesz, írni kezd, túléli a bibliai Özönvizet, megtelepszik a folyóvölgyekben, földet művel, fémet munkál meg, társadalmakat szervez, birodalmakat hoz létre, benépesíti a Régi Keletet, annak közeli és távoli környékét egy olyan vallással és kultúrával, amelynek felhalmozott tudásából az egész világ mind a mai napig él, biztos lábbal jár az égbolton, a csillagok és csillagképek jelenléte, mozgása és üzenetei számukra élő és parancsoló kötelességeket, eligazodást rejtenek életükben. És beszél, méghozzá a világ Úr-i ősnyelvén. Sumér - e talán százéves nyelvészeti műszót ideje egyszerűen mahgar néven tovább tárgyalni, - ujgur, egyiptomi, hettita, katti, etruszk, pilisi, kánaáni, kelta, pannon, szkíta, pártos, avar, szabir, hun és magyar mind egy ősi tőről fakadó nyelven beszélt. Ezért nem szabad, hogy az előkerülő temérdek nép neve bárkit is megzavarjon, hisz ugyanazt a hun-magyar ősnyelvet beszélték és írták, amin mi magunk is felnőttünk. E sok népnév ma már csak földrajzi elhelyezkedésre, korra, hivatásra utal, de a könnyebb érthetőség érdekében tovább használjuk iránytűként. Óvatosságra azonban itt is nagy szükség lesz, mert a népek sok vonulásuk közben bármely szerzőnél könnyen átkeresztelődhetnek akár menet közben is. Mu és a történelem hajnala A Mu-ról szóló könyv - amely a Csendes-óceánban leírt hatalmas kontinens lett volna - ismertetése leginkább azt célozza, hogy érzékeltessem, a történelem nem pár ezer éve kezdődött. Fel kell készülnünk lelkileg arra, hogy kiderülhet, sok tízezer évben kell gondolkodjunk ezután, ha a művelt emberről esik szó. (Gondoljuk csak meg, kultúránk gyökerei a Zodiákus rendszeréből is táplálkoznak. Amíg a történelem egyszer körbejárja a Zodiákust, az 12 x 2160 év. Vajon hányszor kellett körbejárnia, mire a feleszmélő ember már ismerte az éppen soron következő csillagkép nevét és üzeneteit? Ha csak egyszer elég volt megfigyelni, az is 25.000 évnyi tudatos emberi gondolkodást jelent. Várkonyi Nándor A Szíriát oszlopai-ba fektetett munkássága sem veszett el, az általa összeszedett kultúrtörténeti adatok még jól jöhetnek a kőkori kultúrák újraértékeléséhez.) Nem sugalmazom azt, hogy az a történet közvetlenül a Régi Keleten vagy Egyiptomban folytatódik, bár Mu és kultúrájának jelképei ma is körbevesznek bennünket. De azt nyugodtan mondhatom, aki belenézett tízezernyi évek mélységébe, csak meríthet és tanulhat belőle, többek közt szerénységet és távolratekintést. Az előzmények szálai egyfelől Indián, Burmán keresztül mutatnak vissza keletre, másrészt Atlantiszon, Közép- és Dél-Amerikán keresztül nyugatra egy közös pontra, a Csendes-óceán szigetvilága helyén létezett Mu-ra az Anyaországra, az elsüllyedt kontinensre. A történész ..... - Baráth Tibor véleménye - egyenlőre nem látja, Csicsáky hosszújáratú tengerészkapitány idevágó kutatásai ellenére sem, hogy az említett földrajzi és geológiai adatok a magyar nyelvű népek őstörténete elé volnának illeszthetők. Mu történetének alapos felderítése érdekében embernek való feladat lehetne Amerika ősi romvárosainak kimerítő vizsgálata, a Naacal és a mexikói Maya kőtáblák elemzése, mert könnyen meglehet, minket érdeklő dolgok is vannak bennük leírva. Mu gyarmatainak fejlődése kísérteties hasonlóságot mutat a mezopotámiai kultúra szétterjedésének történetével: az anyaország kiáramló néphullámainak gyarmatai idővel eljutottak a fejlődés olyan fokára, hogy önálló gyarmatosítókká léphettek elő - ezt az átfogó folyamatot a sumér tágulás is elérte növekedése folyamán. Ez a siker talán csak a fejlődésben legelsők jutalma lehet, az utánajövők már a benépesült földön csak véres küzdelemre ítélve juthatnának előre. Részben erről is szól az őstörténet: Az elöljárók, felfedezők jutalma gyakran odavész az utánajövő pusztítók kezén. Jutna feladat a geológusoknak is bőven. Mindjárt egy fontos kérdéssel kellene kezdeni: hogyan lehet a lemeztektonika elméletébe beilleszteni földrészek elsüllyedését? Mit tudunk kezdeni az évmilliókban számoló geológus földtörténetben 10-12000 évvel ezelőtt lejátszódott kataklizmákkal. Valóban biztos-e, hogy a hegyek emelkedtek fel és nem az óceánok szintje süllyedt le kitöltvén a beomlott kontinensek által hagyott űrt. Biztos-e az, hogy Tiahuanacot ma 5000 méteres magasságban nem a tenger szintjén építették, hanem eszelős módon felhordták oda köveit. Nem attól került-e oda, mert Mu, az Atlantisz és a többi elsüllyedt föld beomlása miatt a víz kitöltvén az űrt, szintjét mind lejjebb vitte? A Régi Kelet első magaskultúrája Minden okunk megvan rá, hogy a Régi Kelet kezdeteivel ne elégedjünk meg, mint az írott történelem kezdetével. Ugyanis ott kész kultúrák nőttek ki a semmiből. Valahonnét odajött és helyben kiteljesedett, a szellemi tudás birtokában lévő társadalmak felépítették itt is új világukat. Irdatlan történelmi mélységekbe kell leereszkedni annak, aki fel akarja fogni az emberi műveltség gyökereit. Számunkra sem érdektelen tanulmány ez, hisz látjuk majd, mai tudásunk szerint a magyar történelem is a Régi Keleten kezdődik. Látjuk majd azt is, ha a Kr.e. V. évezred közepe táján már bizonyítható sumér nyelvű kultúra jelenik meg készen, írással, egyistenhittel, iparral, földműveléssel, fémművességgel, társadalmat alkotni készen, kiforrott szellemi háttérrel, az bizony több, mint elgondolkoztató. Al-Ubaid - Ur városának tartozéka Özönvíz előtti leleteivel - neve sem véletlenül kerül szóba annyiszor. Az angol Woolley itt ásta ki a nevezetes Özönvíz előtti telepet, majd találtak még ilyet Urukban, Eriduban is, és még nagyon sokat, épp a sumér központok alatt. Látjuk majd azt is, hogy az ősi napvallás és nemzeti vallás jelképei a népművészetben mind a mai napig ezernyi szálon kötnek össze bennünket a múlttal. Természetesen igen fontos a történelmi események felderítése, de legalább olyan fontos az alkotó szellem máig tartó kincseinek megbecsülése, népeink alkotásainak ismerete, megbecsülése és ápolása. Tekintsük ezt kronológiánk előzményének. Magyar vonatkozások felismerése Az őskorban az volt a szokás, hogy az első letelepedő adott nevet a környéken mindennek, az utána érkezők ezt használták. Magyarul értelmezhető nevek tömkelege takarja be Európát, a Régi Keletet, Afrikát. Szemünk előtt pereg le az a történet, amelyben Mezopotámia, Egyiptom, a Boldog Arábia, Eritrea, az afrikai Nagy-Tavak vidéke, a Földközi-tenger vidéke, a Hettita Birodalom, Indus-völgye, Kréta, Kis-Ázsia, Hellasz, Nyugat-Európa, Észak-kelet Európa benépesül és civilizálódik magas szinten a sumér (mah-gar) nyelvű ősnép szétáramlása következtében. A Tudás Népe ők, - olyan szerencsések lehettek, hogy szorgalmuk és tudásuk folytán, kedvező életfeltételeik által korábban juthattak el a szellem művelésének lehetőségéhez, - minden műveltség kezdete a Régi Keleten. Nagyon fontos itt és most leszögezni azt, hogy ha egy földrajzi név magyarul értelmezhető, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy ott magyarok laktak. Sőt, igen óvatosnak kell lennie bárkinek is olyan következtetések levonásában a ma is folyamatos, sőt egyre inkább lendületre kapó, feltárás alatt álló ősi sumér-magyar nyelvi kapcsolatokról, amelyek többet állapítanak meg annál, amennyit abból kétségkívül bebizonyítottak. Ez azonban csak a kérdés egyik oldala. Az ősnyelvi azonosság kimutatása az ősi sumér és a magyar nyelv között a kérdés első felének megoldását jelenti. Ma Magyarországon bárki csak akkor tekintheti magát az ősi kultúra örökösének, ha kimutathatóvá válik nemcsak az ősi nyelv birtoklása, hanem az egyenesági népi leszármazás ténye is bizonyossá válik, ugyanis a sumér nyelv az ókor világnyelveként népeinek szétáramlásával egész Eurázsiában nagy teret szerzett. Ennek hiányában - és ez mindannyiunk közös felelőssége is, nem beszélve a szerkesztőről - valóban csak a délibábos történelem rabjává válik az, aki olyan íveket is beleért a magyar őstörténetbe, amit a kutatók nem bizonyítottak kellőképpen. Márpedig ez a kronológia nem délibábos, sőt, az elkövetkezőkben a kellőképpen bizonyított történelemről lesz szó, és éppen nem ez a történelem délibábos, hanem az, amellyel eddig volt szerencsétlenségünk találkozni. A kérdés második felének megoldását annak az évezredeken át zajló és ma már egyre inkább megfogható népi folyamatosságnak a bemutatása jelenti, amely őstörténetünket képes összekapcsolni a történelem hajnalának eseményeivel, sőt felismeri benne a gyökereket is, továbbá bizonyítani tudja az összetartozásukat úgy, hogy eközben nagy figyelmet szentel a műveltség óriási szerepének. Szerzőink megtalálni vélik a népi folyamatosságot a subur-subar-szabir(hun)-magyar népességek több ezer éves történetében. E fő szál mellett ezernyi mellékszál fut gyakran hangsúlyosan, máskor a háttérben, megint máskor visszatérő szálként. Ez a történelem erről szól és nem veszi magára azt az együgyű vádat, hogy csupán bármilyen felsőbbrendűséget bizonyítandó agyalták volna ki a Régi Kelettel, a sumérokkal való kapcsolatokat. A felsőbbrendűek történelmét már megírták egyszer az indoeurópai név alatt, eredményei ismertek: könyveik a süllyesztőbe kerültek, két világháború tízmilliónyi halottai pedig a temetőkbe. Vannak fénykorok és bukások e történetben, ha csak a száraz eseményeket tekintjük. Vannak nagy menekülések egy konok üldöző elől. Ugyan mit keresett volna a perzsa Dárius az Al-Dunánál nagy sereggel, csak nem az ÚR-i népeket, akik irtására olyan magas szinten berendezkedett? Pusztító “Nagy” Sándor, Julius Caesar, a vérszomjas asszír és perzsa királyok elképzelhetetlen tömegben és elképzelhetetlen módszerekkel irtották népeinket, mint a megszállottak és némelyek közülük emberfejekből rakattak hegyeket palotáik elé és a megnyúzott áldozatok bőrével takarták be a városfalakat, közszemlére tették, majd az ezekről készített tudósításokat aranyba verték az utókornak szánt okulásul. Ez számít ma dicsőséges történelemnek. Ezt tanítják mindenhol, ha az ókorról esik szó. Vannak ellopott hagyományok, továbbfejlesztett hagyományok és elfelejtett, agyonhallgatott történetek. Ennek ellenére maga a teljes történet azonban egy káprázatos diadalmenet, ősnépünk állandó megújuló képességének bizonyítéka, ahová eljutottak, ott megkezdődött a civilizáció, az emberek beszélni, írni, alkotni, építeni kezdtek a szellem erejével. Erősen kell tudatosítani és közkinccsé tenni e szellemi erő mibenlétét, jelképeink ma is ható erejét. Szellemünk legerősebb fegyverünk, hagyományaink ápolása vértes ruházatunk, népművészetünkben felhalmozott és elrejtett óriási tudás által megőrzött és mindennapi tárgyainkon való jelképhasználatunk a felejtést gátló védőburkunk. A végtelennel, Istennel a napvallásban való mindennapi kapcsolat teremtő ereje szoros kötelékként fűzte össze e népet, melyet csak e nép részbeni kiirtása tudta meggyengíteni. Hunok és magyarok Külön történet a hun és a magyar ágak évezredeken át zajló vetélkedése, kettős szövetsége. Vérszerződések sorozata adott erőt e népnek egymásra találásaik alkalmával. A teokratikus, napvallású világrend győzedelmes ideje a kezdetek meghatározója. Együtt él a mennyei szent háromság a földi háromsággal. Nemcsak az uralkodók, istenek származnak fentről, hanem maga a nép is mennyei származással bír. Micsoda demokrácia ez évezredekkel korábbról, a dolgozó nép is isteni eredetű, nem pedig rabszolga. ...”Miképp a mennyben, úgy a földön is...” Ez a magyarázata a békés, építő társadalmak létének. Ősi, Mu - ról örökölt jelképük, Ur-Nammu sumér király 4200 éves törvénytábláján is megjelenítve, a kettős háromság, a két egyenlő szárú háromszög fordítva egymásra téve ma régi értelmét vesztve egészen mást jelent. Mai ésszel fel sem fogható az a harmónia, amelyben e népek éltek. Ilyen égi egységbe forrva lehet peremes piramisokat, Égúr ágyát hordozó zikkuratokat, ezernyi kilométeres öntözőrendszereket építeni. Lehet napvárosokat építeni szerte a kőkori világban. Az ősnép szétáramlása Meg kell látnunk azt a többlépcsős benépesülési folyamatot, amelynek következtében lakottá vált a Régi Kelet. Götz László általános nyelvterjedési elmélete e téren támogatja Baráth Tibor rövidebb időszakokra alapozó, népvándorlásokkal lezajló, hun - magyar név alatt megtörtént szétáramlását. Azok a sorsfordító időszakok is kézzel foghatóvá válnak, amelyek kezdetben a halászó-vadászó életmódról élelmiszertermelővé válást mutatják a maga után következő kirajzással együtt, majd az öntözéses gazdálkodás terjedését az azt követő népességnövekedéssel és az azt követő újabb kirajzással együtt, majd ezután a megtelepedett és önállóvá váló gyarmatok népkibocsátóvá válását, majd még később a száraz (öntözés nélküli) földművelés elterjedését még újabb kirajzásokkal. A Régi Kelet (más szerzőknél Elő-Ázsia) területeiről 8-10.000 évvel ezelőtt nyugatra meginduló népáramok Anatólia és Egyiptom gyarmatosítása, benépesítése után az Égei világon keresztül Európa jelentős területeik birtokba vették. Ez a folyamat Európában 6-7000 év óta zajlott több hullámban és a görög, valamint római hatalmak megszilárdulásáig déli irányból közelítettek többek közt a Kárpát-medence felé is. A valamikori sumér - mah-gar ősnép Mezopotámia környékén maradt utódjai a szkítákkal, keltákkal kezdődően és a magyarokkal és néhány rokon néptöredékkel bezárólag Kelet-Európán keresztül igyekeznek nyugatra. Jó részük itt, a Kárpát-medencében bukkant rá a nyelvében igen hasonló korábbi bevándorlókra. E népek - nevezzük őket itt magyari népeknek - temérdek emléket hagytak maguk után. Ezen emlékek napvilágra kerülése a múlt századi feltárásokkal kezdődően felforgatták a történelmet kutatók - majd az érintett népek - életét. A romantikus történetírás kártételei A romantikus Nyugat sok-sok kiváló tudósa fejtette évtizedeken keresztül az agyagtáblák, piramisok, rovások, tekercsek, kövek, mondák, regék üzeneteit. Elvégezték a hatalmas munkát évekig bolyongva ismeretlen jelek birodalmában. Tisztelet és hála nekik ezért. Nem tehetnek róla, hogy igen sok esetben nem jöttek rá a végső megoldásra csak azért, mert nem magyarok voltak és a számukra rejtve maradt nyelvi tudásra nem tudtak magyarázatot adni. Mert a magyar nyelv őrizte meg legtisztábban az ősnyelv hagyatékát nyelvi rendszerében, nyelvtanában, az igében és lelkületében. Hogy is gondolhattak volna arra, hogy egy az Uraltól származónak mondott halászgatónak tekintett nép, amelyet az elmúlt kétszáz év oktatása szerint végül “beüldöztek” a Kárpát-medencébe pogányan, primitíven, múlt nélkül, rájuk ragadt nyelvvel, pont ezek lennének kulcsa sok korábbi történésnek. A romantika idején a népek szinte rávetették magukat a Régi Kelet hagyatékára. Mindenki azt gondolta, a saját történelmét fogja ott megtalálni, ki is osztották az utolsó agyagtábláig. Mi, magyarok nem voltunk ott, aki mégis odament valami sejtéstől indítva, azt már rég elfelejtettük, kizártuk, lehülyéztük és tévelygőnek neveztük. A Nyugat már rájött korábbi tévedéseire. A romantikával kezdődő indoeurópai és indogermán téveszméket hátrahagyva manapság kezdenek el új alapokon kutatni. Eldobták káros dogmáikat a felszínre került temérdek adat hatására. Sorozatban bizonyítják helyettünk őstörténetünk mozzanatait, pedig sok esetben nem is tudják, hogy ezt teszik. Mi sem maradhatunk sokáig ránk erőltetett hamis történelem elszenvedői. Szét kell törni a megkövesedett hazugságokat, nekilátni a kutatásoknak és újraírni őstörténetünket úgy, ahogyan az valóban történt. El kell felejteni mindent, ami nem igaz, ezért káros az egészséges nemzettudat kialakulására. Ezért nálunk is le kell vetkőzni egy téveszmét, ez a finnugor elméletek erőltetése. Ki kell állnunk a világ elé, hogy itt vagyunk és visszavenni történelmünket azoktól, akiknek eddig megengedtük, hogy ellophassák tőlünk. Nem volt ez mindig így. A finnugor őrület előtt még mindenki tudta honnét jöttünk. Itt kell megemlékezni László Gyula kettős honfoglalásról alkotott felfogásáról, mert a külföldi magyar kutatók után itthoni magyarként mért további csapást a finnugorizmusra. Götz László soronként cáfolta és semmisítette meg a primitív elméleteket, amelyekből semmi sem maradt meg. Hiszen hipotetikus ősnyelv hipotetikusan megszerkesztett szavaira épült az egész elmélet. Van viszont sumér - mah-gar származású tudás, történelem, nyelv, hit és kultúra milliónyi agyagtáblára írva. Végiggondolta-e már valaki, hogy történetírásunk sohasem vitatta a hunok és avarok keleti származását, miközben tagadta a velük való rokonságunkat. Igy tehát például a hun-avar-magyar rokonság illetve azonosság bizonyítása egyúttal a finnugorizmust is cáfolja. Azt is be kellene ismerni persze, hogy az elmúlt 200 év vad finnugor kalandja és annak következményei nem csupán buta tudósok balga tévedése volt. Történelemhamisítások felszámolása A másik őstörténet tisztítótüze mára elemésztette a Habsburgok ajándékát, az egyik őstörténetet. Mára szertefoszlott a Kárpát-medencei szláv, morva és frank mese hercegestül, fejedelmestül. Megtudjuk azt is, hogy a hunok és az avarok telepítették le a szlávokat gyepüi népekként a Kárpát-medence körülvevő tájaira és megtanították őket államszervezésre, közigazgatásra, földművelésre, iparra. Pribina, Kocel, Szvatopluk, -a maharán (germán) Zwentibold - meséje is szertefoszlott a köréjük képzelt szláv “birodalmakkal” együtt. Dajkamesévé silányodott a magyar “kalandozások” története is, hisz ezek az akkori Európa egyik legerősebb katonai hatalmának stratégiai jellegű megelőző csapásai voltak az országhatárokon belüli nyugodt fejlődés biztosítására. Fatális véletlen volna, hogy Európa 49 városába mentek el őseink és ezekbe a városokba mindbe jutott az avar kincsből “Nagy” Károly gáláns adakozókedve nyomán? Odalettek a Nagy Károly - féle frank és germán mesék is, csak a rablás és árulás emléke él. Odalett a catalaunumi csata is a kitalálások oltárán némely forrás szerint. Ugyanezzel a lendülettel kell a szemétre hajítanunk a magyarság pogányságáról szóló rosszindulatú beállításokat. Nem voltak pogányok, hanem keresztyének, csak éppen nem a római, hanem a jézusi hitet birtokolták. Itt most csak a hun nyelvre lefordított bibliát hozom fel a pogányság cáfolatául, az is bőségesen elég bizonyíték. Megoldódott a “görög csoda” titka is, éppúgy, mint az “etruszk váza” rejtélye, a hirtelen létrejött magas Földközi-tengeri kultúrák titkai is. Mint ahogy a görög csodát sem a dór géniusz emelte fel, hanem éppenséggel a Sumer és Kisázsia felől áradó néphullámok, - ők, a görögök legalább nem loptak történelmet. Akit egy kicsit is érdekel a görög tudás eredete, lapozza fel a történelemkönyveket és nézze meg, a máig világhíres görög tudósok és művészek közül ki származott Kisázsiából. Meg fog döbbenni, mert a túlnyomó többségük onnan származik. Az örök Rómáról viszont meglehetősen kínos történelemhamisítás is kiderül, ez pedig a szintén keleti, kisázsiai elvándorlású etruszkok történelmének és szellemi vívmányainak szemtelen ellopását takarja. E két nagy kultúraátvételt megelőzte még egy másik átvétel is jó másfélezer évvel azelőtt Mezopotámiában, az akkádoké, akik abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy testközelből vehették át a tudást, - már amihez hozzájutottak, - ráadásul elég korán. Ennek fényes bizonyítéka az Ószövetség sok története, a Gilgames és a többi sumér irodalmi alkotás, melyek ma akkád, időnként megengedőleg akkád-sumér vagy sumér-akkád cím alatt szerepelnek. A hunok sem gondolták, hogy mondáik a germán nemzeti egység énekévé magasztosulnak, igaz nekünk nem kellettek. Így azután, akit e téma érdekel, annak a Niebelungok gyűrűjét meg a germán mondákat kell elolvasnia, mint forrást. Az ősi daha-szkíta, Kárpát-medencei keleti napváros, Kolozsvár Romulus és Remus szobrai is keleti eredetű, trójai sumér-magyari ősöket takarnak, sőt a dicsőséges dákok (daha-szkíták) is nemzetünk részei voltak. Ha a Pannónia feletti négyszáz évnyi római uralom számottevő nyom nélkül múlt el az őslakosok kultúrájában, miért kellene feltételeznünk, sőt elhinnünk, hogy Dacia provincia ennél sokkal rövidebb idő - 60 év - alatt teljesen romanizálódott volna? Mesévé szelídültek a besenyő történetek is. Ami pedig különösen megdöbbentő, volt már kísérlet a hunok papíron történő átgermanizálására is. A gepidákról is kiderül forrásaink szerint, ők is hunok voltak, határőrizeti szerepben. Azt is megtudhatjuk, hogy Atilla halála után a felhozott forrásadatok szerint nem volt “nagytakarítás” a Kárpát-medencében, - mármint a hunoké - sőt a hunok egész Európában kulcsai a tébolyult gót-vandál pusztítók elleni kontinentális méretű küzdelemnek. Rejtélyesnek hat még ma is, hogy a hunok közel száz éven át körömszakadtáig védték a Római Birodalmat - miközben élelmezték azt, - de azt is tudjuk róluk, hogy sokkal messzebbre tekintettek, mint hogy egy bomló birodalom őrangyalai legyenek. Az, hogy a Római Birodalomnak hun császárai is voltak, talán eligazodást adhatnak e gondolatmenet továbbfűzésében. Talán fel akarták használni a meglévő római kereteket a további fejlődéshez, hogy ne a semmiről indulhassanak az egységes hun Európa kiépítésében. Felhozott szerzőink szokásostól időnként alaposan eltérő véleménye egy-egy eseményről talán nem fogja minden esetben kiállni az idő próbáját, de nem is ezért ismertetem. A letisztult történelem létrejöttét segítik elő ők is a megszokottól eltérő elmélet felvetésével. Folyamatossá válik a turáni magyari népek rokoni követhetősége is a szkítáktól (szakáktól) a magyarokig bezárólag. Ez önmagában itt nem meglepetés, néhány láncszem azonban már pontosabban illeszkedik az előzőhöz, mint korábban. Ilyen adat például az, hogy az avarokról is kiderülni látszik azonosságuk a pártusokkal és velünk, magyarokkal, sőt Közép-Ázsiai kapcsolatok felderítésére is van jó esély. Ha ezt tudva lépünk be az esztergomi Oroszlános Szentélybe, érthetővé válik az a sok pártus, keleti építészeti stíluselem, amelyek ott díszlenek európai unikumként. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a korábbi ún. későavarok - László Gyula felismeréseként - időközben magyarrá váltak, talán pártusok is lehetünk részben. Ennyiben még cseppfolyós része ez őstörténetünknek. Annyiban viszont nem, hogy mordvin, cseremisz és egyéb finnugor kapcsolatokról még csak szó sem esik - mert ilyenek e vonatkozásban nem voltak. Az önmagában nem baj, ha a népek saját történetükben mindenhol a dicsőséges és lelkesítő múltat keresik és tanítják az ifjúságnak, mert ez természetes és fontos része a nemzeti identitás kifejlődésének. Ha viszont futószalagon gyártják ugyanezt mesékre alapítva, mások kárára, ráadásul e mesékbe a politika is beleakaszkodik önigazolást keresve valamely cél érdekében, az már bajos. Mennyire eltér ettől az a szellem, amelyet Baráth Tibor, Götz László és a többiek őstörténelem-írása képvisel. Kontinenseket átfogni képes látásmódjuk olyan perspektívát ad az emberiség - és a magunk - őstörténetéről, hogy az eddig részkérdésekben hadakozók pirulva veszik észre saját szűklátókörűségüket. Ki kitől tanult? Kidobhatjuk nyelvünk kölcsönszavait, jövevényszavait is, akár szláv, akár török, akár másnak nevezik, mert a dolog éppen fordítva történt a szlávok esetében, a törökök pedig velünk együtt közös tőről fakadnak, ezért nem szóátvételekről, hanem közös nyelvkincs meglétéről kell beszéljünk ezután Bakay Kornél szerint. Hogy hogyan vehettünk volna mégis át garmadával szláv és török szavakat e népektől, azt csak azok tudhatják, akik ma is ezt tanítják. Ha az ember egy ma elfogadottnak tekintett történeti-nyelvészeti művet olvas és a menetközben “felszedett” kultúrelemeket visszafelé hátrálva az időben leveti eleinkről, az az érzésünk támad, hogy az “átképzés” előtt egy majomcsorda legelészett valahol Akárhol-ban, ahonnét előreindulva jutottunk el abba a jellegtelen semmibe és senkikbe, akikként ma oly sokan szeretnének láttatni minket. E gyermekmeséken is túl vagyunk már. Az efféle tézisek terjesztőit elég jól minősítik e képtelenségek. E terjesztők nem akarják tudni, hogy ragozó - agglutináló - nyelvünk kialakulásához 8-10.000 évre volt szükség, sőt még azt sem tudják, hogy egy nyelv ezerévente alapszókincsének - a legfontosabb 600 szó -, legfeljebb csak kb. 16 %-át cseréli le. Hiszen, ha tudnák, nem is tévedhetnének olyan nagyokat. Itt kell kitérnem arra, hogy a sumer nyelv és nyelvtan alapos szemléltetése nem e dolgozat célja - bár többször éreztem késztetést alkalmas idézetek bemutatására, mégsem teszem, mert Badiny prof. és kollégái, pl. dr. Novotny fejtései bárki számára elérhetőek egységes kiadásban. (BJF) Ők, az eddigi “kölcsönadók” tanultak tőlünk, a Tudás Népétől beszélni, írni, földet művelni és várost építeni. A finnugor rokonság azért még igaz, csak nem úgy, nem onnan, nem akkor és nem azért, ahogy most tanítják. Az eredményt látva tehát azt kell mondani, hogy ezek nem együgyű tévedések. Régészek paradicsoma Kézbe kellene venni az elmúlt 100 év külföldi kutatásait és alaposan kritika alá venni, megköszönve az eredményeket és kiigazítani a tévedéseket. Éppen velük együtt talán, hiszen ma ők többet tudnak nálunk, mert nem pihentek a történelmet kutatandó. A példa él még, Tróját egy német amatőr régész, Schliemann ásta ki, csak mert hitt Homérosz betűinek. Illene végigásnunk nekünk is Közép-Ázsiát, Sumerből amit az Öböl-háború még meghagyott, Etiópiát, a Nagy-Tavak vidékét Afrikában, az Axumi Birodalom maradványait, a Pártus Birodalmat, a Kaukázust, Urartut, Szubar-kit, Szabiriát, Kummagyariát, Dentu-Magyariát, a szkíták, hunok, pártusok és avarok lehetséges lelőhelyeit a földi Hadak útján és még amit kell itthon, például Attila városát és sírhelyét, Árpád sírhelyét, a pilisi várkomplexumot, az avarok gyűrűit, a Zengő csúcsa körüli avar várat és mindazt, amit még régészeink tudnak és sejtenek, de nem juthattak hozzá a kutatáshoz. Meg kellene kutatni Fönicia, Kánaán, Katti, a Hettiták, Etrúria, Kréta, Trója magyari alapítású városait újra, tudván, hogy mit is keresünk. És mégegyszer külön is a Kaukázust, a subur-subar-szabir-szavárd nép ősi fészkét, mert különösen ígéretes területe ez ősi történéseinknek. A legnagyobb tisztelet illeti mai pionír régészeinket egyiptomi munkálkodásukban. Alapos és kitartó munkájuk során nem kevés felfedezést tettek eddig is. Már kisebb csapatot szerveztek maguk köré, tanítva egyúttal az ifjabb generációt. Felhalmozott tudásukban bízva csak remélhetjük, kinevelődik egy erős csapat, amely képes lesz a nagy feladatokat ott is és máshol is elvégezni. További adatok napvilágra hozását remélem és várom Kákosi professzor és nagyszerű tanítványai egyre bővülő csapatától nemcsak közvetlen szakmájukban, de talán a magyar őstörténet szálainak kibogozásában is a Baráth Tibor által megkezdett területen. És mindent el kell olvasni, amit kivet az ásó. Ki fogja feldolgozni és kiértékelni magyar részről az 1978-ban Afganisztánban, Tillia Tepében orosz régészek által kiásott 20000 darabos szkíta-pártus aranykincset és a többi kurgánok fantasztikus leleteit? Az angolok, németek az indo-germán őrülettől vezérelve ásták végig a Régi Keletet, mert úgy gondolták az nekik jó lehet és találnak valamit származási elméleteik igazolására. Ma már tudják, nem azt találták, amit szerettek volna, és azzal a ténnyel is szembesültek, hogy az indogermánnak, indoeurópainak hitt műveltség valójában magyar nyelvű népek, a ragozó nyelvet beszélők hagyatéka. Mi viszont már tudjuk, hogy onnan - a Régi Keletről - jövünk és ezt akaratuk ellenére javarészben ők bizonyították be. Köszönet és hála érte még egyszer. Nyelvészeink hadát kellene az új kutatásokra buzdítani és Körösi - Csoma és mások nyomdokain elindítani őket újra. Feladat van bőven az összehasonlító nyelvészetben, van másfél millió olvasatlan agyagtábla, frissen felfedezett ősi rokonaink régi írásait is el kellene magyarul olvasni végre, pártus-magyar, latin-magyar, etruszk-magyar, kelta-magyar, ujgur-magyar, egyiptomi-magyar, kánaáni-magyar, hétországi (hettita) - magyar stb. összehasonlító munkát is el kellene végezni, ha másért nem, hogy tisztán láthassunk. Bőven jutna feladat művészettörténészeinknek, irodalomtudósainknak, régészeinknek, néprajzosainknak, népzene-kutatóinknak, antropológusainknak, aranyműveseinknek is. A szkíták, avarok, pannonok, székelyek, kelták, piktek, ibérek, ligurok és a többiek történelmének megírása sem akármilyen feladat. A majdan megalapítandó Őstörténeti Közlöny fogná össze rendszeresen a napvilágra kerülő eredményeket, amely az egységes keretbe foglalt hun-magyar őstörténet megalapozója lehet. Nem akármilyen feladat lenne az Őstörténeti Atlasz létrehozása sem. Ismertetett könyveink temérdek térképvázlatot tartalmaznak, de érződnek rajtuk a kezdeti nehézségek, illene alaposan kidolgozni őket az elődök útmutatásai alapján, kiforrottabb egységes keretbe foglalni. És ha megtaláljuk új forrásainkat, megvalósíthatjuk azt a királyi szkíta típusú, nemes gondolkodáson alapuló történetírási módot, amelyet alább igen hiányolunk ma a világban. Korezm és a Pártos Birodalom nagyszerűsége Nagy Gyula jóvoltából sikerül megvilágítani azt a hozzávetőleg nyolcezer éves történeti folytonosságot a magyar történelemre oly nagy jelentőségű Korezm és környéke területén, amely a subur-subar-subir, majd szaka-szkíta, később pártus, végül fehér hun és avar név alatt az évezredek során tettenérhető. Bakay Kornél az igen szívósan dolgozó orosz régészet fantasztikus eredményeivel bővíti tovább tudásunkat e környékről. A Pártus Birodalom - Pártosország, - és itt most értsük hozzá a környező bámulatos államokat, Korezmet, Kusánországot, Szogdiát, Fergánát is - tehát nem a semmiből lépett elő létrejöttével a Kr. e. III. században, hanem évezredes folyománya az ott tömörülő sumér-magyari (egynyelvű és a napvallásban egyhitű) népesség erős jelenlétének. Ez a hely - a felmerült adatok által adott lehetőségként - mindig is magában hordozta egy karakteres megjelenés lehetőségét éppen népeink folyamatos jelenléteképpen. Úgy látszik, a Kárpát-medencében is ugyanez a koncentráció megy végbe, nemcsak Korezmben. Nem tartom kockázatos megállapításnak azt sem, ha a területen egy-két ezer évvel korábban vagy későbben adódik lehetőség a határozott fellépésre, amellyel az országalapító Arszakidák ott és úgy felléphettek, megeshetett máskor is, legfeljebb más név alatt. Mint ahogy megesett Sumerben Lugalzagasi (az Előkelő, az Egyesítő), Ur-Nammu (Úr-Nembeli), Egyiptomban Ménes, Tudó, újra Sumerben Gudea, a keleti Hun Birodalomban Mao-Tun, a Kárpát-medencében a hun-magyar Atilla alatt is és a magyar Árpád alatt is. Másképpen fogalmazva, ezen adatokból az derül ki, hogy népeink olyannyira fokozott és hatékony jelenléte ez ősi központok körül mindenképpen magában hordozta egy birodalom, vagy országalapítás lehetőségét, talán csak megfelelő lehetőségre és vezetőre várt, mint ahogy Ruga és Atilla fellépése is régen várt esemény volt mai otthonunk területén. A pártusok Egyszer meg kellene írnia valakinek az agyonhallgatott Pártus Birodalom történetét is. Közel hatszáz év történelem az övék, de olvasni róla sehol nem lehet. A mai történetírás - hála az indoeurópai szemléletnek - nem akarja látni, nem ismeri, szeretné elfelejteni, kizárni a köztudatból. Felszínre hozzuk ezt az eltagadott történelmet is, bár csak szilánkokban. E kronológia kereteit szétfeszítené az, amit a pártus kultúra teremtett. Nem véletlenül félt e pártusoktól Róma szinte betegesen. A büszke és fennhéjázó Róma megalázó és megsemmisítő vereségeket szenvedett Párthiától. Rengeteg véráldozat árán tanulták meg a pártosok erejét és hadviselését. E pártus történelemből talán megtudhatnánk végre, mi késztette Rómát sokfrontos arcvonal - Gallia, Britannia, Pannónia, Erdély, Palesztina, Pártos Birodalom - megnyitására a magyari népek ellen. Ne tudták volna, hogy mindenütt ugyanaz a nép él? Volt-e valami célja Rómának a puszta gyilkoláson, hódításon és fosztogatáson kívül is, vagy esetleg megsejtették bennük azt az erőt, amely majd legyűri őket? Julius Caesar, a galliai fosztogató - aki Rómában dobta piacra a rablott kelta és gall kincseket és a szenátusnak, Catonak is felfordult tőle a gyomra - így emelkedett a világtörténelem egyik legnagyobb bűnözőjévé és martalócává “Nagy” Sándorral, és még jó néhány tömeggyilkossal együtt? Az ember szinte döbbenten áll a mai világtörténet előtt, hisz az nem más, mint cégéres tömeggyilkosok, rablók és vérszomjas fenevadak csokorba fűzött meséje. Vajon honnan származik a ferde gondolat egyáltalán, amely a népirtásokkal és tömeggyilkosok glóriájával övezett, sokszor lopott történelmet sulykolja mindenütt? Miért alakulhatott ki a rablásra és gyilkolásra épített történelem nimbusza? Vagy talán az utánjövők elégtétele lenne az elöl haladók kifosztása és megsemmisítése? Tudom, hogy sokkal könnyebb kérdéseket feltenni, mint azokat megválaszolni. Az a feltételezés, hogy ezek mind a vallásháborúk elfedésére is szolgálnak, talán nem is meggondolatlan elképzelés. És ezen az alapon már sokkal több minden érthető, mint ennek előtte. De ez még nem minden. Sokszor és rendszeresen visszatérő eseményei e történetnek azon fejezetei, amikor a mágusokat és tudósokat, a kultúra művelőit irtják ki egy-egy asszír, perzsa győzelem után nagy tömegekben, de ugyanilyen sors várt a regősökre, táltosokra is a honfoglalás után. Ezek az emberek voltak ugyanis kulcsai az ősi műveltségnek és a tudománynak. Ők adták tovább nemzedékről nemzedékre a tudást. De maradjunk a pártusoknál még rövid időre. Képzeljük magunk elé Kr. e. 270 körül a Régi Kelet hatalmas tájait. Alapnépessége évezredek óta adott, földművelésre, fémek használatára épült fejlett, békés társadalmak meghatározói ők. A Kr. e. III. évezredtől betolakodókkal, beszivárgókkal viaskodnak. Kulcshelynek minősül Chorezm és Aratta, ahonnét az ősi mah-gar (hun-szkíta-stb.) kultúra szétsugárzott, újabb és újabb hullámokban tudta megújítani fenyegetett kultúrterületeit. Van tehát egy hatalmas népesség e területen, amely önálló vagy éppen más vezetés alatt él. Összetartanak, ha kell szabadságharcaikkal mutatják jelenlétüket, ha maguk intézik ügyeiket nem kérnek más befolyásból, de türelmesek másokkal szemben, nemes lelkűek, egyenes jelleműek. A róluk tudósítók nem is rejtik véka alá csodálkozásukat e népség nagyszerű tulajdonságain. Méltóak nevükhöz: királyi szkíták. Gyakran megesik, hogy a rájuk telepedő idegenek neve alatt élnek, de mégis ők a meghatározó népesség. Ezért, amikor az euthalita-hun királyfi, - mások szerint szkíta - Nagy Arszák győzelmes szabadságharcot vív, kártyavárként omlanak össze a különféle neveken megörökített birodalmak és hódító háborúk nélkül egyszerre létrejön a Pártosok birodalma, mert ami összetartozik, azt nem kell még külön is összerakni. A Pártus Birodalom - nevezzük talán egyszerűen Pártosországnak - népeinket egyesítette hatalmas területén. Veszte - meglehet - az a türelme lett, amivel a vallási kérdéseket kezelte. Négy vallást tűrt meg a birodalomban és ezek szakították szét végül. Ekkora vallási türelmet nem lehet büntetlenül túlélni - sugallhatja a történelmi lecke. Katonailag nem győzte le őket senki. Királyaikat méreggel irtották ki. De az Arszakida főnix Berozamadban feltámadt újabb hatvan évre és Kr. u. 326-ig kormányozta Párthiát. Bár ezután a Szaszanidák kerültek a trónra, a hunok tudta és beleegyezése nélkül semmi sem történhetett ott 550-ig. Éppen addig, amikor az avarok (pártusok?) megindultak nyugat felé, haza és a türkök megjelentek Közép-Ázsia történelmében. 1  2  3  >> Következő

>> A témakör írásainak listája << Vissza a témakörök főoldalára