A fegyverek szava (Windtalkers) Színes, feliratos amerikai háborús film, 2002 Főszereplők: Nicolas Cage, Christian Slater, Peter Stormare, Adam Beach, Roger Willie Rendezte: John Woo MGM InterCom Megvásárolható: 2003. 05. 20. A II. világháború elején a japán hírszerzés rendre feltörte a kódolt katonai rádióüzeneteket, jelentősen visszavetve ezzel az amerikai előrenyomulást. 1942-ben azonban az amerikaiak zseniális taktikához folyamodtak. Kiképeztek több száz navajo indián származású tengerészgyalogost a katonai rádióüzenetek titkosítására. Az ő kódrendszerük volt az egyetlen, melyet a japánok nem tudtak megfejteni, a rejtjelezés ugyanis anyanyelvükön, a rendkívül bonyolult navajo indián nyelven folyt. A kód feltörhetetlensége döntően befolyásolta a háború végkimenetelét. A film a Szaipan-sziget ellen indított, 1944-es amerikai támadás eseményeit dolgozza fel. Joe Enders és Ox Anderson tengerészgyalogost két navajo kódbeszélő, Ben Yahzee és Charlie Whitehorse személyes védelmével bízzák meg. A parancs szerint szavatolniuk kell navajo társuk biztonságát, de ha az ellenség kezére kerül, akkor „a kódot kell védeniük, bármibe kerüljön is”. Amint a katonák között szövődő baráti kötelékek mind szorosabbá válnak, lassanként ráébrednek, mit jelent, ha nem sikerül megvédeni a kódot ismerő indiánt… INFÓ A fegyverek szava lehetőséget kínált a rendezőnek, hogy visszatérjen korábbi, nagy sikerű hongkongi filmjeiben - A bérgyilkosban vagy a Hard-Boiledban - megfogalmazott gondolataihoz. „John Nyugaton alapvetően akciófilm-rendezőként ismert - mondja Terence Chang producer, Woo állandó alkotótársa -, de a legsikeresebb hongkongi filmjei közül nem egy a férfi barátság témáján alapul. Legfőbb erőssége az akció, de ugyanilyen jól bánik a karakterek megformálásával, a történet drámai erejének hangsúlyozásával vagy a cselekmény szövésével. Sikerének kulcsa elsősorban az, hogy valóban hatással van a közönségre.” John Woo, rendező: „Első hallásra magával ragadott a téma. A történet érzelemgazdagságának, a rendkívül finom és árnyalt lélekábrázolásnak köszönhetően a film lényegében nem más, mint az emberi lélek nagyszerűségének dicsérete. Végre valami más, mint egy átlagos akciófilm, gondoltam, végre valami új, amit kiaknázhatunk.” A film alapötlete Alison Rosenzweig producertől származik, aki tíz éve hallott először a navajo rejtjelezőkről. „Teljesen rabul ejtett a téma - mondja Rosenzweig -, de akkor még úgy éreztem, inkább dokumentumfilmre, mint nagyjátékfilmre kívánkozik.” Nyolc évvel később, miközben filmtéma után kutatott, eszébe jutott az elfeledett téma, és megosztotta partnerével, Tracie Graham producerrel mindazt, amit a navajo rejtjelezőkről tudott. Tanulmányozni kezdték a szakirodalmat, hátha rábukkannak egy játékfilmhez szükséges drámai anyagra. „A háború alatt a rádióüzenetek kódolóinak védelmét tengerészgyalogosok biztosították - mondja Rosenzweig. - Nemcsak a rejtjelezőket, hanem magát a kódot is vigyázták, nehogy az a japánok kezére kerüljön.” Graham a téma tanulmányozása során még érdekesebb adalékokra bukkant: ha egy rejtjelezőt az elfogás veszélye fenyegetett, a tengerészgyalogosnak mindenáron meg kellett akadályoznia, hogy a japánok a fogolyból kicsikart információk segítségével feltörhessék a kódot. Mindenáron… De vajon mit jelentett ez? Noha a tengerészgyalogos alakulatokkal foglalkozó történészek semmiféle bizonyítékot nem találtak arra, hogy egy katona parancsot kapta volna társa megölésére, az elképzelés, hogy mindez mégis megtörténhetett volna, alaposan megmozgatta a producerek fantáziáját. „A rejtjelezőkkel kapcsolatos valamennyi információt a 60-as évek végéig titkosan kezelték - mondja Graham. "Noha felbecsülhetetlen érdemeket szereztek a II. világháborúban, az amerikai hadsereg titokban akarta tartani teljesítményüket, talán éppen azért, mert oly sikeresnek bizonyultak. Nem tartották kizártnak, hogy mint titkos és különleges «fegyverekre» egy nap ismét szükség lesz rájuk.” John Woo azonnal Nicolas Cage-re gondolt, mikor szóba került, ki lenne alkalmas a főszereplő Joe Enders megformálására. Nicolas Cage: „Joe Enders háborúban megfáradt tengerészgyalogos, akit borzalmas élményei szinte megfosztottak emberi mivoltától. Túl van egy idegösszeroppanáson, ami nem csoda: rettentes dolgokon ment keresztül a háborúban. A legenyhébb kifejezés, hogy elvesztette az ártatlanságát. Valószínűleg ő a legboldogtalanabb figura, akit valaha játszottam. A filmben azt a parancsot kapjuk, hogy védjük meg a ránk bízott kódolót, de a hangsúly nem a társunk, hanem a kód védelmén van. Enders számára komoly etikai problémát jelent a parancs végrehajtása.” Nem volt könnyű megtalálni a megfelelő színészt a navajo indián, Ben Yahzee szerepére. Chang hosszas keresés után Adam Beach mellett döntött, akit a Füstjelek című független filmben fedezett fel. Egyébként nem navajo származású, hanem ízig-vérig amerikai. Yahzee és Enders a felderítőknél szolgál, akik a tengerészgyalogos-zászlóalj előtt haladva térképezik fel az ellenség harcállásait. Yahzee rádión továbbítja a navajo nyelven kódolt koordinátákat indián társának, Whitehorse-nak (Roger Willie), akinek védelmét Ox tengerészgyalogos (Christian Slater) látja el. „Enders morális értelemben megszűnik emberként működni; rezignáltan veszi tudomásul a parancsot. Oxot azonban nem hagyják nyugodni a feladat etikai problémái - mondja Christian Slater, aki örült, hogy a Rés a pajzson után újra együtt dolgozhat Woo-val, és hogy számára új műfajban, háborús filmben is bizonyíthat. - Mindezeken túl a film lehetőséget adott arra, hogy fejet hajtsak a tengerészgyalogosok és a navajo indiánok hősiessége előtt.” Roger Willie számára nagy megtiszteltetést jelentett törzse egyik legendás hősének megformálása. Őt magát is tisztelet övezi a navajo közösségben; jelenleg az észak-Carolinai egyetemen oktatja a navajo nyelvet. „Sokat jelent ez nekem. Mindig is úgy néztem a rejtjelezőkre, mint különleges emberekre. Ők a mi hőseink. A film lehetőséget nyújt a »kódbeszélőknek« és a navajo törzsnek, hogy megmutassák magukat a világnak.” A forgatás A 2000 augusztusában kezdődő és húsz napon át tartó forgatás helyszínéül Hawaiit és Dél-Kaliforniát választották. A szaipan-szigeti csata jeleneteit egy Honolulu közelében fekvő magánbirtokon vették fel. Nem egy jelenetben csaknem hétszáz statisztát kellett mozgatni egy időben - őket a helybéliek közül válogatták ki. A 350 fős stábot is beleszámítva naponta több mint ezer ember élelmezését kellett megoldani. A statiszták közül jó néhány saját egyenruháját viselte a forgatáson, sokan közülük ugyanis rendelkeztek némi katonai múlttal. Ennek ellenére ezerháromszáz, az eredetivel tökéletesen megegyező tengerészgyalogos és ezer, szintén autentikus japán katonai egyenruhára volt szükség. A háborús jelenetekben felvonultatott hadihajók és repülőgépek számítógépes grafikával készültek. A kód története A gondolat, hogy a navajók nyelve alkalmas a titkos hadüzenetek kódolására, Philip Johnston Los Angeles-i mérnöktől származik. Johnston apja protestáns lelkész volt, a fiú pedig egy arizonai indián rezervátumban nőtt fel. Ennek köszönhetően azon kevesek közé tartozott, akik amerikai származásuk ellenére folyékonyan beszélték e hihetetlenül bonyolult és az írásbeliség minden formáját nélkülöző nyelvet. James E. Jones alezredeshez, a San Diego melletti Camp Elliott híradósainak parancsnokához fordult ötletével. Néhány hét múlva magával hozott két navajo indiánt, akik egy előre megfogalmazott angol nyelvű üzenetet lefordítottak anyanyelvükre, majd vevőkészülék segítségével továbbítottak egymásnak. A kísérlet sikerén felbuzdulva azonnal meg is kezdték a toborzást. Érdekes kérdés, hogy miért éppen a navajo indiánok mellett döntöttek, hisz az a tény, hogy Johnston éppen a navajókat ismerte, még nem feltétlenül bizonyította, hogy ez az egyetlen indián nyelv, mely használható lehet üzenetek titkosítására. A kérdés eldöntésében a törzs lélekszáma is szerepet játszott, ugyanis a navajók között akadt a legtöbb, angolul folyékonyan beszélő és író férfi. De mégsem ez volt a döntő szempont. Johnston így ír erről hivatalos jelentésében: „A navajo törzs az egyetlen olyan indián törzs, melynél az utóbbi években nem fordultak meg német egyetemisták. Ezek az antropológushallgatók behatóan tanulmányozták a különböző törzsi nyelveket - a navajo kivételével. Biztonsági szempontból tehát ez az egyetlen törzs, mely szóba jöhet. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül, hogy a navajo a törzsön kívüliek számára teljességgel érthetetlen, kivéve azt a néhány amerikait, aki tanulmányozta a nyelvet.” 1942-ben, mikor Johnston meggyőzte a haditengerészetet a nyelv használhatóságáról, megkezdődött 29 navajo kiképzése a San Diego-i Tengerészgyalogos Újonc Ezredparancsnokságon. A kiképzés után a Camp Elliottba küldték őket, ahol segítségükkel összeállították azoknak a szavaknak a listáját, melyek - modern katonai kifejezések lévén - nem létezhettek a navajo nyelvben. A navajo újoncok saját természetes környezetük szavaival jelölték a katonai kifejezéseket, fogalmakat. Így lett például a vadászrepülő navajo megfelelője a kolibri, a bombázóé a keselyű, míg a csatahajóé a bálna. A teljes szótár 274 szóból állt, melyek között természetesen nemcsak katonai kifejezések akadtak. (A „nagy aratás” szókapcsolat jelentette például az „augusztus” szót, Amerikát pedig a megejtően egyszerű „anyánk” kifejezéssel jelölték.) A listában nem szereplő szavak továbbítására egy kódolt fonetikus ábécét dolgoztak ki, melynek segítségével kibetűzhették azokat. A kéthónapos kiképzés után a 29 navajo „kódbeszélőt” (kettő kivételével) négy, Csendes-óceánon harcoló ezredbe osztották be. Összesen 420 navajo férfit képeztek ki a kód használatára: ők rejtjelezték a parancsnokságok között váltott üzeneteket a Csendes-óceán térségében folyó háborúban. A rejtjelezők elsődleges célja az volt, hogy megkönnyítsék a kommunikációt a frontvonalban harcolók között, telefonon és rádión továbbítva a csapatmozgásokról, a harcászati kérdésekről és egyéb létfontosságú információkról szóló üzeneteket a tengerészgyalogos egységek és a vezérkar között. A harcok fokozódásával a navajo indiánok mind fontosabb szerepet játszottak. A kód feltörhetetlensége elsősorban annak köszönhető, hogy a navajo nyelvnek egyetlen európai és ázsiai nyelvhez sincs köze. Sikereikre és a kód későbbi felhasználási lehetőségeire tekintettel a „kódbeszélőket” eskü alatt kötelezték katonai tevékenységük titokban tartására. Sőt, a kódot egészen 1968-ig nem oldották fel a titkosítás alól. Ez az oka annak, hogy a navajóknak a csendes-óceáni hadszíntéren nyújtott hősies teljesítménye a közelmúltig nem került nyilvánosságra. A navajók szolgálatának elismeréséül az Egyesült Államok kormánya augusztus 14-ét a navajo kódolók nemzeti napjává nyilvánította. 2001. július 26-án pedig az Amerikai Egyesült Államok elnöke, George W. Bush a kongresszus arany érdemérmével tüntette ki a 29 navajo indiánt.