Minden sarkon álltam már

Minden perc egy nehéz nap,
Minden nap egy hosszú év,
Mögöttem már annyi érzés,
Előttem még oly sok év.

Volt már úgy, hogy mennem kellett,
Nem tudtam, hová érkezem,
Lehunyt szemmel azt reméltem,
Hogy egy dal segít nekem.

És jött egy furcsa érzés,
Vad erővel elkapott.
Igen, úgy éreztem,
Kezeimmel elérhetném a Napot.

Azért volt oly különös,
Minden fénynél színesebb,
Egész nap égett bennem
Egy dal szüntelen.

Egek felé kiáltottam

Soha nem láttam még, hol kel fel a Nap
Soha nem aludtam át éjszakáimat
Hínárszálak húztak le a mélybe
Önmagam állítottam félre

Zárt ajtókat nyitottam ki másnak
Nem hívtak barátnak, és nem hívtak társnak
A lenyugvó Nap mindig máshol ért
Ezer színnel borult rám az éj

Rám zuhant minden
Minden, mi nem kellett másnak
Rossz íze lett
A sötét, a sötét éjszakáknak

Életemben sokmindent megpróbáltam
Külvárosok elõttem, utánam
Az egek felé kiáltottam
Rosszat soha nem akartam

Életemben sokmindent megpróbáltam
Külvárosok elõttem, utánam
Az egek felé kiáltottam
Rosszat soha nem akartam

A fémszívű

Fejed fölött múlnak el az évek
Nem tudod, mi lesz még belőled
Apád szavai mind lekoptak rólad
Érzed, nem szeretnek, átnéznek rajtad

A keresztútig mindennap eljutsz
Senki nem vár, nem jön eléd
Hazamennél, de nem kérnek belőled
Azt üzenik, maradj ott, hol eddig lehettél

Csak menj, sok hosszú év vár rád
Sorsunk egybeforrt, menj, vidd tovább
a hajnal ágyat bont neked
Megpihen rajta kemény fémszíved

A keresztútig mindennap eljutsz
Senki nem vár, nem jön eléd
Hazamennél, de nem kérnek belőled
Azt üzenik, maradj ott, hol eddig lehettél

Csak menj, sok hosszú év vár rád
Sorsunk egybeforrt, menj, vidd tovább
a hajnal ágyat bont neked
Megpihen rajta kemény fémszíved

Ahová eljutok

Életem egyszerű, nem tudom, hová jutok,
Egy biztos úton még ma elindulok.
Tévedésből túl korán elengedtek,
Úgy gondolták, sokáig melengettek.

Célpont voltam, rám számoltak,
Acélajtók rám csukódtak.
A napok hosszú sora megzavart,
Hiszékeny életem naponta felkavart
  felkavart...

Ref.:
Nézd  üres két kezem,
A köd elnyelte fejem
Dalaimat rád kiáltom,
Nincs senkim, nincs semmim a világon,
Nincs senkim, nincs semmim a világon,
Nincs senkim, nincs semmim ezen a világon.

Nevünket nem kell, hogy valahol jegyezzék,
Életünk semmilyen, nem kell, hogy szeressék,
Eljön a nap, hogy fejem nincs hol lehajtanom,
De a jelenem a tiéd, vidd, neked adom
  neked adom.

Semmim nincs

Semmim nincsen nekem, mit adhatnék,
Megvetetlen ágyakban alszom rég.

Ref.:
Úgy vágyom rá, hogy a dalt megszeresd,
Ez minden, mit adhatok neked.

Semmim nincsen nekem, hát ne is kérj,
Nem tudom a vágyaid megvenni én.

Elhagyom a várost / Edda Blues

Magányosan állok egy sötét udvaron
Egy régi, ócska lámpa csendesen lobog
Sorra kidőlt padok közt lépkedek
Kevés a hely, ahova léphetek.

A sarkon áll egy alak, rám vigyorog,
Szólni nincs kedvem, hát tovább indulok,
A régi téren talán vár még valaki,
Vele jó lesz egy cigit megosztani.

Egyszer, egy szép napon, tudom, hogy elhagyom
A várost, ahol élek.
Mindent itt hagyok, mit Miskolc adhatott,
Igen, holnap, holnap indulok.

Talán csak megszokásból indultam tovább,
Mereven bámultam a házak ablakát,
A pályaudvar, egy megszokott állomás
Az egész egy furcsa látomás.

Aztán csend, és újra csend,
A sárga Hold álmosan figyel.
Tudom, hogy nem felejted, mennyit álltam itt,
Tudom, hogy nem felejted, mennyit vártam itt.

Egyszer, egy szép napon, tudom, hogy elhagyom
A várost, ahol élek.
Mindent itt hagyok, mit Miskolc adhatott,
Igen, holnap, holnap indulok.

Igen, elhagyom a várost, elhagyom, ha nem fogad magába,
Erről szólt a dal: EDDA BLUES!

Ahogy élsz

Egyedül alszol, egyedül kelsz,
Amit tenned kéne, arra sem figyelsz,
A dolgok súlya fejeden egyre nő,
Lassan olyan leszel, mint egy nehéz kő.

Rég nem vagy már fenegyerek,
Rossz dolgokban törni magad minek?

Rossz ágyakon rossz álmokat láttál,
Éveken át mindig valamire vártál,
Elérted lassan életed negyedét,
Nézz önmagadba, mennyit vesztettél!

Rég nem vagy már fenegyerek,
Rossz dolgokban törni magad minek?

Ref.:
Ahogy élsz, úgy lesz jó
Ahogy élsz, az neked való
Ahogy élsz, úgy lesz jó
Ahogy élsz, az neked való!

Kölyköd voltam

Karodon vittél évekig,
Akaratod rabja voltam.
A vágyak bennem egyre nőttek,
Elfelejtem, hogy kölyköd voltam.

Hiába hívnál megtört szívvel,
Elnyeltek a sűrű városok.
A tűzfalakra írtam éjjel:
Engem ne várjatok!

Ref.:
Kölyköd voltam, véredből lettem.
Kölyköd voltam, nem értettél engem.
Emléked mégis fogva tart, el nem enged.
Rossz hold kelt föl, mikor a kölyköd lettem.
Rossz hold kelt föl.

A régi dolgok sorra elvonultak,
Percről-percre messzebb jutok.
Terheim hegyekké nőttek,
Áttörni rajtuk nem tudok.

Szárnyaira vett a vágy,
És nem mondhatok neked mást:
A reményt soha fel ne add!
Megveted még hideg ágyamat.
Megveted még hideg ágyamat.

Rossz hold kelt föl, mikor a kölyköd lettem.
Rossz hold kelt föl.
Rossz hold kelt föl, mikor a kölyköd lettem.
Rossz hold kelt föl.

Hűtlen

Ment a hűtlen nehéz fejjel
Visszamenne, de ő már nem kell,
Érzi, hálátlan lett sorsa.
Keserű könnye arcát mossa.

Arra gondol, őt ki szerette.
Ha szerette, el mért engedte.
Vissza nem jön többé soha.
Bárcsak békén hagyták volna.

Minden hajnal övé marad.
Látja szállni a madarakat.
Hosszú, hosszú ideje vár.
Nem számolja a napokat már.
Amíg él, el nem felejti,
hogy a múltat ki nem tépheti
szívébõl.
Amíg él, el nem felejti,
hogy a múltat ki nem tépheti
szívébõl.

Megállt egyszer, visszanézett
Nézte, nézte a messzeséget.
Sárga lámpák jelzik útját.
Otthon hagyta minden múltját.

Ment a hûtlen nehéz fejjel.
Tudja jól, hogy õ már nem kell.
Ég veletek! Mást nem mondott.
Szeme túlragyogott minden csillagot

Minden hajnal övé marad.
Látja szállni a madarakat.
Hosszú, hosszú ideje vár.
Nem számolja a napokat már.
Amíg él, el nem felejti,
hogy a múltat ki nem tépheti
szívébõl.
Amíg él, el nem felejti,
hogy a múltat ki nem tépheti
szívébõl.

Néma völgy

Tízezerszer utazol,
Az éjszaka gyermeke lettél.
Minden napnak hajnalán
A felkelő nap úton talált.

Ref.:
Az út egyszer véget ér,
Siet a szél a néma völgy felé.
A távolban ott messze keleten
A nap még áttör minden éjjelen.

Az eső esik a város parkjaira,
Átázott hajjal mész a sötét kapuk előtt.
Élményed még nem volt senkivel,
Álmod nyugodt, nem ráz senki fel
  nem ráz senki fel.

Ref.:
Az út egyszer véget ér,
Siet a szél a néma völgy felé.
A távolban ott messze keleten
A nap még áttör minden éjjelen.

Minden éjjelen (éjjelen, éjjelen).
Minden éjjelen (éjjelen, éjjelen, éjjelen).

A torony

Egy napon szóltak, parancsot hoztak:
Menj a toronyba fel!
Kezedbe fegyvert, vasfegyvert adtak,
Egy napon ezt kaptad.
Kezedben fegyver, lábadon csizma,
Nem így volt álmaidban.
Fegyvered fogtad, válladra dobtad,
És mentél a toronyba fel.

Őrzöd a semmit, nem tudod, mennyit
Vársz ott fent.
Hónapok múltak, emberek hulltak,
De nem jött senki sem.
Mehettél volna, szökhettél volna,
De a torony magába zárt.
Az évek teltek, elfelejtettek,
Éveid a toronyba vesztek.

Ref.:
Még csendes a támaszpont neked,
Őrzöd a semmit, nem tudod, mennyit
Vársz ott fent.
Még csendes a fából épült vár,
Valaki mindig őrzi a semmit,
Valamire vár.

A keselyű

Zúg a szél, a keselyű még él,
Magasból les rád, csak azért, hogy félj.
Mindent elvesz, amit az éj adott neked.
Bárhová is mennél, a félelem ott lesz veled,
a félelem ott lesz veled.

Ma éjjel is felszáll a fekete fantomgép.
Fölötted kering, csak azért, hogy félj.
Mindent elvesz, amit az éj adott neked.
Bárhová is mennél, a félelem ott lesz veled,
a félelem ott lesz veled.

Ref.:
Minden nap, minden napnak hajnalán
Eltűnik a fantom; te azt hiszed, már nem él.
De ha eljön az éj, és zúgni kezd a szél,
Akkor fogod tudni a keselyű még él.

Ma éjjel is felszáll a fekete fantomgép.
Fölötted kering, csak azért, hogy félj.
Mindent elvesz, amit az éj adott neked.
Bárhová is mennél, a félelem ott lesz veled,
a félelem ott lesz veled.

Nem akarok félni! Nem kell keselyû!
Nem kell! Nem kell! Nem kell! Nem kell fantomgép!
Nem kell! Nem akarok félni! Nem kell! Nem kell keselyű!

Kék sugár

Élt egy fiú egymagában, a fény szívében, a csendnek élt,
Nálad nem volt jobb, se rosszabb, de érte jött egy nap a fény.
E naptól kezdve kezdett félni, fájó érzés tört reá,
Elragadta, egyre feljebb vitte őt a kék sugár.

A késő őszi fényben feltűnik a vén világ,
Látta ott lenn a viaszszívű emberek hatalmas táborát.
Mért mész tovább, nagy a világ, nem elég, amit látsz,
Mért mész tovább, nem tudod mi vár, hová visz a kék sugár.

Ref.:
Körbezárta, húzta magával a fény,
Látta, amire vágyott, amitől félt,
De egyre feljebb vitte őt a kék sugár,
Zuhanó sorsok, életek, mi vár rád és rám.

Zuhanó sorsok, életek, hova hajszol a remény,
A dolgok árát megfizetted, de ez még nem elég,
Csak egy megvett szerelem, elveszett testedben lehet elég,
Vadul tör rád, meg nem öl, de emlékeztet míg élsz.

Látott vágyakozót és gyűlölködőt,
Kibontott hajú nőket, forrón ölelkezőt,
És kiket hajt vad kényszer, pénz és ékszer mások után,
Azt ki mindig vár, segítsd őket, kék sugár.

Fekete élmény

Enyém a fájdalom,
Tied a kés,
Ő egyet szúr,
Ez a vérátömlesztés.

Enyém a kötél,
A hurok Tiéd,
Ő nincs többé,
Halott.

Ref.:
Mégis kell,
kell mégis, még is kell,
A Fekete Élmény!

Enyém az érnyék,
Tied a fény,
Övé
A sötétség.

Enyém az erő,
A hatalom Tiéd,
Övé
A sötétség.

A játék véget ért

Játék ez, vagy valami más?
Választhatok.
Egyre közelebb, az időn keresztül hozzád.
Ne bánts, ha mindezt így kívánom!
Ne legyen túl nehéz, az út amin te lépsz,
Mert visszavárlak!
Arra kérlek, ne legyen túl nehéz nekem.
El soha nem érlek, ha kettéosztod életem.

Ref.:
Add meg nekem, a hosszú évekért,
Minden jóért és rosszért, amit kérek én!
Add meg nekem, engedd, hogy így legyen,
Mert a játék véget ért nekem!

Lennék harang, mi érted szól,
Vigasz lehetnék, ha búcsúzol.
Lennek szél, mely elkísér,
Minden dal, ami benned él, minden dal.

Add meg nekem, a hosszú évekért,
Minden jóért és rosszért, amit kérek én!
Add meg nekem, engedd, hogy így legyen,
Mert a játék véget ért nekem!

Adj menedéket!

Életed rohanó szél,
Mint egy árnyék, mindig követ,
Megforgat, fogságba vet,
Majd elkopik, mint a szövet.

Ref.:
Adj nekem menedéket!
Adj nekem menedéket, óh!

Mi a fene, mond mi lesz velünk,
Ha egyszer fel sem ébredünk?
Lelkünk a mennybe költözött,
Vagyunk ég és föld között.

A rozsdás szögek alatt.

Elektromos szemek

Átlövik a fejem elektromos szemem,
Vérem csapolják hideg kezek,
A hatalom szolgáinak jelvényét hordom,
Nem tudom, merre fordul sorsom.

Agyamba táplálják, mikor mit mondjak,
Minden emlékem kétfelé szórtak,
Villamos árammal töltik meg fejem,
Nem tudom meddig sokkolják lelkem.

Amim volt, most más kezében,
Üvöltenék, de már nincs szám.
Élek félig megőrülve,
Mi jöhet még ezután?

Ref.:
Nem hívtam, nem kértem,
Hogy az életembe lépjen?!...