 Tovább folytatom a leckém!
Petőfi költészete
A Szeptember végén kézirata. A verset a világ szinte összes irodalmi nyelvére lefordították.
A költő újításai a magyar lírában:
Addig ismeretlen témákat honosított meg költészetünkben: nála jelenik meg először a családi líra, a szerelmi költeményekben a hitvesi, házastársi szerelem ábrázolása, tájköltészetében pedig a Puszta, a magyar Alföld méltó rajza.
Kezdeti költeményeiben, első kötetében követi a népiesség stílusát, mely a korszakban viszonylag friss felfedezés. Erdélyi János 1842-es tanulmánya az első, melyben a népköltészetben rejlő lehetőségekről, a nép művészetének felfedezéséről, erejéről beszél. Petőfi e stílust követve addig nem létező műfajokat is meghonosított költészetünkben.
Költészete nyomán új hangok kerülnek a versekbe, nyelve felszabadul a Kazinczy-féle „fentebb stíl” használatától. Elhagyja a mitológiai elemeket, a finomkodó körülírásokat. Közérthetően, egyszerűen szól mindenkihez, a nép nyelvét beemeli az irodalomba úgy, hogy emellett megjelenik a kora művelt, tanult emberére valló szókészlet is. Műveiben olvashatjuk először a világszabadság szót. (Horváth János)
A versek külcsíne helyett a gondolatot állítja középpontba, fontosabb a mondanivaló, mint a forma tökéletessége.
A Szeptember végén kézirata. A verset a világ szinte összes irodalmi nyelvére lefordították.
Petőfi halálának kérdése
Kő a fehéregyházai Sár-patak hídja lábánál, Segesvár környékén. A hagyomány (és egyes visszaemlékezések) szerint erről a helyről nézte Petőfi a segesvári csatát.
Július 31-én került sor a Segesvár melletti fehéregyházi ütközetre, délután egykor Bem utasította, hogy hagyja el a csatateret. Ötkor még látták a Sárpatak hídján, ahol 200 székely ifjú katona 800 kozákkal küzdött, egy Lengyel nevű katonaorvos lóhátról kiáltott még neki, hogy fusson, mire ő – lova már nem lévén – futva elindult. Meghalni nem látta senki.
A bécsi császári titkos levéltár iratai őrzik a csata végét, mely szerint „Azonnal, mihelyt a felkelősereg maradványai a bekövetkezett lovassági roham után a július 31-én Segesvár mellett vívott ütközetben Héjjasfalva felé menekültek, kozákrajok keltek át Fejéregyházán és Fejéregyháza fölött a Küküllőn is, ily módon elvágták nagyon sok menekülőnek az útját; ezeket mindjárt le is kaszabolták.”
A halott Petőfiről Heydte osztrák őrnagy, később ezredes tanúskodott 80 évvel később: neki a fogoly tisztek „az alacsony termetű, vézna, sárgás bőrű, szakállas”, mellén átszúrt felkelőt Petőfivel azonosították a személyleírás alapján. Emellett pedig a holttest mellett talált egy fontos iratot: Kemény Farkas jelentése volt Bemhez a csapatok állásáról. (Illyés Gyula: Petőfi Sándor, 490-492. oldal).
A tudomány mai álláspontja szerint Petőfi elesett a segesvári csatában. Mások ezt vitatják, szerintük hadifogolyként Oroszországba hurcolták, ahol később vagy kivégezték, vagy természetes halállal meghalt.
Szendrey Júlia hosszan kerestette Petőfit, majd 1850 júliusában hozzáment Horvát Árpád történészhez - ezzel heves ellenérzést váltva ki a közvéleményből. Még a máskor oly lojális Arany János is elítélte ezért. 1868-ban hunyt el, a Kerepesi temetőben nyugszik.
Kő a fehéregyházai Sár-patak hídja lábánál, Segesvár környékén. A hagyomány (és egyes visszaemlékezések) szerint erről a helyről nézte Petőfi a segesvári csatát.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc alatt
1848. március 15. a pesti forradalom s egyszersmind Petőfi napja. „Ezt a napot Petőfi napjának nevezze a magyar nép; mert ezt a napot ő állítá meg az égen, hogy alatta végigküzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát szabadsága ellenségeivel.” – emlékezett Jókai. Az eredetileg 19-ére tervezett nemzetgyűlést a bécsi forradalom hírére hozták előre március 15-ére.
A márciusi ifjak vezéreként az események egyik főszereplőjévé vált: a forradalom az ő lakásáról indult: Jókai, Bulyovszky, Vasvári Pál és Petőfi együtt gyalogolt át a Pilvax kávéházba. A 12 pont mellett a Nemzeti dal a népakarat legfontosabb kifejezője, Petőfi a Pilvaxban majd az orvosi egyetem udvarán szavalta el versét, elindítva a lavinát. A Landerer-nyomda előtt már a nyomtatott változatot zúgta utána a tömeg. A délután során a Múzeum előtti népgyűlés, a Városházánál történtek, majd Táncsics Mihály kiszabadítása a forradalom ismert eseményei. A nap történéseit éjjel és másnap mind prózában, mind költeményben megörökítette: „E hős ifjúság vezére/voltam e nagy tetteknél”. - írta büszkén. „Nagyapáink és apáink, / Míg egy század elhaladt, / Nem tevének annyit mint mink / Huszonnégy óra alatt.”- indokolta e büszkeséget. „Petőfi az egyetlen költő, aki egy népforradalmat személyesen vezetett – jegyzi le tettei jelentőségét Fekete. (Így élt… 163. oldal)
Pest, március 21. 1848. Petőfi levele Arany Jánoshoz (részlet): „Forradalom van, barátom, s így képzelheted, mennyire vagyok elememben! …Sokan el akarják mozgalmainktól e nevet disputálni, és miért? mert vér nem folyt. Ez csak dicsősége a dolognak, de a dolgot nem változtatja meg. Én forradalomnak tartok minden erőszakos átalakulást; márpedig mi erőszakkal vívtuk ki a sajtószabadságot és Stancsics kibocsáttatását. Hogy ellenszegülés nem történt, ez csak azt mutatja, hogy az ellen vagy teljesen átlátta tehetetlen gyöngeségét, vagy gyáva volt megtámadni bennünket.”
[szerkesztés] A szabadságharc idején
„Petőfi életének utolsó másfél évét mintha csak egy végzetdráma szerzője írta volna: 1848. március 15-től, a győzelem és a dicsőség tetőpontjától 1849. július 31-ig, a végső segesvári katasztrófáig egyetlen hatalmas ívű zuhanásnak tűnik fel pályája.”(Idézet a Gépeskönyvből)
Öt nappal a pesti forradalom után már a következőket jegyezte naplójába: „Az egyetértés, mely eddig kivétel nélkül uralkodott a fővárosban, bomlani kezd.” A márciusi ifjak számukhoz képest jelentős hatást fejtettek ki, mégis csupán közvetve befolyásolhatták a politikát alakító liberális nemességet. Március 15-én mögöttük volt a közvélemény, az ország, ám radikalizmusuk hamarosan elszigetelte őket. Áprilisban így írt a forradalmi fejleményekről:
-
- „megint beszélünk, csak beszélünk,
- A nyelv mozog, a kéz pihen;
- Azt akarják, hogy Magyarország
- Inkább kofa, mint hős legyen.”
Egy népgyűlésen pedig hangoztatta, hogy nem bízik a kormányban. A költő ellen titkos és nyílt politikai hadjárat indult. Petőfi népszerűsége rohamosan csökkent, s júniusban elbukott a képviselőválasztáson. Őszintesége csak csökkentette választási esélyeit. A Kis-Kunokhoz többek közt a következő szavakat intézte: „Hanem azt korán se várjátok, hogy én titeket magasztaljalak, mert akkor szemtelenül hazudnám. Becsületemre mondom, hogy ti nem vagytok remek emberek, vagy eddig legalább nem voltatok. Március 15-éig az egész Magyarország nagyon szolgalelkü, kutyaalázatosságu ország volt és ti ebben a virtusban közelebb álltatok az elsőkhöz, mint az utósókhoz.” De emellett meg is akadályozták, hogy az ő hívei is felvonuljanak és szavazzanak, őt pedig kényszerítették a távozásra. Nemzetőrök kísérték ki Szabadszállásról.
„Úgy látta, a kormány erélytelensége az elért vívmányok elvesztését fogja eredményezni, s a nemzethalál veszedelmétől csak egy újabb forradalom mentheti meg az országot.” (Gépeskönyv, idézet) Éberen és kritikusan figyelte a nemzetgyűlés munkáját, versekben és cikkekben támadta az új kormány tevékenységét. Követelte, hogy vonják ki a magyar katonákat az olasz frontokról. A korabeli közvéleményhez hasonlóan ő sem értette meg, hogy az első felelős magyar kormány mozgástere mennyire csekély. Ezt mutatja Lenkey János huszárszázadának esete is. Lenkey százada 1848 nyarán galíciai állomáshelyéről megszökött, hogy csatlakozzon a szerveződő honvédséghez. Latour, osztrák hadügyminiszter követelte a század megbüntetését, ugyanakkor a magyar közvélemény országosan megmozdult a szökött huszárok védelmében. Mészáros Lázár hadügyminiszter türelmes magyarázkodása ellenére kevesen értették meg, hogy nem hagyhatja figyelmen kívül az osztrák követelést, és a század szökése egyébként is a magyar sorezredek hazavezényléséről folyó tárgyalások közben, tehát a lehető legrosszabbkor történt. Ekkor született a Lenkei százada című verse:
-
- Koszorút kötöttem
- Cserfa-levelekbül
- Harmat csillog rajta
- Örömkönnyeimbül…
- Kinek adnám én ezt,
- Kinek adnám másnak,
- Mint vitéz Lenkei
- Huszárszázadának?
- …
- Itt a haza földén,
- Hová vont szívetek,
- Forró öleléssel
- Üdvözlünk titeket
- Vitéz jó testvérek
- Üdvözlünk ezerszer…
- Beszéljen akármit
- A hadügyminiszter!
Összevitatkozott Vörösmartyval is, aki a nemzetgyűlésben megszavazta a honvédsereg régi vezényleti rendben való felállítását, s igazságtalanul bár, támadta a Szózat költőjének művészetét is:
-
- Megunta azt a szennyes pályát
- A nemzet, melyen eddig ment,
- Kiküzködé magát belőle,
- S uj célt tüzött ki odafent,
- S ti visszahurcoljátok őt a
- Mocsárba, honnan már kiért. –
- Nem én tépem le homlokodról,
- Magad tépted le a babért. (Vörösmartyhoz, 1848. augusztus 22., részlet)
– aztán hamarosan kibékültek. Nyáron megírta Az apostolt, élete főművét, megfogalmazva benne történelemfelfogását. Igazolták őt a szeptemberben történt események: Jellasics horvát bán szeptember 11-én átlépte a Drávát. Szeptember 16-án Petőfi megfogalmazta az Egyenlőségi Társulat mozgósító kiáltványát: …„Talpra legények! Ha most föl nem keltek, fekünni fogtok a világ végéig. ..föl, polgárok, föl küzdeni életre-halálra.” Majd jelentkezett katonai szolgálatra, s elindult Erdélybe a népfelkelés szervezésére, útközben Erdődön hagyva állapotos feleségét.
December 15-én meg is született fiuk, Zoltán, így Petőfi kénytelen volt szabadságot kérni. Debrecen, 1848. december 15. Petőfi levele Arany Jánoshoz: Kedves barátom, csak két szót írok: apa vagyok, a többit olvasd a fehérpapirosról; szintúgy leolvashatod, mintha írnám. Ma délben született fiam, kit holnap vagy holnapután fognak megkeresztelni. Keresztapja és keresztanyja bizonyos Arany János és Arany Jánosné lesz. A fiú neve Zoltán. Ölelünk benneteket! Szerető barátod...
Bem apó, a költő eszményképe
Ellenségei harctéri távolmaradását gyávaságnak tekintették, s egyre hevesebben gúnyolták. Végül áthelyeztette magát Bem József erdélyi hadseregéhez, s feleségét illetve fiát Vörösmartyra bízva Szelindeken érte utol a lengyel szabadságharcos hős hadseregét.
A forradalmár költő Bemben megtalálta hadvezérét, az eszményi hőst. Bensőséges, szinte apa-fiú kapcsolat jött létre köztük. Amikor lehetett, Bem inkább futárként küldte őt a kormány székhelyére, hogy a közelharctól megóvja.
Katonai pályafutása során kétszer is lemondott rangjáról. Először még 1849 februárjában, mikor futárszolgálatot teljesített Debrecenben és összeveszett Mészáros Lázár hadügyminiszterrel, akivel már Lenkey János ügye óta feszült viszonyban volt. Az összetűzésre az adott okot, hogy Petőfi hiányos öltözékben – kesztyű és nyakkendő nélkül – jelentkezett a pedánsságáról is közismert hadügyminiszter előtt. 1849. április 1-jén Bem ismét századossá és segédtisztjévé nevezte ki, majd május 3-án őrnaggyá léptette elő. Ezt azonban a kormánnyal meg kellett erősíttetni, ami korábbi, februári lemondás miatt nem igérkezett könnyűnek.
A bekövetkező véres csaták elől május 4-én Bem Debrecenbe küldte ajánlatokkal Kossuthhoz és Klapkához. Petőfi Szalonta felé indult, ahol fiát Aranyéknál hagyva, nejével Debrecenbe utazott tovább és jelentkezett Kossuthnál, azután a helyettes hadügyminiszternél Klapka Györgynél. Bemnek Vécsey tábornok ellen írt levele közzétételéért a Honvédben Klapka súlyosan megrótta és háziőrizetbe is vetette a rangjáról ismét lemondott költőt, és csak Görgey utasítására engedte szabadon. Bem József ugyanis vele fordíttatta le a Vécsey Károly elleni vizsgálati kérelmet, de a hadsereg és a kormány a stílusát felismerve azt hitte, hogy Petőfi fogalmazta a levelet. Az eset után úgy tűnt, végleg búcsút mond a katonáskodásnak, s még Bemtől kapott lovát is eladta.
1849 tavaszán ezzel együtt családi gondjai is ismét megszaporodnak: két hónap különbséggel előbb apját, majd édesanyját vesztette el. Így a család nyomorúságos helyzetét is rendezni próbálta, mikor szabadságot kért, s nem kívánt többé katonáskodni. 1849 júniusában azonban felismerték, hogy ismét szükség van rá, s maga Kossuth Lajos kérte fel a pesti nép mozgósítására. Az orosz beavatkozás hírére csatlakozott újra Bem hadseregéhez.
Gyermekkora, tanulmányai
A költő szülei. Orlai Petrich Soma rajza
1823. január 1-jén Kiskőrösön keresztelték meg Petrovics Alexanderként, később felvette a Petrovics Sándor nevet. Születésnapját valószínűsítve tették e napra a keresztelőlevél alapján. A gyermek születésekor oly gyengécske volt, hogy egy emlékező szerint „spirituszban fürdették, hogy megmaradjon”. Szüleinek szlovák evangélikus gyökerei bizonyítottak. Apja, Petrovics István mészárosmester magyarnak vallotta magát, édesanyja, Hrúz Mária, szlovák anyanyelvű, alig tudott magyarul. Férjhezmenetele előtt mosónőként és cselédként dolgozott. Szülei még 1818-ban esküdtek. Egyetlen öccse, Petőfi István 1825-ben született.
1824 októberében – egyéves korában – Kiskunfélegyházára költöztek, melyet Petőfi később szülővárosának tekintett. E várost Szülőföldemen (1848) című költeményében születése helyének nevezte, e szavai később sok vitára adtak okot a két település, Kiskőrös és Kiskunfélegyháza, illetve a költő életrajzának kutatói között is. A család anyagi felemelkedésének helyszíne egy ideig Félegyháza volt. Apja fenntartott két mészárszéket, Félegyházán illetve Szabadszálláson, több ingatlan tulajdonosa volt, saját földjeiken és bérelt földeken is gazdálkodott. Lehetőségeihez mérten megpróbálta a legjobb iskoláztatást biztosítani gyermekeinek. Az ifjú Petőfi összesen kilenc iskolában tanult, már ötévesen koptatta az iskolapadot:
- 1828 elejétől Félegyházán - "azonban inkább csak vendégkép járt be a római katholikus elemi iskolába, olvasni már tudott"; (Szinnyei)
- ezután három évig Kecskeméten - 1828. május 10 - én vitte apja az evangélikus népiskolába, itt íratta be 1829. május 10 - én, illetve 1830. május 15-én, az iskolában már kevés latint is tanult;
- majd fél évig Szabadszálláson - Ujlaky István evangélikus tanító keze alá került, aki az algimnáziumra készítette elő a fiúkat;
- 1831-33 között három évig a dunántúli Sárszentlőrinc algimnáziumában oktatták - tanára, Lehr András kivált a latin nyelvet és szépírást tanította nagy kedvvel, és Petőfi mindkettőben kitűnt, szerette ezt az iskolát;
- két évig Pesten - először az evangélikus német gimnáziumban, majd a neves piarista gimnáziumban – e két évben hozta a leggyengébb iskolai eredményeket. "1833-ban német szóra Pestre vitte atyja s augusztus 27-én az ág. ev. gymnasiumba a II. donatista osztályba iratta be; lakása Petrovics nevű lovashajdú rokonánál volt. De már ekkor nem volt olyan jó tanuló, csak első rendű osztályzatot nyert. Atyja azért az 1834-35. iskolai évre a kegyesrendiek gymnasiumában próbált vele szerencsét, hol az I. grammatikai osztályban aránylag a többnyire német tanulók közt leginkább a magyar nyelvből vált ki s társai közt legszebben írt és rajzolt; az osztályt I. rendű bizonyítványnyal végezte" - olvasható Szinnyei munkájában.
- 1835-38-ig Aszódra járt, a legjobb tanulók közt szerepelt neve, itt írta első versét Búcsúzás 1838-ik évben címmel. Később útijegyzeteiben így emlékezik meg róla:
- „Aszód –! –! –
- Csak egyszer kellene ezt a szót tőlem hallnod, s azonnal kitalálnád, hogy én itt három esztendőig tanultam... akarom mondani: jártam iskolába.
- S mily eseménydús három esztendő!
- 1. Itt kezdtem verseket csinálni – –
- 2. Itt voltam először szerelmes – –
- 3. Itt akartam először szinésszé lenni.”
- A verselés a szerelem eredménye volt. A szinésszé lenni akarásnak pedig nem annyira eredete, mint következménye nevezetes. Nevezetes és szomorú.
- 1838. augusztus 31-től a Selmecbányai Líceumba járt, ahol 5. osztályba, első éves rétornak iratkozott be. A Nemes Magyar Társaság nevű önképzőkör tagja lett. Itt ismerkedett meg Gvadányi József, Csokonai, Vörösmarty Mihály költészetével is. Boleman István és Lichard Dániel voltak tanárai, míg Boleman költészettant, latin fordítást, stílusgyakorlatokat és földrajzot tanított; Lichard hittanra, régiségtanra és magyar történelemre oktatta az ifjúságot latinul, mivel magyarul nem tudott. A német nyelvet is gyakorolták, de a tanulók különösen a latin nyelvben tűntek ki. Poétánk ebben az iskolában bukott meg félévkor: "A félévi vizsgálat rosszul sikerült s egyik szláv érzelmű tanárától a magyar történelemből elégtelent kapott. Atyja erre megírta neki, hogy mint érdemetlen fiúról leveszi róla kezét."
A valósághoz tartozik azonban, hogy mikor Petőfi tizenöt éves volt, a család minden pénzét elveszítette az 1838-as árvíz és egy rokon veszteségeinek kezességvállalása miatt, és ezért fiúknak 1839 februárjában el kellett hagynia a Selmeci Líceumot. Pedig atyja a félévi rossz bizonyítványra hivatkozva nem támogatta tovább.
Pest - Sopron - Dunavecse
Emléktábla a dunavecsei első világháborús emlékmű talapzatán
Az ifjú ekkor gyalog útra kelt, Pestre tartott, ahol statisztaként illetve szolgaként alkalmazta a Nemzeti Színház. Apja azonban utánament és hazavitte. Anyja Ostffyasszonyfára küldte rokonokhoz, hogy Sopronban ismét iskolába járhasson. Ám ekkor megismerkedett a szép és gazdag Tóth Rózával, akihez költeményeket írt. Így a rokonságtól is távozásra kényszerülve 1839 szeptemberében besoroztatta magát Sopronba, a Gollner-féle 48. számú gyalogezredbe. Katonáskodása idején ismerkedett meg Pákh Alberttel. Már az első bevetés alkalmával – Horvátország felé tartva – Grazban ideglázat, majd Zágrábban tífuszt kapott, és miután az év folyamán már kétszer került kórházba, egészségügyi alkalmatlanságra hivatkozva leszerelték.
1841 februárjában visszajutott Sopronba, majd innen szüleihez ment Dunavecsére. A szülők ismét felvetették, hogy mesterséget kellene tanulnia, legyen mészároslegény, ő azonban inkább a színészi pályát választotta. Sepsy Károly vándorszínészei közé állt be, ahol három hónapot töltött el.
A pápai kollégiumban
1841 őszén újra tanulásra adta fejét – egy évet élt és tanult a híres pápai kollégium falai közt. Tarczy Lajos, tanára szerzett neki egy kis keresetet, beajánlotta Horváth István ügyvédhez, kinek Lenke leányát tanította, amiért kosztot s egy pár forintnyi havi fizetést kapott; tanítványa azonban 1841 decemberében meghalt, így ő elesett a rendes koszttól és havi díjtól; Horváthnál másolt még ezután is, lakása Orlaival együtt egy szabónál volt. Az iskolába a VII. (logikai) osztályba vették fel, melyet 1841-42-ben jó eredménnyel végzett; kedvelt tárgyaiból, a magyar, német nyelvből és földrajzból kitűnő volt, de a többi tantárgyat nem szerette és elhanyagolta. A pápai esztendő későbbi tevékenységére és életére is kihatott. Barátja lett Jókai Mór és Orlai Petrics Soma festő. Sikereket ért el az iskola önképzőkörében, majd elindult az országos diadalútra. A pápai tanuló 1842 májusában következő levelet intézte Bajza Józsefhez, néhány vers kíséretében:
- Tekintetes Szerkesztő Ur!
- Ha csekély munkácskáim a megjelenésre érdemesek, kérem őket az Atheneumban felvenni. Gyenge erőmet továbbra is ajánlva vagyok
-
-
- Tekintetes urnak alázatos szolgája
- Petrovics Sándor
- tanuló
- Pápán, maj.5.1842
1842. május 21-én az Athenaeumban leközölték A borozó című versét. Ez volt első megjelent alkotása – ekkor még Petrovics Sándor aláírással, de november 8-án ugyanitt a Hazámban című költemény alatt már Petőfi Sándorként írta le nevét.
A vándorszínész Petőfi
A költő szobra Dunavecsén
Petőfit még mindig inkább a színészet vonzotta, ezért 1842. november 5-én Szuper Károly ajánlása alapján a Székesfehérváron szervezett új vándorszínész-társulat tagja lett. Elkezdődött harmadik színészélete. A költő Rónai, illetve Borostyán, végül Petőfi néven lépett fel a színpadon. 1842-ben Pestre látogatott, felkereste Vörösmartyt és Bajzát, hogy őszinte véleményüket kérje költeményeiről. Pönögei Kis Pál néven mutatkozott be, hogy igazat mondjanak neki, majd a dicséretek után hamar felfedte, ki is ő valójában.
1843-ban Fehérvárra, majd Kecskemétre ment a társulattal, azonban a sikernek hamar vége lett, mivel a társaság tönkrement. Ezután Pesten, majd Pozsonyban próbált színészi állást keresni, ám a pálya telített volt. Így az Országgyűlési Tudósításokat körmölte, mígnem Bajza tudomására jutott nyomora. Baráti társaságában pénzt gyűjtött neki, s valószínűleg ő vette rá Nagy Ignácot arra, hogy fordítói munkát kínáljon az ifjú költőnek. Ekkor mindössze három hét alatt lefordított egy francia, majd további három hét múltán egy angol regényt (összesen 900 oldalt) – németből. Bernard A koros hölgy és James Robin Hood című műveit a költő tolmácsolásában a Kisfaludy Társaság adta ki. Ezért kapta első igazi írói fizetését.
Pozsonyban ismerkedett meg Lisznyai Kálmánnal, aki május vége felé jurátusként érkezett az országgyűlésre. Lisznyai magához ölelte a kopott, igénytelen külsejű ifjút, szállására hívta, megosztotta vele pénzét, ellátta öltözettel; megismertette Degré Alajossal, Berecz Károllyal, Vahot Sándorral és Imrével, Kuthy Lajossal és Pompéry Jánossal.
Nyomor Debrecenben
Eztán jutott Debrecenbe, melyre később emlékezve így írt: „Hej, Debrecen… sokat szenvedtem én tebenned”. Először a városi társulatnál talált állást, majd egy kisebb, hamar tönkrement vándortársulat ismét elcsalta. Végül a Sopronból megismert barát, Pákh Albert későbbi humorista adott a beteg, elgyengült és anyagi nyomorral küszködő költőnek szállást és kölcsönt ahhoz, hogy Pestre jusson. A Pápán megkezdett francia tanulását vándorlásai alatt tökéletesre csiszolta, Victor Hugo és Béranger költeményeit eredetiben olvasta; megismerkedett a francia romantikusokkal, dramaturgiai tanulmányokkal foglalkozott, Tieck fejtegetései útján behatóbban megismerte Shakespeare művészetét. Maga is számos költeményt írt. Egy füzetbe másolta úgy 70-80 versét, 1844 februárjában, a hideg télben az áradó Tiszát megkerülve gyalog vágott neki a pesti útnak, hogy műveinek kiadót találjon. „A végső ponton álltam, kétségbeesett bátorság szállt meg, s elmentem Magyarország egyik legnagyobb emberéhez, oly érzéssel, mint amely kártyás utósó pénzét teszi föl, hogy élet vagy halál.”
[szerkesztés] A Pesti Divatlap szerkesztője
Orlai Petrich Soma: Petőfi Sándor (1840-es évek)
Vörösmarty Mihály – kit a költő „Magyarország egyik legnagyobb emberének” tartott, támogatta az ifjút, s tekintélyével beajánlotta a Nemzeti Körnek – a haladó pesti polgárság és értelmiség ellenzéki szellemiségű szervezetének –, hogy Petőfi verseit kiadják. A kör tagjai: Vörösmarty, Tóth Gáspár, Fáy András, Szigligeti Endre, Lendvay (színész), Fényes Elek tudós statisztikus összeültek, hogy a művek kiadásra kerüljenek.
Bajza és Vörösmarty beajánlották őt Vahot Imrének, aki sógorától, Erdélyi Jánostól annak külföldön tartózkodása idejére átvette a Regélő Pesti Divatlapot és nevet változtatva, Pesti Divatlap címen készült kiadni a lapot. Petőfi 1844 áprilisától júniusáig hazalátogatott szüleihez Dunavecsére, ekkor írta családi témájú műveit (Egy estém otthon, István öcsémhez…). A fiatal segédszerkesztő költeményben vett végső búcsút a színészélettől: „Eddig Thalia papja voltam, Most szerkesztő-segéd leszek. Isten veled, regényes élet! Kalandok, isten veletek!” Július 1-jén nekifogott a szerkesztőségi tevékenységnek, s közben a feszített munka mellett ontotta verseit – az ország pedig Csokonai óta először kapta fel fejét, sikere egyre felfelé ívelt.
Ebben az időszakban készült A helység kalapácsa, mely a nemesi és népi költészet ellentétét mutatja, parodizálva az előbbit. Ezután ült le, s alkotta meg a tündérmesék hősét, az egyszerű juhász gyermekét, János vitéz-t – 6 nap alatt. A szerkesztő Vahot Imre üzleti érdekeket is figyelembe véve irányítgatta a költőt, hogy emelje a lap olvasottságát. Népies helyzetdalaival, életképeivel felkapott költővé vált, de ő már túl kívánt lépni ezen a hangon: mikor azonban eltért a közönség által igényelt normáktól – mint A helység kalapácsában – éles kritikával fogadták és ellenségeket szerzett magának.
[szerkesztés] A költői válság és szerelmek ideje
Még 1844-ben ismerkedett meg Csapó Etelkével, Vahot Imre unokahúgával, a tizenöt esztendős leánnyal, ki elbájolta a költőt, s aki iránt rögtön házassági reményeket is táplált. A leány azonban 1845 elején váratlan betegségben elhunyt. Petőfi versciklust adatott ki emlékére Cipruslombok Etelke sírjáról címmel.
Ugyancsak 1845 tavaszán - felmondva szerkesztői állását, de költőként a lapnál maradva - kelt útra a Felvidékre, ahol három hónapot tartózkodott. Eközben bejárta Eperjest, Késmárkot, Iglót, Rozsnyót, Rimaszombatot, Losoncot, népszerűsítve önmagát, de fiatal költő- és írótársait is. Mindenütt ünnepléssel fogadták, erről Úti jegyzetek című írása is tanúskodik.
Még ugyanebben az évben ismét megszólaltak a szerelem hangjai Petőfi költészetében. Verseinek ihletője ezúttal a gödöllői jószágigazgató szőke szép leánya, Mednyánszky Berta volt, ki elfogadta a költő udvarlását. Ám apja nem nézte jó szemmel e kapcsolat lehetőségét és saját őseire, nevére hivatkozva elutasította Petőfit Bertától. A lányhoz fűződő érzelmeinek kifejezéseként 1845 őszén önálló kiadásban megjelent a Szerelem gyöngyei című versciklus. Ezt költeményeinek második kötete követte Versek címmel.
Vörösmarty Athenaeuma közben megszűnt. Mivel Petőfi kizárólag a Pesti Divatlapnak írt verseket, a maradi Honderű nem nézte jó szemmel a költő növekvő népszerűségét: voltak, kiket modora, különcségei idegenítettek el tőle, irigyeit pedig bántotta sikere, költészetének szokatlanul eredeti hangütése. Így aztán valóságos hadjáratot indítottak ellene, a Honderűben és az Életképekben, sokszor durva személyeskedéssel és rosszindulattal. A költő ezek ellen a Divatlapban versekkel védte magát. A támadók közt volt egyik régi barátja, Szeberényi Lajos is. Legélesebben azonban Császár Ferenc, Nádaskay Lajos és Petrichevich Horváth Lázár igyekeztek nevetségessé tenni. Ellenfelévé vált a tollharcokban Nagy Ignác és Garay János is. Azonban vele volt a széles közvélemény nagy többsége, s olyan jeles írók és kritikusok álltak mögötte, mint Vörösmarty, Bajza, Szemere Pál vagy Toldy Ferenc.
Valószínűleg több oka is volt annak, hogy a költő életében művészetét is befolyásoló válságidőszak következett be: Etelke halála, a Berta-szerelem csalódása, az állandó támadások a kritika részéről, az anyagi gondok mind hozzájárultak elkomoruló életkedvéhez és hangja elsötétedéséhez. Ekkor keletkezett az érdekes Felhők ciklus, A hóhér kötele című regénye, a Tigris és hiéna drámája, de írt néhány elbeszélő költeményt is.
[szerkesztés] A szabadságharc előtt: Tízek Társasága, Arany János, Szendrey Júlia
A Tízek Társasága
1846 tavaszán Petőfi tudatos szervezőmunkával szervezte meg a Tízek Társasága elnevezésű csoportot, melynek tagja volt Petőfi mellett Jókai Mór, Tompa Mihály, Degré Alajos, Obernyik Károly, Pálffy Albert, Bérczy Károly, Pákh Albert, Lisznyai Kálmán és Kerényi Frigyes. Új lapot kívántak létrehozni Pesti Füzetek címen. A tizek kötelezték magukat, hogy az év közepétől számított egy éven belül sehova sem írnak, majd csak a saját szépirodalmi lapjukba. Év közepén csakugyan abbahagyták a különböző lapokhoz írást. Vahot Imre bosszút állt rajtuk, mert a tizek közül ötnek júliusban leközölte olyan munkáit, melyek korábbról maradtak nála. Emiatt Petőfi összeveszett Vahottal, s párbajra hívta ki, de Vahot megijedve kitért előle. Mivel azonban a társaság tagjait ekkor már figyelték, hatósági engedélyt nem sikerült szerezniük az új újság megindításához.
Petőfi rajza Arany Jánosról
Megismerkedése Szendrey Júliával
1846. szeptember 8-án Erdélyben, egy nagykárolyi bálon ismerte meg Szendrey Júliát, az erdődi tiszttartó Szendrey Ignác leányát. Hosszan társalogtak, s a költőre e találkozás mély benyomást tett. Néhány napig Téreyéknél többször is találkozott a lánnyal, mikor pedig az apjával hazatért Erdődre, a várkastélyba, Petőfi két barátjával együtt szeptember 19-én Szatmárról látogatást tett náluk. A leány érdeklődése is szerelemmé kezdett fejlődni, bár a költő iránt kissé szeszélyesnek mutatkozott, s a vallomására nem adott határozott választ. A szigorú apa nem találta méltó párnak Petőfit az ő művelt Júliájához, két leánykérés így kudarcba fulladt: először május 16-22 közt időzött Erdődön, ahol apjától megkérte a lányt. Nagybányán kapta Szendrey elutasító levelét, mire 25-én újra Erdődre indult, és újra feleségül kérte Júliát. Mindkét próbálkozása sikertelennek bizonyult.
Arany János barátsága
1847 februárjában szövődött örök barátsága Arany Jánossal, kivel 1849-ig levelezést folytatott, s kihez két alkalommal is ellátogatott. Petőfi első levelét a Toldi olvasása után írta, verssel köszöntve Aranyt:
-
- TOLDI írójához elküldöm lelkemet
- Meleg kézfogásra, forró ölelésre! ...
- Olvastam, költőtárs, olvastam művedet,
- S nagy az én szívemnek ő gyönyörűsége”.(Arany Jánosnak, részlet)
A válasz nem késett sokat:
-
- Most, mintha üstökös csapna szűk lakomba,
- Éget és világít lelkemben leveled:
- Ó mondd meg nevemmel, ha fölkeres Tompa,
- Mily igen szeretlek Téged s őt is veled. (Levél Petőfi Sándornak, részlet).
Petőfi 1847 tavaszán jelentette meg Összes Költeményeit is, melyből már az első kiadásban 3000 példányt adtak ki, de még három alkalommal kinyomtatták sikere miatt. Versei elé mottóul a költő négy sort tűzött: „Szabadság, szerelem! / E kettő kell nekem. / Szerelmemért föláldozom / Az életet, / Szabadságért föláldozom / Szerelmemet.”
Házassága
A Júliával kötendő házasság 1847. szeptember 8-án, pontosan egy évvel találkozásuk után valósulhatott meg. Szendrey Ignác nem volt jelen az esküvőn. A mézesheteket a pár Koltón, a kalandos életű Teleki Sándor grófnak – Petőfi egyetlen arisztokrata barátjának – kastélyában töltötte. E szerelem és házasság lett ihletője Petőfi legszebb szerelmi lírájának, ebben az időszakban keletkezett például a Reszket a bokor és a Szeptember végén című költemény is.
Hogy Júlia valóban szerette-e a költőt, vagy csupán becsvágyból ment hozzá, az később sok kérdést vetett fel mind az irodalomban, mind a közvéleményben. Júlia naplója azonban elárulja lelkének háborgásait, kételyeit és érzelmeit Petőfi iránt. Apja kitagadással fenyegette meg, ő mégis a költőt választotta. „Ha mint Sándorom neje leszek boldogtalan – mi csak tőle függ –, lesz erőm tűrni mindent, mit rám küld az ég, és kivívni magamnak a jövő üdvösségét; de ha elszakasztanak tőle, ha még nem is láthatom, úgy veszve, veszve lesz minden számomra! Mindég az idővel bíztatnak, hogy ez meghozandja, mit isten számomra rendelt, de elég volt fél év két hó, én nem várhatom tovább összetett kezekkel az idő ajándékát. Nem! nem lehet tovább! s Marim, édes angyalom, segíts rajtam, ne hagyj elveszni, mint a többiek.” – írta Júlia barátnőjének, Térey Marinak levelében. Valószínűleg hozzájárult döntéséhez az a prózai tény is, hogy Petőfi – szinte már lemondva a lehetőségről – ezidőben megkérte az ünnepelt debreceni színésznő, Prielle Kornélia kezét.
Az esküvő után az ifjú pár Nagyszalontára, Arany Jánosékhoz látogatott, majd novemberben végül megérkezett Pestre, a Dohány utcába, egy háromszobás lakásba, melyből az egyik szobát kiadták Jókainak. A bérelt lakást az ún. Schiller-házban Egressy Gábor, a költő barátja szerezte. Petőfi átadta magát a munkának és a tervezgetéseknek, a családi boldogságnak. Vörösmartyval és Arannyal szövetségre lépve nekiálltak Shakespeare műveit magyarra fordítani, Petőfi a Coriolanusszal végzett, majd elkezdte a Rómeó és Júlia fordítását is. 1848 januárjában azonban elindult a forradalmak sora Európában, először az olaszoknál, majd februárban Párizsban, s az események gyors egymásutánban peregtek. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
