Legendák lettek, de nem voltak boldogok


A TISZTASÁG LEGENDÁJA: Audrey Hepburn

A TISZTASÁG LEGENDÁJA: Audrey Hepburn

Hollywood őzikeszemű törékeny hercegnője egy új nőideál megtestesítője volt. Szépsége és bája mellett szeretetével is hódított, a kis betegek őrangyalaként.

"Egészen különleges, természetes színésznő volt - nem is annyira színésznő, mint ritka jellemes, mély érzésű, nagyon intelligens, jó humorú ember. Csodálatos nő..." - nyilatkozta Hepburnről legkedvesebb barátja, Gregory Peck. Audrey Hepburnről nehéz nem legekben beszélni. Ha csak filmjeit ismernénk, ha csak a Római vakáció igézően szép főhősnőjére gondolnánk, vagy a Háború és béke Natasa Rosztovájára, esetleg Sabrinára vagy a My Fair Lady tündöklő Elizájára - valószínűleg a teljesség képe rajzolódna ki előttünk. Azt mondták, Greta Garbo óta nem született hozzá hasonló jelenség. Olyan, aki egyszerre varázslatos ember és szikrázó tehetség. Nem véletlen hát, hogy rögtön, pályája kezdetén, a Római vakációban nyújtott alakításáért Oscar-díjjal (1953) jutalmazták, majd évtizedekkel késõbb, emberi magatartásáért, a legmagasabb humanitárius elismerést, a Jean Hersholt-díjat érdemelte ki. Hepburn sokat köszönhetett filmes pályatársainak, elsõsorban Gregory Pecknek, aki jó érzékkel, lovagiasan engedte át a kezdõ színésznõnek az igazi sikert. Elsõ filmje pedig nemcsak óriási kasszasikernek számított, hanem egy új nőtípust teremtett meg a filmvásznon és az életben. A törékeny, lányos típust, amely merőben ellentétes volt a negyvenes évek dús keblű szexideáljaival. És ezzel a szelíd, kislányos, mégis előkelő származást sejtető stílusával sikerült belopnia magát a közönség szívébe. És nem utolsósorban, Hubert de Givenchy divattervező szívébe is, aki ettől kezdve a számára legkedvesebb darabokat kizárólag Hepburnnek tervezte. Annak a Hepburnnek, aki Mel Ferrer oldalán boldog házastárs, majd nem sokkal késõbb gyermekének édesanyja is lett. A tündöklõ színésznõ magánélete azonban korántsem volt kiegyensúlyozott. Ferrertõl 1968-ban vált el, majd a következõ évben újra férjhez ment Andrea Dotti pszichiáterhez. Újabb anyai örömök elé nézett, de második fia sem tudta megakadályozni az újabb válást. Végül a nála hét évvel fiatalabb holland Robert Wolders lett életének társa, de ettõl az idõtõl kezdve Hepburn már alig állt kamera elé. Mintha a hatvanas évek nagy csodájáról a filmszakma megfeledkezett volna. Munkát ugyan mindig kapott, filmjei rendre szerepeltek az Oscar-díjas alkotások sorában, de õ maga már nem kapott több Oscart. Hepburn nem volt csalódott, de rettenetesen megbántódott. Utolsó éveiben pedig már egy egészen új szerepkörben ismerhette meg a világ. Az UNICEF felkérésére Hepburn jószolgálati nagykövetként járta be a világot. Jobb, hozzáillõbb feladatot el sem vállalhatott volna, hiszen a leginkább rászoruló, beteg gyerekek szóvivõje lett. Önfeláldozó munkáját súlyos, gyógyíthatatlan betegséggel küzdve is végezte. Temetésén, 1993-ban kollégái közül már csak ketten képviselhették a filmes világot, Roger Moore és Alain Delon. Sírhelyén, a Genfi-tó partján lévõ temetõben meglehetõsen nagy számú japán hódolói friss, vörös rózsával adóznak az õzikeszemû hercegnõ emlékének.