BELÉPÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
     
RECEPTTÁR
     
     
web stats tracker
     
TORTÁK, SÜTEMÉNYEK
TORTÁK, SÜTEMÉNYEK : Diós Gàteau Breton

Diós Gàteau Breton


HOZZÁVALÓK:

puha vaj és kevés liszt a tortaforma előkészítéséhez,

6 dkg enyhén megpirított dió,

25 dkg cukor,

6 nagy tojássárga,

25 deka olvasztott vaj,

25 deka liszt,

a kenéshez:

1 nagy tojássárga,

1 kávéskanál víz

Előmelegítem a sütőt 150 fokra (gázsütőn a 2-es és a 3-as fokozat között) Kivajazok és kilisztezek egy 24 centi átmérőjű tortaformát. A száraz serpenyőben kevergetve megpirított diót 2 evőkanál cukorral együtt finomra darálom, de vigyázok, nehogy túl olajos legyen. Egy nagyobb tálban kézi habverővel összehabarom a tojássárgákat és a maradék cukrot, de épp csak annyira, hogy elkeveredjenek. Ez csupán pár percig tart, és felesleges hozzá a robotgép. Az eredmény sűrű és sárga lesz, és semmiképp nem szabad túlhabosodnia. A cukros tojássárgákhoz fakanállal apránként hozzákeverem a darált cukros diót, majd a megolvasztott vajat is. Ekkor beleszitálom a lisztet, és összedolgozom az egészet, de nem túl alaposan, különben kemény lesz a tészta. Villával összekeverem a kenéshez a tojássárgáját és a vizet. A kissé merev tésztát az előkészített tortaformába simítom, és elegyengetem. Vékonyan megkenem a tojássárgás mázzal, és egy villa hátával jó mélyen keresztmintát húzok a tészta tetejére: háromszor az egyik, majd háromszor a másik irányban. (A vonalak összesülnek a tésztában, csak a tetején marad majd nyomuk). A tésztát kb. Egy és egynegyed óra alatt aranybarnára sütöm a meleg sütő középső rácsán. Akkor van kész, ha lassan de biztosan visszaugrik, amikor az ujjammal kicsit megnyomom. Nem érdemes tűt szúrni bele, mivel nagy vajtartalma miatt az mindig kicsit nedvesen jön ki. A kész tésztát kiveszem a sütőből, és mielőtt kiszedném a formából, rácsra téve hűlni hagyom kb. 10 percig. Ha teljesen kihűlt, tálalom.

Azt hiszem a recept Stahl Judittól származik!

     
°°°
macikonyha@citromail.hu
     
SZÁMLÁLÓ
emberke
     
     
LINKEK
     
;o)
     

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!