A játék kezelhetősége
A játék kezelhetősége rendkívül egyszerű, pár perc alatt elsajátítható. Ez nagy előnynek mondható, hiszen még azok is könnyen megtanulhatják, akik nem tartoznak a legügyesebbek közé, köztük említve magamat is. Mindössze az egeret, a kurzorbillentyűket és még néhány gombot kell használnunk a játék során. Jade életerejét a bal felső sarokban levő szívecskék mutatják. Ezek számát növelhetjük a játékban. Amikor Jade meghal, szerencsére nem az utolsó mentéstől indul újra a játék, hanem az a kis rész indul újra, melynél elvéreztünk. A szívek mellett látható a táska tartalma is. A jobb felső sarokban Jade segítőtársának ereje látható. Vigyázni kell, ugyanis ha a barátunk meghal, akkor is bajban vagyunk, tehát az ő energiaszintjének növelésére alkalmas kajáról is gondoskodni kell. A főmenüben megnézhetjük, mennyi minden van a táskájában, és ez alapján ügyködhetünk.
Bal egérgomb: ennek segítségével használható a Dai-Jo, melyet Jade automatikusan elővesz, ha szüksége van rá, a gombot nyomogatva pedig meg is ismerhetjük harcművészeti tudományát. Akkor is ezt a gombot használjuk, ha aktiválni akarunk valamilyen tárgyat, fel akarunk ugrani egy dobozra, stb. A fényképeket is ezt lenyomva készítjük. Az egér mozgatásával Jade a kívánt irányba fordul. Ezenkívül Jade hajójának tüzelőereje e gomb lenyomásával vehető igényba.
Jobb egérgomb: a játékban a szó szoros értelmében vett ugrás automatikus, Jade magától ugorja át a szakadékokat, mélyedéseket, vagy tornázza magát fel a magasba. A jobb egérgomb megnyomásával egyfajta vetődést vihetünk véghez, ez nagyon hasznos, amikor egy alacsonyan levő lézersugárral való találkozást akarunk elkerülni. Ezenkívül a Shift gomb lenyomása után Jade ezzel tud lemezeket dobálni, miután megszerezte az ezt biztosító lila kesztyűt. A légpárnás hajó ezzel a gombbal ugrik, miután beszereztük az ugrófelszerelést.
Kurzorok: Jade és a járművek irányítása.
Space=szóköz: ezt megnyomva Jade erőteljes futásba kezd. A légpárnás hajót Space-szel lassíthatjuk, illetve gyorsíthatjuk.
Ctrl: guggolás, lopakodásnál, lézersugarakkal való találkozás elkerülése végett rendkívül hasznos.
Shift: e gomb segítségével aktiválható Jade fényképezőgépe. Eztán már csak kurzorbillentyűk segítségével zoomolni kell, és katt, kész a kép. A lemezdobálós kesztyű is ugyanezen elv alapján működik.
Tab: e gomb segítségével hívhatjuk elő a térképet, hogy megnézzük, hol is vagyunk, illetve egyéb dolgokat is meglessünk. Jobb egérgombot nyomva innen a főmenübe jutunk.
Esc: főmenü, itt rengeteg infót találhatunk az egyes tárgyakról, beállíthatunk egyes opciókat, például a hangerőt, legyen-e feliratozás,stb.
2, 3: ezen gombok segítségével lapozhatjuk végig a Jade táskájában lapuló tárgyakat, majd a kívánt tárgyhoz érve Q betűt nyomva használhatjuk őket.
E: a barátunk e gomb lenyomására segíti előrejutásunkat. A jármű iránytűjének aktiválására is alkalmas.
Energia és pénz
Az életben maradás előfeltétele természetesen a Beyond Good and Evil kapcsán is az étel és a pénz. Külön kell beszélnünk emberek és járművek energiaigényeiről.
Jade és barátai életerejét kétféle, szintetikus étel hivatott feltölteni. Az egyik a Starkos. Ez a háromszög alakú, sárga színű, kekszszerű finomság egy életerőpontot biztosít elfogyasztójának. A másik étel a K-Bups, amolyan sok-sok rózsaszín cukorka egy rakáson. Ez a hasznosabb élelem, ugyanis a teljes életerőt visszaállítja. Ezenkívül létezik még egy bizonyos PA nevű eszköz, amelynek segítségével növelhetjük az életerőt mutató szívek skáláját.
A járművünk energiaháztartását hivatott erősíteni két különböző elem, amely a POD nevet viseli. A szimpla POD egy zöld csavarkulcsot tartalmaz, és egy ponttal növeli az energiát, míg a dupla, ciklámen csavarkulcsos POD a teljes energiát visszaállítja. Ezenkívül beszerezhetünk még különféle gyorsítókapszulákat is, amelyek rövid időre megtriplázzák járművünk maximális sebességét, leginkább az autóversenyen célszerű alkalmazni őket.
Természetesen ezek megvásárlásához pénz is szükséges. A gyöngyök nagyon értékesek, de csak a Mammago feketepiacán használhatók. Öszesen 88 darab gyöngy van a bolygón, de a játék végigijátszásához nincs szükségünk az összesre. A rendelkezésünkre álló pénzösszeg a kreditkártyánkról leolvasható. Pénzt egyrészt állatok lefényképezésével szerezhetünk, másrészt a lila kristályok minden egyes darabjáért 5 pénzegységet kapunk. A kreditkártya segítségével vásárolhatunk aztán az automatából, vehetünk gyöngyöt, stb. |