Beyond Good and Evil
~ A jón és a rosszon túl ~
A játékot Michel Ancelnek és csapatának köszönhetjük. Ez a név ismerős lehet azoknak, akik valaha is játszottak a Rayman sorozattal. A játék hétéves kortól ajánlott, onnan kezdve a határ a csillagos ég. Szinte tökéletes játék, szerethető karakterekkel és csodálatos grafikával, s mindezt megspékelték egy jó kis történettel. Nagyon sokáig fejlesztették, de úgy tűnik, megérte várni, egyetlen hátránya, hogy rendkívül nehéz abbahagyni. A Beyond Good and Evil akció-kalandjáték. Igazából minden van benne: akció, harc, autóverseny, humor és persze egy kis logikát is igényel. A környezet meseszerű, nagyszerűen kidolgozott, pl. a vízen tükröződnek az épületek, sziklák, stb. Nagyszerű élményt nyújt a társas játékmenet: a feladatokat többnyire szerencsére nem egyedül kell végrehajtanunk, hanem az "egységben az erő" elv alapján van mellettünk egy-egy segítőtárs. A karakterek intelligenciája is megfelel az elvárásoknak.
És hogy miért szinte tökéletes? Azért, mert a játék kiadója, a Ubisoft nem reklámozta be eléggé, márpedig manapság enélkül lehetetlen bármit is rendesen eladni, akármilyen is legyen a minősége. A Beyond Good and Evilről jóformán senki sem hallott, azonban aki véletlenül rátalált, nem bánta meg. A reklámhiány miatt kétséges volt a folytatás, hiszen nem úgy fogyott a játék, ahogyan kellett volna, de a közelmúltban bozonyossá vált, hogy már készítik a 2. részt.
Ami azt illeti, én is csak teljesen véletlenül akadtam rá a Beyond Good and Evilre. Éppen egy internetes áruház, a PC Dome honlapját fürkésztem, hogy valami olyan játékot találjak, ami "rendelhető", azaz olcsó és jó. Bevallom, először Jade-ről azt hittem, hogy férfi (az ajánlás melletti kép túl kicsi volt, nem lehetett sokmindent kivenni, igazából a sok zöld szín fogott meg), aztán ahogyan rákattintottam a részletesebb ismertetésre, láttam, hogy lány. Elolvastam egy nagyon részletes ismertetőt a játékról, és az első reakcióm az volt, hogy ez egy nagy hülyeség, pl. mi az, hogy egy malac Jade nagybátyja? De aztán valahogy érdekelni kezdett, újra átolvastam a szöveget, megnézegettem pár képet, és megrendeltem. És nemhogy nem csalódtam, hanem egyszerűen felülmúlta a várakozásaimat. Jócskán megérte azt a 2500 Ft-ot, amit fizettem érte. Azt hiszem, jelen pillanatban bátran állíthatom, hogy ez a legjobb játék, amely valaha is a gépemre került. A játék tokjának hátoldalán ezt olvastam: "Magával ragadó". Nem volt hazugság.
A történet dióhéjban
A történet egyszerű és nagyszerű. Egy Hillys nevű idegen bolygón játszódik, amelyet egy idegen faj, a DomZ lények támadnak meg. Azonban aggodalomra semmi ok, hiszen az elit alakulat, az Alfa Szekció a bolygó és a lakosság védelmére specializálódott. Ezek a fekete egyenruhás srácok olyannyira ügyesen védekeznek, hogy mindig jó helyen, jó időben vannak. Ennek ellenére mégis napról napra egyre több az eltűnt, ugyanis a DomZok nem gyilkolnak le mindenkit, inkább csak foglyokat ejtenek. Mindez meglehetősen gyanús, s egyesekben felmerül a sejtés, hogy összeesküvés lappang a háttérben, ők alakítják meg az Írisz Hálózatot. Azonban a többség egyelőre megbízik az alfásokban, és lázadóknak tekinti a hálózat tagjait.
A játékban egy Jade nevű fiatal riporternőt alakítunk. Jade Hillys egyik szigetén él, a világítótoronyban azokra a gyerekekre vigyáz, akiknek a szüleit az ellenség elrabolta. A játék elején azonnal a dolgok közepébe csöppenünk. Az idilli meditálást a DomZ támadás szakítja meg. A szigetekből álló bolygóra mindenütt DomZ meteorok záporoznak. Habár úgy tűnik, Jade meg tudja védeni szigetecskéjét, nincs elég pénze, így az áramszolgáltató Optima Szervíz többek között a védőpajzs áramellátását is megszünteti. Azonban Jade nem hagyja magát, megmenti a gyerekeket. Harc közben az egyik DomZ a föld alá húzza, s a szembe nézve különös víziót lát. Valószínűleg itt véget is érne a történet, ha nincsen Pey'J, Jade nagybátyja, aki egy emberszabású malac (nem fajkeveredésről van szó, Pey'J nevelte fel Jade-et), akinek segítségével Jade legyőzi a szörnyet. Alighogy ez megtörtént, máris megjelenik az Alfa Szekció és a média, amely természetesen az alfásokat dicséri, pedig nem is csináltak semmit.
Áram és pénz még mindig nincs, de semmi vész, Jade egyszerre két munkát is kap. Egyrészt a Természettudományi Központ megbízza őt a bolygó összes állatának lefényképezésével, ugyanakkor egy bizonyos Keresztapa jellegű gengszerfilmekben látott, fekete autós manusz küld egy üzenetet, miszerint találkozni akar vele a Fekete szigeten. Jade sikeresen elvégzi a megbízatást, s ekkor a férfi felfedi kilétét: valójában az Írisz egyik tagja, és Jade-et is szeretné beszervezni, hogy kiderítsék az igazságot. Négy napja elvesztették a kapcsolatot a legjobb ügynökükkel, Double H-dzsel, aki a Nutripils gyárba ment bizonyítékokat gyűjteni.
Jade és Pey'J behatolnak a gyárba, megtalálják az ügynököt, aki kissé elvesztette az emlékezetét, ugyanis elég sok időt töltött el egy DomZ inkvizíciós eszközbe zárva. Pey'J-et elkapják az alfások, Jade már nem tudja őt kiszabadítani, ugyanakkor új segítőtársra lel Double H személyében. Ezután elmennek a régi vágóhidakhoz, ahova a malacot szállították, Jade itt is készít pár fotót, majd visszatérnek az Írisz főhadiszállására, ahol a kormányzónő fogadja őket, aki szintén a hálózat munkáját segíti. Pey'J rádiójelet küld, elmondja, hogy a Holdra vitték, és az egyetlen esély, hogy kiszabadhassák az, ha megtalálják a Beluga nevű hajót, melyet egykor ő épített (mellesleg az is kiderül, hogy a malac valójában az Írisz titkos főnöke).A feladat tehát nem kisebb, mint megtalálni az űrhajót, elkészíteni a riportot, majd a Holdon levő bázison található gépezet segítségével közvetíteni az igazságot, hogy a lakosság teljes egészében az Alfa Szekció ellen forduljon. A forradalom kirobbantására azonban csak egyetlen fegyver képes: az Igazság. |