Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
A 2012. dec. 15-i áhítathoz:
"... semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, AMELY MEGJELENT JÉZUS KRISZTUSBAN, A MI URUNKBAN."
Az Úr Jézust már a tanítványai is így kérdezik: "mi lesz a jele a Te eljövetelednek és a világ végének?" (Mt 24,3) Előbb Jézus visszajövetele következik, csak azután a világ vége. Mi, akik az Övéi vagyunk, Őt várjuk. Amikor a világ a sok megoldhatatlan probléma, veszedelem láttán egyre inkább kétségbeesik, megzavarodik, akkor Jézus az Övéinek ezt üzeni: "Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok" (Lk 21,28). Annak, akinek a visszatérő Jézus valóban a Megváltója lett. Nem kell törődnünk olyan "jóslatokkal", amelyeket olyan emberek készítettek, akik nem ismerték Istent, sem a világra vonatkozó tervét, sem kijelentéseit, sem a Megváltó személyét. Ezzel szemben hadd írjak ide még egy igét, amelyet az egyik bibliaolvasó vezérfonal a mai napra kijelölt: "Eljött az ideje, hogy összegyűjtsem a különböző nyelvű népeket. Jöjjenek és lássák dicsőségemet! Csodát teszek majd köztük, és a megmentetteket elküldöm a népekhez... a messzi szigetekre, amelyek még nem hallották híremet, és nem látták dicsőségemet. Vigyék hírül dicsőségemet a népekhez." (Ézs 66,18-19). Ne kelljen a "népeknek" a világ rettenetes helyzete és a még rettenetesebb jóslatok miatt aggódniuk, hanem várhassák ők is az Úr Jézust, akiben Isten szeretete megjelent!
|
Draga Megvaltonk,eledhozom,az en csaladomat is,Koszonom,hogy kerhetem a Te gondoskodasodat a Te szeretetedet az eletukre.Ad meg nekik a mindennapi kenyeret,es mind azt ami szukseguk van.De a legnagyobb dolog a Teged megismeres de tudom,hogy ezt is megtudod adni.Legy veluk az unnepek alatt is,hogy szeretben es bekessegben tudjanak a Te Szent fiadra gondolni.Amen.
|
Drága Ur Jézus,légy velem minden pillanatban,hogy tudjam a Te fényedet világitani. Ámen.
|
Kedves István,örülök,hogy jól vagytok.Áldon az Ur Jézus benneteket. Margitka.
|
Kedves testvér az Urban!
Örülök, ha ismét, örömet szerezhettem verseimmel!
Az Urnak áldását, kicvánom és kérem, minden olvasóra,akik ezt az oldalt olvassák.
Jól vagyunk!
Szeretettel: Csorba István
|
Kedves István,örülök,hogy ismét olvashatjuk verseidet.Az Ur áldása legyen rajtatok,és mind azokon akik ide látogatnak.
|
Örülók, hogy mégis sikerült a vers formátum!
Csorba István
|
ISMERET ELKOPIK
Ismeret elkopik,
Az ember, szétesik.
Hit nélkül a tudás, egy szép máz,
Hizlalja a büszke énünk, mindent meg magyaráz.
Cáfolata akar lenni a hitnek,
Az Isteni teremtésnek.
Majmot csinált az emberből az evulucióval.
E nagy hazugsággal, a fejlődéstannal.
Mert magyarázat kellett, az Istent tagadó világnak,
Köszönhetjük mindezt, hazugság atyának.
Máskor a tudomány, Bibliát igazol,
Istent, ki a világnak parancsol.
A benne hit, a drága lap,
Ne féljetek tőle, mert bizony nem harap,
Érdemes kérdezni, ha valami nem megy,
Egyenessé válik, a halon, a hegy.
Az ismétlés, gyarapítja tudásod,
Nagyon jó ez, meglátod, meglátod.
De ne csak gyönyörködj tudásodban,
Csak a jóra használd ember, az egész világban.
2012. október 3.
ÉLJ, A LEHETŐSÉGEKKEL
Élj a lehetőségekkel,
Gazdálkodj jól, a tehetségekkel,
Szaporítsad a tállentumokat,
Míg van rá időd,
S Atyád visszakéri azokat.
De addig, menjünk az utakra,
Szolgálni a világban.
Melyhez megkapjátok a szent lelket,
Segít, nem hagy el titeket.
S ha, elfogadjátok a szolgálatra kérést,
Az Úr meg áld, meg áld minden lépést.
A PÉNZRŐL
Minden rossznak gyökere a pénz,
A bankjegy helyett, Krisztusra nézz!
Az ember elvesztette a bűntudatát,
De Krisztus tud tenni, bárkivel csodát.
2012. Szeptember végén.
SZOLGÁLHATTAM
Köszönöm, hogy szolgálhattam,
S a Curzilon, üzeneted hordozója voltam.
Köszönöm melyeket, tölled ottan kaptam,
S egy-két morzsát, szét is oszthattam.
Mint a tanítványok, a kenyeret és halat,
Azt mi a léleknek, egy-egy finom falat.
2012 szeptemberében.
A CURSILLON
A Cursillon, fehér ruhát kaptam tölled,
Jézus köszönöm, köszönöm neked,
A Cursillon, testvéreket kaptam,
Akiknek rollad, terollad szólhattam.
Lehettem feléjük érintésed,
Dolgozott általam, Isteni lelked,
Jó volt adni, jó volt kapni,
Segítettél, ott ragyogni,
És fölkértél imádkozni.
2012. november. 18. Szolnok.
ISTENTŐL IKHLETETT GONDOLATOK
- A hit egy olyan telefon vonal, amelyen Krisztus mindig hívható.
- Egy pohár sok, de aztán 5 liter is kevés.
- Amíg Isten országának építésén dolgozunk, nehezebben fér hozzánk, az ördög.
- Az emberek építik a világot a kegyelmi időben,
de mi, a láthatatlanokra nézzünk együtt a jövőben.
SZOLGÁLHATTAM
Köszönöm, hogy szolgálhattam,
S a Curssillon üzeneted hordozója voltam.
Köszönöm, melyeket ottan tölled kaptam,
S szét oszthattam, egy-egy kis morzsát,
S tettél általuk, sok kis apró drága csodát.
Én csak oszthattam a te kezedből,
Mint a tanítványok a kenyeret és halat,
Azt, mi a léleknek, egy-egy finom falat.
2012. november.20.
A CURSSILLON
A Cursillon fehér ruhát kaptam tölled,
Jézus köszönöm, köszönöm néked,
A Cursillon testvéreket kaptam,
Akiknek rólad, terollad szólhattam.
Lehettem feléjük érintésed,
Dolgozott általam, Isteni lelked,
Jó volt adni, jó volt kapni,
Segítettél, ott ragyogni,
És fölkértél, imádkozni.
2012 nov.17. Szolnok.
Csorba István
|
Kedves testvérek, és szerkesztő ur!
A rendszerük rossz. Nem lehet verseket küldeni.
Itt meg, egybe mosott mindent, ezért kérem a szöveg törlését!
Köszönöm tisztelettel:
Csorba István
|
ISMERET ELKOPIK
Ismeret elkopik,
Az ember, szétesik.
Hit nélkül a tudás, egy szép máz,
Hizlalja a büszke énünk, mindent meg magyaráz.
Cáfolata akar lenni a hitnek,
Az Isteni teremtésnek.
Majmot csinált az emberből az evulucióval.
E nagy hazugsággal, a fejlődéstannal.
Mert magyarázat kellett, az Istent tagadó világnak,
Köszönhetjük mindezt, hazugság atyának.
Máskor a tudomány, Bibliát igazol,
Istent, ki a világnak parancsol.
A benne hit, a drága lap,
Ne féljetek tőle, mert bizony nem harap,
Érdemes kérdezni, ha valami nem megy,
Egyenessé válik, a halon, a hegy.
Az ismétlés, gyarapítja tudásod,
Nagyon jó ez, meglátod, meglátod.
De ne csak gyönyörködj tudásodban,
Csak a jóra használd ember, az egész világban.
2012. október 3.
ÉLJ, A LEHETŐSÉGEKKEL
Élj a lehetőségekkel,
Gazdálkodj jól, a tehetségekkel,
Szaporítsad a tállentumokat,
Míg van rá időd,
S Atyád visszakéri azokat.
De addig, menjünk az utakra,
Szolgálni a világban.
Melyhez megkapjátok a szent lelket,
Segít, nem hagy el titeket.
S ha, elfogadjátok a szolgálatra kérést,
Az Úr meg áld, meg áld minden lépést.
A PÉNZRŐL
Minden rossznak gyökere a pénz,
A bankjegy helyett, Krisztusra nézz!
Az ember elvesztette a bűntudatát,
De Krisztus tud tenni, bárkivel csodát.
2012. Szeptember végén.
SZOLGÁLHATTAM
Köszönöm, hogy szolgálhattam,
S a Curzilon, üzeneted hordozója voltam.
Köszönöm melyeket, tölled ottan kaptam,
S egy-két morzsát, szét is oszthattam.
Mint a tanítványok, a kenyeret és halat,
Azt mi a léleknek, egy-egy finom falat.
2012 szeptemberében.
A CURSILLON
A Cursillon, fehér ruhát kaptam tölled,
Jézus köszönöm, köszönöm neked,
A Cursillon, testvéreket kaptam,
Akiknek rollad, terollad szólhattam.
Lehettem feléjük érintésed,
Dolgozott általam, Isteni lelked,
Jó volt adni, jó volt kapni,
Segítettél, ott ragyogni,
És fölkértél imádkozni.
2012. november. 18. Szolnok.
Csorba István
ISTENTŐL IKHLETETT GONDOLATOK
- A hit egy olyan telefon vonal, amelyen Krisztus mindig hívható.
- Egy pohár sok, de aztán 5 liter is kevés.
- Amíg Isten országának építésén dolgozunk, nehezebben fér hozzánk, az ördög.
- Az emberek építik a világot a kegyelmi időben,
de mi, a láthatatlanokra nézzünk együtt a jövőben.
SZOLGÁLHATTAM
Köszönöm, hogy szolgálhattam,
S a Curssillon üzeneted hordozója voltam.
Köszönöm, melyeket ottan tölled kaptam,
S szét oszthattam, egy-egy kis morzsát,
S tettél általuk, sok kis apró drága csodát.
Én csak oszthattam a te kezedből,
Mint a tanítványok a kenyeret és halat,
Azt, mi a léleknek, egy-egy finom falat.
2012. november.20.
A CURSSILLON
A Cursillon fehér ruhát kaptam tölled,
Jézus köszönöm, köszönöm néked,
A Cursillon testvéreket kaptam,
Akiknek rólad, terollad szólhattam.
Lehettem feléjük érintésed,
Dolgozott általam, Isteni lelked,
Jó volt adni, jó volt kapni,
Segítettél, ott ragyogni,
És fölkértél, imádkozni.
2012 nov.17. Szolnok.
|
A pénzről
Minden rossznak gyökere a pénz,
A bankjegy helyett, Krisztusra nézz!
Az ember elvesztette büntudatát,
De Krisztus tud tenni, mindenkivel csodát.
2012 szeptember. Szolnok.
Csorba István
|
MERET ELKOPIK
Ismeret elkopik,
Az ember, szétesik.
Hit nélkül a tudás, egy szép máz,
Hizlalja a büszke énünk, mindent meg magyaráz.
Cáfolata akar lenni a hitnek,
Az Isteni teremtésnek.
Majmot csinált az emberből az evulucióval.
E nagy hazugsággal, a fejlődéstannal.
Mert magyarázat kellett, az Istent tagadó világnak,
Köszönhetjük mindezt, hazugság atyának.
Máskor a tudomány, Bibliát igazol,
Istent, ki a világnak parancsol.
A benne hit, a drága lap,
Ne féljetek tőle, mert bizony nem harap,
Érdemes kérdezni, ha valami nem megy,
Egyenessé válik, a halon, a hegy.
Az ismétlés, gyarapítja tudásod,
Nagyon jó ez, meglátod, meglátod.
De ne csak gyönyörködj tudásodban,
Csak a jóra használd ember, az egész világban.
2012. október 3.
Csorba István
|
ISMERET ELKOPIK
Ismeret elkopik,
Az ember, szétesik.
Hit nélkül a tudás, egy szép máz,
Hizlalja a büszke énünk, mindent meg magyaráz.
Cáfolata akar lenni a hitnek,
Az Isteni teremtésnek.
Majmot csinált az emberből az evulucióval.
E nagy hazugsággal, a fejlődéstannal.
Mert magyarázat kellett, az Istent tagadó világnak,
Köszönhetjük mindezt, hazugság atyának.
Máskor a tudomány, Bibliát igazol,
Istent, ki a világnak parancsol.
A benne hit, a drága lap,
Ne féljetek tőle, mert bizony nem harap,
Érdemes kérdezni, ha valami nem megy,
Egyenessé válik, a halon, a hegy.
Az ismétlés, gyarapítja tudásod,
Nagyon jó ez, meglátod, meglátod.
De ne csak gyönyörködj tudásodban,
Csak a jóra használd ember, az egész világban.
2012. október 3.
ÉLJ, A LEHETŐSÉGEKKEL
Élj a lehetőségekkel,
Gazdálkodj jól, a tehetségekkel,
Szaporítsad a tállentumokat,
Míg van rá időd,
S Atyád visszakéri azokat.
De addig, menjünk az utakra,
Szolgálni a világban.
Melyhez megkapjátok a szent lelket,
Segít, nem hagy el titeket.
S ha, elfogadjátok a szolgálatra kérést,
Az Úr meg áld, meg áld minden lépést.
A PÉNZRŐL
Minden rossznak gyökere a pénz,
A bankjegy helyett, Krisztusra nézz!
Az ember elvesztette a bűntudatát,
De Krisztus tud tenni, bárkivel csodát.
2012. Szeptember végén.
Csorba István
SZOLGÁLHATTAM
Köszönöm, hogy szolgálhattam,
S a Curzilon, üzeneted hordozója voltam.
Köszönöm melyeket, tölled ottan kaptam,
S egy-két morzsát, szét is oszthattam.
Mint a tanítványok, a kenyeret és halat,
Azt mi a léleknek, egy-egy finom falat.
2012 szeptemberében.
A CURSILLON
A Cursillon, fehér ruhát kaptam tölled,
Jézus köszönöm, köszönöm neked,
A Cursillon, testvéreket kaptam,
Akiknek rollad, terollad szólhattam.
Lehettem feléjük érintésed,
Dolgozott általam, Isteni lelked,
Jó volt adni, jó volt kapni,
Segítettél, ott ragyogni,
És fölkértél imádkozni.
2012. november. 18. Szolnok.
|
Drágaa Mennyei Édesatyám,Azzal a reménységgel fordulok hozzád,hogy tudom,hogy van hatalmad ,a munkanélkul levőkön is segitteni.Segits nekik Atyam,Igy kérlek a fiamért is,Te tudsz segiteni,Te látod a szükségeiket.De segits neki Téged jobban megismerni,hogy tudja honnan jön a segitsége.A Te Szent Fiadért az Ur Jézus krisztusért kérlek hallgasd meg könyörgésemet.Amen.
|
Kedves Eszter1,adjon az Ur vigasztalást mindnyájatoknak.Erősitsétek egymást szeretetttel,tudván,hogy jó az Ur akarata.A sógornődnek meg szükséges egy ujjabb valaki akinek segiteni tud,de az Ur biztosan azt is kirendeli,hogy tudja a sógornőd a benne levő szeretetet most már másoknak átadni.Hogy ne érezze azt az ürt ami az édesannya iránti szeretett után mardt.
Az Ur Jézus szeretette töltse be mindnyájatok szivét,azzal a reménységgel,hogy anyósod már az Ur jézus kebelén pihen,és jól érzi ott magát. Ámen.
|
Köszönöm az értünk mondott imákat. Anyósom , a mi időnk szerint október 1-én éjjel 1h körül elhunyt. Sógornőm és férjem is nagyon nehezen engedte el az anyját. Évek óta ápolgatta, dédelgette,szeretgette, ugyanis ő nincs férjnél. Agydaganatos beteg volt, akit meg is operáltak, de végig mellette kellett ülni. Pánikbeteg is volt, s iszonyú volt végignézni, ahogy mindenkitől, meg mindentől félt. Reméljük, hogy mennyei Atyánk karjaiban tért haza.
|
Drága Mennyei Atyánk,vedd körül szereteteddel a gyermekekket,a hozzátartozókat.Segits nekik megtapasztalni,hogy milyen nagy és irgalmas Isten vagy.És adj békés megnyugvást Eszter anyósának.Mindenben legyen meg a Te akaratodd.Amen.
|
Igen, így igaz, a víz, s az Urunkkal való kapcsolatunk is régivé, ihatatlanná válik, ha nem "frissítjük" fel.Kérek imatámogatást haldokló anyósomért, s annak két kétségbeesés határán álló gyermekéért, akik ott állnak tehetetlenül anyjuk mellett...Urunk, Jézusunk, légy kegyelmes hozzánk!
|
Drága Atyám,erősisd meg a hitemet,mert elveszek.
|
Drága Atyám,erőstd meg a hitemek,mert elveszek.
|
[1103-1084] [1083-1064] [1063-1044] [1043-1024] [1023-1004] [1003-984] [983-964] [963-944] [943-924] [923-904] [903-884] [883-864] [863-844] [843-824] [823-804] [803-784] [783-764] [763-744] [743-724] [723-704] [703-684] [683-664] [663-644] [643-624] [623-604] [603-584] [583-564] [563-544] [543-524] [523-504] [503-484] [483-464] [463-444] [443-424] [423-404] [403-384] [383-364] [363-344] [343-324] [323-304] [303-284] [283-264] [263-244] [243-224] [223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [Korábbi] [Archívum]
|