•  Svájc
•  Alexander Frei

Európa legmagasabban fekvő országa (átlagos tengerszint feletti magassága 1300 méter), felszínének 60 százalékát a Nyugati-Alpok égbetörő csúcsai, mély gleccservölgyei, havas rétjei és sűrű erdei borítják.

Svájc területére a helvétek kelta néptörzse az i. e. 100 körül vándorolt be. A 6. században a mai államterületet a Frank Birodalomhoz csatolták. 843-ban Kelet-Svájc, majd 1033-ban a nyugati rész és a Német-római Császárság része lett. A három őskanton - Uri, Schwyz és Unterwalden - 1291-ben védelmi szerződést kötött, ezzel létrejött a mai Svájc alapja, a kantonok szövetsége, amely 1332-ben Luzernnel, 1351-ben Zürichhel, 1352-ben Glarusszal és Zuggal, majd 1353-ban Bernnel bővült.

A Habsburgok 1389-ben kénytelenek voltak elismerni a kantonok szövetségének függetlenségét, amely területét tovább növelte. A Helvét Köztársaság a franciák révén jött létre 1798-ban. Svájc ekkor vált egységes állammá, majd 1803-ban 19 szuverén kanton államszövetségévé alakult. Svájc mindkét világháborúban szigorúan semleges maradt. Európa és a világ egyik legfejlettebb és leggazdagabb ipari országa, a mindössze 41 ezer km2-en 7,3 millió lakossal.

Svájcban az 1860-as években lett ismert a labdarúgás, a derék helvétek pedig gyorsan az angol tanítómesterek nyomába léptek, hiszen számos dél-európai országban már a svájciak is tevékeny részesei voltak a futball térhódításának. Nekik köszönhetik a futballt az észak-olaszok, valamint egy helvét úriember, Hans Gamper alapította az FC Barcelonát is.

Az első svájci klub a Grasshopper volt, az egyletet 1886-ban alapították, mi több a zürichiek nyerték az első bajnokságot is. A történelmi sorozatra 1897-98-ban került sor, a La Suisse Sportive nevű lap által létrehozott versenysorozatot három regionális csoportban rendezték, a fináléban a GC a lausanne-i és a genfi vetélytársát is legyőzte. Kuparendszerben 1909-10-ben mérkőzhettek először a csapatok, az Anglo Cup elnevezésű serlegért a legeredményesebben a Young Boys küzdött, a döntőben az FC St. Gallent múlta felül (1-1, 7-0).

A korai évek Grasshopper-fölényét nagy hektikusság jellemezte a bajnokságban, a századforduló környékén nem volt kiemelkedő képességű egylet az országban, több klub is megismerhette a győzelem ízét. Az első duplázó a XX. században a berni Young Boys volt (1910, 1911), majd a húszas években sikerült ez a Servette FC-nek és a Grasshopper-Clubnak is. Kisebb dinasztiát csak a sárga-feketék tudtak kialakítani, a Young Boys 1957 és 1960 között szériában négy bajnokságot ünnepelhetett.

A hetvenes évek az FC Zürich, a nyolcvanas évtized pedig a GC sikereit hozta, utóbbi egylet 26 elsőségével a legeredményesebb svájci klub. A Szöcskék mögött a 17 aranyéremmel büszkélkedő Servette FC, majd az egyaránt 11-11 bajnokságot nyert FC Basel és Young Boys következik az örökrangsorban. A hazai kupaporondon is nagy a Grasshopper fölénye, holott az egylet több mint 10 éve nem hódította el a Svájci kupát, de eddig egyedül annyi elsőséget aratott (18), mint az örökrangsor második és harmadik helyezettjei (Lausanne-Sports, FC Sion) együttvéve.

A svájci válogatott 1905. február 12-én játszotta első mérkőzését, amikor a párizsi Parc des Princes stadionban 500 néző előtt 1-0-ra kikapott Franciaországtól. A folytatásra három évet kellett várni, csakúgy, mint az első győzelemre, amely 1908-ban Németország ellen született meg. A 70. válogatott mérkőzését is teljesített Svájc az 1924-es olimpián érte el első komoly sikerét, a párizsi fináléban csak Uruguaytól szenvedett vereséget. Az elmúlt évtizedekben az európai középmezőnyben szereplő válogatott története során már több mint 650. mérkőzést játszott.

Játékoskeret

A helvétek ugyan 27 labdarúgót vetettek be a selejtezők során, ami viszonylag magas számnak tűnik, de a két pótselejtező miatt eleve több mérkőzésük volt, mint az európai gárdák többségének, ráadásul ebből a 27 játékosból 11-en csak három vagy annál kevesebb összecsapáson szerepeltek.

Három olyan játékos is akad, aki egyetlen másodpercet sem hagyott ki: a kapus Pascal Zuberbühler, a középhátvéd Patrick Müller és a középpályás Johann Vogel, valamint további öt labdarúgó mindössze két összecsapásról hiányzott.

Közéjük tartozik a középpályás Ricardo Cabanas és Daniel Gygax, a balhátvéd Ludovic Magnin, és a két csatár, Alexander Frei és Johan Vonlanthen - összességében véve tehát Kuhnnak elégg stabil volt a csapata.

A kezdeti időszakhoz képest Murat Yakin és Stéphane Henchoz kopott ki a gárdából, előbbi sérülés miatt, utóbbi pedig azért, mert a feltörekvő ifjú tehetségek, mint Philippe Senderos és Stéphane Grichting - utóbbi ugyan egy selejtezőn sem szerepelt, de végig stabil kerettag volt - kiszorították. A kereten végigtekintve egyébként jól látszik, hogy a helvéteknek bizony rengeteg fiatal focistájuk van, a meghatározó játékosok közül többen csak a húszas éveik elején járnak, vagy még ott sem.

Szövetségi kapitány: Jakob Kuhn.

Sztárok voltak, vannak, lesznek

Patrick Müller

Genfi születésű révén (1976. december 17-én látta meg a napvilágot) a Servette FC-ben kezdte pályafutását, és még nem volt 20 esztendős, amikor bemutatkozott a patinás klubban. Hamar meghatározó emberré nőtte ki magát a középpályán, bár nem éppen gólerősségéről volt híres: első találatát az élvonalban csak az 1997-98-as pontvadászatban szerezte. A következő idényben viszont háromszor is betalált, de még a szezon közben továbbállt a Grasshopper-Clubba, aminek köszönhetően lecsúszott a bajnoki címről, amit a Servette szerzett meg. A Szöcskéknél nem töltött el sok időt, hiszen másfél év után külföldre, egészen pontosan az Olympique Lyonba igazolt. Eleinte a francia klubnál is középpályásként vették számításba, azonban később középhátvédet faragtak belőle. Müller már ebben a pozícióban szerepelt, amikor a klub 2002-ben megnyerte a bajnoki címet, majd egymás után kétszer megvédte aranyérmét. A válogatottban is a védelem tengelyében szerepelt, kiszorítva a kezdők közül az akkoriban a Liverpool FC-ben futballozó Stéphane Henchoz-t. Szerződése 2004 nyarán lejárt a Lyonnál, és távozott is a klubtól, mégpedig a spanyol RCD Mallorcához, ahol azonban nem ment neki a játék, és fél év elteltével hazatért az FC Baselhez. Valószínűleg most is ott futballozna, ha a Lyonnál nem sérül meg három középhátvéd is - mivel azonban így történt, az OL-nek egy rutinos védőre volt szüksége, és ezért januárban kölcsönvették Müllert.

Alexander Frei

Bázeli születésű, és már 18 esztendősen bemutatkozott a svájci élvonalban, természetesen az FC Basel színeiben, első idényében meg is szerezte első találatát a legjobbak között, a klub azonban ennek ellenére túladott rajta. A következő pontvadászatban a másodosztályú FC Thunban szerepelt, és ott sem ontotta a gólokat (hétig jutott), ám az élvonalbeli FC Luzern így is felfigyelt rá. Az 1999-2000-es pontvadászatban 15 alkalommal volt eredményes, ami újabb klubcserét jelentett a számára, ezúttal a Servette FC szerződtette. Genfben egy évre volt szüksége, hogy formába lendüljön, de 2001-re alaposan belejött, és végre a nagyválogatottban is bemutatkozhatott a szerbek ellen - két nappal később pedig második válogatott mérkőzésén, Luxemburg ellen mesterhármast vágott. A bajnokságban is ontotta a gólokat, a 2001-2002-es idényt 17 találattal zárta. 2003 januárjában állt légiósnak, a francia Stade Rennes igazolta le, de eleinte nem nagyon játszott, fél év alatt csak egy gólt szerzett. A következő pontvadászatban viszont szenzációsan teljesített, hiszen 19 alkalommal volt eredményes, ezek között volt egy mesternégyes is. Hogy nem csak egy kiugró teljesítményről volt szó, azt a 2004-2005-ös bajnokságban is bizonyította, amikor 20 találatot ért el, ami elég volt a gólkirályi címhez. A válogatottban ő számít az első számú gólfelelősnek, a selejtezők során hétszer talált be, ami kimagasló teljesítmény. Mostanában sérüléssel bajlódik, január közepe óta nem lépett pályára, de a helvétek bíznak benne, hogy a vébére felépül. A nyáron egyébként valószínűleg távozik Rennes-ből, leginkább a Borussia Dortmund csábítja.

Philippe Senderos

1985. február 14-én született Genfben, és a helyi Servette FC-ben kezdte pályafutását. Tehetségére rendkívül hamar felfigyeltek, hiszen alig múlt 17 esztendős, amikor már a felnőttek között játszott, a 2001-2002-es pontvadászatban két mérkőzésen már pályára lépett az élvonalban. 2002 nyarán egyébként nagy feladat várt rá, hiszen a helvét U17-es válogatottal a hazai rendezésű Európa-bajnokságon vett részt, ráadásul ő volt az együttes csapatkapitánya. A svájciak nagy meglepetésre megnyerték a kontinensviadalt, nem csoda, hogy megnőtt az érdeklődés Senderos iránt: többek között a Real Madrid, az FC Barcelona, a Manchester United, a Bayern München és a Liverpool FC is megfigyelőket küldött a Servette mérkőzéseire - mert a következő idényben a tinédzser védő már alapember volt klubjában. A 2002-2003-as szezonban 23 bajnokin lépett pályára, három gólt szerzett, és végül az Arsenal FC-ben kötött ki, az Ágyúsok még 2002 decemberében egyeztek meg vele. Senderos 2003 nyarán költözött Londonba, de angliai pályafutása nem kezdődött valami jól, hiszen megsérült, így első idényében csak a tartalékok között, illetve az U19-es csapatban játszott, ott is csak párszor. A 2004 nyarán megrendezett U21-es Eb-re azonban felépült, és ezt követően egyre több lehetőséget kapott klubjában is, a legutóbbi idényben 13 találkozón szerepelt, és ennek köszönhetően a nagyválogatottban is bemutatkozhatott. A világbajnoki selejtezők végére a nemzeti csapatban is alapember lett, és ebben a pontvadászatban az Arsenalban is sokan játszik, ráadásul meglepően gólerős.

Vb-selejtezők

A Jakob "Köbi" Kuhn vezette svájci válogatott a rémes Európa-bajnoki szereplés után egykori legnagyobb csillaga, Stéphane Chapuisat nélkül kezdte meg szereplését a világbajnoki selejtezőkön. A szövetségi kapitány feladata természetesen az volt, hogy méltó utódot találjon a veterán klasszis helyére, aki jól együtt tud működni Alexander Freijel - vagy éppen pótolni őt (is), mint ahogy erre a sorozat elején szükség is volt.

Svájc nemzeti csapata a negyedik csoportba nyert besorolást, ahol ellenfelei a szomszédos Franciaország, valamint Izrael, Írország és két gyengébb válogatott, Ciprus és a Feröer-szigetek voltak.

Kuhn deklarált célja volt, hogy a sorozat folyamán beépítse a gárdába a 2002-ben U17-es Európa-bajnokságot nyert gárda legkiemelkedőbb tagjait, akik rendre bizonyították rátermettségüket. Az első mérkőzésen a feröeriek ellen az ifjú csatár, Johann Vonlanthen mesterhármast vágott. A következő fellépés már nehezebbnek ígérkezett, hiszen a helvétek Dublinba látogattak, ahol azonban az elért 1-1-es döntetlen jó eredménynek számított. Miután lejárt az eltiltása, Frei is visszatért, mégpedig góllal: a harmadik, Tel-Avivban lejátszott összecsapáson azonban hiába szerzett vezetést a csapat kétszer is (a Frei, Vonlanthen támadóduó tagjai voltak eredményesek), az előnyét nem tudta megtartani.

A negyedik fordulóban aztán újabb döntetlen következett, ezt azonban sokkal jobban értékelték a svájci szimpatizánsok - ugyanis a Stade de France-ban született, az új szövetségi kapitányuk előtt bizonyítani igyekvő franciák ellen. Arról is nevezetes maradt a gárda szempontjából a találkozó, hogy először kapott meghívót két újabb ifjúsági Európa-bajnok, Philippe Senderos és Reto Ziegler - mind a ketten a kezdőcsapatban kaptak helyet. Senderos ráadásul Murat Yakin helyén, akit annak rendje és módja szerint ki is szorított a válogatottból, nagy valószínűséggel örökre. Három egymás utáni döntetlen után azonban otthon Ciprus ellen már kötelező volt a győzelem, és ha nyögvenyelősen is, de megszületett, a győztes gólt pedig a kiváló formába lendült Frei érte el.

Féltávnál tehát veretlenül állt Köbi Kuhn együttese, azonban ezt a helvéteken kívül a franciák, az írek és az izraeliek is elmondhatták magukról. A csoport ugyanis arról vált nevezetessé, hogy a körülbelül egy súlycsoportban lévő "nagyok" csak döntetlent játszanak egymással, míg a "kicsik" képtelenek pontot rabolni tőlük.

Ez a tendencia egészen a nyolcadik fordulóig tartott, amikor is Dublinban a franciák Thierry Henry villanásának köszönhetően nyerni tudtak az írek ellen, és ezzel lépéselőnybe kerültek a vetélytársakkal, közöttük Svájccal szemben (a helvétek közben Ciprust és a Feröer-szigeteket is legyőzték, valamit a "papírformának" megfelelően ismét döntetlent játszottak Izraellel). A svájciak azonban nem panaszkodhattak a sorsolásukra, hiszen két fordulóval a vége előtt is a saját kezükben volt a sorsuk - a gallokat otthon fogadták, majd utaztak Dublinba.

Az időközben Zinédine Zidane-nal megerősített franciák ellen legalább a döntetlent ki kellett harcolniuk Johann Vogeléknek, ami ugyan nem ment könnyen, de végül sikerült, Ludovic Magnin bő tíz perccel a találkozó vége előtt állította be az 1-1-es végeredményt. (Ezen az összecsapáson mutatkozott be egy újabb tizenéves tehetség, a jobb oldali középpályás Valon Behrami, akit Kuhn a hajrában cserélt be.) Nem árulunk el nagy titkot azzal, ha bejelentjük, a svájci "gárdisták" Írországba is az egy pontért mentek, és Pascal Zuberbühler kapusnak (immár negyedszer) nem kellett maga mögé nyúlnia, a gól nélküli döntetlennek köszönhetően pedig a helvétek becsúsztak a csoport második helyére. Úgy, hogy Cipruson és a Feröer-szigeteken kívül egyik ellenfelüket sem tudták két vállra fektetni.

Ami ezek után a Törökország elleni pótselejtezőkön történt, az az előzmények ismeretében a tudományos fantasztikum-kategóriába sorolható: Bernben a két tinédzser, Senderos és Behrami góljaival 2-0-ra győzte le a csapat a rendkívül idegesen játszó törököket. Néhány nappal később azonban következett az isztambuli meccs, azzal pedig mindenki tisztában volt, hogy az egy teljesen más mérkőzés lesz - Rüstü Recberék otthon, a torkaszakadtából üvöltő hazai drukkerek által feltüzelve nekiesnek majd ellenfelüknek, nem úgy, mint az Alpok tövében a novemberi zimankóban. Eggyel azonban nem számoltak: hogy egy védelmi hiba után a helvétek máris tizenegyeshez jutnak, amit a selejtezősorozatban összesen hét gólt jegyzett Frei biztos lábbal értékesített is. Ezután pedig már hiába futott, hajtotta az eredményt a félholdas gárda, Tuncay Sanli mesterhármasa is kevés volt az üdvösséghez. A svájciak ugyanis a válogatott átlagéletkorát meghazudtoló taktikussággal futballoztak, és az ő szempontjukból 2-4-es végeredmény azt jelentette, hogy idegenben szerzett gólokkal, 4-4-es összesítéssel kijutottak a németországi világbajnokságra.

Hozzá kell tenni, a helvétek nem is szabadultak sértetlenül az isztambuli katlanból, de ha már adok-kapok, akkor a hegyek vitézei is bizonyságot adtak keménységükről - emlékezzünk Benjamin Huggel jól irányzott rúgására, ami a török másodedzőt trafálta el. A balhéban legrosszabbul (ha a későbbi eltiltásokat nem vesszük figyelembe) mégis szegény Stéphane Grichting járt: a végig a kispadon ücsörgő hátvéd kórházi kezelésre szorult a tömegbunyó folyományaként.