Japán

Ország- és futballtörténelem

•  Japán
•  Janagiszava Acusi

A Kuril-szigetektől és Szahalintól Tajvanig húzódó, mintegy 3900 szigetből álló Japán szigetvilágban fekvő ország. Ez Földünk egyik földtani szempontból legaktívabb övezete, ahol gyakran vannak földrengések, Japánban 60 ma is működő vulkán található. A "felkelő nap" országa több mint 2000 éves múltra tekint vissza.

Történelme az i. e. 5. században kezdődött. A buddhizmus elterjedése után Japán abszolút monarchiává alakult, élén a császárral, aki az akkori fővárosból, Narából gyakorolta korlátlan hatalmát. A birodalom hanyatlása után, a 12. században kezdődött a tartományi nemesség, a sógunok uralma.

A császár 1867-ben visszaállította hatalmát, egyben óriási modernizációba fogott. A császárság székhelye Tokióba került, az 1889-es alkotmány Japánt alkotmányos monarchiává tette. Több hódító háborút is folytatott szomszédaival, elfoglalta Koreát, Tajvant, megszállta Mandzsúriát. A második világháborúban szövetséget kötött Németországgal és Olaszországgal, majd Pearl Harbour bombázásával hadra lépett az Egyesült Államokkal szemben.

Az USA 1945-ben atomfegyvert vetett be Japán ellen. Az ország amerikai megszállás alá került, a teljes függetlenségét csak 1950-ben kapta vissza. Japán ma a világ egyik legnagyobb hitelezője és működőtőke beruházója. A 377 ezer km² területű országban 128 millió ember él, az ország fővárosa Tokió.

Szövetség neve:	Japan Football Association (JFA)
Alapítási éve:	1921
FIFA-tagság kelte:	1929
Címe:	JFA House, Football Avenue, Bunkyo-ku, Tokyo 113-8311, Japan
Telefonszáma:	00-81-3-38302004
Telefaxszáma:	00-81-3-38302005
Internetcíme:	www.jfa.or.jp
Elnök:	Kavabucsi Szaburo
Alelnök:	Ogura Jundzsi
Főtitkár:	Hirata Takeo
Szövetségi kapitány:	Zico
A válogatott szerelése:	kék mez, fehér nadrág, kék sportszár

Az országban 1935-ben rendezték az első bajnoki küzdelmeket, amelynek első két aranyérmét a Kyungsung (a mai dél-koreai Szöul) csapata nyert meg. Ligabajnokságot 1965 óta írnak ki, a Toyo Kogyo volt az első egylet, amelyik elhódította a trófeát. A profibajnokságot, a J-League-et 1993-ban hívták életre, azóta ezen elnevezés alatt versengenek a legjobb japán klubok.

A hatvanas években egyeduralkodó hirosimai Toyo Kogyo (1965 és 1970 között öt bajnokságot nyert) helyét később egyetlen klub sem tudta átvenni, a hetvenes-nyolcvanas években csak az oszakai Yanmar Dieselnek (1974, 1975) és a Jomiurinak (1983, 1984) sikerült ismételnie.

1993-ban tíz klub részvételével kezdődött a J-League, amelynek alapítói a korábbi gyári csapatokból átalakult profi klubok (Fujita - Bellmare Hiracsuka, Hitachi - Kasiva Reysol, Mitsubishi - Urava Red Diamonds, Nissan - Jokohama Marinos, Yamaha - Jubilo Ivata) voltak. A legtöbb profi bajnokságot a Kasima Antlers, a korábbi Szumimoto nyerte, labdarúgói 1996-ban, 1998-ban, 2000-ben és 2001-ben végeztek az első helyen. Az ország futballklubjai komoly tényezők a nemzetközi porondon, az Ázsiai Bajnokcsapatok-kupáját háromszor, a kupagyőztesek kontinentális versengését ötször, a földrész Szuperkupáját pedig háromszor hódította el japán egylet.

A japán válogatott 1917. május 9-én a III. Távolkeleti Játékokon lépett először pályára, ám a hazai környezet ellenére (a mérkőzést Tokióban játszották) 5-0-s vereséget szenvedett Kínától. A folytatás sem volt örömtelibb, mert egy nappal később a Fülöp-szigetek 15-2-re nyert a japánok ellen! Az első győzelemre tíz évet kellett várni, 1927-ben, az immár VIII. Távolkeleti Játékokon 2-1-re győztek a felkelő nap országának legjobbjai a Fülöp-szigetek válogatottja ellen. Az ország nemzeti csapata az elmúlt évtizedben egyeduralkodó a kontinensen, hiszen az utolsó négy Ázsia-kupából három (1992, 2000, 2004) Japán győzelmével zárult.

Vb-történet

A japánok már az 1938-as világbajnokság selejtezőin is szerettek volna elindulni, de később politikai okok miatt visszaléptek, a második világháborút követően pedig hasonló indokból öt évre kizárták őket a FIFA-ból. Visszakerülésük után az 1954-es vébé selejtezőin a Koreai Köztársaságtól szenvedtek vereséget, négy évvel később pedig megint nem neveztek a tornára, akárcsak az 1966-os World Cup előtt.

A kettő között Dél-Korea verte ki őket, amely később is sok borsot tört a japánok orra alá az ázsiai selejtezők során, összesen négy alkalommal a koreai válogatotton múlt, hogy Japán lemaradt a vébéről, de akadt, hogy Hongkong, illetve Izrael előzte meg a felkelő nap országának együttesét. Az 1994-es vébéről drámai körülmények között csúsztak le: az utolsó selejtező mérkőzés utolsó percében Irak egyenlített ellenük, és így a japánok lecsúsztak a világbajnoki szereplésről.

Az 1998-as mondiálon viszont már végre jelen voltak, és bár Argentínától, Horvátországtól és Jamaicától is egygólos vereséget szenvedtek, jó benyomást keltettek. Ilyen előzmények után jött a hazai rendezésű, 2002-es viadal, amelyen a gárda Belgiummal, Oroszországgal és Tunéziával került egy csoportba, a továbbjutás tehát nem tűnt könnyű feladatnak. A Philippe Troussier által vezényelt együttes azonban veretlenül végzett csoportja élén: a belgákkal elért 2-2-es döntetlen után az oroszokat 1-0-ra, a tunéziaiakat pedig 2-0-ra verte.

2002. június 14.
Tunézia - Japán 0-2 (0-0)
Oszaka, Nagai-stadion, 45 213 néző
v.: Veissiere (francia).
Tunézia: Bumnizsel - Clayton (Madebi, 61.), Badra, Buzain (Zituni, 78.), Dzsaidi - Trabelszi, Buazizi, Ben Asur, Godban, Melki (Baja, 46.) - Dzsaziri. Szövetségi kapitány: Szuajah és Labidi.
Japán: Narazaki - Macuda, Mijamoto, Nakata K. - Mjodzsin, Inamoto (Icsikava, 46.), Toda, Nakata H. (Ogaszavara, 84.), Ono - Szuzuki, Janagiszava (Morisima, 46.). Szövetségi kapitány: Troussier.
gól: Morisima (48.), Nakata H. (75.)

A legjobb nyolc közé kerülésért a török csapat ellen léptek pályára, és a félholdasok legyőzhetőnek tűntek, azonban az európai gárda végül 1-0-ra nyerni tudott, és ezzel kettétörte a vérmes japán reményeket.

Vb-selejtezők

Az egykori brazil világklasszis Zico által dirigált alakulat első ránézésre meggyőző teljesítménnyel kvalifikálta magát a jövő évi világbajnokságra. Azonban aki kicsit jobban utánanéz selejtezőbeli eredményeiknek, és az azokat követő sajtóvisszhangnak, láthatja, hogy a japán válogatott útja Németországba korántsem volt zökkenőmentes.

Az első selejtezőkörben négy mérkőzését is csak egy sovány gólocskával tudta megnyerni, 16-1-es gólkülönbsége magyarázata, hogy a harmatgyenge Indiának két mérkőzésen 11 gólt rámolt be.

Egyesek már ekkor a vészmadár szerepében jeleskedtek, kiemelve, hogy a három ellenfél (India mellett Ománnal és Szingapúrral mérkőztek a kék-fehérek) egyike sem volt képes tartósan jó eredményeket hozni. Ehhez talán még Omán állt a legközelebb, az arab együttest otthon, Szaitamában Kubo Tacuhiko 93. percben elért góljával sikerült legyőzniük a japánoknak, míg idegenben Szuzuki Takajuki szerezte a minimális sikerhez szükséges találatot.

Hasonlóan alakult a japán válogatott sorsa a második csoportkörben is. A lelkesen játszó Koreai NDK-t Oguro Maszasi 92. percben lőtt góljával verték Szaitamában (2-1). Teheránba egy pontért mentek Zico fiai, Vahid Haszemjan két találatára azonban Fukunisi Takasi csak eggyel tudott válaszolni.

Ezután következett a Bahrein elleni otthoni mérkőzés, amelyen a közvélemény mindenképpen győzelmet várt a kék-fehérektől. Ezt végül sikerült megvalósítaniuk Nakata Hidetosiéknak, ám ehhez a bahreini védő, Mohamed Szalmin segítségére volt szükségük, aki a 71. percben a saját kapujába juttatta a labdát. Az 1-0-s sikerrel azonban senki nem volt igazán elégedett, Zico alatt így erősen mozgott a kispad tavaly tavasszal.

A brazil mester menesztését szorgalmazó hangok csak akkor csendesültek el, amikor a válogatott - ha nem is túl meggyőző játékkal - Manamából és Bangkokból is győztesen tért haza. Az utolsó összecsapásnak így gyakorlatilag nem maradt tétje, hiszen addigra eldőlt, Irán és Japán nemzeti tizenegye is egyenes ágon jut ki a 2006-os világbajnokságra, azonban mindenki tisztában volt vele: a presztízsért Jokohamában kőkemény harcot láthatnak majd a kilátogató szurkolók.

Nem is kellett csalódniuk, nagy örömükre Kadzsi Akira már az első félidőben vezetést szerzett a hazaiaknak, aztán a 76. percben Oguro Maszasi növelte a japánok előnyét. Nem sokkal később ugyan Ali Daei tizenegyesből egygólosra csökkentette az irániak hátrányát, de az eredmény a végéig már nem változott. Ezzel a győzelemmel a válogatott, és nem mellékesen Zico kicsit nyugodtabban készülhet a nyári seregszemlére, de azt azért ők is sejtik: nem biztos, hogy a szerencse az öreg kontinensre is elkíséri majd őket.

Játékoskeret

név	poszt	szül. idő	klub	sel.	gól
Alessandro Santos	középp.	1977. júl. 20.	Red Diamonds	10	-
Abe Juki	középp.	1981. szept. 6.	JEF United	1	-
Cuboi Keiszuke	hátvéd	1979. szept. 16.	Red Diamonds	3	-
Doi Joicsi	kapus	1973. júl. 25.	FC Tokio	1	-
Endo Jaszuhito	középp.	1980. jan. 28.	Gamba Oszaka	5	-
Fudzsita Tosija	középp.	1971. okt. 4.	Grampus Eigh	4	1
Fukunisi Takasi	középp.	1976. szept. 1.	Jubilo Ivata	9	3
Inamoto Junicsi	középp.	1979. szept. 18.	West Bromwich	5	-
Jamada Nobuhisa	középp.	1975. szept. 10.	Red Diamonds	1	-
Janagiszava Acusi	csatár	1977. máj. 27.	FC Messina	5	1
Kadzsi Akira	hátvéd	1980. jan. 13.	FC Tokio	11	1
Kavagucsi J.	kapus	1975. aug. 15.	Jubilo Ivata	7	-
Konno Jaszujuki	középp.	1983. jan. 25.	FC Tokio	1	-
Kubo Tacuhiko	középp.	1976. jún. 18.	Jokohama	3	2
Macuda Naoki	hátvéd	1977. márc. 14.	Jokohama	1	-
Mijamoto C.	hátvéd	1977. feb. 7.	Gamba Oszaka	12	1
Miura Acuhiro	középp.	1974. júl. 24.	Vissel Kobe	2	-
Motojama Maszasi	csatár	1979. jún. 20.	Kasima Antlers	2	-
Nakamura Sun.	középp.	1978. jún. 24.	Celtic FC	8	1
Nakata Hidetosi	középp.	1977. jan. 22.	Bolton	5	-
Nakata Kodzsi	középp.	1979. júl. 9.	Olympique M.	3	-
Nakazava Judzsi	hátvéd	1978. feb. 25.	Jokohama	9	2
Narazaki Szeigo	kapus	1976. ápr. 15.	Grampus Eight	4	-
Ogaszavara Micuo	középp.	1979. ápr. 5.	Kasima Antlers	9	3
Oguro Maszasi	csatár	1980. máj. 4.	Grenoble	4	3
Okubo Josito	csatár	1982. jún. 9.	RCD Mallorca	1	-
Ono Sindzsi	középp.	1979. szept. 27.	Feyenoord	5	1
Szuzuki Takajuki	csatár	1976. jún. 5.	Crvena Zvezda	9	3
Takahara Naohiro	csatár	1979. jún. 4.	Hamburger SV	7	1
Tamada Keidzsi	csatár	1980. nov. 4.	Kasiva Reysol	9	1
Tanaka Makoto	hátvéd	1975. aug. 8.	Jubilo Ivata	7	-

Szövetségi kapitány: Zico

Az egykori legendás brazil futballista második hazára talált Japánban, hiszen ott fejezte be labdarúgó-pályafutását, edzőként pedig még csak a felkelő nap országában dolgozott. Ami az Arthur Antunes Coimbra néven született Zico futballkarrierjét illeti, arról szinte csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, nem véletlenül nevezték a Fehér Pelének.

Pályafutásának nagy részét a riói Flamengóban töltötte, amelynek színeiben már 18 évesen, 1971-ben bemutatkozott. Főleg a nyolcvanas évek elején játszott kiválóan, hiszen csapatával 1980-ban, 1982-ben és 1983-ban is brazil bajnoki címet szerzett, 1981-ben pedig a Libertadores-kupát, majd a Világkupát is elhódította, és az 1982-es világbajnokságon is villogott.

Európában az Udinesénél töltött el két évet 1983 és 1985 között, majd hazament a Flamengóba, és 1987-ben megint bajnok lett. 1990-ben visszavonult, és rövid ideig a brazil sportminisztériumban dolgozott, de egy évvel később elfogadta a japán Kasima Antlers ajánlatát, és még három esztendőn keresztül játszott a J-League-ben.

1994-ben aztán végleg szögre akasztotta a futballcipőt, előbb az Antlers szakvezetője, később technikai igazgatója lett. A 2002-es világbajnokságot követően őt nevezték ki a japán nemzeti tizenegy élére, és az alapfeladatot teljesítette, kivezette a gárdát a világbajnokságra, de ennek ellenére nagyon sokat kritizálják őt Japánban, elsősorban azért, mert még mindig nem beszél japánul.

Sztárok voltak, vannak, lesznek

Nakata Hidetosi

A japán labdarúgás első és ez idáig egyetlen nemzetközi szupersztárja. Csodagyerekként indult, szerepelt az 1993-as U17-es világbajnokságon, majd két évvel később az U20-as seregszemlén is a japán válogatottal. Tizennyolc esztendősen már meghatározó játékosa volt klubcsapatának, a Bellmare Hiracsukának. Ott volt az 1996-os olimpián, de a magyarok elleni mérkőzésen nem lépett pályára. A nagyválogatottban 1997 májusában mutatkozott be, és természetesen szerepelt a franciaországi világbajnokságon is, amelyet követően az olasz AC Perugia vette meg. Meglepően gyorsan sikerült beilleszkednie a Serie A-ba, első idényében