Amerikai Egyesült Államok

Ország- és futballtörténelem

Hatalmas kiterjedésű ország, amely 4500 kilométer hosszan húzódik az Atlanti- és a Csendes-óceán között, észak-déli kiterjedése 2700 kilométer, csak a két óceánnal és a Mexikói-öböllel 8000 km hosszú partszakasszal érintkezik. 1776. július 4-én a Függetlenségi nyilatkozat kikiáltásával 13 atlanti-parti kolóniából alakult az Amerikai Egyesült Államok, amely tagállamainak száma azóta 50-re emelkedett, emellett egy szövetségi kerület alkotja. A Föld legjelentősebb gazdasági nagyhatalma, a világ legnagyobb tőkeexportőre, az amerikai dollár a nemzetközi pénzügyi rendszer kulcsvalutája. Kulcsszerepet játszik a tudományos-technikai forradalom legfontosabb területein, energiahordozókban nagyon gazdag ország. A 9,6 millió km2 területű Egyesült Államokban 291 millió ember él.

Szövetség neve:	US Soccer Federation (USSF)
Alapítási éve:	1913
FIFA-tagság kelte:	1914
Címe:	US Soccer House, 1801 S. Prairie Avenue, 60 616 Chicago IL, United States
Telefonszáma:	00-1-312-8081300
Telefaxszáma:	00-1-312-8081301
Internetcíme:	www.ussoccer.com
E-mail címe:	communications@ussoccer.org
Elnök:	dr. Robert Contiguglia
Alelnök:	Sunil Gulati
Főtitkár:	Dan Flynn
Szövetségi kapitány:	Bruce Arena
A válogatott szerelése:	fehér mez, kék nadrág, fehér sportszár

Az Egyesült Államokban már az 1800-as évek végén több helyen futballoztak, regionális alapon földrajzi bajnokságok is zajlottak (Southern New England Soccer, St. Louis Soccer, National Association Football, Eastern Professional Soccer, valamint az American Soccer League I és II), ám nagyon sokáig a hatalmas távolságok miatt nem szerveződött egy komoly liga. Értelemszerűen a legkorábbi bajnokcsapatok, Baltimore Orioles, West Hudson, Paterson Rangers, Innisfall, Clark A. A., St. Leo's, Fall River Rovers ma már csak az évkönyvekben léteznek.

Amerikára jellemző módon az 1960-as években létezett egy International Soccer League elnevezésű bajnokság, amelynek bajnoka lett a brazil Bangu, vagy a lengyel Zaglebie Sosnowiec és a Polonia Bytom. A sorozaton külföldi klubok indultak, a sportág megismertetése volt az elsődleges célja. Ezt szolgálta - már jóval szervezettebb és európai módon - kiírt North American Soccer League, amely 1967 és 1984 között vonzotta a soccer tengerentúli híveit. A New York-i Cosmos volt a legismertebb klub, a ligában pedig olyan sztárok futballoztak mint Pelé, Franz Beckenbauer, Johan Cruyff, Bobby Moore, Giorgio Chinaglia és Teófilo Cubillas. A NASL csődje után a folyamat ismét lelassult, majd a vb-rendezés jelentette az igazi áttörést, a Major Soccer League-et 1996-ban alapították. Az eddigi tíz bajnokságból négyet nyert meg a Washington D. C. United, amely a nemzetközi porondon is a legsikeresebb amerikai klub, hiszen 1998-ban a CONCACAF-zóna bajnokai számára kiírt sorozat mellett (ezen két évvel később a Los Angeles Galaxy is diadalmaskodott) megnyerte az Interamericana-kupát (ennek a fináléjában a brazil Vasco da Gamát győzte le).

Az Egyesült Államok válogatottja 1885. november 28-án játszotta első (nem hivatalos) válogatott mérkőzését, Newarkban a szomszédos Kanada 1-0-ra győzött. A nemzetközi szövetség által jelenleg is elfogadott első hivatalos, országok közötti találkozóra 1916. augusztus 20-án masíroztak ki az USA legjobbjai, Stockholmban a tengerentúliak 3-2-re legyőzték Svédország nemzeti csapatát. A leggyakoribb ellenfél természetesen Mexikó volt az elmúlt közel 80 évben 51 mérkőzést játszott a két ország csapata, volt amikor két hét alatt háromszor is összemérték erejüket. Az észak- és közép-amerikai térség kontinensbajnokságán, az Arany-kupán (Gold Cup) kétszer diadalmaskodott az Egyesült Államok, 1991-ben gólnélküli mérkőzés után Honduras ellen 11-esekkel nyertek, 2002-ben pedig Costa Ricát verték 2-0-ra. Két alkalommal, 1993-ban és 1998-ban ezüstéremig jutottak, mindkétszer Mexikótól kaptak ki a fináléban. A sorozat elmúlt 15 esztendejének örökranglistáját az Egyesült Államok vezeti, amely az elmúlt másfél évtizedben a zóna legerősebb válogatottjává vált.

Vb-történet

Kevesen gondolnák, hogy az Egyesült Államok válogatottja már az első világbajnokságokon is jelentős szerepet játszott, ám így van: az amerikaiak 1930-ban, Uruguayban bejutottak az elődöntőbe, ahol aztán 6-1-es vereséget szenvedtek Argentínától. Négy évvel később rögtön az első fordulóban beleszaladtak egy 7-1-es zakóba az olaszok ellen, 1938-ban pedig nem is neveztek. 1950-ben aztán megint Dél-Amerikában rendezték a vébét, és az USA válogatottja (amely amatőrökből állt) a torna egyik legnagyobb meglepetését okozta azzal, hogy legyőzte Anglia legjobbjait. Pedig az angolok színeiben olyan legendás játékosok szerepeltek, mint Billy Wright vagy Alf Ramsey, ráadásul a britek tizenegyest is rúghattak, de Stan Mortensen büntetőjét Frank Borghi kapus kivédte.

1950. június 29.
Egyesült Államok - Anglia 1-0 (1-0)
Belo Horizonte, Mineiro-stadion, 10 ezer néző
vezette: Datillo (olasz)
Egyesült Államok: Borghi - Keough, Maca, McIlvenny, Colombo, Bahr, Wallace, J. Souza, Gaetjens, Pariani, E. Souza. Szövetségi kapitány: Giesler.
Anglia: Williams - Ramsey, Aston, Wright, Hughes, Dickinson, Finney, Mortensen, Bentley, Mannion, Mullen. Szövetségi kapitány: Witterbottom.
gól: Gaetjens (38.)

A sportág fejlődésével a csak hobbiból futballozók számára nem nagyon maradt hely a legjobbak között, nem csoda tehát, hogy 1954 és 1986 között az Egyesült Államok válogatottja egyetlen világbajnokságra sem tudott kijutni, még akkor sem, amikor Észak-Amerikában virágzott a profi bajnokság, az NASL, hiszen ebben jórészt külföldi világsztárok kergették a labdát. Az amerikaiak hosszú szünet után 1990-ben kvalifikálták magukat ismét a vébére, és azóta mindegyik tornán jelen voltak, de csak a hazai rendezésű viadalon, 1994-ben tudtak jelentősebb eredményt elérni. Akkor a Bora Milutinovics által vezetett együttes továbbjutott csoportjából, amelyben még Románia, Kolumbia és Svájc szerepelt. A helvétek elleni találkozó történelmi összecsapás volt, hiszen a Pontiac Silverdome-ban, fedett pályán játszották - a vébék históriájában elsőként. A továbbjutás kulcsa viszont a kolumbiaiak elleni találkozó volt, amelyet az amik 2-1-re nyertek meg, és azon az összecsapáson szerezte a kolumbiai Andrés Escóbar azt az öngólt, amiért a vébét követően meggyilkolták. A nyolcaddöntőben a hazaiak ellenfele az első számú favorit, Brazília volt, a meccset pedig a nemzeti ünnepen, július 4-én rendezték, de az "amerikai álom" nem vált valóra, a selecao, ha nehezen is, de 1-0-ra nyert.

1994. július 4.
Brazília - Egyesült Államok 1-0 (0-0)
San Francisco, Stanford Stadium, 84 ezer néző
vezette: Quiniou (francia)
Brazília: Taffarel - Jorginho, Márcio Santos, Aldair, Leonardo, Mazinho, Zinho (Cafú, 69.), Mauro Silva, Dunga, Bebeto, Romário. Szövetségi kapitány: Parreira.
Egyesült Államok: Meola - Clavijo, Balboa, Lalas, Caligiuri, Jones, Dooley, H. Perez (Wegerle, 46.), Sorber, Ramos (Wynalda, 61.), Stewart. Szövetségi kapitány: Milutinovics.
gól: Bebeto (73.). Kiállítva: Leonardo (44.), Clavijo (87.).

Nyolc évvel ezelőtt, Franciaországban viszont alaposan leszerepelt az amerikai együttes, hiszen mindhárom találkozóján kikapott, és a hivatalos rangsor szerint az utolsó helyen végzett, ráadásul az egyik vereséget éppen Irán ellen szenvedte el - ez a 90 perc a két ország politikai ellentéte miatt volt érdekes. A legutóbbi világbajnokságon az amerikaiak várakozáson felül szerepeltek, a Bruce Arena által irányított gárda Portugáliát és Lengyelországot megelőzve jutott tovább csoportjából (különösen a titkos favoritnak tartott luzitánok elleni győzelem volt meglepő), majd a nyolcaddöntőben az örök rivális Mexikót is legyőzte, jelezve, hogy Észak-Amerikában már korántsem a mexikóiak számítanak egyeduralkodónak.

2002. július 17.
Egyesült Államok - Mexikó 2-0 (1-0)
Jeonju, World Cup Stadium, 36380 néző
vezette: Pereira (portugál)
Egyesült Államok: Friedel - Berhalter, Mastroeni (Llamosa, 90.), O'Brien, Pope, Lewis, Reyna, Wolff (Stewart, 59.), McBride (C. Jones, 79.), Donovan, Sanneh. Szövetségi kapitány: Arena.
Mexikó: Ó. Pérez - Márquez, Vídrio (Mercado, 46.), Torrado (García Aspe, 78.), Arellano, R. Moráles (L. Hernández, 28.), Borgetti, Blanco, Luna, Carmona, J. Rodríguez. Szövetségi kapitány: Aguirre.
gól: McBride (8.), Donovan (65.)

Az amerikaiak a negyeddöntőben is remekül futballoztak, és Németország ellen csak rossz helyzetkihasználásuk, na meg Oliver Kahn pazar védései miatt estek ki - bebizonyosodott, hogy az Egyesült Államok válogatottjával immár komolyan számolni kell.

Vb-selejtezők

A többi kiemelt válogatotthoz hasonlóan a Bruce Arena által dirigált nemzeti csapat is az előselejtező második körében kapcsolódott be a küzdelmekbe, és, mintegy a későbbi sikerek felvezetéseként, jól elpáholta Grenada válogatottját - az amik 6-2-es összesítéssel mentek tovább.

A selejtezők második fázisában, ahol már csoportokra osztották a résztvevőket, az Egyesült Államok az A jelű kvartettbe nyert besorolást, és magabiztosan, veretlenül végzett az első helyen, megelőzve Panama, Jamaica és Salvador együttesét. Meglepő módon a Reggae Boyz képében mumusára lelt a világhatalom csapata, hiszen idegenben és hazai pályán is csak döntetlent értek el a szigetországi együttessel szemben - igaz, utóbbi, 1-1-re végződött mérkőzés már tét nélküli volt, tekintve, hogy előtte három győzelme mellett elért két döntetlennel az USA fölényesen vezette csoportját.

A zónadöntőben a Trinidad és Tobago elleni kötelező győzelem után a térség legnagyobb rangadójára került sor Mexikóban, és a hazaiak már az első félidőben kétgólos előnyhöz jutottak, Arena fiainak erejéből pedig a második játékrészben már csak a szépítésre futotta. A 2-1-es vereség azonban inkább ösztönzőleg hatott az amerikai játékosokra, hiszen a mexikóvárosi kudarcot egy öt mérkőzésből álló győzelmi sorozat követte, amelynek megkoronázásaként hazai pályán visszavágtak déli szomszédaiknak, a Columbusban elért 2-0-s siker pedig a világbajnokságra való biztos kijutást jelentette az Egyesült Államok válogatottjának.

Így a zónadöntő hátralévő három mérkőzése amerikai szempontból a kísérletezgetésről szólt, ennek hozadéka egy Guatemala elleni idegenbeli döntetlen és egy 3-0-s vereség lett San Joséban, Costa Rica fővárosában. Arra azért ügyelt a gárda, hogy az utolsó mérkőzésén hírnevéhez méltón szerepeljen, és a jóval gyengébb Panama elleni hazai 2-0-s sikerrel a csoportgyőzelmet is begyűjtötte, hiszen bár Mexikóhoz hasonlóan 22 pont állt a csapat neve mellett a végelszámolásnál, az egymás elleni eredmény az Egyesült Államoknak kedvezett.

Megjegyzendő, hogy az együttesből a hosszú selejtezősorozat alatt összesen 13-an is eredményesek tudtak lenni, a keretből Landon Donovan és a fiatal Eddie Johnson emelkedett ki a maga hét góljával. A két otthon játszó csatár mellett a légiósok is kitettek magukért, Brian McBride és DaMarcus Beasley négy-négy találatot szerzett.

Játékoskeret

Az amerikaiknál kevésbé rajzolódik ki egy állandó mag a játékoskeret statisztikáit végigtekintve, de ez részben annak köszönhető, hogy Bruce Arena szövetségi kapitány az utolsó két mérkőzésen a biztos továbbjutás tudatában pihentethette legjobbjait, és kipróbált néhány olyan focistát, akik addig kevés lehetőséget kaptak.

A legbiztosabb csapattagnak így Landon Donovan számított, aki nem csak a legtöbb találkozón szerepelt, de ő volt a házi gólkirály is a maga hét találatával - holtversenyben Eddie Johnsonnal, aki sérülése miatt játszott csak hét találkozón. Alapembernek számított még az egyaránt négygólos Brian McBride és DaMarcus Beasley is - a támadó részlegen tehát nincs miért változtatnia Arenának, a kapuban pedig Kasey Keller a biztos pont.

A védelemben azonban meglepően nagy volt a fluktuáció, bár azért Carlos Bocanegra vagy Eddie Pope viszonylag rendszeresen játszott. A bevetett 41 focistából kilencen csak egy meccsen szerepeltek, ami jelzi, hogy rájuk azért nem számított Arena, ugyanakkor a szupertini, Freddy Adu egyetlen kvalifikációs mérkőzésen sem lépett pályára, azóta viszont már bemutatkozott a nagyválogatottban. Érdemes végigtekinteni a keret tagjainak életkorán: meglehetősen sokan születettek 1980 után, vagyis a gárda viszonylag fiatal.

név	poszt	szül. idő	klub	sel.	gól
Albright, Chris	hátvéd	1979. jan. 14.	Los Angeles Galaxy	4	-
Armas, Chris	középp.	1972. aug. 27.	Chicago Fire	5	-
Beasley, DaMarcus	középp.	1982. máj. 24.	PSV	12	4
Berhalter, Gregg	hátvéd	1973. aug. 1.	Cottbus	7	-
Bocanegra, Carlos	hátvéd	1979. máj. 25.	Fulham	10	1
Casey, Conor	csatár	1981. júl. 25.	FSV Mainz 05	3	-
Cherundolo, Steve	hátvéd	1979. febr. 19.	Hannover	7	-
Ching, Brian	csatár	1978. máj. 24.	San Jose	4	2
Conrad, Jimmy	hátvéd	1977. febr. 12.	Kansas City	1	-
Convey, Bobby	középp.	1983. máj. 27.	Reading FC	6	-
Corrales, Ramiro	hátvéd	1977. márc. 12.	Ham-Kam	1	-
Cunningham, Jeff	csatár	1976. aug. 21.	Colorado Rapids	2	-
Dempsey, Clint	középp.	1983. márc. 9.	New England	6	-
Donovan, Landon	csatár	1982. márc. 4.	Los Angeles Galaxy	16	7
Gibbs, Cory	hátvéd	1980. jan. 14.	ADO Den Haag	6	-
Hahnemann, Marcus	kapus	1972. jún. 15.	Reading FC	1	-
Hejduk, Frankie	hátvéd	1974. aug. 5.	Columbus Crew	7	-
Howard, Tim	kapus	1979. márc. 6.	ManUnited	1	-
Johnson, Eddie	csatár	1984. márc. 31.	Dallas FC	7	7
Jones, Cobi	középp.	1970. jún. 16.	Los Angeles Galaxy	4	1
Keller, Kasey	kapus	1969. nov. 29.	Mönchengladbach	14	-
Kirovski, Jovan	csatár	1976. márc. 18.	Los Angeles Galaxy	1	-
Lewis, Eddie	középp.	1974. máj. 17.	Leeds United	10	2
Marshall, Chad	hátvéd	1984. aug. 22.	Columbus Crew	1	-
Mastroeni, Pablo	középp.	1976. aug. 26.	Colorado Rapids	8	-
Mathis, Clint	középp.	1976. nov. 25.	Salt Lake City	3	-
McBride, Brian	csatár	1972. jún. 19.	Fulham	14	4
Noonan, Pat	csatár	1980. aug. 2.	New England	4	-
O'Brien, John	hátvéd	1977. aug. 29.	ADO Den Haag	1	-
Onyewu, Oguchi	hátvéd	1982. máj. 13.	Standard Liege	6	-
Pope, Eddie	hátvéd	1973. dec. 24.	Real Salt Lake City	8	-
Quaranta, Santino	középp.	1984. okt. 10.	Washington DC United	3	-
Ralston, Steve	középp.	1974. jún. 14.	New England	8	2
Reyna, Claudio	középp.	1973. júl. 20.	Manchester City	8	-
Sanneh, Tony	hátvéd	1971. jún. 1.	Chicago Fire	1	-
Spector, Jonathan	hátvéd	1986. jan. 3.	Charlton Athletic	1	-
Stewart, Ernie	csatár	1969. márc. 28.	visszavonult	3	-
Twellman, Taylor	csatár	1980. febr. 29.	New England	3	-
Vanney, Greg	hátvéd	1974. jún. 11.	Dallas FC	5	1
Wolff, Josh	csatár	1977. febr. 25.	Kansas City Wizards	5	1
Zavagnin, Kerry	középp.	1974. júl. 2.	Kansas City Wizards	6	-

Szövetségi kapitány: Bruce Arena

Szövetségi kapitány: Bruce Arena

Játékosként egy alkalommal húzhatta fel a válogatott mezét, de akkoriban nem csak a labdarúgással, hanem a lacrosse nevű sportággal is foglalkozott, abban szintén válogatottságig vitte. Edzői pályafutása elején is mind a két sportágat oktatta, de 1976-tól már csak a labdarúgás foglalta le az idejét. Abban az esztendőben a Puget Sound-i egyetemen irányította a futballcsapatot, majd egy évvel később a virginiai egyetemre került, ahol 19 esztendőn keresztül dolgozott.

Ez idő alatt minden idők egyik legsikeresebb szakvezetője lett az összes egyetemi sportágat figyelembe véve: csapata öt bajnoki címet szerzett, és közel négyszáz találkozóból mindössze 32 alkalommal szenvedett vereséget, 1993-ban pedig az ország legjobb edzőjének választották.

1996-ban a frissen elindult profi bajnokságban, az MLS-ben vállalt munkát, a Washington DC United edzője lett, és első két évében egyaránt megnyerte a bajnokságot a fővárosiakkal. 1997-ben ráadásul a CONCACAF térség bajnokainak vetélkedésében is első lett csapatával, sőt, az Interamericana-kupában Dél-Amerika bajnokát, a Vasco da Gamát is legyőzték tanítványai.

Időközben a szövetségnél is feladatot vállalt, ő volt az 1996-os olimpián az amerikai együttes mestere, és 1998 októberében egyértelmű volt, hogy őt nevezik ki szövetségi kapitánynak. Azóta is ő irányítja az amerikai csapatot, mégpedig általános megelégedésre: a 2002-es vébén a legjobb nyolcig jutott a gárdával, és kétszer is megnyerte a térség bajnokságát, az Arany-kupát.

Sztárok voltak, vannak, lesznek

Kasey Keller

Ma már ő számít az első számú amerikai kapusnak, korábban azonban éveken keresztül volt Tony Meola tartalékja, az 1990. és az 1998. évi világbajnokságot is a kispadon ülte végig. Az 1989-es ifivébén a torna második legjobb játékosának választották, és nem sokkal később a nagyválogatottban is bemutatkozhatott. 1991-ben Európába igazolt, az angol Millwall FC-be, öt évvel később pedig a Leicester City játékosa lett, amellyel két ligakupát is nyert. Két szezont a spanyol Rayo Vallecanóban is lehúzott; majd a Tottenham Hotspurbe szerződött, ahol egy évig csak csere volt Neill Sullivan mögött, de végül kiszorította a skót hálóőrt. A válogatottban többször is kimagasló teljesítményt nyújtott: az 1995-ös Copa Américán és az 1999-es Konföderációs Kupán a torna legjobb kapusának választották, az 1998-as Arany-kupán pedig a brazilok ellen védett parádésan. A meccs után a selecao csatára, Romário kijelentette: "Ez volt a legkiemelkedőbb kapusteljesítmény, amit valaha láttam." Kétszer is az év futballistájának választották hazájában: 1997-ben és 1999-ben. Jelenleg a német Borussia Mönchengladbachban véd.

Landon Donovan

Már nagyon fiatalon is az amerikai labdarúgás legnagyobb tehetségének tartották. Az 1999-es U17-es világbajnokságon annak ellenére a torna legjobb játékosának választották, hogy az Egyesült Államok csapata mindössze negyedik lett. Akkor már a német Bayer Leverkusen játékosa volt, a gyógyszergyáriaknál azonban az első csapatban nem kapott lehetőséget, így kölcsönadták a San Josénak, amelyet 2001-ben a bajnoki címig vezetett. Első válogatott mérkőzésén, 2000 októberében gólt szerzett Mexikó ellen, és később is ontotta a gólokat a nemzeti csapatban, a 2002-es Gold Cupon beválasztották a torna álomcsapatába. Összesen négy évet töltött el az Earthquakesnél, majd 2004 nyarán visszatért Leverkusenbe, hogy megint Európában próbáljon szerencsét. Ezúttal hét bajnokin azért szerepelt, de megint nem tudta magát beverekedni magát a kezdők közé, így aztán végképp otthagyta a Bayert, és hazatért a Los Angeles Galaxyba, amelynek színeiben 2005-ben 12 gólt ért el. Jobbal és ballal is jól lő, remekül cselez, és rendkívül gyors.

Eddie Johnson

Az 1984-es születésű csatár az amerikai iskolarendszer "terméke", tizenévesen a Brandenton Academyre járt, és tagja volt az U14-es, illetve U16-as válogatottaknak. Még csak 17 esztendős volt, amikor profi szerződést kapott az MLS-től, a draft során a Dallas Burn foglalta le a játékjogát. A 2001-es bajnokságban tíz mérkőzésen szerepelve két gólt szerzett, az első találatát az amerikai ünnepnapon, július 4-én szerezte. Klubjában már csak azért sem játszhatott rendszeresen, mert rengeteg időt töltött a korosztályos válogatottakkal, 2001-ben és 2002-ben például az U17-es válogatott egyetlen mérkőzéséről sem hiányzott, és 25 találkozón 23 gólt ért el. A 2003-as U20-as világbajnokságon négy találattal gólkirályi címet szerzett, és ugyanebben az évben bemutatkozhatott a nagyválogatottban is. A 2004-es esztendő jelentette eddigi pályafutása csúcsát: a bajnokság alapszakaszában tucatnyi találatot szerzett, ezzel holtversenyben gólkirály lett, a válogatottban pedig októberben a Panama elleni vb-selejtezőn mesterhármast ért el. 2004 szeptembere és 2005 márciusa között a címeres mezben nyolcszor volt eredményes, de tavaly májusban megsérült, és bár rövid időre visszatért a pályára, nem sokkal később megint kidőlt a sorból, és csak idén januárban épült fel.

Felkészülés a világbajnokságra

Az amerikaiak már két felkészülési mérkőzésen is túl vannak, amelyen elsősorban olyan játékosokat vetett be Bruce Arena szövetségi kapitány, akik otthon szerepelnek. A Kanada elleni gól nélküli döntetlen nem volt valami biztató, viszont azon a találkozón bemutatkozott a válogatottban a tinisztár Freddy Adu, aki így már csak az USA együttesében szerepelhet a vébén (a ghánaiak is csábították).

A norvégok ellen ő már nem játszott, azt a 90 percet az amerikaiak viszont 5-0-ra megnyerték, Taylor Twellmann mesterhármasával. Az amik programja később is hektikus lesz, február 19-én Guatemalát fogadják, majd márciusban két mérkőzést is játszanak Németországban: a hónap első napján Kaiserslauternben a lengyelekkel mérkőznek meg, majd 22-én Dortmundban a vébé házigazdái lesznek az ellenfeleik.

A világbajnokságon egyébként Hamburgban lesz az USA csapatának főhadiszállása, és Arena nagyon bízik benne, hogy a sérült kulcsemberek, mint Claudio Reyna vagy Eddie Johnson a tornára nem csak felépülnek, hanem a formájuk is megfelelő lesz.

(FOCIVILÁG)