Ország- és futballtörténelem

Ghána Nyugat-Afrikában található, 400 kilométeres tengerparttal a Guineai-öböl mellett. Az ország a 8. és 13. század közötti birodalom nevét viseli. Az angolok brit protektorátussá nyilvánították, az egykor Aranypartnak (Gold Coast) nevezett gyarmat 1957-ben nyerte el függetlenségét. Annak ellenére, hogy jelentős erőforrásokkal rendelkezik, nemzeti jövedelme a többszöröse a legszegényebb afrikai államokénak, az ország mégis jelentősen függ a külföldi pénzügyi segítségnyújtástól. A 238 ezer km² területű országban közel 20 millió ember él, többségük az akan, a moszi, az eve vagy a ga-adaigme népcsoporthoz tartozik. Az ország fővárosa Accra, pénzneme a cedi.

Az angolok már az 1900-as évek elején futballoztak az országban, az ottani angol kereskedők és a partoknál kikötő hajósok mindig nagy csatákat vívtak. Első helyi klubként, az Invincibles alakult meg, 1910-ban, majd a következő években egymás után, gomba módra szaporodtak az egyesületek. A függetlenség után egy évvel, 1958-ban már bajnokságot rendeztek, az első aranyérmet a Hearts of Oak nyerte, míg az ugyanabban az esztendőben először kiírt kupát az Asante Kotoko hódította el.

Szövetség neve:	Ghana Football Association (GFA)
Alapítási éve:	1957
FIFA-tagság kelte:	1958
Címe:	General Secretariat, National Sports Council, PO Box 1272, Accra, Ghana
Telefonszáma:	00-233-21-910170
Telefaxszáma:	00-233-21-668590
Internetcíme:	www.ghanafa.org
E-mail címe:	ghanafootball@yahoo.com
Elnök:	Kwesi Nyantakyi
Alelnök:	-
Főtitkár:	Kofi Nsiah
Szövetségi kapitány:	Ratomir Dujkovics
A válogatott szerelése:	fehér mez, fehér nadrág, fehér sportszár

A két klub azóta is egyeduralkodó az országban: az 57 bajnoki címből például 38 került birtokukba (20-18-ra vezet a Kumasiba való Asante). A két egylet "párosmérkőzésébe" a legnyomatékosabban a Goldfields tudott beleszólni, Obuasi városának büszkesége 1994-től zsinórban háromszor is a nagyok orrára koppintott. 1978 óta erre egyetlen más klub sem volt képes, még egy bajnoki etapban sem, nemhogy háromszor egymás után. A kupaelsőségeket tekintve is hasonló a helyzet, ezen a fronton a trófeák több mint felét szerezte meg a két klub, de itt 9-8-ra vezetnek az accraiak. A nemzetközi porondon is letette már a névjegyét mindkét klub, noha nem olyan gyakorisággal mint ahogy azt a ghánai szurkolók szerették volna. A bajnokcsapatok afrikai vetélkedésében az Asante 1970-ben, a Hearts of Oak 1983-ban és 2000-ben nyert, de a kupagyőztesek, és az azóta már megszűnt CAF-kupában nem termett babér az ország képviselőinek, az újonnan kiírt Konföderációs-kupában viszont rögtön az első döntőben, 2004-ben összetalálkozott a két gigász, kétszer 1-1-es párharcok után a Heart os Oak 11-esekkel hódította el a trófeát.

A ghánai válogatott a földrész egyik legsikeresebb nemzeti csapata, ha csak a kontinensen belüli eredményeket vizsgáljuk. A Black Stars (Fekete Csillagok) ugyanis négyszeres Afrika-kupa-győztes (1963, 1965, 1978, 1982), de mindemellett még tarsolyában tudhat három ezüstérmet is (1968, 1970, 1992), azaz hétszer játszott döntőt a kontinensbajnokságon. Ezzel első a földrészen! Világbajnokságon azonban a felnőtt szelekció még nem szerepelt, ami már csak az utánpótlás szép sikerei ellenére is több mint furcsa. Az ország legjobb U20 játékosai ugyanis 1993-ban és 2001-ben is vb-ezüstöt nyertek, míg a 17 éven aluliak 1991-es és 1995-ös garnitúrája első lett a korosztályos világbajnokságon. Az ország legismertebb labdarúgója az az Abedi Pelé, akit háromszor választottak (1991, 1992, 1993) a földrész legjobbjának, mi több az IFFHS nevű szervezetnél George Weah és Roger Milla mögött az évszázad harmadik legjobb afrikai játékosának találtatott. Mellette volt az év labdarúgója Afrikában Ibrahim Sunday (1971-ben) és Abdul Razak (1978) is.

Vb-történet

Az ország már a hatvanas években nagyhatalomnak számított az afrikai labdarúgásban, világbajnokságra mégis most jutott ki először. A ghánaiak az 1962-es vébé előtt közel voltak a kvalifikációhoz, de a Marokkó elleni párviadalt 1-0-s összesítéssel elbukták.

Legközelebb az 1970-es vébé előtt próbálkoztak, de nagy meglepetésre kiestek Nigéria ellenében, négy évvel később az utolsó előtti fordulóban pedig Zaire bizonyult jobbnak náluk. Az argentínai mundial előtt a Guinea elleni párviadalban harmadik mérkőzésre volt szükség - a semleges pályán, a togói Loméban lejátszott 90 percet elveszítették 2-0-ra.

Az 1982-es vébé előtt visszaléptek a selejtezőből, mivel a válogatottat nem emelték ki (pedig akkor lett volna esélyük, hiszen a vébé évében ők nyerték a kontinensviadalt), négy évre rá a Líbia elleni korai kiesésük okozott szenzációt.

1990 előtt a George Weah vezette Libéria búcsúztatta őket már az első körben, az amerikai világbajnokságot megelőzően pedig az első csoportkörben Algéria miatt szorultak a második helyre, mivel az utolsó mérkőzésen 2-1-es vereséget szenvedtek az észak-afrikaiaktól.

Újabb négy évre rá megint esélyesnek számítottak, de a végső fázisban nemcsak hogy Algéria, de még Sierra Leona is előttük végzett - az utóbbi országtól 2-0-ra kaptak ki hazai pályán. Legutóbb is alaposan elmaradtak a várakozástól, hiszen a csoportmérkőzések során csak a negyedik helyen végeztek kvintettjükben.

Vb-selejtezők

Az egykoron Afrika egyik futballnagyhatalmának számító ghánaiak visszaeséséről mindent elárult, hogy előselejtezőt kellett játszaniuk. A Ghána-Szomália párviadal mindkét összecsapására Ghánában került sor, mivel a szomáliaiak lemondtak a hazai pálya előnyéről, és a ghánaiak semmit sem bíztak a véletlenre, már az első mérkőzésen egy ötöst rúgtak, majd a visszavágón is sima győzelmet arattak.

A csoportkörben aztán már esélyesnek számítottak Dél-Afrika mellett, de a rajt nem sikerült valami jól, hiszen az első fordulóban 1-0-s vereséget szenvedtek Burkina Fasóban. A két favorit a következő körben Kumasiban találkozott egymással, és a dél-afrikaiak kissé tartalékosan érkeztek meg Ghánába, míg a hazaiaknál ezzel szemben mindenki a portugál mester, Manuel Barreto rendelkezésére állt, és a ghánaiak az első perctől kezdve valósággal nekiestek ellenfelüknek.

A vezető gólra mindössze negyedórát kellett várni, az Udinese légiósa, Sulley Ali Muntari kapásból bombázott a hálóba, és a vendégek a félidő hátralévő részében szinte a félpályán sem jöttek át. Az újabb gólok csak a szünet után születtek, akkor a csapatkapitány, Stephen Appiah volt kétszer eredményes, és a ghánaiak ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyertek, javítva az első fordulóban történt botlásukat.

Hogy aztán megint elmaradjanak a várakozástól, mivel Ugandában még az egy pontnak is örülhettek, Baffour Gyan csak a hajrában egyenlített. Időközben nem is annyira Dél-Afrika, hanem a Kongói Demokratikus Köztársaság vált a legnagyobb riválissá, a kongóiak ezzel feljöttek a második helyre, és a Zöld-foki-szigeteket 2-0-ra verő Ghána csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzte meg őket.

A két csapat közötti első rangadó gól nélküli döntetlent hozott (azon a meccsen már nem Barreto, hanem Sam Arday ült a ghánai kispadon), aminek valószínűleg a vendégként szerepelt kongóiak örültek jobban, de "visszavágón" is ikszeltek az együttesek (akkor irányította először a gárdát a jelenlegi mester, Ratomir Dujkovic), akkor viszont 1-1 lett a végeredmény, vagyis Ghánának sikerült idegenben betalálnia, aminek köszönhetően lépéselőnybe került - de Dél-Afrika is visszatért a versenybe.

A ghánaiak ezt követően véres verítékkel verték Burkina Faso gárdáját (a vendégek az első félidőben még vezettek, és a győztes találatot Matthew Amoah kilenc perccel a lefújás előtt érte el), így a Dél-Afrika elleni idegenbeli összecsapáson nem sok esélyt adtak az együttesnek. Michael Essienék azonban váratlanul érett játékot mutattak be Johannesburgban, és 2-0-ra legyőzték a 2010-es vébé házigazdáját, aminek köszönhetően az élre ugrottak a csoportban - és ezt már nem is adták ki a kezükből.

A hátralévő két találkozót magabiztosan hozta a csapat, Ugandát 2-0-ra, a Zöld-foki-szigeteket pedig idegenben 4-0-verte, és így ötpontos fórral fejezte be a kvalifikációt - Afrikában ez volt a legfölényesebb csoportgyőzelem.

Játékoskeret

Az Afrikából kijutott országok közül a ghánaiak alkalmazták a legtöbb játékost, szám szerint 46-ot, ami nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a Black Starsnál a kvalifikációs sorozatban összesen négy szakvezető dolgozott.

Ennek megfelelően egyetlen olyan focista sem akad, aki mindegyik találkozón szerepelt volna, és csupán Stephen Appiah, illetve John Mensah mondhatja el magáról, hogy egyetlen találkozót hagyott ki. A hátvédek itt is eredménytelenek voltak, ugyanakkor a 22 gólt összesen tíz futballista érte el, vagyis nem lehet állítani, hogy az eredményesség egy-két játékostól függött volna.

Ugyanakkor az is sok mindent elárul, hogy a házi gólkirály (holtversenyben Asamoah Gyannal) az alapvetően védekező középpályás Appiah lett. Figyelemre méltó még, hogy milyen fiatal a ghánaiak kerete: a 46 futballista között alig van olyan, aki 1979 előtt született volna, és az idősebb labdarúgók közül csak Sammy Kuffour játszott viszonylag sok meccsen. A rutinos védő a selejtezősorozat közben tért vissza a válogatottba, korábban ugyanis lemondta a szereplést.

név	poszt	szül. idő	klub	sel.	gól
Abubakari, Gariba	kp.	1980. nov. 21.	-	1	-
Adjei, Lawrence	kp.	1979. márc. 23.	Hearts of Oak	3	1
Adjei, Sammy	kapus	1980. szept. 1.	Ashdod SC	10	-
Agyemang, Louis	cs.	1983. ápr. 4.	Kaizer Chiefs	1	-
Amankwa, Yaw	hátvéd	1979. nov. 25.	Hearts of Oak	2	-
Amoah, Matthew	csatár	1980. okt. 24.	Borussia Dortmund	5	2
Amponsah, Kofi	hátvéd	1978. ápr. 23.	Apollon Kalamariasz	3	-
Ansah, Aziz	hátvéd	1980. okt. 7.	Asante Kotoko	2	-
Appiah, Stephen	kp.	1980. dec. 24.	Fenerbahce SK	11	4
Duah, Nana	cs.	1980. szept. 14.	Asante Kotoko	3	2
Asamoah, Joetex	cs.	1982. ápr. 17.	Enyimba Rangers	4	1
Asampong, Charles	kp.	1981. jún. 17.	Asante Kotoko	2	-
Attram, Godwin	kp.	1980. aug. 7.	Al-Sabab	3	1
Boakye, Isaac	cs.	1982. nov. 26.	Arminia Bielefeld	3	2
Boateng, Derek	cs.	1983. máj. 2.	AIK Stockholm	1	-
Chibsah, Yussef	kp.	1983. dec. 30.	Asante Kotoko	1	-
Coleman, Daniel	hátvéd	1984. okt. 1.	Al-Naszr	1	-
Dong-Bortey, Bernard	kp.	1982. szept. 22.	Hearts of Oak	3	-
Duah, Emmanuel	kp.	1976. nov. 14.	Al-Nijmeh	1	-
Edusei, Daniel	hátvéd	1980. szept. 2.	Aigaleo	4	-
Edusei, Mark	kp.	1976. szept. 29.	Torino	1	-
Essien, Michael	kp.	1982. dec. 8.	Chelsea FC	9	3
Gawu, Eric	cs.	1982. nov. 10.	King Faisal Babies	1	-
Gyan, Asamoah	cs.	1985. nov. 22.	Modena FC	9	4
Gyan, Baffour	cs.	1980. júl. 2.	Dinamo Moszkva	4	-
Issah Ahmed, Gabriel	hátvéd	1982. máj. 24.	Asante Kotoko	4	-
Kingston, Richard	kapus	1975. júl. 13.	Ankaraspor	2	-
Kuffour, Sammy	hátvéd	1976. szept. 3.	AS Roma	6	-
Laryea, Kingston	kp.	1980. nov. 7.	Terek Groznij	3	-
Mensah, John	hátvéd	1982. nov. 29.	UC Cremonese	11	-
Mohammed, Hamza	kp.	1980. nov. 10.	Real Tamale United	8	-
Morgan, Ablade	kp.	1980. szept. 13.	Hearts of Oak	1	-
Muntari, Sulley	kp.	1984. aug. 27.	Udinese	7	2
Obodai, Anthony	hátvéd	1982. aug. 6.	Sparta Rotterdam	1	-
Osei, Emmanuel	hátvéd	1982. aug. 23.	Poli. Timisoara	1	-
Owu, George	kapus	1982. júl. 17.	Asante Gold Obuasi	2	-
Pantsil, John	hátvéd	1981. jún. 15.	Hapoel Tel-Aviv	4	-
Pappoe, Emmanuel	hátvéd	1981. márc. 3.	Hapoel Kfar Saba	10	-
Poku, Kwadwo	cs.	1985. máj. 8.	FC Midtjylland	5	-
Quaye, Daniel	hátvéd	1980. dec. 25.	Hearts of Oak	3	-
Sarpei, Hans	hátvéd	1976. jún. 28.	VfL Wolfsburg	1	-
Tanko, Ibrahim	cs.	1977. júl. 25.	SC Freiburg	3	-
Tiero, William	cs.	1980. dec. 3.	Vitória Guimaraes	3	-
Yahuza, Abubakar	cs.	1983. aug. 8.	King Faisal Babies	2	-
Yakubu, Abubakari	hátvéd	1981. dec. 13.	Vitesse Arnhem	4	-
Yeboah, Godfred	hátvéd	1980. júl. 27.	Asante Kotoko	1	-

Szövetségi kapitány: Ralf Zumdick (2 mérkőzés), Mariano Barreto (4 mérkőzés), Sam Arday (1 mérkőzés), Ratomir Dujkovic (5 mérkőzés)

Szövetségi kapitány: Ratomir Dujkovic

A szerb szakember futballistaként is sikeres volt, hiszen az 1970-es évek elején még a jugoszláv nagyválogatottban is szerepelt. Dujkovic a Crvena Zvezda kapusaként négy bajnoki címet nyert hazájában, 1971-ben pedig BEK-elődöntőt játszhatott. Később a spanyol Real Oviedóba igazolt, ahol három évet húzott le, ebből egyet a Primera Divisiónban.

Pályafutása befejezését követően az FK Zemun kapusedzője volt, majd egykori klubjánál, a Zvezdánál dolgozott pályaedzőként, ilyen minőségében BEK-et nyert a klubbal 1991-ben. 1992-ben elfogadta a venezuelai szövetség felkérését, és szövetségi kapitány lett a dél-amerikai országban. 1995-ben Burmába szerződött, majd visszatért Venezuelába, és több klubnál is dolgozott. Afrikába 2001-ben került, amikor Ruanda szövetségi kapitánya lett, és kisebbfajta szenzációt okozott azzal, hogy kijuttatta a gárdát a 2004-es kontinensviadalra. Ezt követően fogadta el a ghánaiak ajánlatát, és - az története során először - kivezette az együttest a világbajnokságra. Rendkívül kemény kezű edző hírében áll, aki nem kivételezik a sztárokkal.

Sztárok voltak, vannak, lesznek Samuel Kuffour 1976. szeptember 3-án látta meg a napvilágot a ghánai Kumasiban, és a helyi Fantomas nevű együttesben kezdte pályafutását, majd az ugyancsak kumasi King Faisalban futballozott. Tizenévesen előbb Olaszországba, a Torinóba került, majd 1993-ban a Bayern München amatőrcsapatának edzője, Herman Gerland figyelt fel rá, és a bajorokhoz vitte. Akkoriban természetesen még csak az amatőrök között szerepelt, de már az 1994-95-ös szezonban bemutatkozhatott a Bundesligában, és abban az idényben kilenc alkalommal lépett pályára. A következő idényben fejlődése érdekében kölcsönadták a másodosztályú 1. FC Nürnbergnek, majd visszakerülése után még mindig amatőrstátusban szerepelt, de már többnyire a nagyok között játszott. Első élvonalbeli találatát az 1997-98-as bajnokságban szerezte meg, és játéka egyre jobban letisztult, bár kissé szeleburdi stílusát sokáig nem tudta levetkőzni. A Bayernnel mindent megnyert, ami klubszinten lehetséges: bajnokságot, kupát, BL-t és Világkupát - utóbbinak döntőjében 2001-ben ő szerezte a győztes gólt. Tavaly nyáron váltott klubot, és az AS Romába szerződött. A nemzeti színekben 1991-ben az U17-es gárdával világbajnoki címet szerzett, majd sokáig a nagyválogatottban is alapember volt, a 2002-es kontinensviadal után azonban konfliktusba keveredett a szövetség vezetőivel, és lemondta szereplését a címeres mezben - egy évvel később aztán visszatért. Michael Essien Minden idők legdrágább afrikai játékosa, a Chelsea FC a nyáron 38 millió eurót fizetett érte. Accrában, a ghánai fővárosban született 1982 december 3-én, de pályafutását ő is Franciaországban, egészen pontosan az SC Bastiában kezdte. Még tizenévesen debütált a korzikaiak első csapatában, és hamarosan alapember lett az együttesnél, amellyel 2002-ben nagy meglepetésre bejutott a Francia Kupa döntőjébe. Akkor valamennyi francia sztárcsapat bejelentkezett érte, és végül a bajnok Olympique Lyon szerezte meg, gyanús körülmények között - a transzfer kapcsán a Bastia vezetőségét adócsalással vádolták meg, de ezt nem sikerült bebizonyítani. Essien teljesítményét ez mindenesetre nem zavarta, az OL-ben hamar meghatározó játékos lett, és két bajnoki címet nyert a gárdával, miközben alig hagyott ki mérkőzést. Tavaly nyáron hosszas huzavona után igazolt a Chelsea-be, a Lyon elnöke, Jean-Michel Aulas végül rekordösszegnek számító 38 millió eurót könyvelhetett el érte. Rendkívül kemény védekező középpályás, aki szükség esetén hátvédként is bevethető. Asamoah Gyan Nem összekeverendő a szintén ghánai származású, ám német válogatott Gerald Asamoah-val, aki az FC Schalke 04 futballistája. Asamoah Gyan Accrában született 1985. november 22-én, első klubja pedig a helyi Liberty Professionals volt, de már tizenévesen felfedezték őt az európai tehetségkutatók, és a jó ghánai kapcsolatokkal rendelkező Udinese szerezte meg. Egy mérkőzés erejéig pályára is lépett a Serie A-ban a 2003-2004-es szezonban, de ezt követően megváltak tőle, és a másodosztályú Modena FC-be szerződött. Időközben 2004 szeptemberében részt vett az athéni olimpián. Az előző szezonban hétszer volt eredményes a Serie B-ben, a jelenlegi pontvadászatban pedig januárban már ötnél tartott. A válogatottban még a vb-selejtezők kezdetén mutatkozott be, és a kvalifikációs sorozatban ötször talált be. Jó testfelépítésű, erőszakos támadó, kiváló technikai tudással.   Felkészülés a világbajnokságra

A ghánaiak az Afrika-kupára való felkészülés jegyében január első felében két barátságos mérkőzést is játszottak, kevés sikerrel: a Fekete Csillagok előbb Togótól szenvedtek 1-0-s vereséget, majd pedig a kontinensbajnok Tunéziától kaptak ki 2-0-ra. Ennek a két vereségnek már csak azért is nagy jelentősége volt, mert Ghána válogatottja 19 hónapon keresztül veretlennek mondhatta magát, ezt megelőzően utoljára 2004 júniusában szenvedett vereséget.

Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a ghánai válogatottból két kulcsember is hiányzott ezen a két mérkőzésen, illetve a kontinensviadalon: a Chelsea FC középpályása, Michael Essien, illetve az Udinese futballistája, Sullay Muntari. Mindketten sérülés miatt hagyták ki a tornát, és a ghánaiak úgy voltak vele, hogy inkább most pihenjenek, mint hogy a világbajnokságról is hiányozzanak - mert a vébé azért prioritást élvez.

A németországi tornáig a ghánaiaknak egyelőre egyetlen felkészülési mérkőzésük van lekötve: március elsején Mexikó ellen lépnek majd pályára Dallasban. Az amerikai helyszín elősegítheti a szövetséget abban, hogy tovább tárgyaljon a ghánai származású amerikai "csodagyerekkel", Freddy Aduval. A mindössze 17 esztendős futballista, aki a különböző korosztályos tornákon eddig USA-t képviselte, szeretne ott lenni a vébén, de az amerikai válogatott mestere, Bruce Arena egyelőre még nem vette számításba, és ha mégis Ghánát választaná, az hatalmas szenzáció lenne. A ghánaiak főhadiszállása a világbajnokság ideje alatt Würzburgban lesz, amely a csapat harmadik mérkőzésének helyszínéhez, Nürnberghez van legközelebb.

(FOCIVILÁG)