Ország- és futballtörténelem

 Mexikó

 Jared Borgetti

Vb-történet

A mexikói nemzeti csapat számára a világbajnokságra való kijutás sokáig kötelező feladatnak számított, hiszen a térségben egyértelműen az El Tri (ez a válogatott beceneve - a szerk.) számított a legerősebb gárdának. A közép-amerikaiak már a legelső világbajnokságon ott voltak, de három csoportmeccsükön összesen 13 gólt kaptak, és szerzett pont nélkül estek ki. 1934-ben az Egyesült Államok verte ki őket a selejtezőben, akárcsak négy évvel később, az 1950-es világbajnokságról pedig megint három vereséggel utazhattak haza a csoportmérkőzések után. Már akkor is az az Antonio Rodríguez Carbajal védte a kapujukat, aki a következő négy vébén is ott volt a csapatban, vagyis összesen öt tornán vett részt - ez a mai napig világrekordnak számít. Túl sok sikerélményben nem volt része, hiszen a mexikóiak első világbajnoki győzelmüket csak 1962-ben aratták, mégpedig az ellen a Csehszlovákia ellen, amely akkor ezüstérmet ünnepelhetett - de a közép-amerikaiak így is kiestek a csoportjukból, akárcsak 1966-ban.

1970-ben aztán a mexikóiak rendezhették a sportág legrangosabb seregszemléjét, és házigazdaként végre sikerült a továbbjutás a csoportból, ráadásul veretlenül: a Szovjetunió ellen döntetlent két győzelem követte Salvador, illetve Belgium ellen. Utóbbi találkozón több mint százezren őrjöngtek a mexikóvárosi Azteca stadionban, és ünnepelték az ország válogatottjának addigi legnagyobb sikerét.

1970. július 11.
Mexikó - Belgium 1-0 (1-0)
Mexikóváros, Azteca-stadion, 105 ezer néző
vezette: Coerezza (argentin)
Mexikó: Calderón - Vantolra, Pena, Guzmán, Pérez, González, Pulido, Munguia, Valdívia (Basaguren, 46.), Fragoso, Padilla. Szövetségi kapitány: Cardenás.
Belgium: Piot - Heylens, Thissen, Dewalque, Dockx, Semmeling, Van Moer, Jeck, Van Himst, Poleunis (Devrindt, 66.), Puis. Szövetségi kapitány: Goethals.
gól: Pena (14. - 11-esből).

A nyolcaddöntőben a későbbi ezüstérmes már túl nagy falat volt, Olaszország 4-1-re nyert a mexikóiak ellen, akik a következő vébére nem is tudtak kijutni, 1978-ban pedig megint utolsók lettek csoportjukban, 1982-ben pedig ismét lemaradtak a világbajnokságról. Szerencséjükre 1986-ban megint őket választották házigazdának, és az El Tri hazai környezetben alaposan kitett magáért. Az ország Európában légióskodó szuperkedvence, Hugo Sánchez vezérletével Mexikó válogatottja felülmúlta 1970-es teljesítményét. A csoportból való továbbjutás nem okozott nehézséget, Belgiumot és Irakot is legyőzte a csapat, Paraguay ellen pedig döntetlent játszott, majd következett a Bulgária elleni nyolcaddöntő, amelyen a mexikóiak csatára, Manuel Negrete a világbajnokságok történetének egyik legszebb gólját szerezte. A támadó mintegy tizenhat méterről, a levegőben úszva, kapásból lőtt a hálóba, Mexikó pedig 2-0-s győzelmet aratott.

1986. június 15.
Mexikó - Bulgária 2-0 (1-0)
Mexikóváros, Azteca-stadion, 114 ezer néző
vezette: Arppi Filho (brazil)
Mexikó: Larios - Amador, Quirarte, F. Cruz, Servin, Munoz, Negrete, Espana, Boy (De los Cobos, 80.), Aguirre, H. Sánchez. Szövetségi kapitány: Milutinovics.
Bulgária: Mihajlov - Zdravkov, Arabov, Petrov, Dimitrov, Szadkov, Jordanov, Kosztadinov, Goszpodinov, Pasev (Iszkrenov, 80), Getov (Szirakov, 71.). Szövetségi kapitány: Vucov.
gól: Negrete (35.), Servin (61.).

A közép-amerikaiak a diadal után vérszemet kaptak, és már a világbajnoki döntőről álmodtak, amihez azonban előbb a negyeddöntőben az NSZK-t kellett volna legyőzniük. Nem is álltak messze a bravúrtól, hiszen a rendes játékidőben, majd a hosszabbításban sem született gól, a büntetőpárbajban azonban a németek kapusa, Toni Schumacher lett a hős, így a germánok mentek tovább. A mexikóiak a csúcsról nagyot zuhantak, az 1990-es vébé selejtezősorozatából ugyanis kizárták őket, mivel az egyik korosztályos viadalon egy túlkoros futballistát szerepeltettek - a rossznyelvek szerint azonban csak az Egyesült Államok kijutását akarták biztossá tenni. Így vagy úgy, a mexikói válogatott legközelebb az 1994-es vébén szerepelt, és azóta mindegyik alkalommal ott volt a világbajnokságon, sőt, mindháromszor továbbjutott csoportjából, a legjobb nyolc közé azonban egyszer sem sikerült bekerülnie.

Vb-selejtezők

A mexikóiak világbajnokságra vezető útján az első akadályt Dominika nemzeti csapata jelentette, az El Tri játékosai pedig nem mutattak szánalmat, a kétszer kilencven perc alatt 18 gólt rámoltak be jobb sorsa érdemes szigetlakók hálójába.

Innen a három selejtezőcsoport közül a C jelűbe vezetett a gárda útja. Ricardo Lavolpe együttese Trinidad és Tobago, St. Vincent és Grenadines, valamint St. Kitts és Nevis ellen is megőrizte hibátlan mérlegét, az argentin nemzetiségű szövetségi kapitány pedig büszkén tekinthetett a tabellára, hat mérkőzésen ugyanis fiai 27 gólt rúgtak, miközben csak egyet kaptak, a trinidadiak elleni idegenbeli 3-1-es siker alkalmával.

A zónadöntőben tovább folytatta remek szereplését az El Tri, a Costa Rica elleni idegenbeli diadalt a még fontosabb, Egyesült Államok elleni hazai győzelem követte. Jared Borgettiék kissé el is bízhatták magukat, hiszen a következő körben a Panama elleni idegenbeli 1-1-gyel megszakadt a hosszú ideje tartó győzelmi széria.

A vébére való kijutást ez az eredmény persze a legcsekélyebb mértékben sem sodorta veszélybe, sőt, az Egyesült Államokban elszenvedett vereség sem - utóbbi presztízsértéke azonban nem elhanyagolható, és kár lenne tagadni, hogy a hazaiak egyszerűen jobban játszottak, ami intő jel lehet a jövőre nézve. Lavolpe játékosai ezután "mérgükben" meg sem álltak öt gólig Guatemala ellen, melyekből Francisco Fonseca egymaga négyet vállalt.

Úgy tűnik, a csoportelsőség nem bizonyult elegendő motivációs tényezőnek a válogatott számára, hiszen Port of Spainben, Trinidad és Tobago fővárosában kiengedte a kezéből a győzelmet a csapat, amely így "csak" a második helyet szerezte meg a zónadöntőben, de így is hat pontot vert a harmadik, tehát még mindig továbbjutott Costa Ricára. Figyelemre méltó, hogy az El Tri támadói közül ketten is tíz gól fölött termeltek, Borgetti 14-ig, Jaíme Lozano 11-ig jutott a gólzáporos diadalokban bővelkedő sorozatban.

Játékoskeret A mexikóiak meglehetősen simán jutottak ki a tornára, és szakvezetőjük, Ricardo Lavolpe eléggé bő kerettel dolgozott: összesen 39 focistát vetett be a selejtezők során, ráadásul közülük csak öt olyan akadt, aki mindössze egy találkozón játszott - a többiek legalább két meccsen lehetőséget kaptak. Ennek megfelelően a legtöbb mérkőzésen szerepelt Jared Borgetti is csak 14 összecsapáson lépett pályára a 18-ből - elképesztő módon viszont ezeken a meccseken pontosan 14 gólt szerzett! Nem sokkal maradt el tőle Jaime Lozano, aki kilenc mérkőzésen tízszer talált be, és José Francisco Fonseca, aki hat találatot szerzett. Az ismertebb focisták közül Cuauhtémoc Blanco vagy Gerrardo Torrado csak kevés meccsen szerepelt, a veterán védő, Claudio Suárez pedig egyetlen kvalifikációs találkozón sem lépett pályára - nagy kérdés, hogy Lavolpe őt kiviszi-e a vébére. A trénert egyébként sokat kritizálták a honosított focisták miatt, akik közül a brazil származású Zinha vitte a prímet, de ide tartozik még az argentin felmenőkkel rendelkező Guillermo Franco is, aki csak 2002 óta játszik Mexikóban. Lavolpe legnagyobb kritikusa az egykori világklasszis, Hugo Sánchez volt, de a szövetségi kapitány ennek ellenére rendszeresen meghívta a Real Madrid volt csatárának fiát, Hugo Sánchez Juniort, aki apjával ellentétben hátvéd. név poszt szül. idő klub sel. gól. Altamirano, Héctor hátvéd 1977. márc. 17. San Luís Potosi 6 3 Arce, Fernando középp. 1980. ápr. 24. Monarcas Morelia 1 - Arellano, Jesús csatár 1973. márc. 8. CD Monterrey 5 2 Bautista, Adolfo csatár 1979. máj. 15. CD Guadalajara 2 4 Blanco, Cuauhtémoc csatár 1973. jan. 17. Club América 5 - Borgetti, Jared csatár 1973. aug. 14. Bolton Wanderers 14 14 Bravo, Omar csatár 1980. márc. 4. CD Guadalajara 4 - Carmona, Salvador hátvéd 1975. aug. 22. Toluca 5 - Davino, Duilio César hátvéd 1976. márc. 21. Club América 3 1 Fonseca, José Francisco csatár 1979. okt. 2. Cruz Azul 9 6 Galindo, Gerardo középp. 1978. máj. 23. UNAM 5 - García, José Rafael középp. 1974. aug. 14. Atlas 5 - López, Israel középp. 1974. szept. 29. Toluca 2 - Lozano, Jaíme középp. 1978. szept. 29. Tigres Monterrey 9 10 Márquez, Rafael hátvéd 1979. febr. 13. FC Barcelona 11 2 Medina, Alberto csatár 1983. máj. 29. CD Guadalajara 6 - Méndez, Mário hátvéd 1979. jún. 1. Toluca 5 - Moráles, Carlos középp. 1979. szept. 6. Tigres Monterrey 1 - Moráles, Ramón Carlos középp. 1975. okt. 10. CD Guadalajara 7 1 Munoz, Moisés kapus 1980. febr. 1. Monarcas Morelia 2 - Olalde, Jesús csatár 1974. máj. 5. Tigres Monterrey 2 - Osorio, Ricardo hátvéd 1981. márc. 30. Cruz Azul 7 - Osorno, Daniel csatár 1979. márc. 16. Atlas Guadalajara 4 2 Oteo, David hátvéd 1973. júl. 27. Tigres Monterrey 1 1 Palencia, Francisco csatár 1973. ápr. 28. CD Chivas USA 1 1 Pardo, Pavel középp. 1976. júl. 26. Club América 8 1 Pérez, Luís Ernesto középp. 1981. jan. 12. CD Monterrey 8 5 Pérez, Mário középp. 1982. jún. 17. Necaxa 3 - Pérez, Óscar kapus 1973. febr. 1. Cruz Azul 2 - Pineda, Gonzalo középp. 1982. okt. 19. UNAM 8 - Rodríguez, Francisco hátvéd 1981. okt. 20. CD Guadalajara 9 - Rodríguez, Juan Pablo középp. 1979. aug. 7. UAG 4 - Salcido, Carlos hátvéd 1980. ápr. 2. CD Guadalajara 12 - Sánchez Jr., Hugo hátvéd 1981. máj. 8. Tigres Monterrey 5 - Sánchez, Oswaldo kapus 1973. szept. 21. CD Guadalajara 12 - Santana, Sergio csatár 1981. aug. 10. Pachuca 4 4 Torrado, Gerardo középp. 1979. ápr. 30. Cruz Azul 4 - Valdez, Octávio hátvéd 1973. dec. 7. San Luís Potosi 1 - Zinha, Antonio Naelson középp. 1976. máj. 23. Toluca 12 3 Szövetségi kapitány: Ricardo Lavolpe     Szövetségi kapitány: Ricardo Lavolpe Az argentin szakember játékosként is meglehetősen sikeres volt: a Banfieldben, illetve a San Lorenzóban védett, és tagja volt az 1978-as világbajnokságon szerepelt válogatottnak is, bár egyetlen összecsapáson sem lépett pályára. Pályafutása végén Mexikóba igazolt, ahol az Atlantéban, majd legvégül az Oaxteecben szerepelt. Edzői pályafutását az utóbbi egyesületnél kezdte, majd rövid időre hazatért, hogy a Banfieldet irányítsa. Hamarosan azonban megint Mexikóban találta magát, ahol az Atlante, majd a Guadalajara mestere volt, és első jelentősebb sikerét az Atlantéval érte el, amellyel 1992-ben bajnokságot nyert. Később az Atlasnál dolgozott, ahol rengeteg fiatalt épített be a csapatba (nagy részük jelenleg a válogatott keret tagja), és a gárdával bejutott a Libertadores-kupában a legjobb nyolc közé 2000-ben. Ezt követően a Toluca irányítását vette át, és onnan került a válogatott élére 2002 végén, olyan szakemberek helyett mint Carlos Bianchi vagy Luiz Felipe Scolari. Mellette szólt, hogy remekül ismerte a mexikói futballt, és nem mellékesen sokkal kevesebb fizetést kért a többi rivális. A mexikóiak nem bánták meg a döntést, hiszen Lavolpe első feladatát tökéletesen teljesítette, a válogatott megnyerte az Arany-kupát, amit az El Tri 1998 óta nem tudott elhódítani. A világbajnokságra is simán kijutott a csapattal, de ennek ellenére rengeteg kritika éri, főleg a sok honosított (elsősorban argentin származású) játékos miatt.   Sztárok voltak, vannak, lesznek Jared Borgetti Jared Borgetti Echevarría - mert ez a támadó teljes neve - 1973. augusztus 14-én született Culiacán városában, Mexikó nyugati részén, első klubja azonban a guadalajarai Atlas volt. Első profi mérkőzését 1994. március 6-án vívta a Club América ellen, és a következő szezonban már alapembernek számított a csapatban. Nem is szerepelt rosszul, hiszen az 1994-95-ös idényben 13-szor volt eredményes, de ezt követően elhagyta góllövő cipőjét, mindössze nyolc gólig jutott. Az Atlas vezetői meg is váltak tőle, eladták a Santos Lagunának, de fél évvel később már meg is bánták döntésüket, mert Borgetti bajnoki címre vezette újdonsült csapatát. Az 1996-os inviernóban, azaz téli bajnokságban 16 találatot szerzett, a Santos Laguna pedig, fennállása során először, aranyérmet szerzett. Borgetti ezt követően is folytatta a gólgyártást, aminek köszönhetően 1997-ben a válogatottban is bemutatkozhatott. Február 7-én az Ecuador elleni barátságos mérkőzésen lépett pályára, és rögtön góllal debütált. A következő esztendőben azonban kissé visszaesett a teljesítménye, sokkal kevesebb gólt szerzett, és így a nemzeti tizenegyből is kimaradt. A legutóbbi években azonban ismét magára talált: a 2000-es inviernóban és a 2001-es veranóban (nyári bajnokságban) is gólkirályi címet szerzett, ez utóbbiban pedig ismét aranyérmes lett a Santos Lagunával. Időközben egy rekordot is felállított, a mexikói labdarúgás történetében ugyanis ő szerezte a legtöbb gólt a bajnoki rájátszások során. A későbbiekben is nagyüzemben szállította a találatokat, hiszen 2004-ig egyetlen olyan pontvadászat sem volt, amikor 20-nál kevesebb gólt ért volna el. Az elmúlt két pontvadászatban már kevésbé volt eredményes, de a válogatottban továbbra is ontotta a gólokat, így ma már ő tartja a mexikói gólrekordot a nemzeti csapatban. Tavaly nyáron nagy meglepetésre az angol Bolton Wanderersbe igazolt, ahol azonban nem számít alapembernek. Rafael Márquez A jelen leghíresebb mexikói labdarúgója 1979. február 13-án született Zamora városában. Pályafutását az Atlasban kezdte, már 17 éves korában, 1996. október 19-én bemutatkozhatott hazája élvonalában, sőt, 24 találkozón lépett pályára a bajnokságban, és két gólt is lőtt. Rafael hamar nemcsak csapata, de az egész mexikói bajnokság egyik legjobb védőjévé nőtte ki magát, így szinte várható volt, hogy már 20. születésnapja előtt bemutatkozik a nemzeti válogatottban. Márquez játszott az 1999-es Copa Americán is, mégpedig olyan jól, hogy több európai klub érdeklődését is felkeltette. A kérők közül végül az AS Monaco lett a befutó, a franciák körülbelül hatmillió dollárért szerződtették a védőt. A nagyhercegség csapatában is hamar alapember lett a mexikói, első ott töltött szezonjában 23 bajnokin három gólt szerzett, és francia bajnok lett. A következő idény sem a csapatnak, sem Márqueznek nem sikerült hasonlóan jól: a védő egy sérülés miatt a mérkőzéseknek csak kevesebb, mint a felén léphetett pályára, a Monaco pedig nem tudta megvédeni címét. A 2001-2002-es bajnokságot viszont végig tudta játszani hősünk, mégpedig remekül, olyannyira, hogy több európai sztárklub, köztük a Real Madrid és a Juventus FC is megpróbálta megszerezni, de a monacóiak nem voltak hajlandóak megválni egyik legértékesebb labdarúgójuktól. A 2002-es világbajnokságon vált világszerte ismerté Márquez neve, a középhátvéd játékát sokan a fiatal Franz Beckenbaueréhez hasonlították. A mexikói válogatott továbbjutott csoportjából, ám a nyolcaddöntőben nagy meglepetésre kikapott az Egyesült Államoktól, így Rafael csalódottan tért vissza Európába. Ahol ott folytatta, ahol tavasszal abbahagyta: a bajnokságban csapata legjobbja volt, így a szezon végeztével ismét sorban álltak a kérők a Louis II stadionban, s ezúttal nem hiába. A befutó végül az FC Barcelona lett, amely körülbelül hatmillió euróért szerezte meg a közép-amerikait. Márquez eleinte nem számított stabil kezdőjátékosnak, de idővel beverekedte magát a csapatba, és az sem okozott neki különösebb gondot, hogy nem ritkán a középpályán kellett szerepelnie. Alberto Medina A fiatal csatár 2005-ben robbant be a válogatottba, tavaly 19-szer húzhatta fel a címeres mezt - korábban ezt csak háromszor tehette meg. 1983. május 29-én született, és a Guadalajarában kezdett el futballozni. Alig múlt 17 éves, amikor bemutatkozott a felnőttek között, és az 2001-2002-es idényben már 18 bajnokin szerepelt a Chivasban, három gólt szerezve. Rendszeresen játszott a korosztályos válogatottakban, 2003-ban például ott volt a híres touloni tornán, és ugyanabban az évben a nagyválogatottban is bemutatkozott. A 2004-2005-ös pontvadászat különösen jól sikerült neki, hiszen több gólt szerzett, mint addigi klubkarrierje során összesen, és a válogatottban is állandósította a helyét. Hét vb-selejtezőn játszott, ott volt a tavalyi Konföderációs Kupán és az Arany-kupán is, utóbbin gólt is szerzett.     Felkészülés a világbajnokságra Az El Tri az idén már játszott egy előkészületi mérkőzést, és január végén az Egyesült Államokban 2-1-re legyőzte az erősen tartalékos norvég válogatottat. A találkozó különlegessége az volt, hogy a mexikói válogatottban ismét ott volt a veterán támadó, Cuauhtémoc Blanco, aki 2005 nyara óta nem szerepelt a nemzeti csapatban - a csatár a Konföderációs-kupa előtt kérte pihentetését, mire a szakvezető, Ricardo Lavolpe fél évig mellőzte. A közvélemény nyomására azonban visszahívta, és Blanco nem is nyújtott rossz teljesítményt. A már az 1998-as vébén is látott játékos legközelebb a Koreai Köztársaság ellen bizonyíthat február 15-én, majd a mexikói csapat március elsején Ghánával is megmérkőzik majd - mindkét találkozóra az Egyesült Államokban kerül sor. Március 29-én Paraguay lesz az ellenfél, május végén pedig Európába utazik a keret, ahol előbb a franciákkal (május 27.), majd a hollandokkal (június 1.) játszik felkészülési mérkőzést. A mexikóiak tehát kemény ellenfelekkel szemben készülnek majd a vébére, ahol a főhadiszállásuk Göttingenben lesz. Az El Tri a tavalyi Konföderációs-kupán is ott szállt meg, és nagyon elégedett volt a körülményekkel. (FOCIVILÁG)