Szerbia és Montenegró

Ország- és futballtörténelem Az 1991-92-ben felbomlott Jugoszlávia két tagállamából (Szerbia, Montenegró) álló államközösség. A Balkán-félsziget és Közép-Európa határán fekvő ország északi része az Alföldhöz tartozik. Az ország területén a 6. században jelennek meg a délszláv törzsek. Az első szerb államalakulat 986-ig állt fenn, a bizánci fennhatóság alá került Szerbia 1180 körül lett újra önálló. Az 1217-ben megalakult Szerb Királyság a rigómezei csata után a Török Birodalomhoz került, csak 1878-ban nyerte vissza a függetlenségét. Az első világháború után megalakult a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, 1929-ben az országot Jugoszláv Királyságra nevezték át. Josip Broz Tito vezetésével 1941-ben partizánmozgalom indult a német megszállás ellen, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságot 1945. november 29-én kiáltották ki. Tito halála után az 1980-as években egyre nőtt a nemzetiségek közötti ellentét. Az ország 1991-ben széthullott, elsőként Szlovénia és Horvátország (másnap a szerb hadsereg megszállta az országot, amelyet csak véres háborúval sikerült visszaverni), majd Macedónia és Bosznia-Hercegovina kiáltotta ki önállóságát és függetlenségét. Koszovó 1989-ig belső önkormányzattal rendelkezett, de akkor integrálták Szerbiába. Az 1990-es évek végén azonban kikiáltotta függetlenségét. A NATO a szerb megtorlás megállítására 1999-ben légitámadást intézett Jugoszlávia ellen, majd katonai erővel megszállta Koszovót, ahol jelenleg békefenntartó erők állomásoznak. Az ország labdarúgó szövetségét 18 évvel azután alapították, hogy Szabadkán megalakult az első klub, az 1901-ben életre hívott FK Backa. 1903-ban már Belgrádban (Soko) és Zágrábban (HASK) is alakultak egyesületek. Az első jugoszláv bajnokságot, amelyet hat klub részvételével még kuparendszerben játszottak 1923-ban a Gradjanski Zagreb nyerte, az ország labdarúgás az idő tájt jobbára a nagyobb városokra (Zágráb, Belgrád, Split) korlátozódott. Az országos kupa első kiírására 1946-ig kellett várni, az első sorozat végén 1947-ben a döntőben a Partizan Beograd diadalmaskodott a Nasa Krila Zemun ellen. Szövetség neve: Fudbalski Savez Srbije i Crne Gore (FSSCG) Alapítási éve: 1919 FIFA-tagság kelte: 1919 Címe: Terazije 35, P. O. Boksz 263, 11 000 Beograd, Serbia Telefonszáma: 00-381-11-3234253 Telefaxszáma: 00-381-11-3233433 Internetcíme: www.fsj.co.yu E-mail címe: fsj@beotel.yu Elnök: Tomiszlav Karadzsic Alelnök: Dejan Szavicevic Főtitkár: Zoran Damjanovic Szövetségi kapitány: Ilija Petkovic A válogatott szerelése: kék mez, fehér nadrág, vörös sportszár A második világháború kezdetéig a BSK Beograd nyerte a legtöbb bajnokságot, de a bajnoki aranyérem soha nem került a három fentebb említett nagyvároson kívülre. A világégés után sem változott a képlet, a belgrádi klubokkal csak a Dinamo Zagreb és a Hajduk Split tudta felvenni a versenyt. Az első klub, amely megszakította ezt a hegemóniát 1966-ban a Vojvodina volt, majd egy évvel később az FK Szarajevo játékosai is megismerhették, milyen érzés bajnoknak lenni. Az utolsó komplett jugoszláv bajnokságot 1991-ben a Crvena Zvezda nyerte a Dinamo Zagreb előtt. 1991 és 2002 között is a Crvena Zvezda és a Partizan különcsatáját hozta a bajnokság, 2003. február 4-e óta pedig Szerbia és Montenegró az ország hivatalos neve. Az 1998-99-es bajnokság 1999. május 14-én a NATO-támadás miatt a 24. fordulóban félbeszakadt, az akkori állás szerint osztották ki a bajnoki helyezéseket. A 14 utolsó bajnoki címből 13 ennek a két klubnak jutott, 1998-ban csak az Obilic tudta megszakítani a sort. A nemzetközi porondon a hatvanas években a Dinamo Zagreb aratta a legkomolyabb sikereket, a zágrábiak 1967-ben VVK-nyertek, 1963-ban döntősök voltak. A Zvezda 1979-ben került először európai kupadöntőbe, az UEFA-kupa fináléjában még alulmaradtak a belgrádiak, de 1991-ben elhódították a legrangosabb klubserleget. A jugoszláv válogatott első mérkőzését 1920. augusztus 28-án az antwerpeni olimpián játszotta Csehszlovákia ellen, és súlyos, 7-0-s vereséget szenvedett. Az első győzelemre további négy mérkőzést és két esztendőt kellett várni, 1922-ben Zágrábban visszavágtak a csehszlovákoknak. A nemzeti csapat az 1924-es és az 1928-as olimpiai tornán is indult, ám mindkétszer már az első körben kiesett. Az ötvenes-hatvanas évekre a jugoszláv labdarúgás Európa élvonalába emelkedett: 1948-ban, 1952-ben és 1956-ban olimpiai döntőt játszottak, mindhármat elveszítették, csakúgy mint az 1960-os Európa-bajnokság fináléját. Nem volt szerencséjük az 1962-es világbajnokság kisdöntőjében sem, de az 1968-as kontinensbajnokságon is csak ezüstérem jutott nekik. Fortuna az 1976-os, hazai rendezésű Európa-bajnokságon sem állt melléjük, az elődöntőben 11-esekkel veszítettek a világbajnok NSZK-val szemben, majd a bronzéremért vívott összecsapást is elbukták Hollandia ellenében. Az 1990-as évek elején az ENSZ és a FIFA döntése miatt nem indulhattak el a svédországi Európa-bajnokságon, holott a selejtezők során maguk mögé utasították a beugróként Eb-aranyérmet nyert Dániát. Ivkovic, Jarni, Jozic, Szpaszic, Hadzsibegic, Proszinecki, Szavicevic, D. Sztojkovic, Zl. Vujovic, Katanec, Szuszic, Boban, Pansev, Djukic, Mijatovic, Ladic, Jokanovic, Kodro, Mihajlovic, Sztanic és társaik alighanem ugyanezt szintén elkövethették volna az Európa-bajnokságon...     Vb-történet A jugoszláv válogatott már a legelső világbajnokságon is ott volt, egyikeként azon kevés európai együttesnek, amely vállalta a hosszú hajóutat Uruguayba, aminek meg is lett a jutalma. A plávik ugyanis megnyerték a csoportjukat, megelőzve Brazíliát és Belgiumot, így bejutottak a legjobb négy közé, az elődöntőben viszont kikaptak a házigazdáktól. A harmadik helyért az első tornán nem rendeztek külön mérkőzést, így a jugók az Egyesült Államok válogatottjával holtversenyben lettek bronzérmesek. Négy évvel később viszont nem sikerült kvalifikálniuk magukat a viadalra, és 1938-ban is hasonlóan jártak. 1950-ben viszont a legtöbb európai válogatottal ellentétben a jugoszlávok megint bevállalták a dél-amerikai utazást, de akkor nem tudták beverekedni magukat a legjobb nyolc közé, mivel egy csoportba kerültek a házigazda brazilokkal, és a selecaótól elszenvedett 2-0-s vereség a kiesésüket jelentette. Újabb négy év elteltével továbbjutottak ugyan a csoportjukból, megelőzve Franciaországot és Mexikót, azonban a negyeddöntőben 2-0-s vereséget szenvedtek az NSZK-tól - mindez azt jelentette, hogy első három vb-részvételük esetében a jugoszlávok egyaránt csak a végső győztestől kaptak ki. Ez a sorozat 1958-ban szakadt meg, amikor a plávik magabiztosan vették a csoportküzdelmeket (még a későbbi bronzérmes franciákat is megverték abban a fázisban 3-2-re), azonban a negyeddöntő ismét végállomást jelentett a számukra, és megint az NSZK ellen estek ki. A plávik az 1962-es, chilei világbajnokságon is ott voltak, és a csoportból való továbbjutást megint nem jelentett problémát a számukra, Uruguayt és Kolumbiát megelőzve jutottak be a legjobb nyolc közé, majd a változatosság kedvéért egymás után harmadszor az NSZK-val kerültek össze a negyeddöntőben. Ezúttal azonban sikerült revánsot venniük, és 1-0-s győzelmüknek köszönhetően bejutottak a legjobb négy közé. Az elődöntőben aztán a csehek jobbnak bizonyultak, a bronzmeccsen pedig a házigazda chileiek verték 1-0-ra a jugoszlávokat, akiknek így meg kellett elégedniük a negyedik pozícióval. Az 1966-os vébére aztán hatalmas meglepetésre nem jutott ki az együttes, sőt, az 1970-es viadalról is lemaradt, az 1974-es tornára viszont megint sikerült kijutniuk a pláviknak, de az NSZK-ban nagyon nehéz csoportba kerültek. A brazilokkal és a skótokkal is sikerült döntetlent játszaniuk, a kvartett leggyengébb tagja, Zaire ellen viszont gólzáporos diadalt arattak: a 9-0-s győzelem azt jelentette, hogy ők nyerték meg a csoportot, ráadásul ezzel az eredménnyel világbajnoki rekordot állítottak fel. A csúcs azóta is él, igaz az 1982-es Salvador elleni 10-1-gyel a magyar válogatott beállította, sőt a szerzett gólok tekintetében meg is javította. Jugoszlávia - Zaire 9-0 (6-0) 1974. június 18., Gelsenkirchen, Park stadion, 32 000 néző vezette: Delgado (kolumbiai) Jugoszlávia: Maric - Buljan, Katalinszki, Bogicevic, Hadziabdic, Oblak, Acimovic, Petkovic, Surjak, Bajevic, Dzajic. Szövetségi kapitány: Miljanic Zaire: Kazadi (Tubilandu, 21.) - Mwepu, Buhanga, Lobilo, Mukombo, Kilasu, Ndaie, Kidumu, Mana, Kembo, Kakoko (Mayanga, 46.). Szövetségi kapitány: Vidinic gól: Bajevic (8., 30., 81.), Dzsajic (14.), Surjak (18.), Katalinszki (22.), Bogicevic (35.), Oblak (61.), Petkovic (65.) kiállítva: N'Daye (23.) A folytatás már nem sikerült ilyen jól, a középdöntőben a jugoszláv együttes az utolsó helyen végzett csoportjában, így nem jutott be a legjobb négy közé. Négy évvel később pedig még a 16-os mezőnybe sem sikerült elvergődnie az együttesnek, a következő vb-szereplésre 1982-ig kellett várni. Spanyolországban a plávik a csoportjukban ugyanannyi ponttal végeztek, mint a házigazda spanyolok, azonban eggyel kevesebb gólt szereztek, és így a harmadik helyen végeztek - márpedig ez nem ért továbbjutást. Predrag Mijatovic valóságos nemzeti hős volt a kilencvenes években Az 1986-os vébé megint kimaradt, 1990-ben azonban ismét jelen voltak, és sokan titkos esélyesként kezelték az együttest, amelyben az 1987-es junior világbajnokságot nyert gárda több tagja is ott volt. A csoportból való továbbjutás nem is okozott gondot, majd a nyolcaddöntőt is sikerrel vette a csapat, nagy küzdelemben, hosszabbításan diadalmaskodva a spanyolok felett. A negyeddöntőben azonban a címvédő Argentína volt az ellenfél, és hiába játszottak a találkozó során jobban a plávik (annak ellenére is, hogy már az első félórától kezdve emberhátrányban voltak), a rendes játékidő nem hozott döntést, a büntetőpárbajból pedig Diego Maradonáék jöttek ki jobban. Argentína - Jugoszlávia 0-0, 11-esekkel 3-2 1990. június 30., Firenze, Comunale stadion, 40 000 néző vezette: Röthlisberger (svájci) Argentína: Goycochea - Serrizuela, Simon, Ruggeri, Basualdo, Giusti, Burruchaga, Calderón (Dezotti, 89.), Olarticoechea (Troglio, 51.), Maradona, Caniggia. Szövetségi kapitány: Bilardo Jugoszlávia: Ivkovic - Hadzibegic, Sabanadzovic, Szpaszic, Vulic, Jozic, Szusic (Szavicevic, 60.), Proszinecski, Brnovic, Zl. Vujovic, Sztojkovic. Szövetségi kapitány: Oszim kiállítva: Sabanadzovic (31.) Ennek a generációnak ezzel együtt mindenki nagy jövőt jósolt, de a háború szétszaggatta az ország mesterségesen létrehozott egységét, s a válogatott gerincét adó horvátok és szerbek már csak ellenfelekként találkozhattak egymással a pályán. Az 1994-es sorozat selejtezőin el sem indulhatott az ország, 1998-ra viszont kvalifikálta magát - éppen a magyar válogatotton keresztül, amelyet a pótselejtezőben Predrag Mijatovicék valósággal lemostak a pályáról. Franciaországban a csoportjából megint csak továbbment az együttes, de a vb csak a nyolcaddöntőig tartott számára: a hollandok ellen a második félidőben 1-1-es állásnál Mijatovic tizenegyest hibázott, a hajrában pedig az Oranje megszerezte a továbbjutást jelentő gólt. Ez az utolsó vb-mérkőzés, amelyen a szerb együttes szerepelt, hiszen a legutóbbi világbajnokságra nem sikerült kijutnia a gárdának.     Vb-selejtezők A plávik Ilija Petkovic szövetségi kapitány irányítása alatt küzdötték végig a selejtezőket, mégpedig igen hatékonyan, hiszen az utolsó fordulót követően Szerbia és Montenegró neve díszelgett a hetedik csoport élén. Pedig nem ígérkezett könnyűnek a beosztás, hiszen Litvániát és San Marinót leszámítva csupa veszélyes ellenféllel kellett szembenézniük a kék mezeseknek. A legnevesebb, és egyben a csoport megnyerésére legesélyesebb nemzeti csapatnak Spanyolország számított, de a nagy világeseményeken rendszeresen részt vevő Belgiumot sem volt szabad leírni, ahogy a helyi rivális Bosznia-Hercegovinát sem, hiszen a bosnyákok játékosai a közelmúltban a két ország nem éppen békés viszonyát figyelembe véve kettőzött erővel veselkedtek neki a szomszédok elleni mérkőzéseknek. Nos, a szerbeknek hamar kijutott a jóból, hiszen az első fordulót követően (amikor is könnyed győzelmet arattak San Marino ellen) Szarajevóba voltak hivatalosak. Petkovicnak elsősorban a támadó részleg összeállításával akadtak problémái, hiszen a csatársorból Mateja Kezman és Nenad Jestrovic, a középpályáról pedig két kreatív ember, név szerint Szasa Ilic és Predrag Djordjevic is hiányzott - szerencsére a védelem stabilitásával nem akadt gond, gól nélküli döntetlen született. A harmadik fordulóban egy gólzáporos győzelem következett (az áldozat ismét San Marino volt), majd jött az újabb idegenbeli fellépés, mégpedig az akkortájt gyenge formában lévő Belgium ellen. A Vörös Ördögöknek ezen felül még négy alapemberük is lesérült a brüsszeli rangadó előtt, így Zvonimir Vukic és Kezman góljaival a szerbek kétgólos győzelmet arattak - ezzel négy forduló után átvették a vezetést a csoportban, két ponttal megelőzve a spanyolokat és Litvániát. Az igazán komoly megmérettetés csak ezután következett, hiszen a hatos papíron legerősebb tagja, Spanyolország nemzeti tizenegye látogatott a belgrádi Marakanába. A mérkőzésen elsősorban a védelmek játszották a főszerepet, mint ahogy a következő, Belgium ellen hazai derbin, aminek végeredménye két gól nélküli döntetlen lett. Mindez egyrészt hízelgő volt a gárda valóban betonkemény védelmére nézve, azonban az is világos volt, hogy a litvánok ellen a Szavo Milosevic vezette támadósornak is ki kell tennie magáért. Ha a veterán csatárnak nem is, Kezmannak és Szasa Ilicnek sikerült betalálni a baltiak ellen, a 2-0-s győzelem pedig azt jelentette, hogy a plávik a csoport élén várhatták a hajrát, két egységgel megelőzve a rivális spanyolokat, öttel pedig az időközben feljött Bosznia-Hercegovinát. A nyolcadik fordulóban lejátszott Spanyolország-Szerbia és Montenegró összecsapás így gyakorlatilag a csoportelsőségről volt hivatott dönteni, és Madridban megtörtént az, amire a korábbi hét körben nem akadt példa: Dragoszlav Jevric gólt kapott! Mentségére legyen mondva, nem akárki avatta fel a nagyszerű portást, hiszen maga Raúl mondhatja el magáról, hogy - mint később kiderült - egyedül ő volt képes bevenni a szerbek kapuját a világbajnoki selejtezősorozatban. Ez a gárda azonban keményebbnek bizonyult annál, hogy ettől a váratlan eseménytől megzavarodjon, és a gyakorlatilag hazai pályán szereplő Kezman (aki ebben az idényben az Atlético Madrid futballistájaként már megszokhatta a Vicente Calderón-stadion légkörét) góljával 1-1-re mentette a találkozót, ami tökéletesen megfelelt Petkovic mester - és a vendégszurkolók - elvárásainak. Ekkorra tehát célegyenesbe értek Djordjevicék, de a litvánok elleni idegenbeli mérkőzés előtt azért akadt izgulnivalójuk az értük szorítóknak: Vilniusban ugyanis az alapcsapatból Igor Duljaj és Ognjen Koroman eltiltás, Ivica Dragutinovic pedig sérülés miatt nem léphetett pályára, így éppen a legerősebbnek tartott csapatrész, a védelem gyengülhetett volna meg jelentősen. A nemzeti csapat erejét jelzi, hogy az ő pótlásuk sem okozott komoly gondot (Petkovic némi meglepetésre előhúzta a kalapból a már szinte elfeledett Albert Nadjot), és a gárda ismét 2-0-s győzelmet ünnepelhetett. Az utolsó körben a bosnyák válogatott látogatott Belgrádba, akik ellen már egy döntetlen is elég lett volna a csoportelsőség megszerzéséhez, azonban a plávik inkább biztosra mentek, és a végül öt góllal házi gólkirályi címet szerzett Kezman találatával 1-0-s sikerrel zárták a selejtezőket, két ponttal megelőzve, és ezzel pótselejtezőre kényszerítve a toronymagas esélyes spanyolokat. A meccs egyetlen negatívuma az volt, hogy a védelem egyik oszlopa, Nemanja Vidic az utolsó percekben összeszedett egy kiállítást, így ő a szerbek első csoportmérkőzésén biztosan hiányozni fog Németországban.       Játékoskeret A tíz találkozón mindössze egy (!) gólt kapott védelem megérdemli a méltatást, Nemanja Vidicen kívül Goran Gavrancic, Ivica Dragutinovic és Mladen Krstajic gondoskodott arról, hogy Dragoszlav Jevric kapusnak ne kelljen többször maga mögé nyúlnia - persze a remek hálóőr érdemei is elvitathatatlanok a sikeres szereplés kapcsán. Ugyanez elmondható azonban Igor Duljajról, Ognjen Koromanról, Zvonimir Vukicról és Predrag Djordjevicről, valamint Dejan Stankovicról és Mateja Kezmanról is. A rendkívül stabil, leginkább csak eltiltások és sérülések esetén módosuló tizenegy egyetlen gyenge pontja a csatársorban keresendő, hiszen Kezsman ideális párját Ilija Petkovicnak hosszas keresgélés után sem sikerült még megtalálnia. A másik két támadó, aki eredményes volt a sorozatban, azaz Savo Milosevic és Nenad Jestrovic ugyanis csak a gyengécske San Marino kapuját tudta bevenni, az ebben a csapatrészben még bevetett Marko Pantelic, Nikola Zigic és Danijel Ljuboja viszont egyáltalán nem tudott betalálni, ami aggasztó lehet a nyári világbajnokságra nézve. Ha azonban a vébéig az imént felsorolt futballisták közül valamelyik megtáltosodik, vagy az ifjú tehetségek (ilyen Danko Lazovic és Mirko Vucinic) élni tudnak a bizonyára felajánlott lehetőséggel, Szerbia és Montenegró válogatottjával mindenképpen kemény ellenfélként kell számolnia a leendő riválisoknak. név poszt szül. idő klub sel. gól Basta, Dusan hátvéd 1984. aug. 18. Crvena Zvezda 1 - Brnovic, Nenad középp. 1980. jan. 18. Partizan Beograd 3 - Djordjevic, Nenad hátvéd 1979. aug. 7. Partizan Beograd 2 - Djordjevic, Predrag középp. 1972. aug. 4. Olympiakosz 6 - Dragutinovic, Ivica hátvéd 1975. nov. 13. Sevilla FC 8 - Duljaj, Igor középp. 1979. okt. 29. Sahtar Doneck 9 - Gavrancic, Goran hátvéd 1978. aug. 2. Dinamo Kijev 10 - Ilic, Sasa középp. 1977. dec. 30. Galatasaray SK 4 1 Jestrovic, Nenad csatár 1976. máj. 9. Al-Ain 3 2 Jevric, Dragoslav kapus 1974. júl. 8. Ankaraspor 10 - Kezman, Mateja csatár 1979. ápr. 12. Atlético Madrid 7 5 Koroman, Ognjen középp. 1978. szept. 19. Portsmouth FC 9 1 Kovacevic, Nenad középp. 1980. nov. 11. Crvena Zvezda 1 - Krstajic, Mladen hátvéd 1974. márc. 4. FC Schalke 04 9 - Ljuboja, Danijel csatár 1978. szept. 4. VfB Stuttgart 4 - Lukovic, Alekszandar hátvéd 1982. okt. 23. Crvena Zvezda 2 - Maric, Milos középp. 1982. márc. 5. Olimpiakosz 1 - Markovic, Marjan hátvéd 1981. szept. 28. Dinamo Kijev 3 - Milosevic, Savo csatár 1973. szept. 2. CA Osasuna 7 1 Mladenovic, Dragan középp. 1976. febr. 16. Crvena Zvezda 5 - Nadj, Albert középp. 1974. okt. 29. Partizan Beograd 2 - Pantelic, Marko csatár 1978. szept. 15. Hertha BSC 2 - Stankovic, Dejan középp. 1978. szept. 11. FC Internazionale 9 2 Vidic, Nemanja hátvéd 1981. okt. 21. Manchester United 8 - Vitakic, Milivoje hátvéd 1977. máj. 16. Lille OSC 1 - Vucinic, Mirko csatár 1983. okt. 1. Lecce 1 - Vukcevic, Simon középp. 1986. jan. 29. Szaturn Ramenszkoje 1 - Vukic, Zvonimir középp. 1979. júl. 19. Partizan Beograd 8 4 Zigic, Nikola csatár 1980. szept. 25. Crvena Zvezda 4 - Szövetségi kapitány: Ilija Petkovic.       Szövetségi kapitány: Ilija Petkovic Ilija Petkovic játékosként is a délszláv labdarúgás kiemelkedő alakjai közé tartozott. Az 1945. szeptember 22-én született Petkovic pályafutása nagy részét az OFK Beogradnál töltötte, amely klub színeiben pontosan ötszáz bajnokin lépett pályára a jugoszláv élvonalban - a belgrádi egyesületen kívül még a francia ES Troyes-ban is megfordult. 1968 és 1974 között összesen 43 alkalommal szerepelt a válogatottban, tagja volt az 1968-as Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett gárdának, és játszott az 1974-es világbajnokságon is. Visszavonulását követően az OFK-nál dolgozott, előbb szakvezetőként, majd sportigazgatóként, és emellett a különböző korosztályos válogatottakat is irányította. 1993-ban a svájci Servette FC-hez szerződött, amellyel a következő évben bajnoki címet szerzett. 1995-ben hazatért, és a jugoszláv válogatott pályaedzője volt Slobodan Santrac mellett, ilyen minőségben szerepelt az 1998-as vébén. A világbajnokságot követően a japán Avispa Fukuoka trénere lett, majd dolgozott a görög Arisz Szalonikinél, illetve a kínai FC Shenhuánál. A 2000-es Eb után pár hónapig már volt szövetségi kapitány, de 2001 februárjában Dejan Savicevic váltotta a kispadon, akinek menesztése után, 2003-ban megint Petkovicot nevezték ki a válogatott élére, és azóta ő irányítja a plávikat.     Sztárok voltak, vannak, lesznek... Savo Milosevic A szerbek válogatottsági rekordere 1973. szeptember 2-án született a mai Bosznia-Hercegovina területén fekvő Bijeljinában, és a helyi klubban kezdett el futballozni, de tehetségére hamar felfigyeltek, így a Partizan Beogradba került. A fővárosi egyesület színeiben az 1992-93-as idényben mutatkozott be, nem is akárhogyan: 14 találatot ért el. Mindez azonban semmiség volt ahhoz képest, amit a következő két pontvadászatban produkált, akkor ugyanis egyaránt 30-30 gólig jutott. Természetesen a válogatottba is meghívót kapott, a címeres mezben 1994 decemberében egy Brazília elleni barátságos mérkőzésen debütált. Több nyugat-európai egyesület is versengett az aláírásáért, végül az Aston Villa lett a befutó, amely másfélmillió eurónak megfelelő összeget fizetett érte. Első angliai szezonjában Szavo ligakupát nyert a birminghamiekkel, a Leeds United elleni fináléban is betalált, a bajnokságban pedig 12 alkalommal volt eredményes. A következő két idényben már nem ment neki ilyen jól a játék, előbb kilenc, majd hét gólig jutott, és az 1998-as világbajnokság után el is adták a spanyol Real Zaragozának - ahol ismét magára talált, és két idény alatt 38 gólt szerzett! Be is jelentkezett érte az AC Parma, és hatalmas összeget, 25 millió eurót fizetett a csatárért - Milosevics azonban nem érezte jól magát Olaszországban, első idényében mindössze nyolc gólig jutott, a következőben pedig egynél járt, amikor 2002 januárjában kölcsönadták a Zaragozának. Ezt követően már vissza sem tért a Serie A-ba, hiszen szezonról szezonra kölcsönadták egy spanyol együttesnek: egy idényt töltött az RCD Espanyolnál és a Celta Vigónál is, mindegyiknél tíznél több gólt szerezve. 2004 nyara óta a CA Osasuna focistája, a pamplonaiakkal kiválóan szerepel a Primera Divisióban. A válogatott mezét immár 97 alkalommal húzhatta fel, amivel rekordtartó, és az eddig szerzett 35 találata is csak hárommal marad el Stjepan Bobek csúcsától. Dejan Stankovic Az FC Internazionale középpályása 1978. szeptember 11-én született, és a Crvena zvezdánál tanulta meg a sportág alapjait. Már rendkívül fiatalon bedobták a mély vízbe, hiszen az 1994-95-ös idényben pályára léphetett hét bajnoki mérkőzésen, és mindössze 16 éves volt, amikor már a BEK-ben is szerepelt - a klub történetének legfiatalabb játékosaként. Az 1995-96-os pontvadászatban már négyszer is betalált, ezt követően pedig alapember volt a belgrádi csapatnál, és rendkívül gólerősen futballozott. Az 1997-98-as bajnokságban például 15 találatig jutott, aminek köszönhetően kevéssel a vébé előtt bemutatkozhatott a válogatottban, és bekerült a világbajnoki keretbe is, sőt, a franciaországi viadalon három összecsapáson is szerepelt. A tornát követően külföldre igazolt, az olasz Lazio vette meg, és a rómaiaknál is sikeres volt: első idényében KEK-et nyert a csapattal, a 2000-2001-es pontvadászatban pedig a scudettót szerezte meg - ez utóbbi volt egyébként az egyetlen szezon, amikor nem volt eredményes. A következő két bajnokságban egyaránt hatszor talált be, és többször is felmerült a távozásának lehetősége: érdeklődött iránta a Chelsea FC, sőt, a Fiorentinával 2002 nyarán már meg is egyezett - végül mégis maradt Rómában. A Laziót végül 2004 januárjában hagyta el, mégpedig az Inter kedvéért, ahol az a Roberto Mancini volt a tréner, akivel a Lazióban még együtt játszott. A milánóiak négymillió eurót fizettek érte, és Stankovic azóta is alapember az Internél, általában a középpálya bal oldalán szerepelve. A válogatottban is meghatározó játékos, mindössze egy vb-selejtezőt hagyott ki, és két gólt ért el a kvalifikációs sorozatban. Nikola Zigic A jelenlegi európai játékospiac egyik legkurrensebb játékosa, a világbajnokságot követően alighanem valamelyik topligában láthatjuk majd viszont - ami nem rossz karrier ahhoz képest, hogy három éve még a szerb harmadosztályban futballozott... Nikola 1980. szeptember 25-én született a vajdasági Bácskatopolyán (Backa Topola), és a helyi klubban, az AIK-ban kezdett el játszani. Már az 1998-99-es idényben bemutatkozott a felnőttek között, a következő két évben pedig elképesztő teljesítményt nyújtott: előbb 28, majd 30 mérkőzésen játszott, és mind a két idényben pontosan annyi gólt ért el, ahány találkozón szerepelt! Ez még a harmadik vonalban sem rossz mutató, le is csapott rá a másodosztályú Mornar Bar, ahol a 2001-2002-es idényben (23 mérkőzésen) 15 alkalommal volt eredményes. Nyugat-Európában is felfigyeltek rá, és fél évet a francia AS Saint-Etienne-nél töltött, de a gallok végül nem tartottak rá igényt, így visszatért hazájába, és a 2002-2003-as bajnokság második felében a harmadosztályú Szpartak Subotica színeiben 11 mérkőzésen 14 gólt ért el! A Crvena zvezda mindenképpen kockáztatott, amikor megvette az élvonalban még nem szerepelt támadót, aki azonban valósággal berobbant a szerb futballba, első idényében 18 gólt ért el, és 2003-ban őt választották meg az év játékosának hazájában! Alig pár hónappal az élvonalbeli bemutatkozása után, 2003 novemberében debütált a válogatottban, és a vb-selejtezők második felében már rendre ott volt a kispadon, összesen négy kvalifikációs meccsen játszott. Tavaly ősszel az UEFA-kupában remekelt, az AS Roma ellen pazar gólt szerzett, és 2005-ben megint őt választották az év játékosának Szerbia és Montenegróban! Két méternél magasabb termete ellenére is jól kezeli a labdát, és viszonylag mozgékony, nem csoda, hogy sok klub érdeklődik iránta a Hertha BSC-től kezdve az Arsenal FC-n keresztül a Hamburger SV-ig.     Felkészülés a világbajnokságra A szerb válogatott ugyan csak május 27-én játssza a következő előkészületi mérkőzését, de a keret tagjai már korábban is találkozni fognak. Jól jellemzi a plávik csapatszellemét, hogy a focisták áprilisban két napot együtt töltenek majd Belgrádban, amikor nem is annyira a közös edzés lesz a fontos, hanem az, hogy ezzel is jelzik: fontos számukra a nemzeti tizenegy. A szezon végeztével aztán május 23-án Palicson találkozik a vébére benevezett 23 futballista, pár nappal később pedig az Ausztriában lévő Kapfenbergbe utaznak, amely kedvelt edzőtábornak számít a sztárklubok számára is (töltötte már itt a nyári felkészülését a Real Madrid és az Arsenal FC is). Közben május 27-én Belgrádban Uruguay ellen játszik előkészületi mérkőzést a csapat - az ellenfél nem véletlen, hiszen a vébén Argentína is egy csoportban van a plávikkal. Kapfenbergben már csak egy regionális együttesel méri össze erejét a gárda, amolyan önbizalomnövelő találkozóként, majd június 6-án, három nappal a vébé kezdete előtt utaznak el Billerbeckbe, ahol a világbajnokság ideje alatt a csapat főhadiszállása lesz. Ami a keretet illeti, a kulcsfontosságúnak számító védelemből jelenleg mindenki egészséges, a középpályán viszont Zvonimir Vukic szereplése kissé kérdéses, hiszen a játékmester januárban súlyosnak tűnő sérülést szenvedett. (FOCIVILÁG)