Ország- és futballtörténelem

A Nyugat-Európában fekvő ország területének túlnyomó része 100 méternél alacsonyabb, a belföldi jégtakaró, illetve folyóvizek által formált síkság. Több mint egynegyede a tenger szintje alatt fekvő mélyföld, amelyet részben mesterséges gátak, illetve a szél által felhalmozott dűnesorok védenek a tenger hullámaitól. A mai Hollandia germán törzsek által lakott területe az 1. századtól a Római Birodalom része lett, majd a 8. században a frankok hódították meg.

A 9. században Lotaringiához, illetve a Nyugati Frank Birodalomhoz, a 10. századtól pedig a Német-római Császársághoz tartozott. A 14-15. században az egész holland térség nagy része a Burgund Hercegséghez tartozott, majd 1477-ben házasságok révén a Habsburgok szerezték meg. 1581-ben egyesültek a németalföldi tartományok, a mai Hollandia 1609-ben alakult meg, de független államként csak 1648-ban a vesztfáliai békében ismerték el. A mai Belgiumot alkotó déli tartományok 1830-ban váltak ki.

Hollandiában egy bizonyos Pim Mullier nevű úriembernek köszönhetően 1879-ben alakult meg az első futballklub, a Haarlemsche Football Club. Mullier már 1870-től nagyon sokat tett a labdarúgás megismertetéséért, jelentős szerepe volt 1889-ben a Holland Labdarúgó és Atlétikai-szövetség létrehozásában is, amelyből hat évvel később váltak ki a futballisták. Az első bajnokságot az 1897-98-as szezonban rendezték, a végső győzelmet a RAP, egy amszterdami klub szerezte meg, amely esztendővel később duplázni tudott. Abban az évben a RAP játékosai az első ízben kiírt holland kupát is megnyerték, a fináléban a Den Haag városába való HVV-t győzték le hosszabbítás után 1-0-ra.

Szövetség neve:	Koninklijke Nederlandse Voetbalbond (KNVB)
Alapítási éve:	1889
FIFA-tagság kelte:	1904
Címe:	Woudenbergseweg 56-58, P. O. Boksz 515, 3700 AM Zeist, The Netherlands
Telefonszáma:	00-31-343-499201
Telefaxszáma:	00-31-343-499189
Internetcíme:	www.knvb.nl
E-mail címe:	concern@knvb.nl
Elnök:	dr. Mathieu Sprengers
Alelnök:	Hans Lesterhuis
Főtitkár:	Harry Been
Szövetségi kapitány:	Marco van Basten
A válogatott szerelése:	narancssárga mez, fehér nadrág, narancssárga sportszár

Az ország labdarúgásának történetében három klub, az Ajax Amsterdam, a Feyenoord és a PSV Eindhoven számít meghatározó tényezőnek, hiszen az amszterdamiak 29, a Philips-gyár patronálta csapat 18, míg a rotterdamiak 14 bajnoki címet szereztek. A többi klubnak különösen az elmúlt évszázad első évtizedeiben volt esélye az elsőségre, hiszen az Ajax 1918-ban, a Feyenoord 1924-ben, a PSV pedig 1929-ben ünnepelhette első elsőségét.

A győztesek névsorában több olyan klubot találunk, amelyek azóta megszűntek vagy alacsonyabb osztályokban szerepelnek, ilyen az RCH Heemstede, a Limburgia Brunssum, a Quick Den Haag, az SVV Schiedam és a De Volewijckers Amsterdam. Hasonló a helyzet az országos kupa történelmét vizsgálva is, hiszen abban a sorozatban az Ajax 15, a Feyenoord tíz, a PSV pedig nyolc elsőséget könyvelhetett el, míg a Fortuna '54 Geelen, a VOC Rotterdam, a Wageningen, a Concordia Delft, a LONGA Tilburg, a Schotem Harlem vagy a Velocitas Breda győzelme a múlt ködébe vész. Az ország reprezentánsai a nemzetközi porondon is eredményesek voltak, a Bajnokcsapatok Európa-kupájában hat (Ajax Amsterdam 1971, 1972, 1973, 1995; Feyenoord 1970, PSV Eindhoven 1988), a Kupagyőztesek Európa-kupájában egy (Ajax 1987), az UEFA-kupában pedig négy (Feyenoord 1974, 2002; PSV 1978, Ajax 1992) győzelmet arattak, az Ajax és a Feyenoord a Világkupát is elhódította.

A holland válogatott 1905. április 30-án játszotta első válogatott mérkőzését, amikor Antwerpben 4-1-re legyőzte Belgium csapatát. A debütálás Eddy de Neve számára volt a legsikeresebb, hiszen a csatár szerezte a vendégek valamennyi gólját. A ma világszerte Oranje becenévvel illetett válogatott először 1907. december 21-én viselte a narancsszínű mezt, de akkor nem sok köszönet volt benne, hiszen az angol amatőrök 12-2-re legyőzték a holland tizenegyet.

A holland labdarúgás aranykora a hetvenes évekre tehető, amikor a totális futballnak köszönhetően mind klub, mind válogatott szinten kiemelkedően sikeresek voltak. Az 1974-es és 1978-as vb-ezüst, a nemzetközi kupasikerek, Johan Cruyff tündöklése olyan periódust jelentett, amelyet később csak a jelenlegi szövetségi kapitány, Marco van Basten, Ruud Gullit és Frank Rijkaard fémjelzett csapat tudott megközelíteni.

Vb-történet

A holland nemzeti tizenegy már a második világbajnokságon is szerepelt, ám az 1934-es viadalon rögtön az első körben kiesett az akkoriban jó játékerőt képviselő Svájctól elszenvedett 3-2-es vereséggel. Négy évvel később megint az első forduló jelentette a végállomást az Oranjének, bár a szelekció majdnem meglepetést okozott azzal, hogy kis híján búcsúztatta az előző kiírás ezüstérmesét, Csehszlovákiát, amely csak hosszabbításban tudott nyerni a németalföldiek ellenében.

Ezután azonban hosszas szünet következett a világbajnokságok szempontjából a hollandok számára: az 1950-es és az 1954-es viadalra nem is neveztek, ezt követően pedig rendre elvéreztek a selejtezők során. A változást a hatvanas évek végén kezdődő folyamat, a "totális futball" megalkotása és alkalmazása hozta, amely elsősorban az Ajax Amsterdam nevéhez fűződött, és a válogatott is főként a hetvenes évek elején Európa legjobbjának számító klubra épült. Az 1974-es világbajnokságra gond nélkül kvalifikálta magát a válogatott, és az NSZK-ben rendezett tornán a Johan Cruyff, Johan Neeskens, Arie Haan, Ruud Krol, Rob Rensenbrink nevével fémjelzett gárda mindenkit lenyűgözött. A csoportból való könnyed továbbjutás után a középdöntőben az Oranje kapott gól nélkül verte az NDK-t, a brazilokat és az argentinokat is, bejutva a döntőbe, ahol a házigazda volt az ellenfele. A nyugatnémet drukkereket leszámítva mindenki a hollandokért szorított, akik már a második percben megszerezték a vezetést, ám végül mégis vesztesen vonultak le a pályáról.

NSZK - Hollandia 2-1 (2-1)
1974. július 7., München, Olympia stadion, 79 000 néző
vezette: Taylor (angol)
NSZK: Maier - Vogts, Schwarzenbeck, Beckenbauer, Breitner - U. Hoeness, Bonhof, Overath - Grabowski, G. Müller, Hölzenbein. Szövetségi kapitány: Schön
Hollandia: Jongbloed - Suurbier, Haan, Rijsbergen (De Jong, 69.), Krol - Jansen, Van Hanegem, Neeskens - Rep, Cruyff, Rensenbrink (R. van de Kerkhof, 46.). Szövetségi kapitány: Michels
gól: Breitner (25. - 11-esből), G. Müller (43.) illetve Neeskens (2. - 11-esből)

Négy évvel később a kijutás megint nem jelentett problémát, és a holland gárdát annak ellenére is az esélyesek közé sorolták, hogy a legnagyobb sztár, Cruyff (aki a selejtezők során még a csapat tagja volt) végül nem vállalta a szereplést a vébén. Argentínában a hollandok a csoportmérkőzések során ugyan a második helyre szorultak Peru mögött, de így is bejutottak a legjobb nyolc közé, a középdöntőben viszont fantasztikusan futballoztak, az osztrákoknak egy ötöst rúgtak, majd ikszeltek az NSZK-val, és az olaszok elleni 2-1-es győzelem azt jelentette, hogy megint érdekeltek voltak a döntőben. A történelem megismételte önmagát: az Oranje ellenfele megint a házigazda csapat volt, és a németalföldiek megint csak ezüstérmesek lettek. A rendes játékidőben nem született döntés (Dick Nanninga az utolsó percben a kapufát találta telibe), a hosszabbításban pedig a hazai közönség által lelkesített argentinok Mário Kempes vezérletével megszerezték a győzelmet.

Argentína - Hollandia 3-1 (1-0, 1-1, 2-1)
1978. június 25., Buenos Aires, Monumental stadion, 71 000 néző
vezette: Gonella (olasz)
Argentína: Fillol - Olguín, Galvan, Passarella, Tarantini - Ardiles (Larossa, 66.), Gallego, Ortíz (Houseman, 75.) - Bertoni, Kempes, Luque. Szövetségi kapitány: Menotti
Hollandia: Jongbloed - Brandts, Jansen (Suurbier, 73.), Krol, Poortvliet - Neeskens, Haan, W. van de Kerkhof - R. van de Kerkhof, Rep (Nanninga, 59.), Rensenbrink. Szövetségi kapitány: Happel
gól: Kempes (38., 105.), Bertoni (115.), illetve Nanninga (83.)

A sikerkorszak után jött a törvényszerű visszaesés: a következő két vébére a hollandok nem jutottak ki, az 1986-os viadal előtt éppen a magyarok mögött szorultak a második helyre a kvalifikációs sorozatban, és bár a belgák elleni pótselejtezőn javíthattak volna, végül kikaptak a szomszédoktól. Pedig ebben a csapatban már sokan szerepeltek abból a gárdából, amely 1988-ban Európa-bajnokságot nyert, és az 1990-es vébére titkos esélyesként utazhatott ki. Olaszországban azonban az Oranje elmaradt a várakozástól, már a csoportjából is alig jutott tovább, majd a nyolcaddöntőben (igaz, egy rendkívül emlékezetes és színvonalas összecsapáson) 2-1-es vereséget szenvedett az NSZK ellen, és így kiesett.

A válogatottat ennek ellenére továbbra is a világ élvonalába sorolták, és az 1994-es világbajnokságon megint esélyesként emlegették a tulipánosokat. A holland együttes akkor jobban is szerepelt, mint négy évvel korábban, a csoportból való továbbjutás után simán verte Írországot, ezt követően azonban az első számú favorit Brazília volt az ellenfele. Az unalmas első félidő után a második játékrészben felpörögtek az események: a selecao bő negyedóra alatt kétgólos előnyt szerzett, azonban a hollandok felálltak a padlóról, és egyenlítettek - hogy végül mégis vereséget szenvedjenek.

Hollandia - Brazília 2-3 (0-0)
1994. július 9., Dallas, Cotton Bowl stadion, 63 998 néző
vezette: Badilla (Costa Rica-i)
Hollandia: De Goey - Valckx, R. Koeman, Wouters - Winter, Jonk, Rijkaard (R. de Boer, 65.), Ro. Witschge - Overmars, Bergkamp, Van Vossen (Roy, 54.). Szövetségi kapitány: Advocaat
Brazília: Taffarel - Jorginho, Aldair, Márcio Santos, Branco (Cafú, 91.) - Dunga, Mauro Silva, Zinho, Mazinho (Raí, 80.) - Bebeto, Romário. Szövetségi kapitány: Zagallo
gól: Bergkamp (64.), Winter (76.), illetve Romário (52.), Bebeto (62.), Branco (81.)

Újabb négy év elteltével a holland együttes ismét remek játékerőt képviselt, de a végső diadal kapujában megint elbukott. A csoportelsőség Mexikó, a Koreai Köztársaság és Belgium ellenében nem jelentett problémát, a nyolcaddöntőben azonban Jugoszlávia ellen alaposan megizzadtak a németalföldiek, a győztes gólt Edgar Davids a rendes játékidő letelte után érte el, miközben a másik oldalon Szinisa Mihajlovic tizenegyest hibázott. A negyeddöntőben megint rendkívül nehéz ellenfél várt a csapatra Argentína képében, és a találkozó a torna egyik legjobb 90 percét hozta. A holland csapat gyorsan vezetést szerzett, de a gauchók hasonlóan gyorsan egalizáltak, és nagy küzdelem kezdődött meg a győztes találatért - amelyet Dennis Bergkamp az utolsó percben szerzett. A csatár Frank de Boer tértölelő indítását vette le, majd egy csellel becsapta védőjét, és a külsővel a hosszú sarokba tekert - a gólt a világbajnokság legszebb találatának is megválasztották.

Hollandia - Argentína 2-1 (1-0)
1998. július 4., Marseille, Vélodrome stadion, 55 000 néző
vezette: Brizio Carter (mexikói)
Hollandia: Van der Sar - Reiziger, F. de Boer, Stam, Numan - R. de Boer (Overmars, 64.), Jonk, Davids, Cocu - Bergkamp, Kluivert. Szövetségi kapitány: Hiddink
Argentína: Roa - Sensini, Ayala, Chamot (Balbo, 90.) - J. Zanetti, Almeyda (Pineda, 67.), Simeone, Verón, Ortega - C. López, Batistuta. Szövetségi kapitány: Passarella
gól: Kluivert (12.), Bergkamp (90.), illetve C. López (18.)
kiállítva: Numan (76.), Ortega (87.)

A két, utolsó pillanatban megszerzett győzelem után úgy tűnt, hogy a hollandok végre levakarhatják magukról a világbajnokságokon kiérdemelt "örök vesztes" jelzőt, de az elődöntőben Brazília ellen megint ők húzták a rövidebbet. A rendes játékidőben 1-1-es döntetlen született, a hosszabbítás sem hozott döntést, így következtek a tizenegyesek, amelyek során a brazilok voltak higgadtabbak - és így ők jutottak a döntőbe, míg a hollandoknak maradt a "kisdöntő", amelyen motiválatlanul játszottak, és el is veszítették a horvátok ellen. A legutóbbi vébére pedig ki sem jutottak, így most kettőzött lehet a bizonyítási vágy Ruud van Nistelrooyékban.

Vb-selejtezők

A legutóbbi Európa-bajnokság után az egykori legendás csatár, Marco van Basten vette át a válogatott irányítását. A hajdani klasszis kevés tapasztalattal, ám komoly ambíciókkal és határozott programmal ült le a kispadra, radikális fiatalítást hirdetve. Ennek megfelelően a "nagy öregek" közül csupán olyan kiválóságok tudták megőrizni helyüket a gárdában, mint Edwin van der Sar, Phillip Cocu és Ruud van Nistelrooy, míg Van Basten sorra építette be a csapatban a húszas éveik elején járó, sikerre éhes tehetségeket.

Az Oranje az európai zóna első csoportjába nyert besorolást a selejtezőkön, ahol a fő rivális Csehország és a mindig veszélyes Románia mellett Finnország, Macedónia, Örményország és Andorra nemzeti együttesével kellett megküzdenie. Van Nistelrooy kétmeccses eltiltása miatt, amely még az Eb-ről húzódott át, Van Bastennek megvolt a lehetősége a variálásra a csatársorban, de az első összecsapáson Amszterdamban a csehek ellen mégis a veterán Pierre van Hooijdonk szerepelt a középcsatár pozíciójában, aki mindezt két góllal hálálta meg, amely 2-0-s, rendkívül fontos győzelmet ért a csapatnak.

Akkor még kiváló hangulat uralkodott az Oranje háza táján, ez azonban gyökeresen megváltozott, amikor a narancsmezesek csak egy ponttal tértek haza Macedóniából. A Szkopjéban lejátszott mérkőzésen ugyanis hiába szerzett kétszer is vezetést a gárda, a hazaiak - akikkel először mérte össze erejét a holland válogatott - mindkétszer egyenlítettek, aminek hatására megszaporodtak a Van Bastent ért kritikák. Ezután két könnyebb mérkőzés következett, Amszterdamban 3-1-es győzelmet ünnepelhetett a két gólt szerzett Ruud van Nistelrooy-jal megerősödött csapat, majd Andorrából sem okozott gondot elhozni a három pontot (0-3).

Az ötödik körben az Oranje Bukarestbe volt hivatalos, és ettől a kiruccanástól - joggal - komolyan féltették az együttest, a "csikócsapat" azonban kétgólos győzelmével megnyugtatta híveit - csak hogy a fent vázolt kettősség érvényesüljön, az első találatot a veterán Cocu, a másodikat az akkor debütált Ryan Babel érte el. Ezzel a sikerrel az akkor már 13 pontos Hollandia át is vette a vezetést a tabellán, ám mögötte csak egy egységgel maradt le Csehország nemzeti tizenegye, míg az eggyel több mérkőzést játszott Románia és Finnország hátránya további kettő, illetve három pontra rúgott.

Innentől egészen a tizedik fordulóig a folyamatosan fiatalító, új játékosok sorát a gárdába építő Van Basten papírforma-győzelmeket ünnepelhetett, a narancsmezeseknek nem okozott gondot a románok legyőzése hazai környezetben, mint ahogy Örményország (ebben az időszakban kétszer is), Finnország és Andorra válogatottja is vesztesen kullogott le a pályáról a mérkőzések végén. Persze közben történt egy s más: a nagy rivális csehek komoly esélyt adtak a csoportgyőzelemre az Oranjének azzal, hogy kikaptak Romániában; Van Bastent pedig továbbra is számos kritika érte válogatási stratégiája miatt.

Olyan játékosokat, mint Edgar Davids, Marc van Bommel, Wilfred Bouma, Patrick Kluivert vagy Roy Makaay ugyanis a fiatal szövetségi kapitány minden szívfájdalom nélkül a kispadra ültetett, vagy egyenesen meg sem hívott a válogatottba, ellenben beépítette a csapatba Khalid Bouhlarouzt, Dirk Kuytot, Hedwiges Madurót és Robin van Persie-t - hogy csak néhány nevet említsünk a keretben tartósan megragadt ifjoncok közül. Minden jel arra mutatott tehát, hogy helyes döntéseket hozott a szakvezető, a kétkedők pedig a csehek elleni idegenbeli mérkőzés után végképp megnyugodhattak.

Két mérkőzéssel a selejtezősorozat vége előtt ugyanis a holland nemzeti együttesnek mindössze egy pontra volt szüksége a csoportelsőség megszerzéséhez. A 11. körben esedékes prágai kirándulás tehát inkább a presztízs szempontjából számíthatott volna fontosnak - azonban végül mindkét gárda maximálisan odatette magát az összecsapáson, és a vendégek Rafael van der Vaart és Barry Opdam góljaival 2-0-s győzelmet arattak a cseh fővárosban, amivel bebiztosították csoportelsőségüket, ezzel együtt kijutásukat a németországi világbajnokságra. (Bár azt hozzá kell tennünk, hogy a hazaiaknál négy alapember, köztük a két toronyszerű középcsatár, Jan Koller és Vratislav Lokvenc is hiányzott sérülés miatt.)

A mumussá pedig az a Macedónia lépett elő, amely az utolsó körben Amszterdamban is kihúzta egy gól nélküli döntetlennel - az Oranje csak a balkáni gárda ellen veszített pontot a sorozatban. Az első csoport tabellája tehát 12 forduló után holland elsőséget hirdetett 32 ponttal, ötegységnyi lemaradással pótselejtezőt érő helyre futott be Csehország válogatottja (amely aztán Pavel Nedved hathatós segítségével Norvégia ellen harcolta ki a vb-részvétel jogát), a harmadik helyet pedig Románia szerezte meg, amely végül is nem tudta tartani a két rivális által diktált tempót.

Hogy van-e Van Basten válogatottjának gyenge pontja? Nehéz lenne megmondani. A támadósor erejét és hatékonyságát jelzi, hogy a sorozatban a játékosok közül hét olyan akadt, aki egynél többször volt eredményes (a prímet a hétgólos Van Nistelrooy vitte), a védelem pedig tizenkét mérkőzésen mindössze háromszor (!) kapitulált. Erre mondják azt, hogy meggyőző teljesítmény.

Játékoskeret

A hollandok viszonylag sok játékost vetettek be a vb-selejtezők során, összesen 31-en húzhatták magukra az Oranje mezét a kvalifikációs sorozatban - és közülük heten valamelyik selejtezőmérkőzésen mutatkozhattak be a nemzeti tizenegyben!

Látható tehát, hogy a szövetségi kapitány, Marco van Basten nem félt a kísérletezéstől, igyekezett mindig az aktuális forma alapján összeállítani csapatát, és ennek megfelelőn nem is nagyon volt egy állandó gerinc, amire épített volna. Csupán a kapus Edwin van der Sar szerepelt mindegyik kvalifikációs mérkőzésen, és csak egy olyan focista akadt, aki mindössze egyetlen találkozóról hiányzott - Dirk Kuyt.

A Feyenoord támadója, aki klubjában általában középcsatárként futballozik, az Oranjéban rendszeresen jobbszélső volt, hiszen a centerpozícióban Ruud van Nistelrooy számított az első számú jelöltnek. Ennek megfelelően a szintén kiváló csatár, Roy Makaay mindössze négy selejtezőn lépett pályára, mindannyiszor csereként, és így egy gólt sem ért el.

Alapembernek számított még a védelem bal oldalán Giovanni van Bronckhorst, illetve a középpályán Danny Landzaat, ők játszottak még legalább tíz találkozón. A nagy öregek közül még az elnyűhetetlen Phillip Cocu maradt meg hírmondónak, Edgar Davids viszont szép lassan kikopott az Oranjéból, és a gárda átlagéletkora egyre alacsonyabb lett, köszönhetően az olyan ifjoncoknak, mint Ryan Babel, Hedwiges Maduro vagy Ron Vlaar.

név	poszt	szül. idő	klub	sel.	gól
Babel, Ryan	csatár	1986. december 19.	Ajax	3	1
Boulahrouz, Khalid	hátvéd	1981. december 28.	Hamburg	7	-
Bouma, Wilfred	hátvéd	1978. június 15.	Aston Villa	2	1
Castelen, Romeo	csatár	1983. május 3.	Feyenoord	5	1
Cocu, Phillip	középp.	1970. október 29.	PSV	8	4
Davids, Edgar	középp.	1973. március 13.	Tottenham	4	-
De Cler, Tim	hátvéd	1978. november 8.	AZ Alkmaar	1	-
De Jong, Nigel	középp.	1984. november 30.	Hamburg	7	-
Heitinga, John	hátvéd	1983. november 15.	Ajax	4	-
Kromkamp, Jan	hátvéd	1980. augusztus 17.	Liverpool FC	4	-
Kuyt, Dirk	csatár	1980. július 22.	Feyenoord	11	3
Landzaat, Danny	középp.	1976. május 6.	AZ Alkmaar	10	-
Lucius, Theo	hátvéd	1976. december 19.	PSV	3	-
Maduro, Hedwiges	középp.	1985. február 13.	Ajax	7	-
Makaay, Roy	csatár	1975. március 9.	Bayern M.	4	-
Mathijsen, Joris	hátvéd	1980. április 5.	AZ Alkmaar	3	-
Melchiot, Mario	hátvéd	1976. november 4.	Birmingham	2	-
Ooijer, Andre	hátvéd	1974. július 11.	PSV	2	-
Opdam, Barry	hátvéd	1975. február 27.	AZ Alkmaar	6	1
Robben, Arjen	csatár	1984. január 23.	Chelsea FC	6	2
Sneijder, Wesley	középp.	1984. június 9.	Ajax	7	2
Van Bommel, Marc	középp.	1977. április 22.	Barcelona	6	-
Van Bronckhorst, G.	hátvéd	1975. február 5.	Barcelona	10	-
Van der Sar, Edwin	kapus	1970. október 29.	Manchest. U.	12	-
Van der Vaart, Rafael	középp.	1983. február 11.	Hamburg	9	2
Van Galen, Barry	középp.	1970. április 4.	AZ Alkmaar	1	-
Van Hooijdonk, Pierre	csatár	1969. november 29.	Feyenoord	3	2
Van Nistelrooy, Ruud	csatár	1976. július 1.	Manchest. U.	10	7
Van Persie, Robin	csatár	1983. augusztus 8.	Arsenal FC	6	1
V. of Hesselink, Jan	csatár	1978. november 7.	PSV	3	-
Vlaar, Ron	hátvéd	1985. február 16.	Feyenoord	1	-

Szövetségi kapitány: Marco van Basten

Szövetségi kapitány: Marco van Basten

A holland egyelőre még inkább játékosként tette le a névjegyét a világ labdarúgásában, de jó úton halad afelé, hogy szakvezetőként is sikeres legyen. A nyolcvanas évek végétől a világ egyik legjobb csatárának számított, és ha sérülése nem akadályozza meg, akkor még eredményesebb lehetett volna - de így sem lehetett panasz a góljainak számára.

18 esztendősen mutatkozott be az Ajax Amsterdam első csapatában, rögtön góllal, és két évvel később már gólkirályi címet szerzett Hollandiában - 26 bajnokin 28 gólt érve el! Az 1985-86-os idényben megkapta az Európa legeredményesebb támadójának járó Aranycipőt, amihez 37 találat kellett - megint csak 26 bajnokin! Egy évvel később, immár holland válogatottként lecsapott rá az AC Milan, amellyel legnagyobb sikereit érte el: négy olasz bajnokságot, három BEK-et, három európai Szuperkupát és két Világkupát nyert a rossonerókkal.

A válogatottal 1988-ban Európa-bajnoki címet nyert, ő lett a torna gólkirálya, és a fináléban minden idők egyik legemlékezetesebb gólját szerezte, amikor éles szögből egy pazar kapáslövéssel vette be Rinat Daszajev kapuját. Mindennek köszönhetően 1988-ban az övé lett az Aranylabda is, amit 1989-ben és 1992-ben is kiérdemelt, utóbbi évben a FIFA-nal is ő lett az év játékosa.

Abban az esztendőben lépett pályára utoljára az Oranje színeiben, az AC Milanban az utolsó mérkőzése pedig az 1993-as, vesztes BL-döntő volt, amelyen már sérülten szerepelt. Végül hivatalosan 1995-ben jelentette be visszavonulását, és ezt követően sokáig nem foglalkozott a labdarúgással, de a 2000-es évek elején megszerezte a szükséges edzői képesítéseket, és az Ajax utánpótlásánál dolgozott, hogy a 2004-es Eb után némi meglepetésre őt nevezzék ki szövetségi kapitánynak. Noha szinte semmi edzői tapasztalattan nem rendelkezett, remekül helytállt, és rengeteg fiatal tehetséget a csapatba építve kivezette az Oranjét a vébére.

Sztárok voltak, vannak, lesznek

Edwin van der Sar

1970. október 19-én látta meg a napvilágot az Amszterdamhoz közeli Voorhoutban, és a helyi amatőrcsapatban, a Foreholtéban kezdte pályafutását. Nem sokkal később már egy másik amatőrcsapatban, a Noorwijkben igyekezett hárítani a csatárok lövéseit. A klub edzője közeli jó barátja volt az Ajax Amsterdam utánpótlásánál dolgozó szakembernek, Louis van Gaalnak, és figyelmébe ajánlotta a jó képességekkel megáldott portást. Edwin 20 esztendősen, 1990-ben profi szerződést írt alá az amszterdami gárdához. Első idényében a kispadról követhette végig a mérkőzéseket, ám kilenc fordulóval a zárás előtt Stanley Menzo megsérült, és így április 23-án, a Sparta Rotterdam ellen a fiatal hálóőr bemutatkozhatott a holland élvonalban. Az 1993-94-es bajnokságban pedig az aranyérem megszerzése is sikerült, nem kis részben Van der Sarnak is köszönhetően, aki remek formában védte végig a szezont, nem véletlenül választották a bajnokság legjobb kapusának. Az Ajax portása 1995 júniusában, Fehéroroszország ellen debütálhatott a nemzeti tizenegyben, és innentől kezdve kihagyhatatlan volt mind klubcsapatából, mind pedig az Oranjéből. Az 1998-as világbajnokság után némi meglepetésre maradt az Ajaxban, de csak idő kérdése volt, hogy mikor igazol ő is külföldre. Érdeklődőben nem is volt hiány, a Manchester United Peter Schmeichel utódját látta benne, és bejelentkezett érte az olasz Lazio is, Van der Sar azonban egy olyan csapatot választott, amely ellen játszva korábban kétszer is a vesztes oldalon állt. A Juventus FC közel tízmillió dollárt ajánlott érte az Ajaxnak, amelyet az amszterdamiak el is fogadtak. Torinóban első szezonjában remekül védett, ám a következő bajnokságban kétségtelenül voltak nagy potyagóljai, és 2002 nyarán tovább is adták az angol Fulham FC-nek, ahol ismét magára talált. Kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően tavaly nyáron végül a Manchester Unitedben kötött ki, és továbbra is a holland válogatott első számú portása.

Ruud van Nisletrooy

1976. július elsején született, ugyanazon a napon, mint Patrick Kluviert, de csak sokkal később lett ismert játékos. Az FC Den Bosch volt az első klubja, pályafutása első négy szezonját a másodosztályban töltötte. A legjobbak között az SC Heerenveennel mutatkozott be, de egy év elteltével már a PSV-ben focizott. Itt futószalagon ontotta a gólokat, az 1999-2000-es idényben például úgy lett gólkirály, hogy 23 meccsen 29 gólt ért el. Azért játszott ilyen keveset, mert térdszalag-szakadást szenvedett, ami miatt a manchesteri szerződése is elcsúszott egy évvel. Sir Alex Ferguson azonban tudta, hogy Ruudra érdemes várni, és a holland nem is okozott csalódást: rögtön első idényében a csapat egyik legjobbja volt. Nagyüzemi tempóban szállította a gólokat, első idényében 23 találatot ért el, a következőben pedig 25-tel gólkirályi címet szerzett Angliában. De nem csak ott, hiszen a Bajnokok Ligájában sem akadt nála eredményesebb futballista a 2002-2003-as kiírásban. A következő idényben 20 gólig jutott, az FA-kupában a Fulham FC elleni negyeddöntőt az ő két góljával nyerték meg a Vörös Ördögök, majd a fináléban is kétszer volt eredményes. A 2004-es Eb után a már a válogatottban is ő volt az első számú középcsatár, a világbajnoki selejtezők során hétszer volt eredményes. Sérüléséből felépülve ebben a szezonban is ontja a gólokat, a bajnokságban 25 forduló után 19 találatnál tartott.

Robin van Persie

1983. augusztus 6-án született Rotterdamban. Eleinte az Excelsiorban futballozott, de alig múlt tízéves, amikor a Feyenoordba igazolt. A nagy múltú klubban végigjárta a szamárlétrát, és az ificsapatban olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy 2002 elején felkerült a felnőttek közé. Januárban három és fél éves kontraktust írt alá a rotterdamiaknál, és a holland élvonalban 2002 februárjában mutatkozott be a Roda JC ellen, a szezon hátralévő részében tíz találkozón szerepelt. Az UEFA-kupában a Rangers FC elleni negyeddöntőtől kezdve minden mérkőzésen kezdő volt, és szerepelt a Borussia Dortmund elleni, hazai fináléban is, és ezzel minden idők egyik legfiatalabb játékosa lett, aki győztesként lépett pályára európai kupadöntőn. A siker egy kicsit a fejébe is szállt, és azt hitte, hogy innentől kezdve bérelt helye lesz a csapatban, arrogánsan kezdett el viselkedni, mire Bert van Marwijk mester a Real Madrid elleni Szuperkupa-döntő előtt a tartalékok közé száműzte. Van Persie szerencséjére észhez tért, és így hamarosan visszakerült a keretbe, de csak a tavaszi szezonban lendült igazán játékba. A fordulópontot az AGOVV elleni kupameccs jelentette februárban, ahol húsz perc alatt öt gólt szerzett. Innentől kezdve elkapta a fonalat a bajnokságban három egymást követő mérkőzésen is betalált (ebből egyet az Ajax elleni rangadón, ahol a meccs legjobbja volt), a szezont végül nyolc találattal zárta. A következő idényben hat gólig jutott, majd 2004 nyarán megvette őt az Arsenal FC, ahol első szezonjában többnyire még csak csere volt, de így is öt találatot ért el. A válogatottban 2005 márciusától kapott rendszeresen játéklehetőséget, mégpedig a csatársor bal oldalán, míg klubjában a középpályán és a támadó alakzatban is bevetették már.

Felkészülés a világbajnokságra

Marco van Basten a tőle megszokott módon a március elsején lejátszott, Ecuador elleni barátságos mérkőzésen három újoncot is avatott, de a világbajnokságig már nem tud további focistákat kipróbálni, hiszen az Oranje a következő előkészületi mérkőzését a nevezési határidő lejárta után, május 27-én játssza majd, mégpedig Kamerun ellen. Mivel azonban a selejtezők során összesen 31 futballista lépett pályára a nemzeti csapatban,  Van Bastennek így sem lesz könnyű döntenie. Nagy kérdés, hogy az olyan rutinos játékosokat, mint Clarence Seedorf vagy Edgar Davids, érdemes-e kihagynia, hiszen nem sok olyan futballista áll a rendelkezésére, aki már rendelkezik némi tapasztalattal egy ilyen nagy világeseményről.

A másik fő probléma Salomon Kalou személye: a szövetségi kapitány többször is kijelentette, hogy ha a Feyenoord játékosa időben megkapja a holland állampolgárságot, akkor biztosan bekerül a vb-keretbe, hiszen Van Bastennek nincsen klasszikus jobbszélsője - a kvalifikációs sorozatban általában az alaphelyzetben középcsatár Dirk Kuyt játszott ezen a poszton. Kalou kérelmét a holland állampolgárságra már kétszer is visszautasították, és a hírek szerint újból vizsgát kell tennie a holland történelemből, amire május 10-én kerülhet sor - a nevezési határidő pedig május 15. Ha mégis megkapná a holland útlevelet, akkor három előkészületi meccsen ismerkedhetne újdonsült társaival a vébé előtt: a már említett Kamerun elleni találkozót követően június elsején az Oranje Mexikót fogadja majd, június 4-én pedig Ausztráliát. A világbajnokság alatt a holland gárda főhadiszállása egyébként a Hinterzarten nevű településen lesz.