Paraguay

Paraguay-ról

Tengerektől elzárt ország Dél-Amerika középső részén. Az országba az első spanyol expedíciók 1527-ben jutott el, de a terület tulajdonképpeni gyarmatosítása csak a 16. század közepén kezdődött jezsuita misszionáriusok megjelenésével. Az ország 1542-től a Perui, majd 1739-től a Rio de la Plata-i Alkirálysághoz tartozott. A Paraguayi Köztársaság függetlenségét 1811-ben vívta ki véráldozat nélkül. Elnevezése a Paraguay folyóról ("Papagájok vize") ered. A 19. század közepéig Latin-Amerika egyik katonailag és gazdaságilag legerősebb országa volt. Az Argentína, Brazília és Uruguay ellen vívott háborúban (1864-1870) elvesztette területének és lakosságának felét. A Bolívia elleni háborúban (1932-1935) győzött ugyan és kőolajat tartalmazó területeket szerzett, de gazdasága teljesen tönkrement. 1947-ben polgárháború dúlta fel az országot, az azt követő katonai diktatúrák korszaka csak az 1992-ben életbe lépett alkotmánnyal szűnt meg. Paraguay 406 ezer km2 területű ország, lakosainak száma alig több mint hatmillió, fővárosa Asunción. Paraguayban 1906-ban rendezték az első bajnokságot, a büszke címet elsőként a Guaraní szerezte meg, a második helyen az Olimpia Asunción végzett. Az országban 1935-ben vezették be a profizmust, az amatőr korszakban szinte kizárólag csak asuncióni csapatok indultak a bajnokságban, amelyben 1908-ban, 1922-ben, illetve 1932-1934 között nem rendeztek küzdelmeket. A profi ligában a Cerro Porteno (az 1935-ös szezon győztese) és az Olimpia ragadta magához a vezető szerepet (az első hét-hét arany, illetve ezüstéremből csak hármat engedtek át másnak), és az elmúlt évtizedekben is megőrizték hegemóniájukat. Az Olimpia 38, a Cerro Porteno 27 aranyéremmel büszkélkedhet, így az örökranglistán jelentősen megelőzik a tíz elsőségig jutott Libertadot, a Guaranít (kilenc) és a Nacionalt (nyolc). Az Olimpia több időszakban is szinte egyeduralkodónak számított, 1956 és 1960, 1978 és 1983, illetve 1997 és 2000 között valamennyi elsőséget megszerezte. Szövetség neve: Asociación Paraguaya de Fútbol (APF) Alapítási éve: 1906 FIFA-tagság kelte: 1925 Címe: Estadio de los Defensores del Chaco, Calle Mayor Martínez 1939, Asunción, Paraguay Telefonszáma: 00-595-21-480120 Telefaxszáma: 00-595-21-480124 Internetcíme: www.apf.org.py E-mail címe: apf@telesurf.com.py Elnök: Óscar Harrison Alelnök: Juan Ángel Napout Főtitkár: Arturo Filartiga Szövetségi kapitány: Anibal Ruíz A válogatott szerelése: piros-fehér mez, kék nadrág, kék sportszár Asunción büszkesége azonban nem csak a hazai porondon, de a kontinentális erőpróbákon is remekelt: hatszor játszott döntőt a Libertadores-kupában (1979-ben, 1990-ben és 2002-ben is sikerrel teljesítette az utolsó erőpróbákat), a sorozat első 36 kiírásából 35-ön indult, a kupa örökranglistáján a Penarol, a Nacional és a River Plate mögött a negyedik helyen áll. 1979-ben Világkupát, 1990-ben dél-amerikai Szuperkupát, 1990-ben és 2002-ben Recopát nyert, 1992-ben CONMEBOL-kupa-döntőben szerepelhetett. A kilencvenes évek legelején a kontinens legerősebb együttesét gardírozta az uruguayi Luis Cubilla, hiszen az Olimpia három egymást követő évben is a fináléig jutott a Libertadores-kupában. A paraguayi válogatott első ízben 1919. május 11-én lépett pályára, Asuncióban 5-1-es vereséget szenvedett Argentínától. A déli szomszéd nemzeti csapata türelmes tanítómesternek bizonyult, hiszen legjobbjai akkor két hét alatt négy mérkőzést is vívtak a hazaiakkal. Az ország válogatottja először 1921-ben indult Copa Américán, esztendővel később pedig már ezüstérmet is szerzett a kontinensbajnokságon. Dél-Amerika legjobbjának eddig két alkalommal bizonyult, 1953-ban és 1979-ben nem találtatott nála jobb, míg öt ízben ezüstéremmel térhetett haza nemzeti válogatottja a tornáról.

Paraguay : Vb-selejtezők

A legutóbbi világbajnokságot követően Anibal Ruíz személyében új szövetségi kapitány érkezett a válogatott élére. Akkoriban úgy tűnt, az együttes megérett egy alapos generációváltásra, azonban az új mesternek végül "csak" két meghatározó futballistáról kellett lemondania - Celso Ayala és José Luis Chilavert pótlása így sem ígérkezett könnyűnek. A selejtezősorozat első mérkőzésén a kapuban Ricardo Tavarelli állt, a mezőnyben pedig a középhátvéd Carlos Gamarra vette a kezébe a karmesteri pálcát. Peruban éppen utóbbi szerzett vezetést a piros-fehér-kékeknek, azonban Claudio Pizarróék erre négy góllal válaszoltak. Talán nem meglepő, hogy a következő mérkőzéseken Tavarelli helyét Justo Villar foglalta el, és az évekig Chila árnyékában a kispadon kuporgott hálóőr ezután csak egy meccsen kapott szerepet (bár az éppen a Brazília elleni otthoni mérkőzés volt). Az első körben elszenvedett vereséget zsinórban három győzelem követte, amely nagyban köszönhető a Roque Santa Cruz, José Saturnino Cardozo támadókettősnek. A fiatal csillag és az öreg harcos kiváló párost alkotott abban az időszakban, így négy forduló után Paraguay kilenc ponttal a selejtezőcsoport élén találta magát, megelőzve az eggyel lemaradt Argentínát és Brazíliát. A következő mérkőzésen éppen utóbbival csapott össze a gárda Asunciónban, és a fordulatos, sok helyzetet hozott mérkőzésen végül mindkét együttes elégedett lehetett a 0-0-s döntetlennel. A bolíviai túrára így egy önbizalommal telt paraguayi válogatott utazott el, ám La Pazban Gamarráék meglepő vereséget szenvedtek. Az utolsó fél órában emberhátrányban futballoztak a hazaiak, mégis sikerült begyötörniük a győztes gólt. Buenos Airesben azonban már jobban teljesített a védelem, a Monumental stadion közönsége rezignáltan vehette tudomásul, hogy Justo Villar kapus kivédte a Carlos Tévez, Javier Saviola, Hernán Crespo támadótrojka szemét, és még azután is képes volt megőrizni hálóját a góltól, hogy a 61. percben Angel Ortíz a kiállítás sorsára jutott. 2004 nyarán némi intermezzo következett, egészen pontosan Athénba volt hivatalos az olimpiai válogatott, ahol túlkorosként Carlos Gamarra játszotta a főszerepet. A középhátvéd irányításával a csapat egészen a döntőig menetelt, a megszerzett ezüst a dél-amerikai ország első olimpiai érme volt. Visszatérve hazájába a csapatkapitány ott folytatta, ahol Görögországban abbahagyta, az ő góljával győzte le otthon a csapat a meglepően masszív Venezuelát. A kilencedik és a tizedik játéknapon aggodalomra adhatott okot a piros-fehér-kékek szurkolóinak, hogy sérülés miatt sem Gamarra, sem Santa Cruz nem léphetett pályára, a gárda nélkülük két 1-1-es döntetlent ért el, előbb Kolumbia ellen idegenben, majd Peru ellen otthon remiztek Cardozóék. Ezzel, a selejtezősorozat féltávját elhagyva Paraguay 16 ponttal a harmadik helyen állt a két favorit, Argentína és Brazília mögött, az üldözőboly azonban meglehetősen közel helyezkedett el, három 13 pontos válogatott képében. Éppen ezért jött rosszul a következő két idegenbeli mérkőzés, melyekről pont nélkül volt kénytelen hazatérni az együttes. Előbb Montevideóban a két veterán középhátvéd, Gamarra és Paolo Montero csatája végződött utóbbi győzelmével (az 1-0-ra elveszített találkozón a mindent eldöntő gólt Montero fejelte), majd Ecuadorból tért haza a csapat egy súlyos, 5-2-es zakóval. Utóbbi vereség után a paraguayi közvélemény elsősorban Cardozót kezdte ki, a veterán csatár pedig a következő, Chile elleni hazai találkozón igyekezett visszanyerni a drukkerek kegyeit, mégpedig sikerrel, hiszen a 2-1-re megnyert meccsen ő szerezte a vendéglátók második gólját (ez volt a hetedik találata a sorozatban, amivel a támadó házi gólkirályi címét is bebiztosította). A győzelemmel az az Anibal Ruíz is fellélegezhetett, akinek egy nem megfelelő eredmény bizonyosan az állásába került volna. A 14. fordulóban Porto Alegrébe vezetett a paraguayiak útja, ahol a lehengerlően futballozó brazilok ellen nem volt esélye a gárdának a pontszerzésre - a 4-1-re végződött találkozó érdekességét az jelentette, hogy a végeredményt Robinho állította be, akinek tétmeccsen ez volt az első gólja a selecaóban. Következett két hazai mérkőzés, előbb Bolíviát szórták meg a pampák győzelmi kényszertől hajtott harcosai (4-1 lett annak a találkozónak a vége), majd a már továbbjutott Argentína is vereséggel tért haza Asunciónból. A vendégek szövetségi kapitánya, Marcelo Bielsa kísérletezésre használta fel a 90 percet, ám mégsem ez, hanem Gabriel Heinze pocsék játéka döntötte el a három pont sorsát: a Manchester United hátvédjének bakija kellett ahhoz, hogy Roque Santa Cruz megszerezze a vezetést a hazaiaknak, majd az 56. percben a balbekk begyűjtötte második sárga lapját is, reménytelen helyzetbe hozva együttesét. Két mérkőzéssel a vége előtt Gamarráéknak mindössze két pontra volt szükségük ahhoz, hogy bebiztosítsák a németországi világbajnokságra való kijutást, a sorsolás szeszélye pedig éppen egy verhető ellenfelet, Venezuelát sodorta az útjukba. Maracaibóban pedig a vendégek nem is hagyták kihasználatlanul az adódó lehetőséget, Nelson Haedo-Valdez góljával 1-0-s győzelmet arattak, amivel kvalifikálták magukat a nagy seregszemlére. Az utolsó, kolumbiai kiruccanásnak ilyenformán semmi jelentősége nem volt, elvégre Paraguayban nem igazán foglalkoztak azzal, hogy a nemzeti válogatott a harmadik vagy a negyedik helyezettként kvalifikálja magát a vébére. Az 1-0-s hazai győzelemnek azonban a kolumbiaiak sem örülhettek igazán, hiszen az ötödik, pótselejtezőt érő helyre végül Uruguay futott be. Így 28 ponttal, rosszabb egymás elleni eredménnyel a negyedik helyen zárta selejtezőbeli szereplését Paraguay válogatottja, az ugyancsak 28 pontos Ecuador, és a két szuperfavorit, Brazília és Argentína mögött.

Paraguay : Sztárok

Carlos Gamarra Carlos Alberto Gamarra Pavón Ypacaraiban született 1971. február 17-én. A fővárosban kezdett el focizni, első komolyabb klubja a Cerro Porteno volt. Az asuncióni egyesületnél 1990-ben írta alá első profiszerződését. Három évig játszott a piros-kékeknél, ez idő alatt egyszeres bajnok és kupagyőztes. 1994-ben külföldre szerződött, a szomszédos Argentína nagymúltú klubja, az Independiente hívta soraiba. Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, így az argentinok szívesen továbbadták a brazil Internacionalnak. Porto Alegrében szenzációsan futballozott, állami bajnokságot nyert, a brazil bajnokság legjobb hátvédjének kiáltották ki. Az 1997-98-as szezont már Európában, a portugál Benficánál kezdte, de a lisszaboni klub krónikus anyagi nehézségei miatt kénytelen volt túladni rajta. Sokáig úgy tűnt, hogy a Realnál folytatja, de végül a brazil Corinthianst választotta. Játszott az 1992-es olimpián, valamint három Copa Américán, de az 1998-as világbajnokságon vált igazi sztárrá, a viadalt ugyanis úgy játszotta végig, hogy egyetlen szabálytalanságot sem követett el! Ezt követően leigazolta az Atlético Madrid, ahol egy idényt töltött el, majd megfordult az AEK Athénban, a 2002-es vébé után pedig némi meglepetésre az FC Internazionale szerződtette. Három évet töltött el a milánóiaknál, amolyan kiegészítő emberként, majd tavaly nyáron a brazil Palmeiras szerződtette. Ő a paraguayi válogatott csapatkapitánya, és első számú vezéregyénisége. Carlos Paredes Az 1976. július 16-án Asunciónban született Carlos Humberto Paredes az Olimpiában kezdte pályafutását (1995-ben mutatkozott be hazája élvonalában), és egészen 2000 nyaráig ott is futballozott. Nem eredménytelenül, hiszen ez idő alatt öt bajnoki címet nyert klubjával. A válogatottban már az 1998-as világbajnokságon is szerepelt, de igazából a következő kvalifikációs sorozat alatt lett alapember. 2000-ben a portugál FC Portóba szerződött, ahol eleinte nem ment neki a játék, de később pontvadászatban már ott is rendszeresen játéklehetőséget kapott. Ezzel élni is tudott, hiszen 28 találkozón kétszer volt eredményes a bajnokság során. A 2002-es világbajnokságon a spanyolok elleni mérkőzést végigjátszotta, a szlovénok ellen viszont már a 22. percben kiállították. Jól szerel, keményen futballozik, de a labdával is jól bánik, és a fejjátéka sem hagy kívánnivalót maga után. Játékát sokszor az argentin Diego Simeonéhoz hasonlították, bár Cesare Maldinit inkább Marco Tardellire emlékeztette. Miután a Porto nem tartott rá igényt a vébé után, az olasz bajnokság újonca, a Reggina lecsapott rá, és azóta is ott játszik, a klub szurkolóinak legnagyobb megelégedésére. A Serie A-ban meglepően eredményes, az előző szezonban hatszor talált be, a jelenlegi idényben pedig öt gólnál jár. Julio dos Santos Az 1983. május 7-én született középpályás hazája bajnokságában már hatalmas sztárnak számított, de Európába igazolva a Bayern Münchennél egyelőre nem kapott játéklehetőséget. Pedig mindenki óriási tehetségnek tartja, és az sem lehet véletlen, hogy a bajorok a télen 2,7 millió eurót fizettek érte a Cerro Portenónak. Dos Santos ez utóbbi egyesületnél kezdte pályafutását, és már 18 évesen pályára lépett a felnőttek között. 2001 nyarán egy hónapon keresztül a VfB Stuttgart tesztelte, de a svábok végül nem tartottak rá igényt - a csapat mestere, Felix Magath viszont megjegyezhette a nevét. Dos Santos hazatérte után egy év alatt beverekedte magát a Cerro kezdő tizenegyében és a 2003-as pontvadászatban már alapember volt, a 2004-es bajnokságban pedig középpályás létére 18 alkalommal volt eredményes. Be is mutatkozhatott a válogatottban, ahol a vébéselejtezők során hétszer szerepelt, és a kvalifikációs torna második felében rendszeresen ő játszott a középpálya bal oldalán. A 2005-ös bajnokságban kilenc gólt ért el, és az év játékosának választották hazájában, így sejteni lehetett, hogy átigazol Európába - azonban úgy tűnt, hogy a spanyol Cádiz lesz a befutó, hiszen a hispánok már meg is egyeztek a Cerróval. A Bayern München ajánlata azonban még jobb volt, és a németek még a Cádiznak is fizettek némi kártérítést, csak hogy leigazolhassák a középpályást.

Paraguay : Játékoskeret

név poszt szül. idő klub sel. gól Acuna, Roberto középp. 1972. márc. 25. RC Deportivo 3 - Alvarenga, Guido középp. 1970. aug. 24. Libertad 3 - Arce, Francisco hátvéd 1975. júl. 5. Libertad 5 - Bareiro, Freddy csatár 1982. márc. 27. Szaturn 3 - Barreto, Edgar középp. 1984. júl. 15. NEC Nijmegen 7 - Bonet, Carlos középp. 1977. okt. 2. Libertad 8 - Cabanas, Salvador csatár 1980. aug. 5. Jaguares Chiapas 7 1 Cáceres, Juan Daniel hátvéd 1973. okt. 6. Estudiantes 2 - Cáceres, Julio César hátvéd 1979. okt. 5. River Plate 15 1 Campos, Jorge középp. 1970. aug. 1. Libertad 3 - Caniza, Denis hátvéd 1974. aug. 29. Cruz Azul 12 - Cardozo, José csatár 1971. márc.19. San Lorenzo 15 7 Cuevas, Nelson csatár 1980. jan. 10. Pachuca 12 - Da Silva, Paulo hátvéd 1980. febr. 1. Toluca 14 - Dos Santos, Julio középp. 1983. máj. 7. Bayern München 4 - Duarte, Troadio középp. 1977. ápr. 3. Sportivo Luqueno 1 - Enciso, Julio César középp. 1974. aug. 5. Ol. Asunción 9 - Espinola, Carlos hátvéd 1981. ápr. 6. LDU Quito 1 - Fatecha, Crisitián csatár 1982. márc. 15. General Caballero 2 - Gamarra, Carlos hátvéd 1971. febr. 17. Palmeiras 15 3 Gavilán, Diego középp. 1980. márc. 1. Newell's Old Boys 12 1 Gómez, Derlis kapus 1972. nov. 2. Sportivo Luqueno 1 - González, Edgar középp. 1979. ápr. 10. Guarani 2 - Haedo-Valdez, Nelson csatár 1983. nov. 28. Werder Bremen 4 1 López, Dante csatár 1983. aug. 16. Genoa 1 - Lugo, Carlos hátvéd 1976. máj. 30. Cienciano Cuzco 1 - Manzur, Julio hátvéd 1981. jan. 22. Santos FC 5 - Monges, Mauro középp. 1983. febr. 17. Rosario Central 4 - Montiel, José középp. 1988. márc. 19. Ol. Asunción 2 - Morinigo, Gustavo középp. 1977. jan. 23. Deportivo Cali 1 1 Nunez, Jorge hátvéd 1978. jan. 22. Estudiantes 5 1 Ortíz, Ángel középp. 1977. dec. 27. Lanús 12 - Paredes, Carlos középp. 1976. júl. 16. Reggina 13 3 Ramírez, César csatár 1977. márc. 21. Flamengo 4 - Salcedo, Santiago csatár 1981. szept. 6. FC Tokyo 1 - Santa Cruz, Roque csatár 1981. aug. 16. Bayern München 12 4 Sarabia, Pedro hátvéd 1975. júl. 5. Cerro Porteno 3 - Tavarelli, Ricardo kapus 1970. aug. 2. Unión Espanola 2 - Toledo, Delio hátvéd 1976. febr. 10. Real Zaragoza 3 - Torres, Aureliano középp. 1982. jún. 16. Real Murcia 3 - Villar, Justo kapus 1977. jún. 30. Newell's Old Boys 15 -

Vb-történet

A paraguayi együttes az 1954-es világbajnokság előtt próbálkozott először a kijutással, kevés sikerrel: a braziloktól oda-vissza kikapott az együttes. Négy évvel később viszont sikerült a kvalifikáció, így Paraguay 1958-ban, Svédországban mutatkozott be a világbajnokságokon, és első fellépésén egy gólzáporos összecsapáson 7-3-ra kapott ki a franciáktól. A három szerzett találat a következő 90 percen is megvolt, de akkor a védelem is megemberelte magát, és "csak" kettőt engedélyezett a skótoknak, ami azt jelentette, hogy a paraguayiak 3-2-re legyőzték a briteket, megszerezve történetük első vb-győzelmét.

Paraguay - Skócia 3-2 (2-1)
1958. június 11., Norrköping, Idrottsparken stadion, 12 000 néző
vezette: Orlandini (olasz)
Paraguay: Aguilar - Arévalo, Lezcano, Echagüe, Villalba, Achúcarro, Agüero, Parodi, Romero, Ré, Amarilla. Szövetségi kapitány: González
Skócia: Younger - Parker, Evans, Caldow, Turnbull, Cowie, Leggat, Collins, Mudie, Robertson, Fernie. Szövetségi kapitány: Walker
gól: Agüero (4.), Ré (44.), Parodi (74.), ill. Mudie (23.), Collins (76.)

Így aztán a továbbjutás is lehetségessé vált a dél-amerikaiak számára, ehhez a harmadik fordulóban a jugoszlávokat kellett volna legyőzni. A támadórészleg megint kitett magáért, és a harmadik találkozón is három gólig jutott, de az ellenfél is ugyanennyiszer talált be, a paraguayiak így harmadik helyen végeztek csoportjukban, lemaradva a továbbjutásról. Ezután pedig éveken keresztül csak álmodhattak a vébéről, mert a következő világbajnoki szereplésükre 28 évet kellett várniuk. 1986-ig sorra elbuktak a selejtezőkön, a mexikói mundialra viszont végre ismét sikerült kvalifikálniuk magukat. A csoportban a házigazdák mellett még Belgium és Irak szerepelt, utóbbi válogatottat sikerült legyőzniük a paraguayiaknak, és mivel a másik két együttessel egyaránt döntetlent játszottak, így továbbléptek a kvartettből. A nyolcaddöntőben aztán Anglia már túl erősnek bizonyult, a britek 3-0-ra verték a dél-amerikai együttest.

Paraguay a következő két vébére megint nem jutott ki, az 1990-es évek végére azonban egy egészen kivételes labdarúgó-generáció nőtt fel az országban, amelyet olyan nevek fémjeleztek, mint José Luis Chilavert, Carlos Gamarra, Celso Ayala vagy José Saturnino Cardozo. Az 1998-as világbajnokságra sikerült is kvalifikálnia magát az együttesnek, és ott nehéz csoportba került, a spanyolokkal, a bolgárokkal és a nigériaiakkal kellett megküzdenie. A két európai gárdával egyaránt gól nélküli döntetlent játszottak Chilaverték, majd az utolsó csoportmeccsen a már biztos továbbjutó Nigériát (amelyet nem nagyon érdekelt a találkozó végkimenetele) legyőzték 3-1-re, aminek köszönhetően bejutottak a nyolcaddöntőbe - ahol a házigazda franciák ellen szerepeltek. Ez a mérkőzés bekerült a világbajnokságok históriáskönyvébe, mivel akkor fordult elő először, hogy egy vb-párharcot aranygól döntött el. A paraguayiak hősiesen védekeztek a találkozón, és bár kiestek, rendkívül sok szurkolót szereztek maguknak.

Franciaország - Paraguay 1-0 (0-0, 0-0, 0-0)
1998. június 28., Lens, Félix Bollaert stadion, 42 000 néző
vezette: Bujszaim (arab emírségekbeli)
Franciaország: Barthez - Thuram, L. Blanc, Desailly, Lizarazu, Diomede (Guivarc'h, 76.), Deschamps, Petit (Boghossian, 69.), Djorkaeff, Trézéguet, Henry (Pires, 64.). Szövetségi kapitány: Jacquet
Paraguay: Chilavert - Arce, C. Ayala, Gamarra, Sarabia, Acuna, Cardozo (A. Rojas, 91.), Paredes (Caniza, 74.), Enciso, Campos (Yegros, 55.), Benítez. Szövetségi kapitány: Carpeggiani
gól: L. Blanc (113.)

A legutóbbi vébén többé-kevésbé ugyanaz a csapat szerepelt, mint 1998-ban, kiegészülve néhány fiatalabb tehetséggel, akik elsősorban a támadó alakzatot erősítették. A Dél-Afrika elleni 2-2-es döntetlen, majd a spanyolok elleni vereség után a továbbjutáshoz Paraguaynak mindenképpen le kellett volna győznie a szlovéneket, ehhez képest az első félidőben előbb emberhátrányba került a válogatott, majd a játékrész utolsó percében az európaiak a vezetést is megszerezték. A szövetségi kapitány, az olasz Cesare Maldini azonban a szünetben becserélte a "titkos fegyvert", a fiatal Nelson "Pipi" Cuevast, aki két góljával megfordította a meccset, a dél-amerikaiak 3-1-re nyertek, és ezzel ismét továbbjutottak csoportjukból.

Szlovénia - Paraguay 1-3 (1-0)
2002. június 12., Szögvipo, Jeju stadion, 30 176 néző
vezette: Ramos Rizo (mexikói)
Szlovénia: Dabanovic - Milinovic, Tavcar, Bulajic, Novak, A. Ceh, Pavlin (Rudonja, 40.), Acimovic (N. Ceh, 62.), Karic, Osterc (Tiganj, 77.), Cimirotic. Szövetségi kapitány: Katanec
Paraguay: Chilavert - Arce, Gamarra, C. Ayala, Caniza, Alvarenga (Campos, 53.), Cáceres, Acuna, Paredes, Cardozo (Cuevas, 61.; Franco, 92.), Santa Cruz. Szövetségi kapitány: C. Maldini
gól: Acimovic (45+1.), ill. Cuevas (65., 84.), Campos (73.)
kiállítva: Paredes (22.), N. Ceh (81.).

A következő körben Németország ellen már nem sikerült a bravúr, a későbbi ezüstérmes germánok 1-0-ra nyertek, de a paraguayiak egészen a 88. percig állták a sarat, és megint emelt fővel búcsúzhattak a vébétől.

Szövetségi kapitány

Anibal Ruíz

A veterán szakvezető Uruguayban látta meg a napvilágot 1942. december 30-án, és labdarúgó-pályafutását a Danubióban kezdte, majd egy évtized alatt bebarangolta teljes Latin-Amerikát. Futballozott Kolumbiában, Venezuelában, Peruban és Costa Ricában is, végül 1976-ben az uruguayi Miramar Misionesnél fejezte be karrierjét.

Még abban az évben megkezdte viszont edzői pályafutását, miután az egykori kiváló futballista, Luis Cubilla asszisztense lett a Nacionalnál. A következő nyolc évben mindenhová követte Cubillát: dolgoztak együtt a Danubiónál, a Penarolnál, az argentin River Plate-nél és Newell's Old Boysnál, legnagyobb sikerüket pedig Paraguayban érték el, amikor 1979-ben az Olimpia Asunciónnal megnyerték a Libertadores-kupát. Ruíz 1985-ben vállalt először vezetőedzői állást, amikor az Olimpia mestere lett, és rögtön bajnokságot is nyert a csapattal - azonban mind a mai napig ez az egyetlen sikere. Pedig állomáshelyekben nem volt hiány pályafutása során, hosszú időt töltött Mexikóban (többek között a Necaxánál, a Veracruznál, a Pueblánál és a Leónnál), de tevékenykedett Uruguayban, Ecuadorban, és volt a salvadori válogatott szövetségi kapitánya is.

2000-től a paraguayi Guaranít irányította, majd az ország ifjúsági válogatottja élére nevezték ki, ahonnan 2002-ben a nagyválogatotthoz került. Az El Mano becenévre hallgató mester rendkívül népszerűnek számít Paraguayban, mivel vezérletével a válogatott sikeresen végrehajtotta a generációváltást, és kijutott a vébére, tevékenységét pedig nemzetközi szinten is elismerték, elvégre tavaly az El País őt választotta a kontinens legjobb edzőjének.

Felkészülés a világbajnokságra

A dél-amerikai ország válogatottja március elsején vívta első idei felkészülési mérkőzését, és a Wales elleni, gól nélküli döntetlen a gárda minden erényét és hiányosságát megmutatta. A paraguayiak ellen nagyon nehéz gólt szerezni (pedig ezen a meccsen a csapatkapitány Carlos Gamarra kisebb sérülése miatt nem is játszott), ugyanakkor ők sem valami gólerősek.

Ebből a szempontból a lehető legrosszabbkor jött az első számú támadó, Roque Santa Cruz sérülése, és a paraguayiak csak reménykedhetnek abban, hogy a Bayern Münchenben légióskodó focista felépül a vébére. Ha nem, akkor Anibal Ruíz mester lehet, hogy beveti a "titkos fegyvert", a mindössze 18 esztendős José Arnulfo Montielt, akit az ország egyik legnagyobb tehetségének tartanak.

A fiatal támadó legközelebb március 29-én, Mexikó ellen bizonyíthat (erre a felkészülési meccsre Chicagóban kerül sor), majd májusban a paraguayiak egy kisebb skandináv túrán vesznek részt: 24-én Oslóban Norvégia, három nappal később pedig Aarhusban Dánia ellen játszanak.

Ez is mutatja, hogy a paraguayiak igyekeznek tudatosan készülni a vébére, hiszen egy csoportba kerültek Svédországgal, vagyis a skandináv ellenfelek nem véletlenek - mint ahogyan Wales-et is valószínűleg az Anglia elleni meccsre való felkészülés jegyében választották ellenfélnek.

Az utolsó előkészületi találkozót már az ausztriai edzőtáborban vívják május 31-én Grúzia ellen, hogy aztán beköltözzenek németországi szálláshelyükre, amely Oberhachingban lesz.