Ország- és futballtörténelem

Dél-Amerika északi részén elterülő ország, hozzá tartozik a Csendes-óceánból kiemelkedő Galápagos-szigetek vulkáni csoportja. Az ország spanyol neve "Egyenlítő", ami a földrajzi helyzetére utal. A mai Ecuador őslakosai az indiánok voltak, területe pedig az Inka Birodalom része volt. A spanyolok 1531 és 1533 között hódították meg, és előbb a Perui Alkirálysághoz, majd az Új-granadai Alkirálysághoz csatolták. A spanyol gyarmatosítás elleni felkelés 1810-ban kezdődött, az ország hosszú és keserves harcok után 1821-ben vívta ki a függetlenségét. A 272 ezer km2 területű országban 12,4 millió ember él, fővárosa Quito.

Az országban az 1922-ben területi alapon szervezték az első bajnokságokat, a guayaquili régióban (Guayas a tartomány neve) a Racing, a quitói körzetben (Pichincha) pedig a Gladiator nevű csapat diadalmaskodott. A ma több mint két millió lakosú Guayaquilben (a fővárosban, Quitóban jóval kevesebben élnek) az 1920-as évek végén a Córdova csapata volt a legerősebb egylet (négy aranyérmet nyert zsinórban). 1951-ben vezették be a profizmust, Pichinchában pedig három esztendővel később. Quitóban a Gladiator volt a legeredményesebb klub, 13 bajnokságot nyert. Guayaquilben 1951 és 1967 között az ún. Costa-bajnokság zajlott, a ma is ismert klubok közül az Emelec és a Barcelona is többször elhódította a győztesnek járó serleget. Quito és Ambato klubjai, 1954 és 1967 között az Interandinos nevű küzdelemsorozatban vetélkedtek, abban a régióban a fővárosi klubok, a Deportivo és az LDU voltak a legsikeresebbek.

Szövetség neve:	Federación Ecuatoriana de Fútbol (FEF)
Alapítási éve:	1925
FIFA-tagság kelte:	1926
Címe:	Avenida las Aguas y Alianzia, P. O. Boksz 09-01-7447 Guayaquil, Ecuador
Telefonszáma:	00-593-42-880610
Telefaxszáma:	00-593-42-880615
Internetcíme:	www.ecuafutbol.org
E-mail címe:	fef@gye.satnet.net
Elnök:	Luis Chiriboga
Alelnök:	Carlos Villacis
Főtitkár:	Francisco Acosta
Szövetségi kapitány:	Luis Suárez
A válogatott szerelése:	sárga mez, kék nadrág, vörös sportszár

Az első országos bajnokságot 1957-ben rendezték meg, ahová a különböző regionális ligákból kvalifikálták magukat a legjobb klubok. Az elsőség az Emelecé lett, a második helyen a Barcelona együttese fejezte be a pontvadászatot. Az eddig kiosztott 48 bajnoki aranyéremből 13-at akasztottak a guayaquili Barcelona játékosainak nyakába, 12-szer a fővárosi El Nacional, tízszer az Emelec, nyolcszor pedig az LDU nyert, fentieken kívül még négy klub tudott bajnokságot nyerni. Az ország klubjai a Libertadores-kupa 1961-es (azaz második kiírása óta) indulnak a legrangosabb dél-amerikai sorozatban, de eddigi legnagyobb sikerük a két döntős szereplés: 1990-ben és 1998-ban is a Barcelona bukott el a fináléban. Az Emelec a Merconorte-kupában verekedte be magát a döntőbe, de ott 11-esekkel alulmaradt kolumbiai ellenfelével szemben.

Az ország válogatottja 1938-ban Bogotában játszotta első hivatalos mérkőzését, az ecuadoriak 1-1-re végeztek Bolívia legjobbjaival. Biztató volt a kezdet, hiszen a nemzeti együttes néhány nappal később 2-1-re legyőzte Kolumbiát is, így ki gondolta volna akkor, hogy a következő győzelemre 11 évet kell várni! Pedig így történt, a kontinensbajnokságon, a Copa Américán 1939 óta induló Ecuador legközelebb 1949-ben tudott mérkőzést nyerni, akkor 3-2-re verte Kolumbiát. A válogatott az 1962-es világbajnokságot megelőző selejtezőkön indult először, de sikerrel eddig csak egyszer járt, a 2002-es ázsiai tornán vehetett részt. A Copa América történetében sem hemzsegnek az ecuadori sikerek, az ország legjobbjai még sohasem végeztek a dobogón.

Vb-történet

A világbajnoki selejtezők sorozatába az 1962-es mundial előtt kapcsolódott be az ország, de az Argentína elleni kvalifikációs mérkőzéseken nem volt sok esélye a sikerre. Négy évvel később viszont nagy meglepetésre kis híján sikerült kijutnia az angliai tornára. Az ecuadoriak Chilével és Kolumbiával kerültek egy selejtezőcsoportba, és végül Chilével azonos pontszámmal végeztek az élen. Mivel akkoriban a gólkülönbség még nem volt döntő tényező, így pótselejtezőre került sor semleges pályán, Limában, ahol a chileiek 2-1-es győzelmet arattak, így ők utazhattak Angliába.

Ezt követően nem sok sikerélményben volt részük az ecuadori futballszurkolóknak: a vb-selejtezőkön már az is jó eredménynek számított, ha nem végzett az utolsó helyen csoportjában a válogatottjuk, amely a kontinensviadalokon is csak elvétve tudott mérkőzést nyerni. Jellemző adat, hogy Ecuador 1965 és 2000 novembere között idegenben egyetlen vb-selejtezőn sem győzött.

A 2002-es World Cup selejtezőire kinevezett szövetségi kapitány, Hernán Darío Gómez számára a maratoni kvalifikációs tornára való felkészülés nem a legjobban sikerült, és a Honduras elleni katasztrofális játékot követően a szövetségi kapitány kijelentette: amennyiben nem nyerik meg az első selejtezőt Venezuela ellen, akkor lemond posztjáról. A csapat azonban 2-0-ra nyert, Gómez maradt, és végül sikerre vezette az együttest, amely így először szerepelhetett a sportág legrangosabb viadalán. Az ecuadoriak az ázsiai tornán nem okoztak csalódást, remekül helytálltak, pedig nehéz csoportba kerültek, ahol Olaszország, Mexikó és Horvátország volt az ellenfelük. A taljánoktól és a mexikóiaktól is vereséget szenvedett a gárda, így az utolsó csoportmeccsen, a horvátok ellen már csak matematikailag volt esélye a továbbjutásra a dél-amerikaiaknak: ehhez két góllal kellett volna nyerniük, ráadásul az olaszoknak ki kellett volna kapniuk Mexikótól. Egyik feltétel sem valósult meg, de Ecuador legalább megszerezte története első győzelmét a világbajnokságokon.

Ecuador - Horvátország 1-0 (0-0)
2002. június 13., Jokohama, International-stadion, 65 862 néző
vezette: Mattus (Costa Rica-i)
Ecuador: Cevallos - De la Cruz, I. Hurtado, Porozo, Guerrón, Obregón (Aguinaga, 40.), M. Ayoví, C. Tenorio (Kaviedes, 76.), Chalá, Delgado, Méndez. Szövetségi kapitány: Gómez
Horvátország: Pletikosa - Tomas, Simunic, R. Kovac, Jarni, Saric (Stanic, 68.), Simic (Vugrinec, 52.), N. Kovac (Vranjes, 59.), Rapaic, Boksic, Olic. Szövetségi kapitány: Jozic
gól: Méndez (48.)

Vb-selejtezők

A válogatott a négy évvel ezelőtti sikeres kvalifikációt követően ismét az első négybe kerülést tűzte ki célul a maratoni dél-amerikai selejtezősorozatban. Mindehhez a még 2004-ben elkezdődött küzdelmek előtt rendelkezésre állt a legutóbbi világbajnokságon szerepelt legénység csaknem egésze - még a több mint 100 válogatott mérkőzésen szerepelt középpályás, Alex Aguinaga sem vonult vissza -, no és a sikeredző, Hernán Darío Gómez.

A sárga mezesekre korábban is jellemző kettősség ismét főszerepet kapott: Quitóban, tengerszint feletti 2800 méteres magasságban a gárda bárkire veszélyes tud lenni, még a legnagyobbak sem mehetnek biztosra, idegenben viszont szinte átok sújtja a csapatot, a pontszerzés pedig olyan ritka dolog, mint az Andok hegyei között az albínó láma.

Ennek megfelelően Augustín Delgadóék első négy hazai mérkőzésén három győzelem mellett egy döntetlen volt a válogatott mérlege (csak a szintén a magaslati levegőhöz szokott peruiak húzták ki gól nélküli döntetlennel), idegenben ellenben háromból háromszor szenvedett vereséget Gómez mester legénysége. Akkor a kontinens egyetlen csoportba sorolt mezőnye még rendkívül szorosan követte egymást a táblázaton, a hatodik Ecuadorral szemben a vezető Brazília előnye csak három pont volt, de az utolsó Bolíviát is mindössze négy pont választotta el a sárga mezesektől.

Hogy a nyolcadik fordulóban már nem Gómez ült a kispadon, annak nem is a selejtezősorozatban való szereplés volt az oka, sokkal inkább a 2004-es Copa América. Peruból ugyanis három mérkőzésen szerzett nulla ponttal, megszégyenítve kullogott haza a nagy reményekkel útnak indult válogatott, és a gyászos szereplés után a szövetségi kapitánynak, hírnév ide vagy oda, nem volt maradása.

A kispadra több neves edző pályázott, a befutó végül a kolumbiai Luis Fernando Suárez lett. Az új szakvezető sem tudta azonban megtörni - legalábbis kezdetben - az idegenbeli átkot, a zsinórban három vereséget begyűjtött Uruguay egygólos győzelmet aratott a ecuadoriak felett Montevideóban (azt az egy gólt pedig a brazil játékvezetőn kívül elég kevesen látták bent a világon...).

A gyengécske Chile hazai legyőzése persze nem okozhatott gondot, majd a csapat Venezuelába utazott, ahonnan 3-1-es vereséggel tért haza. Ezután két rendkívül fontos hazai összecsapás következett, előbb Brazília, aztán Paraguay nemzeti csapata látogatott Quitóba. Ronaldinhóék hiába uralták a játékot a mérkőzés nagy részében, nem tudták bevenni Edwin Villafuerte kapuját, negyedórával találkozó a vége előtt aztán egy Delgado, Edison Méndez összjátékot követően utóbbi betalált.

Ezzel csakúgy, mint a 2001-es világbajnoki selejtezőn, a brazilok ismét vereséggel távoztak az Andok bércei közül. Ahogy tette ezt néhány hónappal később Paraguay együttese is, amely hiába szerzett negyedóra alatt kétgólos vezetést, mégis csúnya zakóval tért haza. Az 5-2-re végződött összecsapás leginkább az akkor mindössze 19 esztendős középpályás, Antonio Valencia szépítő góljáról maradt emlékezetes, Justo Villar kapus alaposan "benézte" a 30 méteres löketet.

Valencia később valamivel közelebbről szerzett szépségdíjas gólt, de ugyancsak kétszer volt eredményes a mérkőzésen a már méltatott Méndez is. Ezzel a két fontos sikerrel Ecuador feljött a táblázaton a térség nagyágyúi, Argentína és Brazília mögé, három ponttal megelőzve a még mindig továbbjutó helyen állt Paraguayt. Hogy a számmisztikának van létjogosultsága a futball világában, azt a 13. (!) fordulóban történtek bizonyítják: Ecuador megszerezte első idegenbeli pontját Peruban - sőt, Valencia találatával még vezetett is a 2-2-re végződött összecsapáson!

A következő fordulóban aztán Suárez mester fiai újabb értékes skalpot gyűjtöttek be, a tartalékos, már a nem sokkal későbbi Brazília elleni szuperrangadóra készülő argentinokat verték 2-0-ra. Pedig az ecuadoriak nem estek úgy neki a gauchóknak, ahogy azt általában a vendégcsapatok ellen szoktak, ám a második félidő elején az előrehúzódott jobbhátvéd, Neicer Reasco passzát követően Cristián Lara óriási gólt lőtt Leo Francónak.

A végeredményt már az utolsó percekben állította be a daliás termetű Delgado, jó szokása szerint egy fejessel. A remek sorozat után a sárga mezeseknek vissza kellett térniük a valóságba, ebben Kolumbia sietett segítségükre, amely Barranquillából 3-0-val küldte haza az ecuadoriakat, akiknek jóformán momentumuk sem volt a mérkőzésen. Három fordulóval a sorozat vége előtt pedig még egészen nyílt volt a továbbjutás kérdése, a 23 pontos egyenlítőieket egy egység választotta el a negyedik Paraguaytól, és mindössze három az üldözőbolyt képviselt Kolumbia, Chile tandemtől.

Nagy meglepetésre a 16. körben újabb mérföldkövet jelentő esemény következett be: Delgado két góljával a harmatgyenge Bolívia ellen 2-1-es győzelmet ünnepelhettek La Pazban a megjelent vendégszurkolók. Ezzel a diadallal a csapat egyben Németország felé is nagy lépést tett, hiszen a maradék két összecsapáson már csak egy pontot kellett begyűjteni a biztos kvalifikációhoz.

A szükséges egységet már Quitóban, az Uruguay elleni derbin sikerült megszerezni: a hazaiak szívósan védekeztek, a győzelemre hajtó uruk pedig hiába vetették be gyakorlatilag az összes épkézláb csatárukat, nem tudták feltörni az Iván Hurtado által gardírozott védelmet. Az utolsó körben Chilében az előző mérkőzéshez képest nyolc helyen (!) megváltoztatott kezdőtizenegy pedig csak arra vigyázott, hogy a gárda ne zárja vereséggel a sorozatot. A 0-0-s döntetlen tökéletesen megfelelt Suáreznek és csapatának, amely így a harmadik helyet szerezte meg a két abszolút favorit, Brazília és Argentína mögött a dél-amerikai zónában.

Érdekességként Ecuador selejtezősorozatbeli szerepléséhez kapcsolódóan megemlítendő, hogy a 18 összecsapáson összesen tíz játékos volt eredményes, közülük a prímet a két jó formában lévő támadó, Méndez és Delgado vitte öt-öt találattal - az ugyancsak nagyra tartott Iván Kaviedes mindössze egyszer volt eredményes. Az együttes hálóját ezalatt négy kapusnak is módja volt védeni, közülük a legtöbbször a Suárez által favorizált Villafuerte kapott lehetőséget, kiszorítva a sorozat elején az egyes mezt viselő José Francisco Cevallost, de két mérkőzésen szerepelt még a fiatal Cristián Mora és Jacinto Espinoza is.

Játékoskeret

A második világbajnokságára készülő dél-amerikai válogatottnál a védelem tűnik a legbiztosabb pontnak, hiszen a hátsó alakzatból Giovanny Espinoza egyetlen selejtezőről sem hiányzott, és a jobbhátvéd Ulises de la Cruz, illetve a másik középhátvéd, Iván Hurtado is csak egyetlen találkozót hagyott ki.

A kapusposzton viszont már több a bizonytalanság, elvégre a kvalifikációs sorozatban Luis Fernando Suárez szövetségi kapitány négy hálóőrt is kipróbált, részben kényszerűségből, hiszen az éveken keresztül első számú ecuadori portásnak számító Francisco José Cevallos 2004 őszén súlyos sérülést szenvedett. Ezt követően többnyire Edwin Villafuerte védett, de az utolsó selejtezőkön Cristián Mora kiszorította a csapatból, és sokak szerint ő lehet a megoldás.

A középpályán Edison Méndez és a fiatal Luis Valencia, valamint Edwin Tenorio helye biztosnak látszik a csapatban, de a csatársor ismét gyenge pontot jelent. Az első számú ecuadori támadó továbbra is Agustín Delgado, aki azonban a selejtezők során mindössze öt gólt ért el - és ezzel is házi gólkirály tudott lenni Méndezzel holtversenyben.

Partnere a támadó alakzatban legtöbbször Franklin Salas volt, de a szakvezető próbálkozott még az egykori nagy ígérettel, Iván Kaviedesszel, valamint az Egyesült Államokban légióskodó, fiatal Roberto Minával, és Carlos Tenorióval is - kevés sikerrel.

név	poszt	szül. idő	klub	sel.	gól
Aguinaga, Alex	középp.	1968. július 9.	LDU Quito	4	-
Ambrossi, Paul	hátvéd	1980. október 14.	LDU Quito	13	-
Ayoví, Marlon	középp.	1971. szept. 27.	Deportivo Quito	16	2
Ayoví, Walter	középp.	1979. aug. 11.	El Nacional	5	-
Baldeón, Johnny	csatár	1981. június 15.	Barcelona SC	3	-
Borja, Félix	csatár	1983. április 2.	El Nacional	2	-
Caicedo, Luis	középp.	1979. május 12.	CD Olmedo	4	-
Castillo, Segundo	középp.	1982. május 15.	El Nacional	2	-
Cevallos, José	kapus	1971. április 17.	Barcelona SC	5	-
Chalá, Cleber	középp.	1971. június 29.	Deportivo Quito	7	-
Corozo, Klever	hátvéd	1975. szept. 17.	Deportivo Cuenca	1	-
Cortéz, José	hátvéd	1979. nov. 21.	Aucas	1	-
De la Cruz, Ulises	hátvéd	1974. febr. 8.	Aston Villa	17	2
Delgado, Agustín	csatár	1974. dec. 23.	LDU Quito	11	5
Espinoza, Giovanny	hátvéd	1977. április 12.	LDU Quito	18	1
Espinoza, Jacinto	kapus	1969. nov. 24.	Macara Ambato	2	-
Fernández, Ángel	csatár	1971. aug. 2.	El Nacional	3	-
Figueroa, Gustavo	csatár	1978. aug. 30.	El Nacional	1	-
Gómez, Crisitián	csatár	1975. október 29.	Deportivo Cuenca	1	-
Gómez, Luis	középp.	1972. április 20.	Barcelona SC	1	-
Guagua, Jorge	hátvéd	1981. szept. 28.	El Nacional	1	-
Guerrón, Raúl	hátvéd	1976. október 12.	Deportivo Quito	2	-
Hurtado, Iván	hátvéd	1974. aug. 16.	Al-Arabi	17	-
Kaviedes, Iván	csatár	1977. október 24.	Argentinos Juniors	5	1
Lara, Cristián	középp.	1980. április 27.	El Nacional	5	1
Lastra, Mário	középp.	1979. április 30.	Deportivo Cuenca	1	-
Méndez, Edison	középp.	1984. nov. 7.	LDU Quito	15	5
Mina, Roberto	csatár	1984. nov. 7.	FC Dallas	2	-
Mora, Cristián	kapus	1979. aug. 26.	LDU Quito	2	-
Obregón, Alfonso	középp.	1972. május 12.	LDU Quito	5	-
Ordónez, Ebelio	csatár	1973. nov. 3.	El Nacional	4	-
Quinónez, Carlos	középp.	1975. nov. 4.	Emelec	1	-
Quiroz, Mário	középp.	1982. szept. 8.	El Nacional	2	-
Reasco, Neicer	hátvéd	1977. július 23.	Sao Paulo FC	12	-
Salas, Franklin	csatár	1981. aug. 30.	LDU Quito	11	1
Saritama, Luis	középp.	1983. október 20.	Deportivo Quito	1	-
Soledispa, Leonardo	középp.	1983. január 15.	Barcelona SC	1	-
Tenorio, Carlos	csatár	1979. május 14.	Al-Szaad	7	1
Tenorio, Edwin	középp.	1976. június 16.	Barcelona SC	14	-
Tenorio, Otilino *	csatár	1980. február 1.	El Nacional	3	-
Urrutia, Patricio	középp.	1977. október 15.	LDU Quito	1	-
Valencia, Luis	középp.	1985. aug. 4.	Recreativo Huelva	7	3
Villafuerte, Edwin	kapus	1979. március 12.	Deportivo Quito	9	-

* Otilino Tenorio 2005. május 7-én autóbalesetben életét veszítette.

Szövetségi kapitány: Hernán Darío Gómez (7 mérkőzés), Luis Suárez (11 mérkőzés)

Szövetségi kapitány

Luis Fernando Suárez

Az ecuadoriak kolumbiai mestere 1959. december 23-án született Medellínben, és a helyi Atlético Nacionalban kezdett el futballozni. Szerepelt az U20-as válogatottban, és 1986-ban rövid időre a Deportivo Pereirához szerződött - egyébként azonban egész játékospályafutását az Atlético Nacionalban töltötte, amellyel 1989-ben megnyerte a Libertadores-kupát, majd játszott a Világkupa fináléjában az AC Milan ellen. Ezt követően vonult vissza, és a klub szakmai stábjának tagja lett.

Egészen 1993-ig maradt az egyesületnél, majd a Deportivo Pereiránál vállalt szakvezetői állást, miközben többször is pályaedzőként segítette be a különböző korosztályos válogatottaknál, 1995 és 1998 között pedig az ecuadori szövetségi kapitány, Francisco Maturana asszisztense volt. 1998-ban dolgozott a Millonariosnál, majd egy évre rá visszatért az Atlético Nacionalhoz, és bajnoki címet nyert a csapattal. 2001-ben a Deportivo Calit irányította, majd Ecuadorba szerződött, és a Deportiva Aucas mestere volt, majd 2004-ben felkérték az ecuadori válogatott irányítására.

Sztárok voltak, vannak, lesznek

Agustín Delgado

Tizennyolc esztendősen mutatkozott be az ecuadori élvonalban az Espoli színeiben, a következő évben pedig már a guayaquíli Barcelonában futballozott, és 13 gólt ért el. 1995-ben és 1996-ban az El Nacionalban ontotta a gólokat, majd visszatért a Barcelonához. Az 1998-as világbajnokság selejtezőin két gólt ért el, mindkettőt Uruguaynak rúgta.

Ezt követően Mexikóba szerződött, előbb a Cruz Azulban futballozott, majd a Nexacában. A 2002-es dél-amerikai vb-selejtezők gólkirálya volt, és ennek köszönhetően 2001 novemberében 3,5 millió fontért az angol Southampton FC-hez igazolt, de csak pár meccsen szerepelt, mert térdsérülése miatt meg kellett műteni, majd konfliktusba került a trénerrel, Gordon Strachannel. Egészen 2004-ig a Szentek játékosa volt, de két és fél szezon alatt mindössze tíz bajnokin játszott, és egyetlen gólt ért el.

Végül hazatért az Aucas együtteséhez, amelynek színeiben a 2004-es bajnokságban hétszer volt eredményes, a következő évben pedig tíz találatig jutott - immár a guayaquíli SC Barcelona színeiben. Menet közben megfordult a mexikói UNAM-nál is, és bár a Pumasban alig játszott, de bajnoki címet szerzett. Az idei évet már az LDU Quito játékosaként kezdte el. Nagyon jól fejel, de lábbal is rendkívül veszélyes, és magabiztos a kapu előtt. Beceneve: El Tin.

Edison Méndez

A 2002-es világbajnoki selejtezők nagy felfedezettje volt Ecuador számára. A 2000 novemberében lejátszott, Venezuela elleni világbajnoki selejtezőn a sérülés miatt hiányzó Aguinagát kellett pótolnia, és ez remekül sikerült, noha kissé más típusú futballista, mint az ecuadoriak játékmestere.

Annyiban hasonlít hozzá, hogy remekül össze tudja fogni a csapatot (ráadásul, akárcsak Aguinaga, Méndez is a Deportivo Quitóban kezdte pályafutását), de sokkal többet fut, és rengeteg labdát szerez. Igazi csapatember, és rendkívül sokoldalú: a középpálya bármelyik oldalán pályára küldhető, sőt, szükség esetén akár a védelemben is megállja helyét. A 2002-es világbajnokságon az ecuadoriak egyik legjobbja volt, ő szerezte a horvátok elleni csoportmeccsen a győztes gólt.

2003-ban a mexikói Irapuatóba igazolt, ahol két gólt ért el, majd a klub kiesése után a Santos Laguna futballistája lett. 2005 januárjában hazatért Ecuadorba, és az LDU Quito játékosa lett, amellyel 2005-ben meg is nyerte az Aperturát. A válogatottban továbbra is meghatározó ember, a vb-selejtezők során ő szerezte a brazilok elleni győztes gólt.

Antonio Valencia

Az ecuadoriak nagy felfedezettje a vb-selejtező során, a kvalifikációs torna végére alapemberré vált a válogatottban. 1985. augusztus 5-én született Lago Agrióban, a kolumbiai határ közelében, és 15 esztendős volt, amikor quitói El Nacional tehetségkutatója, az egykori kiváló futballista, José Villafuerte felfedezte, és a fővárosba csábította. Két évvel később már a felnőttek között szerepelt, 2003-as bajnokságban kétszer volt eredményes, ennek köszönhetően beválogatták a korosztályos válogatottba - 18 esztendősen az U20-as és az U23-as nemzeti tizenegyben is játszott.

A 2004-es pontvadászatban már ötször talált be, és az év áprilisában, a Honduras elleni barátságos mérkőzésen a nagyválogatottban is bemutatkozhatott. A nagy kiugrás a Paraguay elleni vb-selejtezőn jött el, ahol két bombagólt szerzett, és ezzel végleg bejátszotta magát a nagyválogatottba - összesen hét kvalifikációs találkozón játszott. Erre már Európában is felfigyeltek, és tavaly nyáron a Villarreal CF kétmillió eurót fizetett ki érte.

Az ősszel csak két bajnokin szerepelt a spanyol élvonalban, a télen pedig kölcsönadták a másodosztályú Recreativo Huelvának.

Felkészülés a világbajnokságra

A világbajnokságra való kijutás óta az ecuadori válogatottnak nem sok sikerélményben volt része: a csapat szép sorban kikapott Szenegáltól, Lengyelországtól majd Ugandától (!), de még a guayaquíli klubcsapattól, az SC Barcelonától is, utóbbitól ráadásul 4-1-re. Januárban aztán végre sikerült győzniük, ám Honduras 1-0-s legyőzése után a legutóbbi előkészületi találkozón, Hollandia ellen megint vereséget szenvedtek.

Igaz, az Oranje otthonában 1-0-ra kikapni nem szégyen, ráadásul ezen a meccsen nem állt rendelkezésre az első számú támadó, Agustín Delgado, akinek hiányában Suárez mester az egycsatáros felállást tesztelte. A tréner egyébként még januárban kifejtette, hogy fejben már majdnem teljesen tisztában van azzal, hogy kiket fog kivinni a vébére - elmondása szerint a 23-as keretből 17-18 ember helye biztos, mint ahogy a kezdő tizenegyből és sokaknak bérelt helye van.

A hátralévő előkészületi találkozókon tehát már csak a finomításokra van szükség, és a szakembernek erre négy meccse lesz: március 28-án Madridban Macedónia lesz az ellenfél, két nappal később pedig Japánban vendégszerepel az együttes. Májusban aztán 24-én az Egyesült Államok ellen játszanak egy találkozót, 28-án Szlovákiában lépnek pályára, majd elutaznak Bad Kissingenbe, ahol a vébé alatt állomásozik majd a gárda.