Van mit elmondani nem tudok
Nem mert titok,
Csak nincsen arra szó.

Ma úgy érzem megöl a bánat
Van ki érti
Mit érzek
Mert szívét mardossa  a düh,
A félelem,a megalázás
A kegyetlen sors..
Mely idegtépő
Örjöngő vágyat ébreszt
Felüvöltő testet öltött
A lélek.

Nincsen arra szó..
Hogy elmondjam..
Megalázó és kínzó ez a
Földi élet.
Nincs meny és pokol.
Születünk Élünk és
Meghalunk.

De a földi életünk
Maga a pokol
Mely tüzében égünk
Mert izzik mindig a
Tüzes villa
Melyek éles hegyét
Testünkbe fúródva
Érzünk amíg élünk.

Egy üvöltő állat
Mely testünkbe bújt
S irányítja Énünk.
Mi hiába küzdünk,
S az örökös kérdés...
Miért???

Már írtam eről..
Miért??
Kiért??
Kikért??

Akkor is hasonlóan marcangolta lelkem a tüzes villa hegye.

Egy Barátom összeomlott teste szinte élettelenül feküdt vérbe fagyva.

Azt kérdeztem...Miért??
Hisz a gyergyának égnie kell
Nem hunyhat ki még.

Teltek  a percek az órák a  napok..
S egyszercsak egy homályosan Fénylő szobába léptem,
Ahol egy félig kialudt gyertya Fénye mellet
Egy vers fogadott.

Választ kaptam a Miért?-re.
Értettem de akkor sem
Megértettem.

Ma is értem..
De nem értem meg.
Miért kell kialudnia
Egy fénynek,
Mi a világot beragyogja..
Ha nem adja fel..
Csak ír és ír..tovább...
Örökké
Ő,a Tollnok.

Megnyugszik majd  a lelkem
Ha ismét választ kapok
A miért?-re.
Addig is világítok Én
A legfényesebb Csillag
Mely mindent beragyog
Talán csak Én nem veszem észre
Hogy Rám is jön a fénye.
S talán rájövök,
Én is élek,bár meghalni még félek.