Ex-Menedzserek

Név: John McKenna Poszt: társ-menedzser (1892-96) Születési éve: 1855. Halálának éve: 1936. Születési hely: ? Nemzetiség: ír Eredmények: - 2 másodosztályú bajnoki cím (1893-94, 1895-96) - 1 Lancashire Liga bajnoki cím (1892-93) Az Everton és John Houlding elválása után nem sok vezető és játékos csatlakozott a Liverpoolhoz, így szinte a semmiből kellett építkezni. Szerencsére John McKenna hűséges maradt Houldinghoz, csakúgy, mint Barclay. A csapatépítés feladata McKennára, a dinamikus és megnyerő írre hárult. Az "Őszinte John McKenna" rengeteget tett a Liverpoolért és az angol futballért. 30 évig volt igazgató a klubnál, és két alkalommal elnökként is megállta a helyét. 1905-től tagja volt az FA Tanácsának, és 1910-ben megválasztották a Labdarúgó Liga elnökévé. 1928-ban ő lett a Football Association (FA, Labdarúgó Szövetség) alelnöke. Köztiszteletben álló ember volt, akinek egyedülálló felfogása volt a játékról. Houlding volt a klub alakítója, de a korai sikerek mögött McKenna munkája és tehetsége állt. Az angol futballon belüli gyors felemelkedése bizonyítja McKenna tehetségét mind a szakmai, mind az irányítói területen. Houlding nagylelkű 500 fontos kölcsönének - melyet sosem kapott vissza - és McKenna ügyességének köszönhetően több, mint egytucat remek skót játékost vásárolt össze. Ezért nevezték akkoriban a csapatot "Az összes Mac csapatának", utalva a skót név-előtagra. John McKenna fél életét a Liverpool-ért áldozta fel: megteremtve ezzel az angol labdarúgás legpatinánsabb csapatát. 1936 márciusában hunyt el, koporsóját három Liverpool és három Everton játékos vitte végig a város főutcáján. Jelenleg az Anfield Road előcsarnokában egy emléktábla díszeleg a tiszteletére.

Ex-Menedzserek

Név: William E. Barclay Poszt: társ-menedzser (1892-96) Születési éve: ? Halálának éve: ? Születési hely: ? Nemzetiség: angol Eredmények: - 2 másodosztályú bajnoki cím (1893-94, 1895-96) - 1 Lancashire Liga bajnoki cím (1892-93) Miután az Everton elköltözött az Anfield Road-ról, John Houlding klubtulajdonos és William E. Barclay nem rendelkezett csapattal, csak egy pályával. Azonban ők ketten John McKenna menedzselésével létrehoztak egy újat - a Liverpool FC-t. Barclay a történelembe úgy fog bevonulni, mint a csapat társ-menedzsere, de munkaköre igazából amolyan titkár volt, aki a pénzügyekkel és egyéb hivatalos dolgokkal foglalkozott. Szorosan együttműködött McKenna-val, aki az edzői teendőket látta el és kiemelkedő munkásságukkal megteremtették a következő évszázad legsikeresebb angol focicsapatának az alapjait. A nagy tiszteletnek örvendő Barclay később az ipari iskolák főigazgatója lett Liverpoolban.

Ex-Menedzserek

Név: Tom Watson Poszt: menedzser (1896-1915) Születési éve: 1859 Halálának éve: 1915 Születési hely: ? Nemzetiség: angol Előző csapata menedzserként: Sunderland Eredmények: - 2 angol bajnoki cím (1900-01, 1905-06) - 1 FA Kupa második hely (1914-15) - 1 Liverpool Senior Kupa győzelem (1900-01) Tom Watson pályafutását a Sunderland együttesénél kezdte, ahol 3 bajnoki győzelmet számlálhatott az akkor "remény csapatának" kikiáltott együttessel. Abban az időben ő számított az angol futball egyik legjobb edzőjének és mondani sem kell mekkora siker volt a Vörösök számára az ő leigazolása. John McKenna leköszönő menedzser érdeme volt mindez, aki abban az évben már klubvezetői pozíciót töltött be a csapatnál. Ezután csupán 4 évet kellett várni az első igazán nagy sikerre: a Liverpool FC 1901-ben megnyerte története első bajnoki címét, melyet öt év után egy másik is követett. Menedzserkedése alatt a csapat egyszer eljutott az FA Kupa döntőjébe is, de sajnos azt elveszítette. Watson élete volt a labdarúgás: szeretett közel lenni a munkájához, ezért 1910-ben az Anfield Road-ra, a pálya mellé költözött. Az első világháború kitörésekor szívügyének érezte hazája helyzetét, ezért rengeteg embert beszélt rá a bevonulásra, köztük 1 játékosát és 2 klubvezetőnek a fiát is, sőt a játékosok felajánlották fizetésük 12.5 százalékát a háború segítésére. Több mint 500 fontot gyűjtött össze, valamint 18 futballabdát küldött szét az embereknek, hogy egy picit kikapcsolódjanak azokban a szörnyű időkben. Watson 1915. májusban halt meg. Koporsóját volt játékosai és segédedzője (Alex Raisbeck, Teddy Doig, Goddard, Wilson, Parry, Fleming, Robinson és William Connell) vitték végig a város főutcáján és az Anfield Roadon található temetőben helyezték örök nyugalomra.

Ex-Menedzserek

Név: David Asworth Poszt: menedzser (1920-1923) Születési éve: 1868 Halálának éve: 1947 További csapatai menedzserként: Oldham Athletic, Stockport County, Manchester City, Walsall Eredmények: - 2 angol bajnoki cím (1921-22, 1922-23) - 1 Charity Shield második hely (1922) David Asworth korábban a futball egyik kevésbé népszerű tisztségében tevékenykedett: Az 1920-ban megválasztott menedzser régebben játékvezetőként kereste a kenyerét. Egyes hírek szerint rendkívül alacsony, mindössze 150 centi magasra (alacsonyra) nőtt, és a külső tulajdonságai között feltűnő volt rendkívül ápolt bajusza. 1906-ban ő lett az Oldham Athletic első menedzsere, 1914-ben pedig a Stockport County-hoz szerződött. Az első világháború idejét ennél a csapatnál töltötte. 1920-ban a Liverpool Football Club kötelékébe került, és az első szezonban a negyedik helyig vezette a gárdát. Az Everton elleni két derbygyőzelem következtében ugyan a városi riválist elütöttük a bajnoki címtől, de mivel az utolsó 10 meccsen csak kétszer tudtunk nyerni, ezért sajnálatos módón lecsúsztunk a bajnoki ranglétrán. Pedig a bajnok Burnley csak 8 ponttal szerzett, többet nálunk, így úgy tűnik, az utolsó fordulók formahanyatlása végzetesnek bizonyult. Asworth csapata a kemény védekezésre épült, melynek vezetője az ír válogatott Elisha Scott volt a kapuban, míg a meghatározó középső bekkek Ephraim Longworth, Tom Lucas és Don McKinlay voltak. A csapat szélsővédői tevékenységét Tom McNab, Tom Bromilow vagy Walter Wadsworth végezték el. A házi gólkirály a csapatban a 19 gólos Harry Chambers volt, legfőbb segítőtársa pedig a 17 találatot termelő Dick Forshaw. Meghatározó volt még az akkori Liverpoolban a szélső Polly Hopkin, aki remek játéka ellenére súlyos gólínségben szenvedett: 359 mérkőzésén mindössze 11-szer talált be. Az ugyanezen meghatározó játékosokra épülő keret az 1922/23-as szezonban jó úton haladt a bajnoki cím felé, amikor Asworth 1923 februárjában hirtelen visszatért az Oldham-hez. Azóta sem adott senki kielégítő magyarázatot Asworth bizarr döntésére, habár feltehetően erős érzelmi szálak kötötték a menedzsert első csapatához. Ugyanakkor a történet a mai napig rejtélyes. Az Oldham az év végén kiesett, a Liverpool pedig a kurtán-furcsán végetért munkakapcsolat feldolgozásából lassan kijózanodva az utolsó 7 meccs közül mindössze egyet tudott megnyerni, de még így is 6 ponttal a második előtt végezve bajnok lett. Asworth csak egy évig maradt az Oldham-mel, aztán továbbállt a Manchester City-hez, de 1925-ben erről a posztjáról is lemondott, mivel a csapata kiesett. Próbálkozott még a Walsall menedzsmentjében is ezután 1926-ban, de itt is kevés időt töltött, hiszen 1927-ben már távozott is. A második világháború előtt aztán a Blackpool alkalmazta, mint játékos-megfigyelőt. 1947-ben, 79 éves korában halt meg. Érthetetlen kihátrálása a bajnokesélyes csapat háta mögül gyakorlatilag a karrierjébe került. Megmagyarázhatatlan lépése után pályafutása zuhanórepülésbe kezdett. Egyike lett azoknak a liverpooli edzőknek, akik kifejezetten rövid időt töltöttek a csapattal, pedig ennek nem kellett volna feltétlenül így alakulnia.   Ex-Menedzserek Név: Matt McQueen Poszt: menedzser (1923-1928) Nemzetiség: skót Eredmények: - 1 angol bajnoki cím (1922-23)* * A szezon végén lett a csapat menedzsere Matt Mcqueen 150 alkalommal játszott a Liverpool színeiben még játékospályafutása alatt és tagja volt John McKenna menedzser csupa skót csapatának. Univerzális játékos volt, pályafutása során játszott minden pozícióban és akármilyen meglepő, de 49 mérkőzésen ő volt a Vörösök kapusa és nem is rossz teljesítménnyel védte a csapat hálóját. Visszavonulása után játékvezetőként ténykedett, majd 1918-ban megválasztották a Liverpool FC igazgatójának. Nem sokkal később David Ashworth meglepő távozása után ő lett a csapat menedzsere. A bajnokság azon szakaszában a Vörösök behozhatatlan előnnyel álltak a tabella élén, így McQueen első szezonjában bajnoki címet ünnepelhetett az Anfield Road-on. Annak ellenére, hogy nem sikerült begyűjtenie a következő évben a bajnoki címet, a csapat nagy reménységének tartották, azonban egy sajnálatos esemény derékbatörte karrierjét. McQueen Sheffield-be indult megnézni egy játékost, amikor autóbaleset szenvedett, melynek következtében elveszítette egyik lábát. A baleset után soha nem tudott teljesen felgyógyulni és ez vezetett 1928-as visszavonulásához is. McQueen szinte egész életét a Liverpool FC-re áldozta, ezért nem is költözöt el a városból, sőt vásárolt egy házat az Anfield mellet a Kemlyn Road-on. Így még évekkel kősőbb is a teraszáról köszöntötte a meccsre érkező szurkolókat. Háza jelenleg a Centenary Stand parkolójának egyik épülete. Legnagyobb eredménye az 1923-as bajnoki cím volt, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ő szerződtette a csapat nagy legendáját: Gordon Hodgson-t is. Ex-Menedzserek Név: George Patterson Poszt: titkár/menedzser (1928-1936) Nemzetiség: angol George Patterson játékoskarrierje nem volt valami fényes. A kerületi bajnokságban szereplő Marine FC csapatában gyűjtötte tapasztalatát, ahol az 1907-08-as szezonban hétszer talált be az ellenfél hálójába. 1908-ban jött az Anfield-re, ahol először Tom Watson segédedzője volt. Watson halála után a klub titkára lett, majd 1928-tól 1936-ig a Vörösök menedzseri posztját is betöltötte. Sajnos játékospályafutásához hasonlóan edzőként sem tudott maradandót alkotni, hiszen annak ellenére, hogy 1929-ben remek csapattal rendelkeztünk, csak az ötödik helyen zártuk a bajnokságot. A munkájával járó nagy stressz miatt 1936-ban lemondott menedzseri posztjáról, de egészen haláláig, 1955-ig ellátta a klubtitkári tisztséget. Patterson nem rendelkezett akkora edzői tapasztalattal, mint azt egy Liverpool szintű csapat érdemelt volna, de remek pénzügyi és átigazolási húzásinak köszönhetjük Matt Busby-t és Phil Taylor-t, akik azóta legendává nőtték ki magukat az Anfield-en. Ex-Menedzserek Név: George Kay Poszt: menedzser (1936-1951) Halálának éve: 1965 Másik csapata menedzserként: Southampton Csapatai játékosként: Bolton Wanderers, Belfast Celtic, West Ham United Eredmények: - 1 angol bajnoki cím (1946-47) - 1 Lancashire Senior Cup (1946-47) - 1 Lancashire County Combination Championship Cup (1946-47) - 1 Liverpool Senior Cup (1946-47) - FA-kupa döntős (1949-50) - FA-kupa elődöntős (1946-47) Játékoskarrierjét az 1910/11-es szezonban a Boltonnál kezdte. A Wanderers csapatánál mindössze háromszor szerepelt a felnőttcsapatban, mielőtt elkerült a Belfast Celtic-hez. Ő lett az első angol, aki ennél az északír csapatnál a kapitányi szerepkört betölthette. 1919-ben visszatérvén hazájába a londoni West Ham Unitedhez szerződött. A Kalapácsosok védelmének kulcsfigurájává vált és itt is megválasztották csapatkapitánnyá. Ebben a szerepkörben tevékenykedett a csapatnál a híres 1923-as FA-kupa döntő alkalmával is. Kay menedzserként nagy gondolkodó hírében állt. A Southampton ötévi gardírozása után érkezett a Liverpoolhoz. Egyik legfontosabb tette a klub nagy legendájának, Billy Liddellnek a leigazolása volt. A nagyon fiatal Bob Paisley Liverpoolhoz hozása is az ő nevéhez fűződik. A Bishop Aukland-től megszerzett tehetség amellett, hogy nagyon sikeres ívű játékoskarriert futott be, később a Liverpool történetének egyik legsikeresebb és legnépszerűbb menedzsere lett. Kay harmadik híres igazolása a legendás Albert Stubbins. A csatárt az Everton orra elől szerezte meg a menedzser. Kay az 1946/47-es szezonban bajnoki győzelemre vezette a Vörösöket. Ez egy rendkívül termékeny év volt a menedzser pályafutásában, mert ebben az idényben a Vörösök az Everton ellen elnyerték a Liverpool Senior Cup-ot, valamint a Lancashire Senior Cup-ban és a Lancashire County Combination Championship Cup-ban is győzedelmeskedtek. Sajnos több győzelem nem tarkítja sikerlistáját, ám edzősködése korántsem tizenhatévnyi építkezésből állt, hiszen balszerencséjére a második világháború félbevágta számára a Liverpoolnál töltött éveket. Sokkal többet elérhetett volna, ha nem a frontról visszatért focistákból kellett volna csapatot kovácsolnia. Kissé méltánytalanul háttérbe szorul a neve a krónikáskönyvekben, az olyan sikersztorik mellett, mint amilyen például Bill Shankly-é, vagy épp pártfogoltjáé, Bob Paisley-é. Kay azonban rendkívül rátermett és jelentős menedzser volt. Nem vitathatjuk el tőle, hogy majdnem ő volt az, aki megszerezte az első, hőn-áhított FA-kupa győzelmet a csapatnak. 1950-ben csak egy hajszálnyival maradtunk alul az Arsenallal szemben. Remekül kitalálta a csapat visszarázódását a játékba a háború után. Elvitte a Liverpoolt Amerikába és Kanadába, ahol középszerű ellenfelek ellen, egyben elképesztő szurkolás mellett hagyta a csapatot magára találni. A Liverpool, fizikákisan és mentálisan megerősödve, 10 meccsből 10 győzelemmel a háta mögött indult neki az első háború utáni bajnokságnak, az 1946/47-esnek. A remek felkészítés segítségével a csapat elérte a már említett páratlan sikersorozatot és megnyerte a bajnokságot. Kay sajnos túl fiatalon 1965-ben hunyt el. Volt játékosa Billy Liddell jegyezte meg róla: "Ha valaki is az életét a klubjért áldozta, azt George Kay tette meg a Liverpoolért."   Ex-Menedzserek Név: Don Welsh Poszt: menedzser (1951-1956) Születési éve: 1912 Halálának éve: 1990 Eredmények: - első osztály: 1951/1952, 43 pont, 11-ik hely; 1952/1953, 36 pont, 17-ik hely; 1953/1954, 28 pont, 22-ik hely - másodosztály: 1954/1955, 42 pont, 11-ik hely; 1955/1956, 48 pont, 3-ik hely A megroggyant egészségi állapotú George Kay visszavonulása volt az az esemény, amely Don Welsh-t a Liverpool kispadjára ültette. Nem ez volt az első alkalom, hogy a korábban a Charltonban és ezzel együtt az angol válogatottban is szereplő volt játékos a Liverpoolnál megfordult. A háború idején az 1939/1940-es szezonban eltöltött már egy rövidke időszakot a csapatnál. Habár csak villámlátogatás volt ez, a krónikáskönyvek őt is elfogadják volt Liverpool-játékosnak. A Charltonból érkezett menedzser rögtön komoly problémákkal nézett szembe: Noha a védelem szilárd volt, a támadószekciónk igencsak megöregedett harcosokból állt össze. Welsh 50.000 fontnyi összegből olyan játékosokat vásárolt össze, mint Bimpson vagy Alan A'Court. A csapat azonban ekkor már rajta volt a csúszdán, a végállomás pedig menthetetlenül a másodosztály volt. 1954-ben Don Welsh lett 50 év óta az első menedzser, aki kiesésre vezette a Liverpoolt. Sajnos azon a szerencsétlen napon Liverpool másik fele jóízűen kacaghatott rajtunk, mivel helyünket a feljutók képviseletében az Everton vette át az első osztályban. A bravúros kipottyanás már az előző szezonban is csak egy hajszálon múlott, ugyanis a csapat akkor úgy szerezte meg a csöppet sem dicső 17-ik helyet és a bennmaradást, hogy az utolsó fordulóban nagy nehézségek árán sikerült legyőznünk a Chelsea-t. Az '54-es kiesés pedig 8 évre a másodosztályba ragasztotta a Liverpoolt. 1955-ben, karácsony napján szerződtette Welsh a Charltonból Frank Lock-ot és Jonny Evans-t. Mivel ezekben a napokban az ünnep miatt nem jelent meg az újság, a szurkolók csak a következő meccsnapon értesültek az igazolásokról, midőn a hangosbemondó elharsogta az összeállításokat. Az 1955/1956-os szezonban a csapat nagyon közel állt a feljutáshoz, ám a harmadik hely ismét nem volt elég az angol első osztályba való bekerüléshez. Welsh elismerte felelősségét az újabb kudarcban és ő lett az első Liverpool-menedzser, akit valaha menesztettek. A klub történetében azóta sem volt más látványos edzőmenesztés, talán Gerard Houllier-t leszámítva. Don Welsh 1990-ben, 78 éves korában hunyt el.   Ex-Menedzserek Név: Don Welsh Poszt: menedzser (1951-1956) Születési éve: 1912 Halálának éve: 1990 Eredmények: - első osztály: 1951/1952, 43 pont, 11-ik hely; 1952/1953, 36 pont, 17-ik hely; 1953/1954, 28 pont, 22-ik hely - másodosztály: 1954/1955, 42 pont, 11-ik hely; 1955/1956, 48 pont, 3-ik hely A megroggyant egészségi állapotú George Kay visszavonulása volt az az esemény, amely Don Welsh-t a Liverpool kispadjára ültette. Nem ez volt az első alkalom, hogy a korábban a Charltonban és ezzel együtt az angol válogatottban is szereplő volt játékos a Liverpoolnál megfordult. A háború idején az 1939/1940-es szezonban eltöltött már egy rövidke időszakot a csapatnál. Habár csak villámlátogatás volt ez, a krónikáskönyvek őt is elfogadják volt Liverpool-játékosnak. A Charltonból érkezett menedzser rögtön komoly problémákkal nézett szembe: Noha a védelem szilárd volt, a támadószekciónk igencsak megöregedett harcosokból állt össze. Welsh 50.000 fontnyi összegből olyan játékosokat vásárolt össze, mint Bimpson vagy Alan A'Court. A csapat azonban ekkor már rajta volt a csúszdán, a végállomás pedig menthetetlenül a másodosztály volt. 1954-ben Don Welsh lett 50 év óta az első menedzser, aki kiesésre vezette a Liverpoolt. Sajnos azon a szerencsétlen napon Liverpool másik fele jóízűen kacaghatott rajtunk, mivel helyünket a feljutók képviseletében az Everton vette át az első osztályban. A bravúros kipottyanás már az előző szezonban is csak egy hajszálon múlott, ugyanis a csapat akkor úgy szerezte meg a csöppet sem dicső 17-ik helyet és a bennmaradást, hogy az utolsó fordulóban nagy nehézségek árán sikerült legyőznünk a Chelsea-t. Az '54-es kiesés pedig 8 évre a másodosztályba ragasztotta a Liverpoolt. 1955-ben, karácsony napján szerződtette Welsh a Charltonból Frank Lock-ot és Jonny Evans-t. Mivel ezekben a napokban az ünnep miatt nem jelent meg az újság, a szurkolók csak a következő meccsnapon értesültek az igazolásokról, midőn a hangosbemondó elharsogta az összeállításokat. Az 1955/1956-os szezonban a csapat nagyon közel állt a feljutáshoz, ám a harmadik hely ismét nem volt elég az angol első osztályba való bekerüléshez. Welsh elismerte felelősségét az újabb kudarcban és ő lett az első Liverpool-menedzser, akit valaha menesztettek. A klub történetében azóta sem volt más látványos edzőmenesztés, talán Gerard Houllier-t leszámítva. Don Welsh 1990-ben, 78 éves korában hunyt el.   Ex-Menedzserek Név: Bill Shankly Poszt: menedzser (1959-1974) Születési ideje: 1913. szeptember 2. Halálának ideje: 1981. szeptember 29. Korábbi csapatai menedzserként: Carlisle United, Grimsby, Workington, Huddersfield Eredmények: - 3 angol bajnoki cím (1963-64, 1965-66, 1972-73) - 2 FA-kupa (1965, 1974) - 1 UEFA-kupa (1972-73) - 1 másodosztályú bajnoki cím (1961-62) - 3 Charity Shield (1964{megosztva}, 1965{megosztva}, 1966) - bajnoki második (1968-69, 1973-74) - FA-kupa döntős (1970-71) - KEK-döntős (1965-66) - Charity Shield-döntős (1971) Bill Shankly egy ayrshire-i bányászfalu, Glenbuck tíz családjának egyikében látta meg a napvilágot. Shankly-ék életkörülményei tehát elég messze voltak a rózsástól. Ennek következtében Shankly mindigis a kisemberek érdekeit védő politikát érezte magáénak. Ettől függetlenül az ő élete - habár mindvégig megőrizte humanista-szocialista értékrendjét - a futball volt, ellentétben például az ugyanabból a faluból származó Keir Hardie-val, aki később a Munkáspárt egyik alapító tagja lett. Mint 49 falubelije, Bill is profi futballistává vált. Glenbuckban a futball az élet megédesítője volt. Egyfajta szent segítség, mely enyhülést, felszabadulást hozott az embereknek a bányászaknákban zajló küszködés után. 1932-ben Shankly leszerződött a Carlisle Unitedhoz, majd egy éven belül tovább is állt - mégpedig a Deepdale-be, a Preston North End stadionjába. Ekkor azonban remekül alakuló, 7 skót válogatott szerepléssel is fűszerezett karrierjét darabokra szakította az 1939-ben kitörő második világháború. Amikor az 1946/47-es szezonnal újra elindult az angol futballélet, Shankly már 33 éves volt. Legszebb éveit ragadta el a világhatalmak kegyetlen játszadozása, mely nem csak az ő, hanem rengeteg más tehetséges játékos karrierjének zenitjét tette kihasználatlanná. Billnek tehát már csak levezetni maradt ideje, ezért döntése nagyon is világos volt: ő kell legyen minden idők legjobb menedzsere - kárpótlásul. Habár már közel egy évtizede az edzői pályán tevékenykedett, különösebb sikert mégsem könyvelhetett el. Ezért volt némileg furcsa a Liverpool klubelnökének T.V.Williams-nek 1959. decemberi döntése, mely szerint ezentúl a skót szakember irányítja majd a Vörösök csapatát. Shankly egy olyan csapatnál kezdte edzői karrierjét, amely 17 évvel korábban már játékosként is foglalkoztatta. Ez a csapat történetesen a Carlisle United volt. A továbbiakban északi kluboknál, a Grimbsy-nél, a Workingtonnál, majd a Huddersfieldnél tevékenykedett. Utóbbi állomáshelyén remek szemmel felfedezte a később legendássá vált Dennis Law-t, és a 16 éves játékosnak lehetőséget is adott. Shankly azonban hajlamos volt összeütközésbe kerülni ezen klubok vezetőségeivel, mert úgy érezte, főnökei nem ugyanazzal az elkötelezettséggel állnak a csapat mögött, mint ahogy azt ő megtette. Távozott a Carlisle-tól, majd a Grimsby-től is, arra hivatkozva, hogy az igazgatóság nem ad meg minden pénzügyi támogatást a csapatnak. Gyakran haragudott meg másokra, akik egyszerűen nem ugyanazzal a szenvedéllyel álltak ehhez a játékhoz, mint ő. Shankly elkötelezettsége és lelkesedése volt az, ami megfogta T.V.Williams-t is még 1951-ben, amikor a megüresedett liverpooli menedzseri állás ügyében megbeszélésen fogadták a későbbi menedzsert. Akkoriban még úgy gondolták Shankly neve nem elég nagy a klubhoz, és a kellő tapasztalattal sem rendelkezik a Liverpool menedzseri posztjához. Williams 1959-ben azonban ösztönösen érezte: Shankly és a Liverpool ebben a pillanatban tökéletesen illenek egymáshoz. Kár is lenne elhallgatni a tényt: 1959-ben a Liverpool azoknak a szürke, középszerű angol csapatoknak az életét élte, akik nem tűntek ki az alsóbb osztályú klubok tömegéből. A második ligában hervadozó, omladozó stadionnal, elszomorító edzési lehetőségekkel és nagy, de annál kevésbé használható kerettel rendelkező csapatot vett át Shankly. Nyugodtan mondhatjuk, hogy nagy fába vágta fejszéjét. A futballisták közül 24 játékosnak kellett távoznia a keretből. Az edzői és a háttérstábban azonban olyan nagy jelentőségű személyiségek maradhattak meg Shankly mögött, mint Bob Paisley, Joe Fagan és Reuben Bennett, akik mind nagyon sokat hozzátettek a sikerek eléréséhez. Shankly őket természetesen nem zavarta el, hanem megadta nekik saját személyében azt a katalizátort, ami eddig hiányzott ahhoz, hogy az ő munkájuk is kiteljesedhessék. Eleinte óvatosan, később már leplezetlen radikalitással dolgozott Shankly és stábja, akik gyökerestül megreformálták a klubot tetőtől-talpig. Megalakult a később legendássá vált Boot-Room. A Liverpool szurkolóinak tömege is megérezte a változást. A nézőszám újra 40.000-re emelkedett, a csapat pedig hamar elérte az oly régóta áhított célt: Ismét feljutottunk az angol első osztályba. Shankly két újonnan igazolt skót játékos, Ron Yeats és Ian St John köré építette új csapatát. Az 1961/62-es szezon végén másodosztályú bajnoki címnek örülhetett az Anfield szurkolótábora. A Vörösök 8 ponttal előzték meg a legközelebbi üldözőjüket, és meglepően sok, 62 pontos végeredményt értek el abban az időszakban, amikor egy győzelemért még csak két pont járt. A rúgott gólok száma pedig csaknem elérte a százat, a Liverpool 99 találattal fejezte be a szezont. Shankly következő célja a városi rivális, Everton felülmúlása volt. Hamar sikerült véghez vinnie tervét, hiszen a Liverpool két évvel feljutása után, az 1963/64-es szezonban letaszítván trónjáról a bajnoki címvédő Toffeekat, megszerezte a csapat számára történetünk hatodik bajnoki címét. A csata tehát megkezdődött a Liverpool és az Everton között. A két klub pedig derekasan ki is vette a részét a város hírnevének öregbítéséből azokban a csodálatos '60-as években, csakúgy, mint akár a Beatles vagy a Gerry and the Pacemakers. A melwoodi edzőpálya 1959-ben még elszomorító állapotát hamarosan egy rendkívül magas színvonalú edzőközpont váltotta fel. Shankly a játékrendszert is megreformálta, az eddigi taktikát pedig felváltotta a jó öreg glenbucki bányászok játékából ismert pass and move, azaz a "passzolj és rohanj" stílusa. Új szokásokat is meghonosított, mint például, hogy a játékosok az Anfielden találkoznak és öltöznek át, a rövid utat pedig Melwoodig a csapatbuszon teszik meg. Edzés után mind szépen együtt visszabuszoznak az Anfieldre, ahol lezuhanyoznak, visszaöltöznek és esetleg együtt étkeznek egy kicsit. Így próbálta Shankly elérni azt, hogy a játékosai rendesen bemelegedjenek, megóvva őket a sérülésektől. Az 1965/66-os szezont például sikerült végigjátszani mindössze 14 játékost felhasználva, úgy, hogy ezek közül kettő csak alig szerepelt néhány mérkőzésen. Az első FA-kupa győzelemünket 1965-ben további varázslatos hőstettek követték a kontinensen is. A Liverpool egy olyan passzolási technikát valósított meg, mely a végre ránk is felfigyelő világ számára irigységre adott okot. Ezen eredmények karmestereként Shankly pedig úgy állt az Anfield gyepszőnyegének szélén mintha egy volna a szurkolók közül. Tökéletesen egy hullámhosszon volt a Koppal. Tudta és értette hogy gondolkoznak a futballról és arról a büszkeségről, melyet egy végre sikeres csapat képes volt megadni nekik. Mindigis észben tartotta munkásosztálybeli gyökereit. Bárkinek elmondta volna, hogy játékosai az igazi szocialista értékrendet és erkölcsöt követik. Ha valamelyikőjük éppen gyengébben játszott a többinél, Shankly elvárta, hogy azt a csapattársat valaki biztosítsa és kiemelten segítsen neki, ahogy azt megtennénk a szomszédunkkal vagy akár egy kollágával lent a bányában. A szurkolók a Kopban pedig megértették ezt az egyszerű filozófiát. A '60-as évek nagy csapatának hanyatlása után Shankly felépítette második sikercsapatát. Hunt, St John, Yeats és Lawrence kiöregedése után a feltörekvők: Keegan, Heighway, Lloyd és Clemence főnixmadárként emelték újra a magasba a Liverpoolt. Siker sikert követett. 1973-ban a csapat megnyerte első európai kupáját, az UEFA-kupát, és ugyanebben az évben a Kop bajnoki címnek is örülhetett. 1974-ben az FA-kupa is visszatérhetett egy évre Liverpoolba, miután a Wembley-ben sikerrel gázoltunk át a Newcastle-n egy lélegzetelállító mérkőzés keretén belül. Ezt a szezont követte a sokkoló lemondás egy júliusi napon, 1974 nyarán. Shankly 60 éves volt ekkor, és végre több időt szeretett volna tölteni feleségével Ness-szel és a családjával. Hogy milyen hozzáértő kezekbe adta a klub további irányítását, sokat elmond Shankly-ről. Az edzői csapat immáron az ex-játékos Ronnie Morannel és Roy Evans-szel kiegészülve felsorakozott az új menedzser, Bob Paisley mögé, és ha lehet, még nagyobb sikereket értek el, mint korábban. Kétség sem férhet hozzá, hogy Paisley edzői időszaka gyümölcsözőbb volt kupák szempontjából, mint Shankly-é. Ehhez még azt is hozzátehetjük, hogy Shankly elért eredményei sem valósulhattak volna meg Bob Paisley háttérből érkező nyugodt hatása és tudása nélkül. Az azonban szintén megkérdőjelezhetetlen, hogy Shankly irányítói ereje és magával ragadó egyénisége nélkül a Liverpool nem emelkedhetett volna felül apatikus kedélyállapotán és talán még a hatvanas években is a másodosztályban vegetált volna. Így talán Bob Paisley még csak nem is lehetett volna menedzser ennél a klubnál. A háborút követő évek elhúzódó sötétsége után ennek a két embernek a közös munkája hozta meg a fényt, amelyért a szurkolók örökre hálásak lehetnek. Liverpool városát szinte sokkolta Bill Shankly 1981 szeptemberében szívroham által bekövetkezett váratlan halála. Jóbarátja, Sir Matt Busby olyan feldúlt állapotba került a hírek hallatán, hogy még a telefonhívásokra is képtelen volt válaszolni aznap reggel. Shankly és szeretett klubjának viszonya a lemondását követő években - a szurkolók kétkedő figyelme közepette - valahogy feszültté vált. A szurkolókkal hasonló problémái azonban nem akadtak. A temetését követő első hazai meccsen, a Kopban egy hatalmas transzparenst bontottak ki, "Shankly örökké él" felirattal. Talán Keir Hardie és Bill Shankly között nem is volt olyan nagy különbség. Mindketten halhatatlanságot értek el a maguk szocializmusában. Csak egyikük a szavazóurnák, másikuk a futball által. Szelleme a mai napig az Anfielden él tovább, ahol a szeretett Kop bejáratánál a remek ember szobra magaslik. A Shankly-kapuk pedig az örökérvényű mondatot hirdetik: "You'll never walk alone". Shankly természetesen soha nem is maradt egyedül, és kiérdemlte a szurkolók mai napig tartó legmélyebb tiszteletét. Ez az érzés lélegzetelállítóbban nem is nyilvánulhatott volna meg, mint mikor 1999. december 18-án, Shankly Anfieldre érkezésének 40-ik évfordulójára emlékeztek. Csaknem a teljes '65-ös és '74-es FA-kupagyőztes csapatok megjelentek, hogy megtekintsék a Shankly-nek emléket állító kiállítást. Ezután a pályára kivonulva néma csöndben hallgatták végig a két dudás által előadott "Amazing Grace"-t. Közben 12.000 hang a Kopban a dallamra zúgta Shankly nevét, miközben kis táblákból mozaikot képezve kirakták arcképét. Az ezt követő You'll never walk alone rendkívüli őszinteséggel hangzott a liverpooli torkokból. Shankly szelleme és legendája kész arra, hogy tovább éljen az idők végezetéig.   Ex-Menedzserek Név: Bob Paisley Poszt: játékos (1945-54) menedzser (1974-83) Születési éve: 1919 Halálának éve: 1996 Születési hely: Hetton-le-Hole, Co Durham (Anglia) Nemzetiség: angol Eredmények: - 6 angol bajnoki cím (1975-76, 1976-77, 1978-79, 1979-80, 1981-82, 1982-83) - 3 BEK győzelem (1976-77, 1977-78, 1980-81) - 3 Ligakupa győzelem (1980-81, 1981-82, 1982-83) - 1 UEFA Kupa győzelem (1975-76) - 1 Európai Szuper Kupa győzelem (1976-77) - 5 Charity Shields győzelem (1974, 1976, 1977, 1980, 1982) - 6 Év Menedzsere díj (1975-76, 1976-77, 1978-79, 1979-80, 1981-82, 1982-83) - 2 angol bajnokság 2. hely (1974-75, 1977-78) - FA Kupa 2. hely (1976-77) - Ligakupa 2. hely (1977-78) - Európai Szuper Kupa 2. hely (1978) - Klub Világkupa 2. hely (1981) Eredmények játékosként: - Angol bajnoki cím (1946-47) - FA Kupa 2. hely (1949-50) BOB PAISLEY zseniális volt: egy igazi lángelme. Soha nem akart menedzser lenni, jobban szeretett a háttérben dolgozni, de a Shankly visszavonulása után keletkezett űrt valakinek be kellett tölteni. Harminc évvel később már tudjuk, hogy élete legjobb döntését hozta amikor leült a menedzseri székbe, hiszen eredményei túlszárnyalták a képzeletet határait és minden idők legeredményesebb menedzsere lett Nagy-Brittaniában. Kenny Dalglish, Alan Hansen és Graeme Souness a világklasszis skót trió, akiket Paisley szerződtetett a Liverpool FC-hez a következőket mondták korábbi mesterükről: "Bob Paisley volt a legnagyobb." - nyilatkozta Kenny Dalglish. "Végigjárta a szamárlétrát. Játszott a csapatban, az orvosi stábban tevékenykedett, edzőként vállalt szerepet, menedzser lett, majd a klubvezetésből vette ki a részét." "Ha valaki sérült volt a csapatból, csak ránézett a játékosra és megmondta, mi a baja. Soha nem dicsekedett, de hatalmas futballtudása volt. Nagyobb köszönettel tartozom Bob-nak, mint bárkinek karrierem során. Soha, senki nem lesz képes túlszárnyalni." Alan Hansen ezt mondta róla: "Ha az eredményeit nézzük, Bob Paisley a valaha élt legsikeresebb menedzser." Graeme Souness a következőképpen tisztelgett előtte: "Ha elkezdünk beszélgetni a legnagyobb menedzserekről, csak egy ember lehet a lista élén és ő nem más mint Bob Paisley." Paisley hihetetlen 19 különböző trófeája 9 szezon alatt valóban egyedülálló és megismételhetetlen. Amikor Shankly visszavontult, senki nem gondolta, hogy ő lesz az, aki győzelemre vezetheti a csapatot, de Bob Paisley csattanós választ adott azoknak, akik megkérdőjelezték a szakmai tudását. Amikor Bill Shankly befejezte pályafutását 1974-ben, a Liverpool vezetői azt akarták, hogy Bob Paisley vegye át a glenbuck-i mester munkáját. Paisley már akkor ott volt Shanks mellet, amikor a skót szakember megjelent az Anfield Road-on 1959. decemberében. A saját kapcsolata a csapattal azonban még két évtizeddel korábban kezdődött. A játékoskorában balhátvéd Bob Paisley 1939. május 8-án igazolt az Anfield Road-ra heti 5 fontos fizetésért. Az ekkor húsz éves játékos még nem is sejtette, hogy az elkövetkező hat évtizedet Liverpoolban fogja tölteni. Paisley az angliai Dunham megye, Hetton-Le-Hole nevű falucskájában látta meg a napvilágot egy szegény bányász fiaként 1919. január 23-án. Első profi szerződését a Sunderland-től kapta, miután felfigyeltek rá az Amatőr FA Kupa döntőjében, ahol a Bishop Auckland nevű kiscsapatot segítette győzelemre a Willington ellen. Gyermekkorát nagyban befolyásolta a második világháború következtében kialakult gazdasági válság, ennek ellenére Bob éleseszű, jóképességű diák volt. Özvegye így emlékezett: "Bob mindig volt igazgatója mondását hangoztatta, miszerint amennyiben halkan beszélsz, az emberek megpróbálnak figyelni rá mit is mondasz. Ha azonban ordibálsz, akkor nem vesznek komolyan és elpártolnak mellőled." Bob Paisley egész életében hű maradt ehhez a bölcs mondáshoz. Szűkszavú és megfontolt ember volt. Hagyta, hogy a játékosai beszéljenek helyette és még akkoris szerény maradt, amikor már egész Európa a lábai előtt hevert. Játékoskarrierjét tönkretette a második világháború, harcolt Montgomery tábornok alatt Egyiptomban, sőt részt vett Róma felszabadításában is. Az 1946-47-es szezonban végre sikerült bemutatkoznia a Liverpool színeiben és rögtön abban az évben megszerezte tíz bajnoki trófeájának egyikét, melyeket különböző tisztségekben hódított el anfieldi karrierje során. Kevés ideje maradt játékospályafutásából, hiszen legszebb éveit elvette a háború, így hát készen állt visszavonulni miután 1954-ben a Liverpool kiesett Championship-ből. A vezetőknek azonban más tervük volt vele és rögtön megbízták a tartalékcsapat trenírozásával. Shankly érkezésekor az orvosi stábban foglalt helyet és nagyon sokat segített skót főnökének abban, hogy akár 15 játékossal végig tudtak játszani egy szezont. Paisley 55 éves volt amikor Shanks ráhagyta a Liverpool örökséget, de ő hosszasan hezitált, csak családja és a szurkolók bíztatására vállalta el a menedzseri munkát. Így nyilatkozott: "Ez olyan mintha az ember kezébe nyomnák a Queen Elizabeth kormányát viharos szembeszélben". Paisley érthetően félt a munkától, hiszen évekig a háttérben dolgozott, de eredményei azt bizonyították, hogy kitűnően kormányozta a Liverpool hajóját. Az első szezonban még mérgelődött, hiszen a csapat csak második lett a bajnokságban: "Úgy érzem magam mint egy tanulóvezető aki túl széles ívben akart bevenni egy kanyart" - mondta. A következő év azonban meghozta a várt áttörést és a Liverpool meg sem állt a bajnoki címig és az UEFA Kupa megnyeréséig. Előzőben az utolsó mérkőzésen aratott 3-1-es győzelem a Wolves felett döntött, utóbbiban pedig 4-3-as összesítéssel diadalmaskodott Paisley legénysége a Bruges felett. Ez pedig még csak az előzöngéje volt annak, ami a következő évben várt a szurkolókra. Paisley a 'tökéletes napjának' nevezte azt a bizonyos római estét 1977-ben, amikor a Liverpool FC első alkalommal nyerte meg a BEK-et, méghozzá lehengerlő teljesítménnyel és 3-1-es győzelemmel a Borussia Moenchengladbach ellen. Négy nappal a döntő előtt már angol bajnokként veszítették el a Vörösök az FA Kupát a Manchester United ellen, de több mint kiengesztelés volt a szurkolók számára, amikor Paisley újra meghódította az 'Örök Várost'. Az öröm mámorában így nyilatkozott Paisley: "Úgy tűnik, jelenleg csak két ember józan Rómában, jómagam és a Pápa. Általában szívesen koccintok, ha ünneplésről van szó, de most a siker minden pillanatát szeretném tiszta fejjel élvezni. Legutóbb egy tankot vezetve jártam itt. Akkor szerencsére győztünk, ahogy most is." A római karnevál egyben egy kulcsjátékos elvesztését is jelentette. Kevin Keagen úgy döntött, hogy eligazol a Liverpoolból, annak ellenére, hogy halálos csatárpárost alkotott John Toshack-kal abban az időben. A később angol szövetségi kapitányként is szereplő Keagen a Hamburg csapatát választotta. Bob Paisley ebben a helyzetben sem ijedt meg és hamar szerződtette is Kenny Dalglish-t, az akkor britt rekordnak számító 440,000 fontért cserébe. Ez 60,000 fonttal volt kevesebb, mint a Keagen-ért kapott összeg. Évekkel később pedig már tudjuk, hogy minden idők legjobb igazolását hajtotta ezzel végre Paisley, hiszen King Kenny legendává nőtte ki magát az Anfield-en eltöltött évei alatt. "Soha nem kötöttünk ennél jobb üzletet" - örült John Smith az akkori klubbelnök. Paisley zsenialitása már akkor megmutatkozott, amikor leigazolta Phil Neal-t, Terry McDermott-ot, Joey Jones-t és David Johnson-t. Ahogyan pedig átalakította Ray Kennedy-t csatárból egy olyan balszélsővé aki évekig terrorizálta Európa hátvédeit egyszerűen szenzációs húzásnak bizonyult, nem is beszélve David Fairclough-ról aki a lehető legjobb cserejátékost testesítette meg, így méltán viselte a 'super sub' becenevet. Paisley-t imádták a játékosok és azóta is ódákat zengenek róla köztük: Hansen, Souness, Alan Kennedy, Ronnie Whealen, Ian Rush, Craig Johnston, Mark Lawrenson, Bruce Grobbelaar és Steve Nicol, akiket mind ő csábított az Anfield-re. Az eredmények pedig csak jöttek és jöttek. További bajnoki címek és még kettő BEK győzelem, az egyik a Wembley-ben a Bruges ellen, a másik pedig Párizsban a Real Madrid 1-0-ás legyőzését követően. A Paisley által vezetett Liverpool 6 angol bajnoki címet nyert, köztük a legemlékezetesebb 1978-79-es évaddal, amikor rekordnak számító 68 pontot ért el a csapat 42 meccsen, mindezt úgy, hogy akkor még csak kettő pont járt egy győzelemért. Összesen 16 gólt kaptak és 85-öt szereztek a Vörösök ebben az idényben és csak négyszer kaptak ki. 1983 márciusában a csapat élén sétált fel a Wembley 36 lépcsőfokán átvenni az FA Kupát, miután a Vörösök 2-1-re megverték a Manchester United-et. Az év végén ismét megnyerte az angol bajnokságot, majd bejelentette visszavonulását. Helyét barátja Joe Fagan vette át, Paisley pedig elfoglalta helyét a klubvezetésben. 1985-ben ismét aktív részt vállalt a csapat vezényelésében. Elfogadta a felkérést és a Liverpool első játékos-menedzserének, Kenny Dalglish-nek a tanácsadója lett. Nem sokkal később megbetegedett: Alzheimer-kórt diagnosztizáltak nála, majd 1992-ben végleg visszavonult mindenféle tevékenységtől, ami a Liverpool FC-vel kapcsolatos. Hosszas betegeskedés után 1996. februárjában hunyt el. Bob Paisley életéből 57 évet szentelt a Liverpool FC-re és kiemelkedő munkásságával karrierje során nem kevesebb mint 23 trófeát gyűjtött be. Kitűnő volt játékosként, edzőként és menedzserként egyaránt. Az Anfield Road-on 1999-ben megnyitották a Paisley Kaput, ezzel tisztelegve a valaha élt legsikeresebb Vörös előtt.