| Az első meccs a Wembley-ben (1950) |
 Az Arsenal volt az ellenfelünk, mikor a Liverpool először szerepelt a Wembley ikertornyai alatt 1950-ben. Nagy jelentőségű pillanat lehetett volna a klub történetében, de ezen a szürke londoni napon nem sikerült győznie a csapatnak. Az Arsenal 2-0-ás győzelme miatt a Vörösöknek tovább kellett várniuk első kupagyőzelmükre.
A jegyigénylések a csapat első kupadöntője előtt az egekbe szöktek. A klubhoz 100.000 kérés futott be, amelyhez képest rendkívül csekély mennyiségű, 10.000 belépő állt a Liverpool rendelkezésére.
Eric Doig, Liverpool-szurkoló: "Szerencsés voltam, hogy jegyhez tudtam jutni. Akkoriban sokkal kevesebb férőhelyet biztosítottak a csapatnak, mint manapság."
Billy Liddell, a Liverpool játékosa 1938 és 1961 között: "A nagy nap előtti hetekben mind észrevettük, hogy több 'barátunk' van, mint valaha is gondoltuk volna. Annyian kerestek, hogy néhányukat még csak időm sem volt visszahívni, de mindannyian jegyet szerettek volna szerezni! Az utolsó két hétben csak rosszabb lett a helyzet. Az izgalom nőtt és úgy tűnt, mintha Liverpool teljes férfilakosságának a fele rajtunk keresztül akart volna jegyhez jutni."
 A szerencsés jegytulajdonosok bizakodva utaztak a déli országrészbe. A Vörösök abban az idényben már kétszer győzték le az Ágyúsokat, és a közvélemény számára nem is volt kétséges, hogy ki a döntő favoritja.
Albert Stubbins, a Liverpool játékosa 1946 és 1953 között: "Két héttel a döntő előtt a Highbury-ben vertük el az Arsenalt. Még néhány héttel korábban az Anfielden is három pontot szereztünk ellenük, úgyhogy reménykedve néztünk a meccs elejébe."
Eric Doig: "Akkoriban az összes férőhely...vagyis a döntő többség álló hely volt, és mi szardíniák módjára zsúfolódtunk össze a lelátókon. Legalább 100.000-en voltak a stadionban. Az eső közben zuhogott, de mi nagyon örültünk, hogy az első döntő alkalmával ott lehetünk. Nagyszerű érzés volt!"
Albert Stubbins: "A Wembley gyepszőnyege egyszerűen fantasztikus volt. Előtte való nap körülnéztünk, és gyönyörűek voltak a körülmények. Sosem felejtem el őket."
 Egy játékos számára nagy csalódás volt előzetesen is a kupadöntő. Az elődöntőben az Everton ellen még gólt is szerző Bob Paisley-t vitatott módon hagyták ki a csapatból. Sérülésére hivatkozva nem jelölték a csapatba. Annak ellenére, hogy korábban már bizonyította, hogy felépült, Bill Jones játszhatott helyette.
A döntést nem George Kay menedzser hozta meg, hanem egy, az igazgatókból álló 9 tagú bizottság, amely 5-4 arányban Jones-t akarta a csapatban látni. Paisley kétségbe esett a döntés hatására.
Bill Jones, a Liverpool játékosa 1938 és 1954 között: "Bob és én a legjobb barátok voltunk. Többé-kevésbé mindent együtt csináltunk a klubnál. Nagyon sajnáltam őt, és együtt éreztem vele. Tudom, hogy Bob nagyon megszenvedte az esetet."
Bob Paisley, a Liverpool játékosa 1939 és 1954 között: "Nem tudom leírni, hogy mit éreztem, amikor megtudtam, hogy nem vagyok benne a Wembley-beli csapatban. Ilyen helyzet csak a rémálmaidban jelenik meg."
Laurie Hughes, a Liverpool játékosa 1942 és 1960 között: "Általában középső védőt játszottam a csapatban, és Bob volt a baloldali védőnk. Ennek ellenére Bill, aki a korábbi meccseken szintén centerhalf volt, a döntőben a baloldalon kellett játsszon. Nem tudom, hogy ez jó döntés volt-e, de az tény, hogy az egész csapat nem játszott olyan jól, ahogy tudott volna."
Phil Taylor csapatkapitány büszkén vezette ki a pályára csapatunkat a Joe Mercer irányította Arsenal ellen. Az Ágyúsok kapitánya bizalmas viszonyban állt a Liverpool csapatával, mivel az Evertonból szerződött a londoniakhoz. Gyakran edzett az Anfielden is a csapat mellett.
Joe Mercer, az Arsenal csapatkapitánya: "Amikor az Arsenal és a Liverpool is bejutott a kupadöntőbe, felkértek, hogy többet ne eddzek a Pool játékosaival együtt. Attól kezdve egyedül gyakoroltam délutánonként, de amikor néha beléjük botlottam véletlenül, és váltottunk egy-két szót, mondtam nekik, hogy biztos ők fognak nyerni. Megpróbáltam őket rávenni, hogy elbízzák magukat, és így előnyhöz jussunk."
 Hogy ne alakuljon ki vita a vörös szín alkalmazásáról, mindkét csapatot megkérték, hogy a csereszerelésében lépjen pályára. A Pool fehér mezben és fekete nadrágban, az Arsenal aranyszínű mezben és fehér sortban lépett pályára. A csúszos talajú pályán a Liverpool jól kezdett ugyan, de a vezetést mégis a helyi kedvencek szerezték meg. 17 perc elteltével Reg Lewis szerzett vezetést az Arsenalnak. A csapat már nem tudott felállni ebből a hátrányból.
Phil Taylor, a Liverpool játékosa 1936 és 1954 között, valamint a csapat kapitánya 1950-ben: "Az Arsenal taktikailag nyerte meg a mérkőzést, még azelőtt, hogy pályára léptünk volna. Forbes teljesen semlegesítette Liddelt. Minden csatárunk jó volt ugyan, de a gólt mindenki Liddelltől várta. Liddell a bal szélről behúzódva lövöldezte mindig a nagy gólokat, Forbes pedig tudta ezt és kikapcsolta őt a játékból."
Eric Doig: "Az Arsenal bebiztosította a győzelmét azzal, hogy nem engedte Liddellt kibontakozni az elejétől fogva, és a meccs már itt elveszett. Nagyon agresszív becsúszásokkal operáltak, a hátsó alakzatuk gyorsan kilépett, és csírájában elfojtott minden liverpooli támadást."
Bill Jones: "Emlékszem Alec Forbes egy igen kemény belépőjére, mellyel Billy Liddelt célozta meg."
Billy Liddel: "Alec egyik belépője nagy vitát kavart, de én nem gondolom, hogy szándékos szabálytalanság lett volna. Ebben biztos vagyok. Együtt játszottunk a skót válogatottban, és mindig jól kijöttünk egymással."
A találat - ami végleg eldöntötte a kupa sorsát - a 62-edik percben esett. Megint Lewis szerezte. Freddie Cox a jobb oldalról passzolt hozzá, ő pedig 20 yardra a kaputól, kapásból, Cyril Sidlow mellől tüzelt (2-0)."
Billy Liddel: Hatalmas energiákat mozgósítottunk az utolsó 20 percben, hogy legalább döntetlenre hozzuk a meccset, de az Arsenal védőivel aznap nem tudtunk mit kezdeni. Jimmy Payne, Bill Jones és Willie Fagan is mindent megtettek, de semmi sem jött össze."
Albert Stubbins: "Habár az eredmény nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, mégis nagyon különleges érzés volt a Liverpool tagjának lenni aznap a Wembley-ben. Inkább eljutottam oda és veszítettem, minthogy soha ne érezzem a kupadöntő csodálatos élményét."
 Ranger, a Liverpool Echo tudósítója: "A Liverpool hősiesen küzdött, de ma nem voltak elég jók támadásban, hogy feltörjék az Arsenal öntöttvas védelmét."
Joe Mercer: "Becsületes küzdelemben győztük le a Liverpoolt. Jó napunk volt, és az eső - amely egy pillanatra sem állt el - is nagyon feküdt nekünk."
Billy Liddell: "Mi mindent beleadtunk, és nem váltunk szégyenére szurkolóink ezreinek, akik fantasztikusan szurkoltak nekünk. Az Arsenal azonban megérdemelten nyert."
Albert Stubbins: "Az Arsenal formában volt aznap, mi meg nem. Ez ilyen egyszerű. Jól játszottak, két gólt szereztek, és ez elég volt nekik."
A vereség ellenére a csapat 48 óra múlva emelt fővel érkezett vissza a városba, ahol elképesztő fogadtatás várta őket. Több, mint 100.000 ember várta az FA-kupadöntő veszteseit Liverpool utcáin. Liverpool városának reakciója akkor sem lehetett volna szebb, ha a csapat trófeával a kezében érkezik haza.
Csapatok:
Liverpool - Sidlow, Lambert, Spicer, Taylor, Jones, Hughes, Payne, Baron, Stubbins, Fagan, Liddell
Edző: George Kay
Arsenal - Swindin, Scott, Barnes, Forbes, Compton L, Mercer, Cox, Logie, Goring, Lewis, Compton D
Edző: Tom Whittaker
Nézőszám: 100.000
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Animációk 
