A francia hangszeres zene

(csembaló és orgonaművek)

Az orgonazenében Titelouze művészetének nem volt folytatója. Az őt követő francia muzsikusok nem kedvelték különösebben a polifonikus műfajokat, és sokkal inkább vonzódtak a dal- és táncszerű kompozíciós stílushoz.

Az orgonának az istentiszteleteken jelentős szólószerepet biztosítottak, folytatva a korábbi gyakorlatot, amelynek lényege a kórus és az orgona váltakozó alkalmazása volt. A francia barokk orgonamuzsika fő műfajai a következők voltak:

1.     orgonamise

2.     Magnificat-, ill. himnuszdallamokon alapuló kompozíciók

3.     szabad összeállítású szvitek, ária- és táncszerű tételekkel

4.     variációs művek karácsonyi énekekre (Noel)

Az első három csoport zenei eszközei azonosak voltak. Jellemző sajátossága a francia orgonaművészetnek, hogy az egyes darabok címe a művek regisztrálására is egyértelműen utal. Pl: Recit de Cromorne – lassú áriaszerű darab, sok díszítéssel, amelynek a szopránban felhangzó vezető szólamát az orgona „Cromorne” (görbekürt) nevű nyelvjátékával kell játszani egy külön manuálon. Tierce en Taille – Hasonló az előbbihez, de itt a szóló a tenorban van, s a „Tierce” elnevezésű aliquot játék által színezett hangszínnek kell megszólaltatni. Basse de Trompette – élénk tempójú darab virtuóz basszusszólammal, amelyet a trombita nyelvjáték alkalmazása tett karakterisztikussá. Számos ilyen darabban imitációs technikával is találkozhatunk.

Polifonikus szerkesztésűek voltak a duo és a trio címet viselő tételek is. Tempó és ritmika tekintetében emlékeztettek a korabeli táncokra. Kedvelt műfaj volt a Dialogue, mely a különböző hangszínek szerepeltetésén alapult, valamint a többrészes, technikai szempontból is igényes Offertoire. A zeneszerzők az ilyen darabokban is messzemenőkig kihasználták az orgona minden hangzási lehetőségét.

A karácsonyi énekekre írt variációs művek különösen népszerűek voltak, s szinte még napjainkig is a francia orgonazene egyik legfontosabb műfaját képezik.

Nevesebb orgonamesterek voltak: André Raison, Louis Marchand, Nicolas de Grigny, Lous Nicolas Clérambault; a Noel-variációk művelői közül Nicolas Lebègue és Louis-Claude Daquin nevét említhetjük.

A csembaló- (fr. clavecin-) muzsika határozottabb fejlődéséről a ’30-as évektől kezdve beszélhetünk. Első jeles mestere Jaques Chambonnieres volt. Keze alatt a clavecin-stílus mind technikai, mind pedig zenei tekintetben különvált a lantzenére jellemző fordulatoktól, eszközöktől. Variációs műveket és táncdarabokat is komponált. Az utóbbiak között sorozatokba szedve korának valamennyi divatos táncát megtalálhatjuk. Egy-egy tánctípusból több is szerepelhetett. Egyik szvitjében nem kevesebb, mint 28 tételt találunk.

Számos tanítványa közül D’Anglebert és Louis Couperin is jelentős művekkel gazdagították a clavecin irodalmat. D’Anglebert XIV. Lajos szolgálatában állt, s főleg szviteket és variációs darabokat írt. Jelentős szerepe volt a francia orgona- és clavecinstílusra különösen jellemző aprólékos díszítőtechnika kimunkálásában.

A Couperin család kiváló muzsikusokat adott Franciaországnak. Louis mintegy 130 clavecindarabjának nagy része rövid tánc-, ill. variációs mű (chaconne). Orgonaműveiben (fantáziák) a polifonikus szerkesztésnek szép példáival találkozunk. Unokaöccsét, Francois Couperint, a francia barokk hangszeres zenéjének legnagyobbjaként tartja számon a zenetörténet.

Francois Couperin:

1668-ban született Párizsban. XIV. Lajos szolgálatában állt, mint udvari clavecinista. Több évtizeden át templomi orgonistaként is működött. Nemcsak mint zeneszerzőnek, hanem mint zenetanítónak is nagy tekintélye volt. Nevéhez a „Le Grand” melléknevet csatolták, részben hírneve miatt, de azért is, hogy megkülönböztessék a nagybátyjától.

Legfontosabb művei: két orgonamise, triószonáták, kamarakoncertek, közel 250 clavecinkompozíció, s egy módszertani munka a clavecinjáték művészetéről („L’Art de Toucher le Clavecin”)

§         Mindkét orgonamiséje fiatalkori alkotás. Az egyiket nagyobb ünnepekre, a másikat általános használatra szánta. Az ünnepi mise (Messe solennelle) darabjai terjedelemben nagyobbak, s technikailag igényesebbek, mint az utóbbi tételei.

§         A két hegedűre és continuóra írt triószonáták – akárcsak Couperin legtöbb kompozíciója – különféle programcímet kaptak. Ezeknek a címeknek nagy része ma már alig azonosítható. A versailles-i udvar hallgatósága minden bizonnyal tudta, hogy ki áll – mint valóságos személy – az olyan darabelnevezések hátterében, mint a „La Pucelle”, a „La Visionnaire”... Maga Couperin sem hallgatta el, hogy határozott embereket és tárgyakat igyekezett ábrázolni.

XIV. Lajos udvari hangversenyeire készültek az úgynevezett „Királyi versenyművek” (Concerts royaux), valamint a francia és olasz stíluselemeket egyesítő „Les Gout Réunis”

§          Clavecindarabjai: 1713 és 30 között négy, szép kiállítású kötetben jelentek meg, amelyekben 240 rövidebb-hosszabb darabot találunk, 27 ordre-nak nevezett, szvitszerű összeállításban. Az egyes ordre-ok tételszáma változó: a legrövidebb 4, a leghosszabb pedig 23 tételt foglal magába. Az egyes darabokban kiforrott, kifinomult keretek közt összegződnek a francia clavecin-zene eddigi törekvései. Couperin sokat köszönhetett hazai elődeinek, de hatottak rá itáliai kortársai is. Az előbbiektől elsősorban mesterségbeli tudnivalókat sajátított el, és jelentős ösztönzést kapott tőlük jellemábrázolásra, zsánerképek megfogalmazására is. Az olasz szerzők műveiből a kamarazene formáit ismerhette meg, de dallamformáló tehetsége is gazdagodott.

Clavecin darabjainak csoportjai a következők:

1.     táncok (Allemande, Courante, Sarabande és Gigue) vagy bizonyos jellegzetességeik folytán (ütem, ritmus, tempó stb.) táncokra utaló darabok.

2.     rondóformában írt darabok – a legjellemzőbbek a három epizódos szerkezetet mutató tételek. Ezek felépítése a következő: A-B-A-C-A-D-A. Az epizódok (közjátékok) elnevezése: couplet.

3.     variációs technika és a rondóforma egybeötvözése különleges formát eredményez. Ilyennel találkozhatunk a 8. ordre  (II. kötet) Passacaille című darabjában: a rondótéma ostinato basszusra épül, az epizódok bár új anyagot hoznak, számos tekintetben a főtéma függvényei, annak sajátos variációi. A rondótéma összesen 9 alkalommal hangzik el.

4.     kereszt-darabok (pièces croisés): jellemzőjük a gyakori kézkeresztezés. A 9. ordre-ban egy két clavecinre írt allemande-ot is találunk.

Couperin határozott embereket, képmásokat, jellemeket és tárgyakat kíván zenével ábrázolni. Néhány példa erre:

-                 Képmások: „Mónika nővér” (Soeur Monique) vagy „A virágok vagy a gyengéd Nanette” (Le Fleurie ou La tendre Nanett)

-                 Tulajdonságok: „ A Szorgalmas” (La Diligente) vagy „A Vakmerő” (L’Audacieuse)

-                 Állatok: „A pillangók” (Les Papillons) vagy „A legyecske” (Le Moucheron)

-                 Éleképek: „Az Aratók (Les Moissoneurs), „A kötő nénikék” (Les Troicoteuses).

Couperin művészetét többen is hasonlították a nagy kortárs festőművésznek, Antoine Watteau-nak alkotásaihoz. Nem véletlenül tekintették példaképüknek műveit az impresszionizmus olyan mesterei sem, mint Debussy és Ravel.

(Cl. V. Palisca: Barokk zene

Kelemen Imre: A zene története 1750-ig)