Csoda
Földöntúli teremtmény , könnyedén gyönyörű
Csak tiszta lelkűek láthatják őket
Legendásak és képzeletek voltak
Végre és végre a misztikus lény megbabonáz engem
Valós vagy elképzelt? Kihalt vagy élő ?
Most és újra érzem őket védenek engem
/ saját fordításom alapján/
Amíg még a hajnalcsillag
Az égen a lángolt
Egy egyszarvú ment édesen
Fehérsége a távolba ragyogott
Az Ő ezüstös szarva
Ragyogott ahogy táncolt és ágaskodott
/ saját fordításom alapján/
Legendás teremtés
Ő a misztikus teremtmény
Ő, Ki eltűnt a földről
Akikor a gonosz megjelent
Ő elveszett
A rejtélye, varázslata
Mint egy szivárvány
Valami, amit senki sem tud tartani
Egy édes dal
Az a legenda , ami vágyakozik
Elmondani
/ saját fordításom alapján/
Emlékszel rám?
Emlékszel rám?
Emlékszem rád.
Puha orrod az arcomhoz ért
Felismersz engem?
Felismerlek téged
Fehér szőröd ragyogó szarvad
Hallasz engem?
Hallak téged.
Szép nyerítésed, ami átragyogja az eget
Bízol bennem?
Bízom benned
Fontos vagyok neked?
Fontos vagy nekem
Te az északi csillagom vagy
Követni fogsz engem?
Követlek téged
Jön és követ engem az égen keresztül
A csillagfényű egyszarvú
/saját fordításom alapján/
Fuss szabadon
Mennydörgést hallok a föld fölött
Kémlelem az eget,
De felhőt sehol sem lelek.
A nyugalom rám tör.
A horizonton feltűnik egy egyszarvú
A fehér teremtés elszáguld mellettem
Felugrom hátára,
Most együtt repülünk a mennyországba
/saját fordításom alapján/
"Az egyszarvú csodálatra méltó, nemes teremtmény.
Vigyázz magára odafönt a keskeny, meredek ösvényen úton az égfelé."
/Monocerus/
Az utolsó egyszarvú
Mikor az utolsó sas szárnyal, a régmúlt idők bércei fölött,
Mikor az utolsó oroszlán, bőg az ősi kút romjai fölött,
Ott leled, s ámulsz, hol az erdő halkul,
Ott keresd, a fáradt utolsó egyszarvút.
Mikor a tél első lehelete megdermeszti a virágot,
Északra nézel, hol feljő a hold, s megdermeszti a világot,
És a világ sóhajt, mintha utolsókat rúgna,
Hallgasd hogy kacag az utolsó egyszarvú ma!
Élek!
Élek!
Mikor a hold eltakarja, a hajnal utolsó csillagát,
És hirtelen elhozza az erdő másnapját,
Nézz, az égre fel, hol a felhők közt ösvény fut,
Lásd meg benne az utolsó egyszarvút!
Élek!
Élek!
/The last unicorn/
Az Utolsó egyszarvú
A porladó hegycsúcs felett az utolsó sas repül,
Száraz forrásnál oroszlán ordít reménytelenül.
Az erdő árnyai közt öreg egyszarvú vár, tudja,
Egyszer majd mindenki csodálva fogadja.
Amint jeges leheletét tarka mezőn fújja a tél,
Északon láthatod a Hold sápadt, csorgó fényét,
És rettegsz, elpusztul a világ is holnapra,
Ám füledbe kúszik az egyszarvú kacaja.
Még van remény! Még van remény!
Az utolsó holdvilágon túl az utolsó csillag lángol,
A jövő reménytelensége a szívedbe gázol.
Nézz most az égre, hol felhő-ösvény rejtekéből
Az egyszarvú ragyogása ereszkedik fellegekből.
Még van remény! Még van remény!
/The last unicron/
Az utolsó egyszarvú
Mikor az utolsó sas is elszáll
Az omladozó hegy felett,
S az utolsó oroszlán üvölt
A kiszáradt forrás mellet,
Az erdő sűrűjében,
Nézd, kit rejt az út:
A büszke és magányos…
Utolsó egyszarvút
Mikor a tél első fuvallata
Megdermeszt minden lelket,
És északra tekintve
A halovány Hold is felkelt,
Mikor minden elmúlni kész,
És a világ gyászba fordul,
A távolból halljuk nevetni
Az utolsó egyszarvút
Nézzétek
Én élek
Mikor a hajnal utolsó csillagát
Is elnyeli a sötét éj,
S a jövő egy pillanat alatt
Foszlik a szemünk előtt szerteszét,
A felhők sűrűjében
Látható egy út.
Ott ragyog fenn az égen
Az utolsó egyszarvú.
Nézzétek,
Én élek
/Az utolsó egyszarvú/
Egyszarvú
Egyszarvú hosszú fehér szarvval
Szépséges és szabad
Keresztülvágtat az erdő zöldjén
Oly sebesebben, mint az északi szél
Elmenekül a vadászok és kutyáik elöl
Ember soha el nem foghatja
/saját fordításom alapján/
AJÁNLOM AZ OLDALT
