Útravaló
“… A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.
Mert amikor bennünket elküldtek, az Útra bocsátó Hatalom így szólt: Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tied. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg … Elbocsátalak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg.
Most eredj és élj, mert a világ a tied.”
/Hamvas Béla: A láthatatlan történet/
Kétélű fegyver a remény
Nehéz a reményt felismerni. Hol a hit, hol a bizalom, hol az akarat álruháját ölti.
Egyszerre lehet börtönőr, akinek kezében van szabadulásod kulcsa, és börtönöd is, amely nem engedi, hogy saját utadat járd. Hol simogat, hol fityiszt mutat, ha hívod, nem jön, máskor kéretlen bekopogtat, van is, nincs is, Arról lehet megismerni, hogy kiszámíthatatlan, láthatatlan és befolyásolhatatlan. A remény öntörvényű, lakóhelye ismeretlen, családi állapota nincs s feltehetően kétnemű.
A remény valójában a tapasztalat és az álom határán lógatja a lábát - ugrásra készen. Tudja, hogy nélkülözhetetlen, és csak reméli, hogy senki nem jön rá, nélküle is mennének a dolgok. A remény a múltat köti össze a jövővel. Kihagyja a jelent, ezért alapjában attól foszt meg bennünket, ami a legfontosabb lenne. Aki képes a jelenben élni, azt nem fogja a múlt, és nem kábítja a jövő. Amikor reménykedünk, nem teszünk mást, mint a múlt tapasztalatait - egy jövőbe vetett kívánsághoz igazítva - meghosszabbítjuk vágyaink, hitünk, akaratunk álomerejével.
S a reménysugár olykor valóban segít kitalálni a sötét erdőből, lett légyen az betegség, magány, pénztelenség. Van, akinek az segít, hogy orvosa a szemébe mondja: reménytelen, menthetetlen. S a válaszreakció lehet a csakazértis. Ettől akár meggyógyulni is lehet. Máskor az orvos szava a kegyelemdöfés. Nem ettől de hamarább ér véget egy élet, egy szenvedéstörténet. Van, aki akkor nyer, amikor már letett minden reményről. S van, akit épp ellenkezőleg, a remény viszi tovább az útján, átlépve az irracionalitás határát - a sikerig, a győzelemig.
Kétélű fegyver a remény. Kétélű és kéretlenül jelen van életünkben. Az úton járó ember egyet mindenképp megtehet, amikor befelé-kifelé figyel: tudatosítja magában helyzetét, eszköztárát, a hozzájuk való viszonyát. A remény mögött bizonytalanság van - s kevesen mondhatják el magukról, hogy biztosak önmagukban -, a bizonytalanság pedig a félelem vegykonyhája. Nehezebb, de biztosabb arra venni az irányt, amerre a félelem lapul. Neki nincs álruhája, s könnyebben szóra bírható. Aki a félelembe karol, az már bízik magában. S nem reménykedik.
Hogyan tudok győzni....
Amikor az orvosok már mindent megtettek,akkor úgy gondolod most már rajtad a sor. Tudod, hogy csak a hozzáállásodat kell megváltoztatnod és megváltoztatod az életedet! Mássz ki az önsajnálatból, és állj talpra! Van aki ,nagyon szeret , s azt mondja :
Ne hagyj itt, gyere vissza hozzám, mert nagyon szeretlek!
Amikor ezt mondja , úgy érezem, elszorul a torkom, és hogy erre szükségem volt ahhoz, hogy eldöntsem, ÉLNI AKAROK!"
Mi az, hogy remény?
Van-e ilyen mondatunk, amiben ez a szó szerepel, használjuk- e ezt a szót? Miért csak egyházi szövegben fordul elő? Mi azt mondjuk csak: remélem. Ez azt jelenti, hogy nem vagyok benne biztos, de milyen jó lenne! Bizonytalanságot fejez ki. A remény azt jelenti, hogy megyünk előre; minden rendben. Hit. Mikor használjuk vajon a hétköznapi beszédben ezt a szót? Így beszélünk: azt hiszem- talán. A hit ezt jelenti: hiszek, tudom, szilárdan állítom! Sajnos, nem használjuk azt a szót, hogy remény.
Ha most rossz dolgok is vannak,a világban.. hideg van, a farkasok üvöltenek,akkor is van remény ... talán eljön az az idő, amikor szép lesz minden, s addig ki kell tartani.
– A sötétet nem lehet összefűrészelni, kilapátolni az ablakon, hanem egyszerűen elég egy kis gyertyát gyújtani. Nem az erőszak, a durvaság, a kegyetlenség a válasz az erőszakra, hanem a szeretet. Ma már úgy fogalmaznám meg, hogy más bűne nem jogosít fel arra, hogy én is bűnt kövessek el. Mert minél több a bűn, annál nagyobb a sötétség, több az erőszak, s annál kegyetlenebb a világ.
A mai világ nagyon komplikált, nehéz benne kiigazodni, könnyen elesik az ember. Ha levesszük ilyenkor a válláról a terhet, akkor könnyebben boldogul, előre tud haladni. Egy nagyon fontos dologra jöttem rá : hogy jót tenni jó. Jót tenni, jóságosnak lenni, ajándékot adni mégha képletesen is : tiszta, nemes öröm. Én azt gondolom, hogy az emberiség, ha előrehalad, mind többen leszünk nyitottak arra, hogy ilyen és ehhez hasonló örömöknek hódoljunk. Nagyon jó lenne, ha mernénk ajándékká válni egymás számára. Hihetetlen, szédületes távlatok lennének az emberiség előtt, ha mernénk minél többen rálépni a szeretet útjára. Egy új és magasabb rendű emberi civilizációt lehetne megteremteni. Verne Gyula még csak álmodott arról, hogy milyen lesz, amikor repülni fognak az emberek, miért ne lehetne arról álmodni , hogy milyen lesz ez a világ, amikor a szeretet fogja mozgatni az emberek szívét.
,,Oly fúrcsák vagyunk mi emberek, a lelkünk sír az ajkunk nevet.
Egymásról azt hisszük, hogy boldogok vagyunk talán, s irígykedünk egy *egy vidám szaván...
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog, gondolatai tiszták, szabadok.
S nem vesszük észre, dehogy vesszük észre, hogy Könnyei égnek csillogó szemében.
Hazugság az egész életünk, hisz akkor is sírunk, amikor nevetünk,,
/Dank/
.
|