A kezdô ló tréningezése alacsony akadályokon
Egy kis gimnasztika

Lovas alatt akkor kezdhetjük ugratni lovunkat, ha a szabadonugró gyakorlatot már megfelelô önbizalommal oldja meg. Természetesen nem várható el egy fiatal lótól - bármilyen jól teljesít is a szabadonugróban -, hogy lovassal is ugyanezt a teljesítményt nyújtsa. Gyakori tapasztalat, hogy szabadon "hegyeket" ugró ló, az elsô néhány lovas alatti tréningnél hihetetlenül ügyetlennek tunik.

A magyarázat egyszeru: a lovas súlya magától értetôdôen zavarja a fiatal lovat. Szintén zavaróan hat a lovas - egyébként elmaradhatatlan - elôrehajtó segítsége is. A lovasnak nincs egyszeru dolga, hiszen szinte észrevétlenül kell követnie a ló mozdulatait, ez pedig egy fiatal állat esetében egyáltalán nem könnyu. Mindenképpen eltelik néhány nap addig, amíg lovunk bizalmat kap.

Kezdjünk alacsony ugrással, lehetôleg ügetésbôl. Feltételezhetô, hogy a lóval már átügettünk a földön fekvô rudakon. Építsünk egy alacsony x-et, elé pedig helyezzünk egy rudat a földre 9 lábfejnyi távolságra. Az x segíteni fog a lónak az ugrás közepét megtalálni. A rúd segítségével megtaláljuk a helyes elugrási pontot, és nagyjából kiszámítható a ló mozdulata. Az ugrás után nyugodt felvétel következik egészen lépésig, és persze alapos dicséret. A feladat rövidesen természetessé válik lovunk számára.

A gimnasztika
Ha a ló már bizalommal ugorja meg az alacsony szóló ugrásokat, akkor következik a "kitornáztatás", gimnasztika segítségével. A gimnasztikánál 4-10 akadályt építhetünk egymás mögé meghatározott távolságra, ez azt jelenti, hogy az ugrások vagy, "be-ki" vagy pedig egy illetve két vágtaugrásra vannak egymástól. Kezdetben ügetésbôl gyakoroljunk, késôbb persze ugrathatjuk a sorozatokat vágtából is. A gimnasztika célja, hogy a lovat alacsony ugrások segítségével ügyesítsük, új szituációkhoz szoktassuk. Az akadályok magassága 50-100 cm legyen. A ló egyre figyelmesebbé válik, lábaival pedig egyre gyorsabban fog reagálni. Igazán a cél tehát nem az ugratás maga, hanem a ló reakciókészségének, "szemének" és lábtechnikájának, stílusának javítása. A gimnasztika soha nem kerülhetô meg, sem a fiatal ló képzésében, sem pedig a "kész" ló munkájában. Élénk vérmérsékletu sietôs lovaknál szintén eredményesen használható a tornáztató sorozatok ugrása. A lónak ugyanis lassulnia kell, ha nem akar túl közel kerülni a következô elemhez. Az ilyen lovakkal nyugodtan akár többször is megugrathatjuk a feladatot, hiszen az akadályok alacsony mérete nem veszélyezteti a ló lábának egészségét. A lusta, "mafla" lovaknál éppen a gyorsaság, ügyesség javítása a cél.

Mondani sem kell, hogy a gimnasztika ebben is hathatós segítséget jelent. A tornáztató sorozatok ugratása nemcsak a lovat, de lovasát is segíti. A lovasnak nem kell az elugrási pontra koncentrálni, hanem csak a saját ülésével foglalkozhat. A fiatal és az idôsebb ló gimnasztikáztatása esetén ne feledkezzünk meg egy lényeges momentumról: a fiatal ló esetében mindig a neki legmegfelelôbb tempót lovagoljuk. Idôsebb (de megfelelô vérmérsékletu) lónál a tornáztató akadályokat akár gyorsabb tempóból is meglovagolhatjuk. Így a ló kénytelen lesz jobban "húzni" a hátát, és gyorsabban emelni a lábait - lovunk mozgékonysága, ügyessége egészében javulni fog. Ez pedig tapasztalt ugrólovak esetében fontosabb, mint a nagy akadályok ismételgetése. A gimnasztikánál, mint a ló kiképzésében minden mozzanatnál a legfontosabb a fokozatosság! Ha ezt az elvet betartjuk, tréningrôl-tréningre örülhetünk lovunk fejlôdésének.

Mielőtt részletesen foglalkoznánk az ugróló kiképzésével, érdemes megszívlelni néhány alapvető "szabályt", amelyek betartása a tapasztalatok szerint sokat segíthet munkánkban.

Az alapos idomítás és a gondos alapkiképzés még senkinek sem ártott meg. A bajok általában ezek hiányából fakadnak. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy ugrólónak ugyanazt a benyomást kell kelteni a szemlélőben, mint egy díjlónak, de a jó idomító kiképzés bőségesen kamatoztatható a díjugratóversenyek során. A tapasztalt díjugratók mindegyikének megvan az egyéni stílusa és kiképzési szisztémája, amellyel ő személy szerint a legjobb eredmény elérésére képes. Persze, a kiképzés kezdetén ők is "idomulnak" az új lóhoz, ezzel is építve a bizalmat, ami elengedhetetlen ló és lovas között. Minél megalapozottabb a viszony, annál biztosabb eredményeket remélhetünk a későbbi képzés és versenyzés során.

Ha a tapasztalt, sikeres versenyzőket munka közben figyeljük, akkor láthatjuk, hogy mindig csak olyan feladatot adnak a lónak, amit az - kiképzettségi fokának megfelelően - magabiztosan meg tud oldani. A fiatal ugróló kiképzése során nem szégyen a ló természetes reakcióit kihasználni: így pl. kezdetben "hazafelé" vagy rutinos vezető ló után átkelni az első akadályokon. A kiképzés első szakaszában a cél - többek között - a ló természetes ugróstílusának megőrzése mellett, a ló bizonyos fokú önállóságra szoktatása a feladatmegoldást illetően. Ebben remek segítség lehet a gimnasztika, és tornásztatása alacsony akadályokon.

Ha később emelkednek az akadályok, akkor is fontos az alaptempó tartása - amely minden lónál más és más. Fontos, hogy ezt állandóan kontrolláljuk vagy saját magunk által, vagy egy "földi irányító", vagyis edző segítségével. Gyakori hiba, hogy a fiatal lovakat "lekergetik a lábukról", ezáltal a lovak laposabban, "hasalva" ugranak, arról nem is beszélve, hogy elvesszük tőlük annak a lehetőségét, hogy az akadály szélességét és magasságát felbecsüljék. Jó, ha az akadályok építése során megragadjuk azt a lehetőséget, hogy mindig valami újat mutassunk lovunknak. Így a ló figyelmes és érdeklődő marad, és megszokja a változó helyzeteket -, így kevésbé éri meglepetés versenyszituációban. Ha mindig ugyanazokon az akadályokon gyakorolunk, - horribile dictu - még a távolságokat sem változtatjuk meg, akkor nem teszünk mást, mint céltalanul koptatjuk a ló lábát, anélkül, hogy valami újat tanítanánk neki.

Persze, ebben az esetben is van kivétel. Arra gondolok, amikor fiatal lovunkat egy új akadállyal ismertetjük meg, és arra a ló idegességgel, túlzott nézegetéssel vagy pánikkal reagál. Ilyenkor jól teszszük, ha néhány napig ugyanazt az akadályt addig gyakoroljuk vele, amíg megjön a bizalma és a bátorsága. Minden egyes hibát azonnal korrigáljunk, mert ha ezt elmulasztjuk, később, amikor már az akadályok mérete tekintélyesebbé válik, sokkal nehezebben tehetjük meg. Ha majd eljön a versenyek ideje, akkor lovunkat csak olyan kategóriában indítsuk, amelyet biztosan meg tud oldani. Hogy miért kell ezt hangsúlyozni? Egy díjlovas számára többé kevésbé egyértelmű, hogy addig nem indul középosztályban, amíg lova nem tudja biztosan pl. az ugrásváltást.

Díjugratóversenyeken azonban gyakran látunk olyan lovakat, melyeket elindítanak olyan kategóriákban, amelyek feladatait a ló kiképzettségi szintjéhez képest még nem tudja megoldani. Ezt általában arra alapozzák, hogy a ló munkában, otthon már ugrott ekkorát… Ha a ló már elért egy bizonyos szintet, akkor a tréning főleg kondíciótartó, gimnasztikát tartalmazó munkát jelentsen számára. Egy kész 140-es lovat felesleges mindennap 140-en ugratni. Célunk az, hogy sporttársunk minél tovább egészséges és fitt maradjon.

A helyes elugrási pont megtalálása az ugratás alfája és omegája. A legfontosabb amit tudnunk kell, hogy lovunk vágtaugrása hosszú, vagy rövid, illetve, hogy inkább a távolabbi vagy késôbbi elugrást  vállalja szívesen. A távolság pontosmegítélése és a korrigálás hibás távolság esetén

Ha azt mondjuk egy ugrólovasról, hogy "jó szeme van", azzal nem utalunk másra, minthogy általában megtalálja a helyes elugrási pontot lova számára. A lovasnak idejekorán észre kell vennie, hogy mi a legjobb megoldás egy adott szituációban: békén hagyni a lovat, vagy nyújtani, esetleg rövidíteni. A legjobb lovasok a távolságot már akár 30-40 méterrôl is érzékelik, de ôk a kevés kivételhez tartoznak. A lényeg nem a "minél meszszebbrôl látom", hanem az, hogy a lovas legalább 6-7 vágtaugrással az elugrás elôtt érzékelje, mit kell tennie, és ennek megfelelôen úgy cselekedjen, hogy ne az ugrás elôtti három vágtaugrásnál kelljen hozzányúlni a lóhoz. Korai elugrás esetén a ló általában a hátuljával hibázik, míg, ha közel ér az akadályhoz, akkor az elejét "hagyja ott". A legrosszabb helyzet, ha a távolság "feles", és ezt a kb. 180 cm-t a lovasnak kell kiegyenlítenie. Ez azt jelenti, hogy elvileg már 6-7 vágtaugrással az akadály elôtt 20-30 cm-t kell vágtaugrásonként rövidíteni vagy nyújtani. Rövidítés vagy nyújtás esetén a vágtaugrások maradjanak kerekek és folyamatosak. Itt látszik, hogy egy ló mennyire átengedô és idomított. Jó érzéku lovas és jól idomított ló esetében a nézônek fel sem tunik, ha nem "passzol" a távolság. Idomítatlan lónál és tapasztalatlan lovasnál a hiba azonnal látható. Ha a lovas úgy érzi, hogy lova túl közel kerül az akadályhoz, akkor megteheti, hogy az ugrást egy kissé ferdén lovagolja meg, ám ez csak akkor sikerülhet, ha az akadály nem túlzottan széles, illetve fenyeget a kitörés veszélye is. Ha egy lovasnak nincs kifejezetten jó szeme, akkor is jobban teszi, ha inkább elôre, mint "vissza" lovagol. Ha a tempó jó, akkor a ló legfeljebb ellapul és leüti az akadályt. Ám ha hiányzik a lendület, ám a ló jó szándéka miatt elugrik, könnyen beleeshet az akadályba, súlyos sérüléseket szerezve.