[...]

Ahogy Yula az Amaja Körbe lépett, látta, hogy a Turagák elképednek… és meg is örülnek, mikor meglátják. Yula nem tudta mit tegyen… az illem úgy diktálta, hogy ereszkedjen fél térdre és hajtsa le a fejét.

-          Leányom – szólt hirtelen Onewa. – kelj fel, kérlek! Itt, ha valakinek meg kellene hajolnia, azok mi vagyunk!

-          Öhm… igen… Turaga. – Yula bizonytalanul felállt.

Pár percig néma csend volt… Yula kényelmetlenül feszengett, majd elszánta magát és így szólt:

-          Én… azért jöttem… hogy Tanácsot kérjek.

-          Persze. Minden bizonnyal. – Vakama Turaga felállt és járkálni kezdett a Toa előtt. – kérlek, mondd el nekünk, mi történt veled!

-          Igen, Turaga… nos…

És Yula elmesélte. A furcsa álmot, ahogy félálomban elindult a Ga-Metru kikötőben, a Suvát, a hang üzenetét, a Szent Jelképeket és a kockát. Ez utóbbinál a Turagák érdeklődve felkapták a fejüket, és jelentőségteljesen összenéztek.

-          Szóval… most itt vagyok. És szeretném tudni, mi a szándékotok velem!

-          A kérdés az, hogy TE mit akarsz!

Vakama Turaga kérése meglepte Yulát. Hát nem a Turagáknak kell döntenie a sorsáról? De akkor ki mondhatná meg, hogy mit tegyen?

-          A válasz, amit keresel, a szívedben van Yula. – szólt Nokama Turaga. – te mit szeretnél?

-          Nos… én…

-          A folyamat nem visszafordítható. – szólt Whenua Turaga. – Most már Toa vagy. A Nagy Szellem ezt az utat jelölte ki neked. A kérdés az, hogy te hogyan akarsz járni ezen az úton!

-          Egy pillanat! – kiáltotta Yula. – én nem akartam ezt az egészet! Nem akartam Toa lenni! Én csak matorán szeretnék maradni! Én nem vagyok hős…

-          Épp ezek az érzések tesznek méltóvá az adományra. – bólintott Vakama Turaga.

-          De nekem nem kell az „adomány”!! – kiáltotta Yula és könnyekben tört ki.

A Toa térdre esett. Turaga Nokama felugrott a székéből és odasietett, hogy magához ölelje Yulát. A lány zokogott és közben csak kiabált:

-          Én csak vissza akarom kapni a régi életemet! Én csak matorán szeretnék lenni! Én nem vagyok hős!

-          Nyugodj meg, kérlek – szólt Nokama. – szerinted a régi, hős Toák is maguktól lettek bajnokokká? Nem. Eleinte ők sem akartak hősök lenni, ők is féltek a hirtelen felelősségtől… de aztán mégiscsak megtalálták a szükséges erőt a szívükben, és az Egységükben.

-          Egység…

-          Kötelesség és Végzet. – szólt Vakama. – első dolgunk kideríteni, hogy miért történt az átváltozásod. Mata Nui mindennél bölcsebb. Az átalakulásod sem lehet véletlen!

-          Vakama… talán a Pirakák a kulcs? – szólt Whenua Turaga.

-          Talán Yula küldetése, hogy megállítsa őket! – tolmácsolta Matoro, Nuju Turaga szavait.

Yula kissé elsápadt a rémülettől. Minden matorán olvasta a cikket a Metru Nui Hírmondóban… Yula meg még a régi legendát is tudta, mivel egy dolgozat alkalmával be kellett magolnia az egészet. Ha valamire tisztán emlékezett a Pirakás történetekből, az a sok kegyetlenség, egy szigetnyi rabszolgasorsra jutott matorán és kis híján a halálba sétáló Toák voltak. És neki… egyedül kéne szembenézni ilyen alakokkal?

-          Természetesen nem egyedül küldünk csatába, Yula! – szólt Onewa Turaga. – ahol egy Toa van, ott többnek is kell lennie! Azt hiszem, a Suvában hallott üzenet világossá teszi küldetésedet. Meg kell találnod a többi Szent Jelképet, és a hozzájuk tartozó Toákat!

-          Még biztosan mind matoránok. – szólt Vakama. – íme hát a feladatod Yula: találd meg a többi öt matoránt, a Szent Jelképeket, és ha mind együtt vagytok, vigyétek őket a Suvába, hogy kiderüljön, milyen titkot rejt a Kocka-pecsét!

-          Szerinted, van benne valami? – csodálkozott Yula.

-          Egy biztos… ilyen pecsétekkel csak különleges dolgokat zárnak le. Emlékezz a Bohrok rajok történetére! A Toa Nuva bezárta a két Királynőt egy kristályba, és a kristályt egy kocka-pecsét zárta le. Azt mondod, a Suvában látott pecséten másfajta jelek vannak… talán az új Toák elemeit jelképezik. Ha ez igaz, valami olyan van oda bezárva, amit csakis a Toáknak szabad megszerezniük. Ha valaki más tenné a helyére a hat pecsétet, talán valami szörnyű dolog szabadulna el…

-          De Turaga! – szólt hirtelen Kapura, aki eddig baljós csendbe burkolózott és csak figyelt… és Yula mintha megint látta volna a kék csillanást a matorán szeme sarkában. – ez a dolog… lehet, hogy sokkal fontosabb, mint ahogy kinéz! Nem bízhatjuk egy… friss Toára!

Yula megint érezte, hogy a fojtó érzés felkúszik a mellkasában. Kapurának igaza van… még azt sem tudja, mi az eleme! Az erőiről fogalma sincs… és rögtön a mélyvízben kell megtanulnia úszni. Ez nem fog menni… ő még nem készült fel! Ám valami… egy apró hangocska a lelke mélyén megvigasztalta. Kapura téved… érzi, hogy ez az ő küldetése! Most már több mint matorán. Meg kell felelnie az elvárásoknak… izgalmasabb és hősiesebb lesz az élete. Hát nem erre vágyott mindig?!

-          Kapura. Ha az utódom akarsz lenni, sokkal bölcsebbnek kell lenned. – szólt mosolyogva Vakama. – Ez a feladat egy Toát kíván és a Végzet akarata, hogy Yula itt van. Ha matoránokat küldenénk… talán még az Őrség tagjainak is nagy lenne ez a feladat, bármennyire is tisztelem a bátorságukat!

-          Értettem, Turaga. – Kapura tisztelettel fejet hajtott.

-          Nem fogok csalódást okozni, Turaga! Ígérem!