Chupacabra
A chupacabra név jelentése „kecske szívó”, amelyet a megcsonkított kecskékről szóló első híradásokban adtak a tett feltételezett okozójának. Először 1994-ben vélték látni Puerto Ricoban. A szemtanúk egy 100-120 cm magas, hüllőszerű bőrrel, lúdtojás nagyságú, fénylő szemekkel rendelkező állatot írtak le, amely hosszú karmokkal van felfegyverkezve, és szintén hosszú, hátára hajló tüskéket visel. A baloldalt látható rajz ezen első leírások alapján készült, azóta sem készítettek ennél meggyőzőbb rajzot vagy fotót. Mások denevér (egyesek szerint szárnya is volt), kenguru és – természetesen nem maradhat ki – szürke ufonauta keverékeként idézték fel a fura állat küllemét.
Eddig csak háziállatok váltak a chupacabra áldozatává, elsősorban csirkék, nyulak, kecskék és más kisebb állatok vérét csapolja, egy harapásnyi seben keresztül. Embert még nem támadott meg, pedig sokszor próbálták csapdába ejteni. A legtöbb eset Puerto Ricoban történt, de később Floridában, Mexikóban és Texasban is találkoztak már vele.
Az amerikai UFO Magazine (1996) állítása szerint két év alatt 2000 megcsonkított állattetemet találtak Puerto Ricoban. A helyi hatóságok szerint kóbor kutyák, vagy elszabadult párduc okozta a tragédiát. Hector Garcia, a Puerto Rico-i Földművelésügyi Minisztérium főállatorvosának véleménye szerint semmi szokatlan nincs azokon a tetemeken, amiket megvizsgált. Egy másik állatorvos is kizárja azt, hogy állat a tettes, ő vagy egy vallásos szektát, vagy idétlen tréfát űzőket tesz felelőssé az esetekért. A szkeptikusok ellenérzését az egymásnak sokszor ellentmondó leírások is erősítik.
A hirtelen feltűnésére is sokan, sokféle elmélettel próbálnak választ találni. A legnépszerűbb a földönkívüli eredet, mások egy Puerto Ricoban lévő időportált tesznek felelőssé e felbukkanásáért. Megint mások szerint egy eddig föld alatt élő állat kapott rá a könnyű felszíni zsákmányra.
Egy Puerto Ricoban élő újságíró, Jorge Martin szerint már el is ejtették két példányt ebből a fajból, amelyet szigorúan titkosan kezelnek az érintet kormányok. Szerinte mind a boncolási, mind a vérvizsgálatok alapján elmondható, hogy egy teljesen új fajról van szó. Az UFO-hívők körében elterjedt, hogy a chupacabra is egyfajta ABE (Anomalous Biological Entities – Rendellenes Biológiai Entitás) állat, amely egy a kormányok által támogatott, titkos genetikai kísérlet eredménye.
|