KOS (Március 21. – Április 20.) Jóval érzékenyebb lehetsz, mint ahogyan azt mások megszokhatták, de nem igazán szeretnéd kimutatni érzékenységedet. Sebezhetőséged takargatása talán abból táplálkozik, hogy általánosságban is elmondható, hogy nagyon szeretsz erősnek, s talpraesettnek mutatkozni mások előtt. Másrészt talán nem akarod a környezetedben élő embereket terhelni a lelki problémáiddal. Egészséged területén a következő hetekben fontos szerep jut majd a fejednek, - előfordulhat a fejfájás tünete - s emellett ügyelned kellene szemeid és fogaid állapotára is.
BIKA (Április 21. – Május 20.) Saját érzelmi világoddal gyűlhet meg a bajod, amelyet nem igazán tudsz a következő hetekben sem megérteni, sem, pedig kézben tartani. Előfordulhat, hogy hangulati világod önmagad számára is rejtélyes lehet, s a legváratlanabb pillanatokban és helyzetekben egészen furcsán reagálhatsz másokra érzelmileg. Talán a Te számodra ebben az a legnehezebb, hogy kiszámíthatatlannak, véletlenszerűnek élheted meg önmagadat, s így megrendülhet a biztonságérzeted. Egészséged területén fontos lesz majd a fejed, s fordíts nagyobb gondot a fogaidra is.
IKREK (Május 21. – Június 21.) A következő hetekben szokatlan módon dúlnak a lelkedben az indulatok, s legmeglepőbb helyzetekben és időpontokban, váratlanul nyilvánulhatnak meg. Úgy érkeznek, mint a derült égből a villámcsapás, s bizony alaposan felkavarhatják hangulati világodat, lelkedet. Nem könnyű megbirkóznod a helyzettel, ám alaposan megpróbálhatod most a számodra nagyon fontos emberek idegrendszerét is. Sokat segíthet a világos és helyes kommunikáció, amelynek most óriási szerepe lesz. Egészséged területén kiemelkedik majd a talpad területe, igazán jót tenne egy talpmasszázs.
RÁK (Június 22. – Július 22.) A párkapcsolatról és szerelemről alkotott elképzeléseid nagyon emelkedettek a következő időszakban. Ez azt is jelenti persze, hogy nagyon magasra teszed a mércét, s sokat vársz el partneredről, akár érzelmi, akár, pedig szexuális értelemben is. Igazából a szexualitást is arra használhatod, hogy megtapasztalhasd az egységélményét, s arra vágysz, hogy kedvesedet tökéletesnek láthasd. Persze amikor kiderül, hogy korántsem tökéletes, akkor nagyon csalódottnak érezheted magad. Egészséged területén fontos szerep jut majd a lábszáradnak, bokádnak.
OROSZLÁN (Július 23. – Augusztus 22.) A következő hetekben jellemző lehet, hogy hirtelen módon, nagyon jó ötletek születnek meg a fejedben, mégsem igyekszel kihasználni ezt az erőt. Inkább elhessegeted új gondolataidat, hiszen akkor nem kell energiát fektetned a megvalósításukba. Általánosságban egy kissé levertebb, fáradtabb lehetsz, s magad sem tudod megtalálni ennek az okát. Hangulati világodra jobban jellemző a befelé fordulás, mint máskor, s nagyobb az igényed az egyedüllétre is. Egészséged tekintetében előtérbe kerülhet a csontrendszered, valamint a bőröd is.
SZŰZ (Augusztus 23. – Szeptember 22.) Nagy elvárásokat támasztasz önmagaddal szemben a munkád során, azonban ugyanakkor hajlamod lesz a „kényelmességre”, s rád egyáltalán nem jellemző módon egy kicsit „lustává” is válhatsz. A két vágy közötti feszültség olykor idegessé, s kapkodóvá tehet. Hiszen teljesíteni nem lehet másként, mint, ha erőt és időt fektetsz a feladatba. Ehhez azonban most sem kedved, sem energiád nincsen. Egészséged területén fontos lesz majd, hogy gondoskodj önmagad számára a megfelelő folyadékbevitelről. Emellett érzékenyebbé válhat a csípőd tájéka.
MÉRLEG (Szeptember 23. – Október 22.) Érdemes lenne céljaidat tisztáznod magadban, mégpedig anyagi ügyeidet illetően. Esélyed lehet arra, hogy segítséget kapj egzisztenciád építgetéséhez, ám ez a segítség csak akkor lehet igazán hatékony, ha pozitív módon tudod használni. Éppen ezért kellene kicsit átgondolnod, hogy mi szeretnél elérni hivatásodban, pénzügyeid területén, a közelebbi és a távolabbi jövőben. Egészséged területén fontos szerep jut majd a nemi szerveid tájékának, valamint kissé érzékenyebb lehetsz a fertőzésekre, ezért ne tartózkodj túlzsúfolt, levegőtlen helyiségekben.
SKORPIÓ (Október 23. – November 21.) Nagylelkű vagy, mégpedig elsősorban a családod tagjait igyekezel ellátni minden földi jóval, s szellemi segítséggel, tanáccsal egyaránt. Emellett jó lenne, ha gondot fordítanál arra, amit ez a felelősség jelent, hiszen meglehet, hogy túlontúl is meg szeretnéd őket győzni gondolataid helyességéről. Jó dolog, hogy segítőkész vagy, de a mértéket ebben a tekintetben is meg kellene találnod. Egészséged területén fontos szerep jut majd a bőrödnek, fordíts rá fokozottabb figyelmet. Érdemes lenne gondot fordítanod a megfelelő folyadékbevitelre is
NYILAS (November 22. – December 21.) Lehet, hogy a következő hetekben döntést kell hoznod hivatásod, munkád területén. A dilemma elég nehéz: inkább azzal foglalkozz, ami jobban kedvedre való, s kényelmesebb, - persze kevesebb pénzért, - vagy inkább vállalj el egy nehezebb és stresszesebb munkát, ám több jövedelemért. Életed nívója nagyon fontos számodra, tehát a pénzre nagy szükséged lehet, ám vedd azt is figyelembe, hogy nagyon könnyen dühös leszel, s feszült, tehát a stresszel teli életmód nem biztos, hogy neked való. Egészséged területén fontos szerep jut majd a gyomrodnak
BAK (December 22. – Január 20.) Összhangba tudod hozni saját férfi és női énedet, s persze ez azzal is együtt jár, hogy sokkal harmonikusabban érzed magadat, valamint problémáidat hatékonyabban tudod kezelni. A téma megjelenhet a külvilág szintjén is: lehet, hogy egy olyan ember érkezik az életedbe, akit nagyon is vonzónak találsz, tehát egy új és szép szerelemben lehet részed. Egészséged területén fontos szerep jut majd a gyomrod területének, tehát fogyassz könnyű és egészséges ételeket. Emellett érdemes lenne nagyokat kirándulnod, hiszen nagy szükséged lehet a friss levegőre.
VÍZÖNTŐ (Január 21. – Február 19.) Rugalmasságod ismét a régi lesz a következő hetekben, hiszen alig várod, hogy kimozdulhass egy kicsit otthonról. Emellett a szellemi kapacitásod is óriási, ezért nagyon nyitott lehetsz, s alkalmas arra, hogy új ismeretségeket, vagy barátságokat köss. Nyitottságodnak köszönhetően még az is elképzelhető, hogy egy új szerelemmel, vonzalommal ajándékoz meg az élet. Egészséged területén fontos szerep jut majd a végtagjaidnak, tehát ügyelj rájuk a konyhai munkálatok során is. Ilyen alkalmakkor inkább viselj védőkesztyűt.
HALAK (Február 20. – Március 20.) Egészen különös fényben láthatod a következő hetekben a világot és az életet. Olyan mély, és örökérvényű igazságokra jöhetsz rá, amelyek valójában pofonegyszerűek, csak éppen pont abból a szemszögből, amelyből Te nézed, még szinte senki sem vizsgálta meg a kérdést. Felfedezéseid nagy örömmel és biztonságérzettel töltenek el, amelyekkel egyenes arányban lesz egyre jellemzőbb derűs és harmonikus hangulatod. Egészséged területén fontos szerepet kap majd a torkod, valamint a nyakad, s nem árt jobban odafigyelned a füleidre, fogaidra sem. |