Készült: 2006. július 14. 23:40 – 15. 00:40

Lassan éjfél, s én ahelyett, hogy édesdeden aludnék, csak a hideg padlón ülök és egyik felsőmet szorongatom. Ez volt rajtam amikor találkoztunk… s még érzem az illatod, pedig már két napja… Egyre csak szorongatom, szagolom s zokogok.

            Éjfél van, s nagyon egyedül érzem magam. Nem vagy velem, hogy válladra hajthassam elfáradt fejem, s édes álomba szenderedhessem. Hiába nézek ki az utcára, a telihold sem vigyorog vissza rám. Üres éjszaka, egy elfáradt, eltévedt üres lélekkel.

            Újra felemelem ruhadarabomat, s bele szippantok. Kétségbeesetten forgatom kezeim közt az illatot keresve, amit mindennél jobban utálok… De a tied! S épp ezért, mindennél jobban imádom. Nem találom már rajta. Mikor lemondóan utoljára is orromhoz emelem… Nagyon gyengén, de érzem. Beletemetkezek, s az felszívja könnyeimet is. Nem akarom leereszteni – félek, hogy örökre eltűnne. Alig kapok levegőt, az anyagot olyan szorosan ölelem arcomhoz, s én csak egyre erősebben és erősebben nyomom.

            Megszédülök az éltető oxigén hiányától. Hirtelen kapom el, majd dobom a földre, eddig úgy szorongatott kincsemet. Hidegnek hat ez a friss levegő, s csak még jobban émelygek.

            Lassan fél egyet mutat órám, de csak ülök a földön, hátamat a hideg falnak döntve, s szememből könnycseppek gördülnek le. Ez már régen nem sírás… Csupán szép érzések megroncsolódott változatának megismerése.

            Nem tudok lemondani rólad, még ha ezerszer is tapostál szét, majd rugdostál meg. Szemeim ólomsúllyal nehezednek rám. Aludni akarok, de olyan mélyen, hosszan és álomtalanul, mint eddig soha.

            Nem bírom tovább: kezeim élettelenül esnek mellém, fejem oldalra bicsaklik – elalszom… de ahelyett, hogy megváltást találnék az ürességben, álmomban Te ölelsz, csókolsz, s mikor felébredek hajnalban ismét tudatosul bennem, hogy nem vagy már velem.

            Miért kísértesz? Miért nem hagysz békén? El akarlak felejteni, ha már nem nyertem befogadást az Édes Pokolba…

Utólagos megjegyzés: A végén az „Édes Pokol” Őt jelenti.