x
 
Fórum
Fórumok : G-Portál : Másolás - Szerzői jogok - Jogsértések Fórumok: 
Témaindító hozzászólás
superuser

2005.11.10. 16:19 -

Beszélgessünk a szerzői jogokról!

superuser Előzmény | 2005.11.17. 07:57 - #51

Elöljáróban annyit, hogy elképzelhetőnek tartom egy új topic nyitását, mely az adatvédelemmel foglalkozik, hiszen itt a szerzői jogokról indult egy beszélgetés, melyre most kissé off-topic módon rátelepedtünk :-)

IceWall: mindenben egyetértünk. A lényeg a személyben van. Nem lehet személyről beszélni az esetünkben, hisz nincsenek nevek, címek. Az IP-cím és a személy kapcsolatba hozásához szükség lenne 2 adatra: IP-cím + beazonosítható személy. Ezek közül csak az egyik áll rendelkezésre, a másik nem.

Az egész dolog kissé fiktív, mert mint említettem, az "adatkezelő" portráltulajdonos számára az említett naplófájl sem áll rendelkezésre, és a valahol létező naplófájlhoz való jogosultsága még elméleti síkon sem létezhet. Mint említettem, kizárólag bűnügyi eljárás során kerülhet sor IP-cím alapján megkezdett személyazonosításra, és itt sem kapcsolható személyhez az adat, csupán egy végponthoz.

Hamarosan szakértő választ fogunk kapni e kérdésre. Annyit elmondhatok, hogy az előzetes tájékoztatás szerint az IP-cím valóban személyes adatnak minősül a jelenlegi jogszabály szerint. Kíváncsian várjuk a kifejtését!


IceWall Előzmény | 2005.11.16. 22:32 - #50

Kedves Superuser!

Az IP címmel/hosttal kapcsolatban szeretnék egy picit vitatkozni veled, idézem Dr. Jóri András úrat.

"Az adatvédelmi törvény lényegében azt szabályozza, milyen feltételek mellett szabad személyes adatokat kezelni. Személyes adat a törvény szerint a meghatározott természetes személlyel kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat mindaddig megőrzi ezt a minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható.

Ez azt jelenti, hogy a magyar törvény szerint nem lényeges, hogy az adatalany és az adat helyreállítását az adatkezelő vagy más személy képes elvégezni: ha a kapcsolat helyreállítható, az adat személyes adatnak minősül. A valamely szolgáltatást nyújtó szerveren naplófájlban rögzített, a szolgáltatást igénybe vevő felhasználó számára a szolgáltatója által dinamikusan kiosztott IP-cím pl. akkor is személyes adat, ha kizárólag a felhasználó Internet-szolgáltatója képes a személy és az adott időpontban használt IP-cím között kapcsolatot teremteni, a szerver üzemeltetője nem. Az adat mindaddig megőrzi személyes adat jellegét, ameddig az Internet-szolgáltató képes az adott felhasználó által adott időpontban használt IP-cím meghatározására; az ezt lehetővé tévő naplófájl törlése után az adat nem személyes adat többé."

Forrás: http://www.jogiforum.hu/publikaciok/15

A szerver-üzemeltető részéről pár mondattal el lehet intézni az egészet.

"XY, mint az oldal üzemeltetője, kötelességének érzi, hogy tájékoztassa felhasználóit a rögzített adatok felhasználásáról: Az oldalainkon található szolgáltatások egy része csak regisztrált felhasználóink számára érhetőek el. A regisztráció során rögzített adatok két csoportba sorolhatók. Az első csoportba sorolt, statisztikai jellegű adatokat az oldal üzemeltetője kizárólag statisztikai és az oldalhoz kapcsolódó hirdetési célokra használja fel. Harmadik fél részére (hirdetők és fejlesztők) kizárólag összesített statisztikai adatokat ad át, mely adat személyre nem lebontható. A második csoportba sorolt adatokat (név, cím, telefonszám) az üzemeltető kizárólag nyeremény-játékokban és egyéb postázási célokra használja fel, harmadik fél részére semmilyen körülmények között nem adja át. Kérésre ezen adatok később törlésre kerülnek. Minden adat vonatkozásában az üzemeltető a legnagyobb biztonság elérésére törekszik, így ezen adatok harmadik fél részére nem elérhetők."

Érdekes a jogi helyzet. Van, aki a szervereket üzemelteti, hozzáfér az összes adathoz. Van, aki az oldalát üzemelteti, hozzáfér a regisztrált felhasználói bizonyos adataihoz.


superuser Előzmény | 2005.11.16. 21:00 - #49

mondoka: IceWall partneroldala a tiéd, nem csoda, ha jogosnak tartod a felvetését  ;) (Bocsi.)

Megnyugtatnék mindenkit:
Az IP-cím önmagában nem minősül személyes adatnak, csak ha beazonosíthatóan hozzárendelik egy személyhez. Ha egy oldal tulajdonosa közli egyik látogatójával, hogy tudja az IP-címét, ezzel az égvilágon semmit nem árult el róla. Az esetek 90 %-ában naponta, de sokszór óránként változik ez a szám, és az internetszolgáltató tudja csak adott időpont alapján a címet hozzárendelni egy internetszolgáltatási végponthoz. Ezt kizárólag bűnügyben történő nyomozás esetén teszik meg, és akkor is a legmagasab adatvédelmi szint szerint. Ráadásul ilyenkor még mindig nem azonosítanak személyt, csak egy szolgáltatási végpontot, max. annak fizikai helyét. 

Ettől tehát nem kell félni, nem történik jogtalan adatközlés, az IP-cím igazából nem kritikus adat önmagában. Nyilván ugyanilyen okokból ugyanakkor teljesen felesleges a közlésük is. Mindannyian tudjuk, hogy csak üres fenyegetés, ha valaki azt mondja: "Tudom ám az IP-det!" Feljelentés, és abból kiinduló nyomozás nélkül sosem lesz az IP-ből személy.

Ami a regisztrációkor megadott e-mailcímeket illeti, meg fogjuk kérdezni erről a G-Portál adatkezelési nyilatkozatát is kidolgozó nagyszerű szakembert, Dr. Szabó Mátét. Vélhetően nem minősülnek adatkezelőnek az egyes portálok szerkesztői, de nincs kizárva, hogy létezik ilyen értelmezés. Persze nem a G-Portál feladata ennek a szabályozása, de szeretnénk tevékenyen részt venni az ismeretterjesztésben.


mondoka Előzmény | 2005.11.16. 20:18 - #48

Sziasztok !

Icewall felvetése jogos. Hogy jön ahhoz bárki, hogy nyilvánossá tegye mások IP-címét vagy más személyes adatát? Vajon miért is teszi? Amennyiben személyes ellentét vagy un. "rosszalkodás" miatt, akkor sincs joga hozzá. Lehet törölni a rosszindulatú hozzászólásokat, le lehet tiltani az oldalra regisztrálást.... Jópofa dolog, ha valakinek van egy honlapja, de a jelek szerint sokan nincsenek tisztában a jogi vonatkozásokkal, kötelezettségekkel.

üdvözlettel Nektek egy békés működés reményében: csupi oldala


kismarta Előzmény | 2005.11.16. 20:06 - #47

T A R T A L O M S Z O L G Á L T A T Á S I

K Ó D E X


zsembecske moderator Előzmény | 2005.11.16. 07:59 - #46

Én nem vagyok jogász, így csak azt tudom tanácsolni mindenkinek,ami egy bevett szokás a netesek körében, és amit én is szoktam tenni, ha egy oldalon egy olyan dologra bukkanok, amit érdemes átvenni. Első körben írok az oldal tulajdonosának egy e-mailt, amiben engedélyt kérek. Ha nem kapok választ, mert mondjuk nem olvas e-maileket túl sűrűn, kirakom az oldalamra, és kiírom a kép, cikk vagy bármi alá, mellé, bárhova jól láthatóan, hogy honnan van a forrás, és a linket is odabiggyesztem, mert ez a minimum. Szóval tűntessétek fel mindig a forrást, és akkor már nagy gond nem lehet.

ariel. Előzmény | 2005.11.15. 17:14 - #45

szoszi444

1. nem jogsértő

2. mint írtam lejjebb, irodalmi művekből részlet másolható a szerző nevének és a mű címének feltüntetésével. (Szjt. 1999.évi LXXVI. tv 10-15, 30 §)Teljes közléséhez szükséges a szerző, vagy halála után a szerző szellemi hagyatékának gondozója, ill. örökösének, az oltalmi idő lejárta után (szerző halála után 70év) elvileg szabadon felhasználható a mű. Ezért érdemes tájékozódni, hogy van-e jogutód, vagy nincs. (Egyszerű, bemész egy könyvesboltba és megnézed a szerző könyvében, hogy van-e jogutód.)

3. annyi viccet tehetsz föl, amennyit csak akarsz!


IceWall Előzmény | 2005.11.15. 17:04 - #44

Sziasztok!

Nem szerzői jogokról, hanem adatvédelmi joggal kapcsolatban ragadtam billentyűzetet.

Egyre több G-PORTAL-os oldal születik, sok esetben regisztrálunk, hogy olyan tartalmakhoz férjünk hozzá, melyek kizárólag a regisztrációt követően érhetőek el. A nagyobb portálokkal összehasonlítva nem sikerült még olyan G-PORTAL-os oldalt találni, ahol nyilatkozott volna a portál tulajdonosa az adatkezelési elvekről. Például: mit kezdhet ő a valós e-mail címek adatbázisával.

Számos olyan oldallal is találkoztam, ahol az oldal üzemeltetője - a hatályos magyar jogszabályokkal ellentétesen - IP címekkel, hostokkal dobálózik az oldalán. Tisztában sincs azzal, hogy az IP cím mindaddig személyes adatnak minősül, amíg az internet-szolgáltató képes a publikált IP-hez nevet, címet, telefonszámot, stb. rendelni.

A legmegdöbbentőbb az, hogy olyan felhasználóknál jelenik meg a személyes adatokkal való dobálózás, akik már gyakorlott G-PORTAL építők.

Kíváncsi vagyok mindkét oldal véleményére. Üzemeltetői oldalra és felhasználói oldalra egyaránt. Mi a véleményetek?

IceWall


szoszi444 Előzmény | 2005.11.15. 15:15 - #43

Lenne egy-két kérdésem. Találtam az egyik g-portalos oldalon olyan kódot, amivel buszmenetrendeket lehet elérni. Csak azt lehet kiválasztani az oldalon hogy melyik menetrendet kérem (pl.:volán) és rögtön arra az ő oldalukra lép.Ez jogsértő?Nem lehet megadni az oldalon hogy honnan hova szeretnék utazni, egyből a másik oldalra irányít.Ha ez nem jogsértő én is feltenném az oldalamra. (Szerintem ez csak növeli az ő nézettségüket.)

A másik.Mivel én nagyon szeretem a verseket így a sajátjaimon kívül magyar szerzőktől is fel szeretném rakni kedvenc verseimet. Ezt hogy tehetem meg úgy hogy ne sértsek semmilyen jogszabályt?

És ha vicceket szeretnék feltenni valamilyen oldalról? Azt szabad?


n.a. Előzmény | 2005.11.15. 12:59 - #42

Ja és még valami: Gondolom előtte azért levélben értesítitek és van rá pár napja? Ugye?

n.a. Előzmény | 2005.11.15. 12:55 - #41

Mikortól fogva fogjátok majd ellenőrizni a portálokat? Honnan lehet bizonyítani, hogy egy anyag lopott? URL által? Én azt hittem, hogy ha valaki G-Portálos oldalról másol át képet vagy mást akkor az nem tartozik a lopás kategóriába.

superuser Előzmény | 2005.11.15. 12:34 - #40

El kell távolítania a "lopott" anyagot, és ha ez nem megy azonnal, akkor sajna el kell búcsúznia a portáljától. Kicsit más a helyzet akkor, ha pl. egy olyan oldalról másolsz, aki szintén jogtalanul használta fel azt az anyagot, amelyet te átvettél. Ilyen esetben ő nem reklamálhat, te viszont ugyanabba a hibába esel, mint akitől elloptad az anyagot. Te is az eredeti jogtulajdonos érdeksérelmét fogod okozni, ellened is ugyanúgy felléphet kárigénnyel, holott te nem is tudod, kié volt eredetileg az anyag.

Összességébren az a lényeg, hogy nem kell semmit ellopni senkitől, és akkor ezek a kérdések nem kérdések. :-)

Ha nincs határozottan engedélyed egy kép vagy szöveg vagy bármi másodközlésére, akkor ne tedd, csak a bajodat szaporítod, és törvényt sértesz. SAJÁT tartalom a megoldás!


n.a. Előzmény | 2005.11.15. 12:23 - #39

Mi lesz annak a G-Portálos honlapnak a sorsa amelyről kiderül, hogy más oldalról származó dolgokat (pl. animációkat) felhasznált? Ha G-Portálos oldalról "lopott" akkor is ugyanaz az intézkedés vár rá? Egyáltalán hogyan lehet kideríteni, hogy egy animáció, kép, stb... más weblapról származik-e?

superuser Előzmény | 2005.11.14. 22:43 - #38

nnoel: még az is előfordulhat, hogy valami külső tárhelyről linkeltél be képet, és a külső tárhelyen változtattak a kép címén, vagy törölték, akármi...

Ha elolvasod a 21-es hozzászólást, és értelmezed is, akkor világossá válik, hogy minden kép és szöveg alapból védett. Tehát ha nem tudod elolvasni, mert nem magyarul van, akkor tekintsd védettnek. Nem fordítva! Angol nyelvű oldalaknál - ezt is elolvashatod itt kicsit lejjebb - a szabadon felhasználható képek mellett ilyesmi feliratokat találsz: "FREE"; Free for use"; "Royalty-free". Ha ilyet nem találsz, akkor inkább hagyd a csodába, csak a problémát veszed magadra.


nnoel Előzmény | 2005.11.14. 15:02 - #37

Egyszer feltöltöttem egy képet mejd néhány nap múlva egy nagy ürességet láttam és egyx-et.ilyenkor megsértettem egy jogot?És az baj ha újra fölraktam?Vagy csak valami program hiba mert  volt már olyan hogykilépett az oldalamról.És mégha ki is írná hogy levan védetve akkor hogyan olvassam el ha külföldi oldal?

DTom Előzmény | 2005.11.14. 13:40 - #36

Hónapok kérdése az egész.... :)))



Maradjunk inkább a "holnapok kérdése" kifejezésnél :-)  -  Admin


superuser Előzmény | 2005.11.14. 13:22 - #35

Kicsit takarítottam, fiúk-lányok!
Nyugisabban is lehet - sőt kell - itt tárgyalni, nem egymásról, csak a témáról. Legyetek annak teljes tudatában, hogy az idetévedő gyerekek nagy része tőletek fog először hallani arról, hogy amit az interneten talál, az nem automatikusan az övé, hanem csak megnézheti, használhatja, és ennyi.

DTom: elvárjuk, hogy ha végigrágtad magad a Sajtkukac ajánlotta szövegen, akkor egy közérthető kivonatot írj ide belőle. Ha nagyon hosszú, akkor tedd a portálodba, és ide csak egy linket illessz be.  


DTom Előzmény | 2005.11.14. 11:22 - #34

Nem történt semmi!
Kösz a pontos adatot, meg a linket!


Sajtkukac Előzmény | 2005.11.13. 21:54 - #33

Azért idéztem így, mert így értelmeztem.<---az más, akkor megkövetlek, nem volt igazam, bocs! Hogy valami okosat is írjak, Szerzői jogi törvény (1999. évi LXXVI. törvény) való az idézet, ha jól tudom.
Ha bővebben érdekel a téma, itt találtam egy kimerítő (szó szerint!) leírást róla, csak türelmes embereknek! http://gaudy.freeweb.hu/szakdolgq.html Nekem nemigen volt idegzetem végigolvasni, mert ember nem érti az ilyen szakdumát:(


DTom Előzmény | 2005.11.13. 20:57 - #32

Azért idéztem így, mert így értelmeztem. Most, hogy voltál szíves felhívni a figyelmemet arra, hogy - ha jól értem - az "interneten az xy az irányadó" is szó szerinti idézet volt a 21. hsz-ban, így már világosabb a helyzet.
Ez esetben viszont az maradt kérdés számomra, hogy honnan származik az említett idézet (melyik törvényből).


[641-622] [621-602] [601-582] [581-562] [561-542] [541-522] [521-502] [501-482] [481-462] [461-442] [441-422] [421-402] [401-382] [381-362] [361-342] [341-322] [321-302] [301-282] [281-262] [261-242] [241-222] [221-202] [201-182] [181-162] [161-142] [141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]

 
Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala &#9829; nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta &#9829; Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168