[289-270] [269-250] [249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
ASh. hát az a négyes az most a 8as. Ez mutatja a tegnap esti zavarodottságomat.
Ja a történetben mehetne egy gyilkossági szál és még egyéb..
ötletem:
Laure segít az albínónak. Az ö áldozatai előkerülnek (véletlenül). Nyomoz a rendőrünk, Közben Mirát nem lehet lelőni róla. Miriam tudomására jut hogy min dolgoznak. A kép összeáll Miriam és Mira ugyanazt a személyt keresik. Összefognak(bár nem nagyon szívlelik egymást. Utálja a pókokat, sőt a segítségét sem szívleli. Mindig kirázza tőle a hideg. Mir a és Miriamnál a kapcsolat kölcsönös, de Belkow. ). Nos összefognak és az illegálisan betelepült albinót kiebrudalják a városból ( mint később kiderült ő kavarta a szart és uszította egymásnak a klán tagjait, hogy újra rangjának méltó helyet foglaljon el). Mivel ő nem bújhat elő a relytekéből, Laure lesz a bábúja. A történet végén pedig elmenekül, megölni nem sikerül.
Hát lehet hogy egy kicsit lenyúzott de ez jutott eszembe. |
[Leriel]
Hanga: Hát, a Sinatra filmek egyszer elfogynak... ^^' Szerintem nemsokára beleviszek valami extrát a sztoriba. A címhez nem ártana tudni valamit: meg kellene határozni, hogy ha a sztori egy nyomozási-rejtélymegoldási szál köré fonódik (mondjuk), és nem csak békés Silent Hillünk mindennapjait mutatja be, akkor mi is a voltaképpeni rejtély? Szóval: mi maga a cselekmény? :D Ki öl meg kit, ki konspirál ki ellen, miért teszi és mit akar elérni? Ki kiknek tesz keresztbe, és hogy jönnek ehhez a mi hőseink/antihőseink? Gyanítom, a hullás jelenet már része ennek, de valahol lemaradtam a részletekről :( |
Igen, átolvastam és tök profin rendet raktál. Csak a számok kutyulódtak össze....:)
Amúgy hova tűnt a 4.? Volt egyáltalán?
Hát szerintem Leriel költhetne valamit. Nem tudom...Miriam legyilkol egy kóborló vámpírt a temetőben...vagy isten tudja.....Nem akarok beleszólni Leriel munkájába. Ő tudhatja csak mit kezdjen Miriam, jól mondom? ;)
(hanga) |
Na, elvileg elkészítettem, remélem így legkisebb a kavarc. Ha van valakinek jobb ötlete szóljon mert én már azt se tudom hogy jönnek már. Az én buksimba már egy a történet.
Esteleg a 4. fejezetet lehetne még pakolgatni. |
asszem az 5.fejezetnél lemaradt egy "I" az "inkább"-ról...^^ |
Szerintem Mira után mikor elviharzott . aztán amikor hallgatózik akkor azt hiszem Miriam után. Nem baj ha széttördeled csak értelmes legyen dolog. :)
(hanga)
|
Felőlem jó. A te Mirád. ^^ |
Ja igen az összekötős Gordonos rész hova kerüljön Miriam-Mira elé-közé-utánna?
Mert végülis mehetne összevissza a történet-ugyis kiderül minden mindenből- de csak a végén áll össze minden és nyer értelmet. |
ASh.
Hanga nem lehetne a kiküldött helyett -> átmeneti impotenciába szenved Cornélius ('^-^)(persze nem annyira fontos így is jó |
szerintem is így lesz a legjobb. Lassan pedig gondolkodhatnánk a címen....
(hanga) |
[Leriel]
Ez a neves-fejezetcímes dolog egy az egyben olyan lenne, mint Bram Stoker: Drakulája :D Neki bejött! |
Mi lenne ha simán beszurnám a második fejeztbe ezt a részt. Ha esteleg kadjuk akkor ugyse lesz fejezetes rész (szerintem) csak a történet szereplőjének neve. Mint ahogy te írod- Gordon- Laure-Gordon..-legalábbis én így képzeltem el. |
Hij..feladtátok a leckét rendesen! :D
No sebaj. Lehet hogy egy kicsit hosszú lesz a kötésem de minden rendben lesz. csak a ma délutánt kérem.
És rohadt jók vagytok!!! Imádom a sztorit!!! :)
(hanga) |
Ash.
És most Hanga jön hogy összekösse a történetet. Hajrá!
(nem irigyellek.) |
ASh.
De ekkor minden megváltozott. A levegő jéghideggé változott.
-Baj van Mira. Menj el.
Hát ezen én lepődtem meg a legjobban. Máskor mindig levakarhatatlan. Vagy megsejtett valamit vagy ami nyugtalanítja az tényleg hatalmas gonddal jár. Nem tudtam mit mondjak. Elindultam az ajtóhoz, megfogtam a kilincset. De mielőtt kiléptem volna visszanéztem. Az arcán tényleg a tanácstalanság tükröződött. Most az egyszer sajnáltam. |
[Leriel]
Na essünk neki akkor!
"(dátum)
Jóleső elégedettséggel nyúlhatok el kényelmes ágyamon, mint aki jól végezte dolgát. A Bloody Rose első emeletén, délelőtt kilenc órakor, panorámakilátásos ablakkal az orrom előtt pihenhetek és tudhatom: a vérszívók nem fognak zargatni sem engem, sem a kis háziállatomat. Ami a rabszolgákat illeti... azok csak emberek.
Éjféltájban felhívtam Belkowot, hogy jöhet a kocsival. Elnavigáltam telefonon keresztül a Rose-hoz, és berakodtunk a kocsiból. A vendégek kissé elképedtek, amikor Belkowot megpillantották; szerintem egyik se látott még eleven, kifejlett Radovánt. A klán jellegzetessége a különösen ocsmány, mégis pókszerű külső. Belkownak speciel nevetségesen hosszú és vézna karjai meg lábai vannak, busa, orrtalan, kopasz feje és agyaras, nyáladzó szája. A bőre szürke, a fülei nagyok és hegyesek. Mellesleg, az egészet mindössze egy szál szoros bőrnadrág és térd fölé érő csizma takarta. Guszta látvány, mit ne mondjak, de a vámpírok már csak ilyenek. Belkow nem hazudtolta meg magát. Miután kezemben a kézitáskámmal benyitottam, ő a vállán a két nagy sporttáskával követett. Valakinek kiesett a kezéből a pohár, amíg felmentünk.
- Velem van. Nem harap. - vetettem oda a pultnál ácsorgó figurának. Nagyon szúrós szemekkel méregetett, de nem ronthatta el privát esti bulimat.
Amíg beüzemeltem a DVD lejátszót, a lótifutimat elzavartam: derítse ki, ki itt a nagyfejes vámpírügyben. Túl korán vissza is jött, hogy a legközvetlenebbül illetékes maga a szálló tulaja, Cornelius. Mély sóhajjal löktem a polcra a lejátszót, ami fájdalmas klattyanással öltötte rám tálcáját.
- És ezt ki mondta?
- A pultos, Zack mondta. A Bloody Rose-ban hemzseg a lükoi, Miriam, légy óvatos! Jobban tennéd, ha más szállást keresnél magadnak! - sisteregte vámpírom. Egész jó társalkodó lehetne belőle, ha a kaffogástól eltekintünk. Tekintsük, mondjuk, beszédhibának. Betáraztam Rozettát, hűséges Desert Eagle-ömet, és szépen elrámoltam a válltáskámba. Fölé egy vörös, kötött pulóvert húztam. A hajamat kibontva hagytam, majd holnapra befonom. Ha Cornelius jól viselkedik, egyéb nyalánkságokkal is megörvendeztetem.
- Hol találom Corneliust? - szegeztem Belkownak, miközben Ramónát, a másik rosszkislányt rejtettem a derekamon átvetett szíjon csüngő tokba hátam mögött. A fegyvertáras táskám fölött kicsit elgondolkodtam, végül megelégedtem ennyi tűzerővel. Ha a hírem nem lenne elég az öreg kordában tartására, egy FN P90-el se mennék többre.
Belkow intett, hogy kövessem, és rövid talpalás után a folyosón egy vámpírral találtam magam szemközt. Csini fiú volt, de sajnos túlontúl harsány az ízlésemnek. Vörösesbarna haj, vadóc öltözék, dacos vonások... Azt mondják, a halál szépít. Milyen lehetett ez életében?!
- Ki ez a bige? - vágta zsebre a kezét a fickó. Úgy mért végig, mint parkolóőr a tilosban álló tolókocsit.
- Miriam vagyok. Gróf Jaknowsky Radován Primogenitor szárnysegédje. Corneliusszal szeretnék váltani pár szót. Benned kit tisztelhetek? - vettem elő a türelmesebbik formámat. Tetőtől talpig újra végigmustrált. Nem tartom magam különösebben csúnyának, de ennyire dekoratív azért nem vagyok.
- Gordon vagyok. Az öreg szívrohamot fog kapni, ha meglát. Ráférne már egy, úgyse halhat bele jobban.
Előreengedtem, Belkowot a szobámba küldtem, hogy vigyázzon a cuccokra. Nem lett volna jó, ha elemelnek pár életveszélyes apróságot a poggyászomból. Menet közben a cipője idegesítő hangon klaffogott. Szerencsére ő törte meg először a kínos csöndet.
- Találkoztunk már valahol?
- Nem hinném. Most látlak életemben először.
- Tényleg dámhán vagy?
- Igen.
- És vámpírvéren élsz?
Na, ennyit a meglepetés előnyéről.
- Ezt Cornelius mondta neked? Ijesztget a vén mumus? - kuncogtam.
- Legfeljebb azzal, hogy nem tudom eldönteni, az arcát vagy a seggét látom-e éppen - vont vállat Gordon vigyorogva. - Ha akarod, valamelyik este beugorhatsz hozzám, van belőlem mit szívni!
- Kár a gőzért. Foglalt vagyok.
- Nem akadály. Itt volnánk.
Bekopogott, Cornelius engedékenyen betessékelt minket. Mielőtt Gordon ajtót nyitott, rámosolyogtam, és meglibegtettem felé ujjaimat búcsúképp. Durcásan csapta rám az ajtót. Talán azért, mert sose látta még, hogy valakinek az ujjai hegyéből pókok másszanak elő.
Cornelius irodája egyhangú volt és ronda. Amikor betettem magam mögött az ajtót, arca kifejezéstelenné merevedett, háta egyenes, mint aki karót nyelt. Úgy kapaszkodott az asztalba, mintha ő tartaná vissza attól, hogy a bútor elrepüljön.
- Ismerlek téged - sziszegte összeszűkülő szemekkel.
- Nem jöttem rossz szándékkal, primogén - emeltem fel a kezem, és közelebb lejtettem hozzá. Felállt.
- Miféle balsors vezérelt elém, Radovánok kutyája?
- Egy: a pók nem kutya. Kettő: a te embereid biztonságáról akarok önnel beszélni.
- Hogy van merszed... - kezdte volna, de feltartott tenyerem megállásra késztette a szitokáradatban. Késpengényire szorult ajkakkal bámult rám.
- Leülhetek? Köszönöm. - tettem le magam az egyik foteljába. Lábaimat kényelmesen keresztbe raktam. - Nos, Cornelius mester, a szituáció a következő. Kedvelem a vámpírokat. Komolyan. Bolondulok értük. De ahogy önt is, engem is hajt a vérszomj. Nem a régi, nem, nekem nem elég a halandók vére. Normál körülmények között hétről hétre egy vagy két vérszopót ütök csapra, hogy csillapítsam az éhségemet.
- Lehetetlent kívánsz! Nem fogom hagyni a szolgáimat a te beteges étvágyad martalékául! - csattant fel a vámpírmester, és egy szemvillanás alatt az asztal előtt termett. Önkéntelenül használta gyorsító képességét, de engem nem tudott kitrükközni vele. Még csak meg sem lepődtem.
- Ha végighallgatna, vázolnám a tervemet. Kössünk kompromisszumot! Ha erőt veszek magamon, havonta egy-két alkalommal elég a vámpírok vérével élnem. Amennyiben rendelkezésemre bocsát valakit, aki önként adja vérét, talán megkímélhetem kicsiny városát a... véletlen balesetektől.
Cornelius szemei tágra nyíltak.
- Átgondolom a javaslatodat, Miriam. Távozz! Nyugalmat akarok! - utasított. Felkeltem, és odaléptem hozzá, közvetlen közelről néztem a szemébe. Imádtam, amikor a vámpírokban tudatosul: csorbát szenved tekintetemen hipnotikus pillantásuk.
- Gondold át - búgtam, és finom puszit lehelltem a vénség hideg szájára. A vámpír hátrahőkölt, majdnem átesett az asztalon. Mosolyogva búcsút intettem, majd magára hagytam.
Visszamentem a szobámba. Belkownak adtam a Spawn képregényeket, aztán elküldtem, hogy nézzen nappali menedék után magának. Sikerült összedobnom a lejátszót, és az éjszaka hátralevő részét békés Sinatra-filmnézéssel töltöttem. Lezuhanyoztam, ágyba bújtam, és megírtam a naplómat.
Most, hogy belegondolok, valamiért az a Gordon nekem is ismerős volt." |
ASh.Megirtam a Cornéliust átverjuk, csak nemtom hogy hozzam ki Mirát.
A reggelem üdén indult.A rádió ébresztett. Egy ismeretlen de tökjó szám ment. Asszem valakivel kinyomoztatom. Alig vártam a Cornéliassal való találkozásunkat.Na meg hogy megfolytsam Zacket a bavúrja miatt.
Mielőtt elindultam kivételesen megreggeliztem, magamba öntöttem egy nagy bögre, inkább hektó kávét. Beindítottam a laptopomat és folytattam a naplóm írását. Kicsit nyálasra sikeredett.
Fogtam a táskámat beleraktam a miniszoknyámat. A többi kiegészítőt felvettem. Harosnyatartó és csipkés szélű fekete harisnya, ugyanolyan csipkés fekete bugyival. Felülre pedig egy vérvörös extra mélyen dekoltált felső, ami alól éppen kiláttszott a melltartóm ami ment az előbb említett feketenemükhöz, ami kicsitt kiemelte és megemelte az éppen nem kicsi melleimet és formált belőle kér fél görögdinnyét. Ám hogy mindezekkel el tudjak menni dolgozni muszály volt felvennem a motoros gatyámat és kabátomat. Szépen néznék ki, ha melleim kibuknának a felsőmből, ráadásul le is fagynák a motorról.
Így indultam reggel dolgozni, miközben dudolásztam a reggel hallot dalt. Tényleg jó.
Mikor beértem az első dolgom volt leordítanom Zacket, de csak egy cetli várt: "Alig várom a találkozásunkat, de sürgős elintézni valóm volt Cornéliusnak. A Cornélius elleni akciód minden részletét hallani akarom. Z "
Hát erre mit mondjak. Kis mákos. A galacsint összegyűrtem ami a hátam mögötti kukában csont-nélkül landolt. Hát mit ne mondjak profi vagyok.
Elővadásztam egy másik papírfecnit. Ráfirkantottam: "A Cornélius haditerv indul. A csali vadászik. MC". az MC én lennék. A monogrammom miatt. A cetlit pedig elhelyeztem Gorgon homlokán. Reméltem nem lesz olyan vak, hogy ne vegye észre.
Mikor mindezzel végeztem megfogtam az egyik üres szoba kulcsát és fölmentem átöltözni. Fölvettem a csábító szoknyámat. Ma 2 légy üttetik le egy szoknyával, Cornélis és az én zsarukám. Ezek tán kifestettem magam. Fekete keretbe foglaltam átmenetes kék szememet. Először mindenki fél tőle, valahogy senki sem bírja ha a szembogaram és a szemfehérjém között nincs határvonal, hogy a a szemen színe egy nagy átmenet feketéből kéken keresztűl a fehérig. De megszokják. Én meg imádom nézni őket ahogy vizslatják az én szememet. A szemem után a szám következett, ugyanoylan vörös let mint a felsőm, meg a körmöm, amit még otthon csináltam.
Ezek után a kényelmes csizmár felváltottam egy tűsarkű szandálra, 10 centit nöttem. Belenéztem a tükörbe. Kétértelmű volt. Luxus kurva vagy, vagy.. hát nem is tudom. jobban belegondolva csak egy lehetőség van. Viszont a hajamat tönkre tette az út. Bevonultam a fürdőbe és bevizeztem, ah majd megszárad szép göndör lesz. Reméltem 5 percen belül.
zek után hónom alatt a ruháimat relytő táskával. Ahogy leértem a likantrópok kinyílvánították véleményüket: taps, dobogás és vonyítás kísért a pultíg. A fejem egyre vörösödött, mint zavaromba mint dühönbe.
-Elhallgatnii!!
Erre csak a dobogás még ritmusosabb lett.
-Hé, Mira, Ezt igazán nem kellet volna értünk. Mi bőrszerkóban is imádunk!
-Nem nektek csináltam.
Erre egy hatalmas, egybehandzó 'úúúú'-t kaptam.
-Ki a szerencsés?
A sarokból erre már jött is a válasz.
-Nem tudtátok hogy Cornéliust akarják fölidegesíteni megint.
-Minket nem akarsz fölidegesíteni?
-Minek, úgyis eléggé fölspanoltalak titeket.
Erre csak mégegy 'úúú1-t kaptam.
Kezdet elegem lenni.
-Ha nem hagyjátok abba nincs ma kiszólgálás, vagy legalábbis nem mozdulok ki a pult mögül.
Erre a tömeg elhallgatott. De valaki csak nem akarta abbahagyni
-De azért meghívsz minket a Cornélius ellenes műsorodra?
-Hallgatózzatok.
Úgy 12 órával később megjelent Gordon is.
Nyújtotta a kezét.
-Leköteleznél, Szabad?
Erre csak bólintottam felé. És vigyorgó mosollyal elindultunk Cornelius szobálya felé.
Féluton elhagytam Gordont. Megse kéne beállítanum Cornéliushoz Gordonnal mögöttem. Megigazíttottam a harisnyámat. A szoknyámat kicsit feljebb rángattam, a fölsőt lejjebb. Na meg a dinnyéket is kinyomta. Bekopogtam.
-Tessék?
-Mira vagyok. Bemehetek?
-Gyere.
Az ajtót lassan belöktem. Amíg az ajtó szép lassan kinyílt, addíg elrendeztem magam. A bal kezemet a fejem fölé emeltem. a fejemet ráhajtottam. A testemet az ajtófélfának nyomtam. A jobb lábamat egy kicsit megemeltem, hogy jól látszódjon a harisnya csipkaszegélye. A jobb kezemet lazán a csípőmre helyeztem.
Az ajtó közben teljesen kinyílt. Cornélius ebben a pillanatban megpillantott és nyelt egy hatalmasat. Nyer ügyem van. Mindent megkaphatok tőle. Még fizetés emelést is. Ja tényleg miért ne csináljak hasznot ebből.
Közben csípőringatva, hogy minden lépésnél kivillanjon a combom csupasz része begyalogoltam. Bevillant, az ajtó nem maradhat nyitva. Így megfordultam. Leírtam egy nagyedkört az ajtóval. És becsuktam az ajtót. Kilinccsel a kezemben megfordultam. Vettem egy mély lélegzetet. A mellkasom megemelkedett, majd vissza.
-Tudja főnök...
Közben szép lassan elindultam az íróasztala felé, jobbról. Kecsesen fekültem az asztalra. a jobb lábamat áttettem a balon.Kis kilátás nyílt, de úgy is a melleimet mustrálta. Ám legyen. Előre dőltem, összekulcsoltama kezem, ezzel mégjobban kinyomtam a melleimet, már majdnem kiestek a kosarukból. Újabb mély lélegzetet vettem. És ekkor észbekapott.
-Mit szeretnél?
-Főnök, így ismer engem?
Erre megint elment a hangja, márcsak bólogatni tudott, persze nemlegesen. Viszont elkezdett a székével hátrálni. Előlem nem fog menekülni. Utánna menten. El is értem. Megfogtam a széknek a karfáját és teljesen behajoltam elé. Majd az arcomat közelítettem az övéhez. Az orromet végig hztam az űtőerén, majd a számat is és kiendegtem a levegőmet.
- Ne csinálja ezt főnök. Olyan régóta ismerjük egymást.
Ekkor fölemelte a kezét és finoman végig húzta az arcomon. Csak máshova ne vándoroljon. Kezdett beindulni . Ideje lenne lelépni. |
Nos Cornelius semleges szerepet tölt be, de nem szívleli a Radován klánt. Amolyan autonómiát kapott (egyelőre) hogy nem bántják az ő klánjának tagjait akik szétszóródva élnek a negyedben. Ő a mesterük,magyarán a fővezér. Cornelius elég simulékony fajta ha az érdeke úgy diktálja a diplomáciai kézsége pedig kimeríthetetlen.
De ha lehet még ne nyiffantsuk ki...^^'
A gyerektesteket illetően pedig valaki belopózott és még hamvasztás előtt és után lefotózta (ami Laure dolga volt) a mi kis albínónk persze Lauret gyanusítja..
Laure ugyanis hosszú tépelődés és gondolkodás után titokban "tanulni" kezd Niranatól és szinte mesterének tekinti ahogy Nirana is gyermekének.
Ha gondoljátok akkor elkezdem írni ezt a fejezetet hogy minél hamarabb tudja Mira folytatni a rendőrséges fotós résszel,rendben? |
ASh- de leültem és szültem.
CSak tudnám hogy miért kellet megépíteni. A belügyeket mindenki maga rendezi a negyedben. Ennek hangot is adtak a lakosok. Negyedünk legrémesebb állapotban lévő épülete, tele graffitivel és karmolás nyomokkal. Ez az egy épület amit közös erővel mindenki utál, így csak valódi és hamisítatlan emberek dolgoznak itt, azok körül is akik keresztbe tettek a bürokráciának.
MEgálltam e csodás építmény előtt és úgy döntöttem nem hagyom itt a motorom.Még valaki félreérti és azt hiszi hogy benn dolgozom. Keresek egy garázst bármennyibe is kerüljön.
Mikor ez 100 métellel odébb ez megtörtént, elindultam életem egyik legrövidebbnek igérkező útjára. Próbáltam húzni az időt, de az ajtó csak közeledett.
Itt nincsenek barátaim, itt csak magamra számíthatok.
Belépve egyből a portással találkoztam.
-Mira vagyok. 20 perccel ezelőtt telefonáltak hogy ide kell jönnöm.
Az ipse erre felnézett az újságból. Meglepődve rámnézett. Olyan sokan járhatnak ide.
-Neve?
-Mira
-Vezetékneve?
-Nincs.
-Nincs Mira?
-CSak simán Mira
Egyre furábban nézett rám. És akkor bevillant, hogy mindenki nyilván van tartva valamilyen néven, Mindenki birtokol egy kis cédulát. Superman gyorsasággal elkezdtem turkálni , mielőtt teljesen hülyének néz. És a hátsó zseben lévő irattárca legeldugottabb rekeszében megleltem a cetlit, cafatokban.
Gyorsan összeraktam a kirakót és bevillantva fogkrémes mosolyomat megadtam amit kért.
-Cartbell.
Tudom hülyén hangzik, de amikor kérték váratlanul ért és csa ez jutott eszembe.
De a becses infóért a hapsi tekintetében az üresség vette át a szerepet.
-1. emelet 4es terem.
Furcsán nézhettem rá mert hozzá tette
-Lépcső után rögtön balra az első.
Mi vagyok én hülye. Pontosan tudon mi az az első emelet és hogy néz ki a 4es szám, de inkább nem szólok vissza.Egyszerűen biccentettem.
Nekiestem a lépcsősornak.Majd befordultam jobbra.
-Balra!!
Jött az ördög hangja alólam. Hát mivel félek tőle gyorsan irányt váltottam. Nem fogom bevallani hogy én tévedtem. El ne várja senkise.
Bekopogtam. Semmi. Újra. Megint semmi. Hát én megtettem mindent. Ittvoltam, bejöttem, kopgtam, de ha ők nem akarják. Én már itt se vagyok. Ahogy fordultam a padlón mgnyikordult csizmám gumi talpa és megszólalt az ajtó mögöttem.
-Kövessen.
-Igenis.
Szalutáltam. De meg is bántam. Az ajtónak nem tetszett. Az ajtó volt életem legszebb pasija. És ő volt tudomásom szerint az egyetlen likantróp aki itt dolgozott. Vajon a többiek tudják? És kinek a falkájában tartozik?
Ahogy ott álltam és folyattam a számat ő figyelemre se méltatott. Mári sa szivem csücskébe zártam. Egyetlen szó és imádom.
-Kövessen már.
Miután beértem, még 10 percet keringtünk az épületbe. Hirtelen megtörpant én meg nekimentem Frontális ütközet. Nem direkt volt. De nem is bántam meg. Illata mint eg ytavaszi mező ragyogó napsütésben.
-Itt várjon.
Lehuppantam az ajtó elötti székre sé vártam és vártam..
Még 5 percet kap vagy egy cetlit foh a helyemen találni. Akármilyen helye,s a nőket nem illik megvárakoztatni. Punk tum.
És eltelt az 5 perc de már a 10 is. A felső mellzsebemből előkotortam a rúzsom és egy zsepit, toll és cetli híján. Hát nem hiába mondják hogy a nők leleményesek.
A cetlire ennyi fért rá: Vártam, elhúztam.
A portán se tartottak fel. Hát elindultam a motoromhoz. Útközben a seggen elkezdett táncot járni. A telefonom volt. Előhúztam, álmaim pasija volt.
Elnézést kért. Ezt ajánlottam is neki, ha nem lett volna benne az első 5 mondatában, leraktam volna. De így találkozót beszéltünk meg, másnap estére. Sajna megint a rendőrségen. Ezek után letette és még a nevét se mondta meg, De legalább tudja a számomat.Azt hiszem szerzek egy másik mobilt álnéven. Szörnyű hogy mindenki megtalálhat aki akar.
Megfogtam a telefon szorongattam egy kicsit. Megint megszólalt. Ez váratlanu ért. A szivem elkezdett dübörögni a melkasomba, a telefon meg megtanült repülni. Elkaptam és a negyedik csengés előtt felvettem.
Zack volt. Hogy az az ember.
-Hol voltáááál? Már azt hittem megöltek, te te te..
A telefon túlsó végéről egyre erősödő nevetés szürödött át.
-Te aggódtál értem?
-Ezen nincs semmi vicceees!
És lecsaptam a telefont. Ki is kapcsoltam. Majd ha számon kéri valaki azt mondom hohy lemerültem.
Időközben elértem a motoromért. A kasszánál az újabb merénylet érte a szívemet.Első reakcióm a ár láttán csak ennyi volt:
-Mennyiiiiiii!!
A piszkos anyagiak de akkor is 5 rugó 4 óra parkolásért. Nem csoda hogy ennyi volt az üres hely. De hát még mindig olcsóbb, mint egy új motor venni.
A napi megrázkodtatások után úgy döntöttem nem megyek vissza a Rose-ba csini ruciba, majd holnap. Most inkább a pihe-puha párnámra és takarómra vágytam. Nyűgös kisbaba handulatom volt. |
[289-270] [269-250] [249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
