Új bejegyzés Frissítés

2008.03.05. 18:58

Gordon Próbáltam méltóságteljesen kiszállni a kocsijából, nem pedig úgy mint akit seggbe rúgtak. Nem néztem hátra. Nem akartam látni a kárörvendő fejét. És különben is....Amíg ültem vele szemben, figyeltem hogy nem..mozog a szeme...Vagy a..a franc se tudja! Olyan volt mintha egy marionette bábuval beszélgetnék. Egy kurva ijesztő marionette bábuval.... A jobb karom zsibbadt és jéghideg volt. Úgy éreztem egy tucatnyi pók mászkál a bőröm alatt,amitől csak még jobban kirázott a hideg. Komótosan ballagtam az utcán,mire Laure ijedt hangja csilingelt fel mögöttem: - Cén chaoi a bhfuil tú? - Megvagyok. Nem történt semmi. Egyelőre. Megölelt teljes erőből, arcát pedig a mellkasomnak fúrta. Zavartan, megsimogattama haját és próbáltam megnyugtatni. - Ne aggódj te kis lökött, úgyse hagynám magam...na ne...ne izélj már..szedd össze magad. Na. Lassan elengedett. Szomorúan nézett rám,azokkal a szénfekete, mély szemeivel: - Mi lesz velünk Gordon? Mi folyik itt? - Nem tudom. Feszült a levegő. Szerintem mindenki azt az egy szikrát várja amitől belobban ez az egész rohadt negyed. - Bárcsak nem így lenne. - Bárcsak... Lauret bekísértem a Rose-ba én pedig a kocsimhoz indultam. Megpillantottam azt az undok Fordot majd hirtelen ötlettől vezérelve jó mélyen megkarcoltam a slusszkulccsal. Jobb lett a lelkiismeretem. Egész idő alatt csak a bosszún járt az eszem. Visszaadni tízszeresen. Csak ez motoszkált az agyamban. Megkeseríteni ennek a cafkának a dolgát,ha velem találkozik. Becsüccsentem a kis Volswagenbe és Prodigyt bömböltetve vadászni indultam. Ahogy magamat ismerem ma nem lesz nehéz. Cornelius Ültem a fotelben és mélyen elgondolkoztam. Vajon hová vezet ez az egész? Mit kellene tennem hogy megvédhessem az enyéimet? Miért..Miért..... A halk Mozart és Beethoven teljesen ellazított. A zene megnyugtatott és feltöltött teljesen. Kipihenten és éberen láttam neki a munkámnak amikor valaki kopogtatott az ajtón. Óvatosan felálltam és ajtót nyitottam bármilyen veszélyre felkészülten. Egy árnyék suhant be a szobába majd a fal mellett megállt. Arcát és testét fekete csuklyával takarta el és szinte nem is lélegzett. - Ki vagy, ismeretlen? - kérdeztem. Nem válaszolt. Csak a fejfedőjére mutogatott. Lehajtottam hogy láthassam az arcát. Borzadály töltött el. Egy vámpír volt..aki..alig élt... Szép szőke haja, összecsomósodva, lucskosan lógott megtört arcát közrefogva. Az arca....nem is nevezhető tulajdonképpen arcnak. Csak valami roncs. Az állkapcsától egészen a halántékáig hiányzott a bőr,a húsa pedig cafatokban lógott amiket már csak pár ínszalag tartott össze. Az egyik szem kivájva, a másik összekarmolva vérben forgott. - Solar..... - sóhajtottam megrökönyödve. Solar egy vámpírhölgy volt aki egy kis klán vezetőjének mondhatta magát. Most itt állt előttem haldokolva,meggyötörten. - Mi történt? Ki tette ezt veled??? -A...Radován....a...ránk...törtek..és mindent..mindenkit...- tört ki belőle elfúló hangon - Kérlek Cornelius...sosem kértem tőled semmit...kérlek menj el..a klán volt menedékére... és nézd meg...mit tettek...mert addig nem fogod megérteni...mekkora...veszély... Elcsuklott a hangja. Nem szólt egy szót sem. Csak kilépett az ajtón. Nem láttam soha többet. Tudtam viszont hova ment. Egy helyre ahol nyugodtan meghalhat. Örökre. Gordon és Laure a kanapén ültek és a híradót nézték. - El kell jönöttök velem. - szólaltam meg semmi köszönés nélkül. - Azt lesheted. - válaszolt Gordon. - Velem jöttök mutatnom kell valamit. Gordon gúnyosan meregette a szemét és Laurevel súgdolózott. Nem érdekelt különösen hogy miről. Beszálltunk az Audiba és elvittem őket a régi Operaházhoz. Még magam sem sejtettem hogy a pokolba indulunk. Megjegyzések: Cén chaoi a bhfuil tú? = Hogy vagy? (ír nyelven)   (hanga)

2008.03.05. 00:05

[Leriel] Köszi :$ Miriamhoz kis adalék: Kora:  ismeretlen; egyes pletykák szerint több, mint 1000 éves Kora (kinézetre): 30 éves Súly: 65 kg Magasság: 170 cm Haja: fekete, egyenes szálú Szeme:  barna Születési hely:  Egyiptom Faja: dámhán (pók-likantróp) Jelleme: Gonosz, gátlástalan, számító és intrikus. Valódi  femme fatale, és bár kissé sótlan, az emberi lélek legalantasabb és legmegvetendőbb érzéseit teljes szívéből tudja táplálni bárki iránt. Jellemzője  az enyhe paranoia (ami cseppet sem alaptalan...) Foglalkozása: Az egyik Radován-ház béli primogén személyes szolgája és szárnysegédje, egyébként szabadúszó fejvadász

2008.03.04. 18:52

'urva jó!!! Nagyon tetszik!!! Áááá holnap írom a folytatását...van egy éjszakám hogy átgondoljam. :) (hanga)

2008.03.04. 17:26

(dátum) "Imádom a régi házakat, mert sokkal könnyebb felmászni rájuk a rengeteg ornamentika miatt. Most egy antik vízköpőn gubbasztok, és körmölöm a naplóm a hold fényénél. Este meglátogattam Belkowot a Radovánok fészkében. A lomos, csupamocsok kaszárnya falai omladoztak, ablakait betörték és bedeszkázták, a szobákból, termekből mindent elhordtak rég, ami mozdítható és nem abszolút haszontalan kacat. Helyenként összetört bútorok maradványai, egymásra dobált szemeteszsákok és üres sörösüvegek hegyei magasodtak, a falakat vastagon borították az egymást át meg átszövő, obszcén graffitik. Az egyik sarokból kihalásztam egy méretes keresztespókot. Jóbarátként üdvözölt, nyugodtan mászott a tenyerembe. Elhúztam fölötte párszor a kezemet, ahogy a rítus megköveteli, elmormoltam a szavakat, majd a nyelvem alá szorítottam az ízeltlábút. Aranea, ascendo - Pók, kapaszkodj! Megszédültem, ahogy hirtelen a mágia megforgatta testem körül a gravitációt, de hamar magamra találtam. Először nagyon furcsa volt, hogy emberi alakban is tudok a falakon sétálni, de a méltóságos gróf türelmesen és jól tanított. Nyelvem alatt óvatosan tartva a pókot, felkapaszkodtam a Radovánok rejtekéhez. Ahogy a lépcsőház végtelennek tetsző kürtőjében egyre magasabbra értem, a falakon hálóba ragasztott áldozatok maradványai, és eleven foglyok testei homálylottak fel szemeim előtt. Egy férfi felém fordította a fejét, megfeszülő nyakán jól látszottak az agyarütötte sebek. Szám szerint tizenkét apró lyuk, hat marás nyoma. - Segíts - nyöszörögte elhalóan. Tele volt a szám pókkal, amit nem engedhettem el, különben megszakad a bűbáj. Nem mondhattam neki semmit.  Belerúgtam, és másztam tovább.  A legfelső emeleten a négy égtáj felé szaladtak szét az éjsötét folyosók. Sokkal tisztábbak voltak, mint amiket lent az emberek szennyeztek, ide nem jutott fel a hányadék, ürülék és szemétbűz. Fejem felett pókhálók függönyét libegtette az enyhe légáramlat. A kopott festésű falakat jó karban tartották, erősen, szürkén álltak. A falakba ajtók, ablakok mélyedtek idebent, sötét fából ácsolt lépcsők és korlátok hirdették: lakják a szobákat. Mit mondhatnék? Gyönyörű volt.  A folyosókon az ajtók nyílásaiban busa, kopasz, szürke fejek jelentek meg. Elengedtem nyolclábú barátomat, hisz' már a talpamon álltam, és a nyelvemre is szükségem volt. Radovánok gyűltek körém, akik fészkeiket őrizték. Nyolcan vagy kilencen lehettek. - Üdvöz légy, Fekete Özvegy, a Radovánok házában! - hajtott fejet az egyik, amelynek arca valamelyest emlékeztetett még egy emberére. A többiek sorban követték a vámpír példáját, udvariasan meghajoltak. Csupa langaléta, piszkafavékony, girhes vérivó, némelyiknek a szájából akkora agyarak lógtak ki, hogy össze se tudta zárni tőlük a fogsorát. Szótlanul végigsimítottam a hideg, holt testeken, és megkerestem köztük Belkowot. Kinyújtottam felé a kezem, és elsőként egyenesítettem ki az alázatos csapatban. - Dicsőség nektek, Radován vére! Fényeskedjen a Véres Hold klánotok egén! - citáltam némi pátosszal a köszöntési formulát. Az egyik folyosón irdatlanná és göcsörtössé vénült vámpír tűnt fel, körülötte meggyötört emberek, rabszolgák másztak négykézláb tépett ruhacafatokban. A testméreteiből ítélve ha kiegyenesedik, még a két méterre is felülről kukucskálhat. Szürke bőrétől, hihetetlenül hosszú, vékony karjaitól meg hegyes, cafrangos füleitől eltekintve szinte megőrizte emberi alakját. Úgy mászott felém, mint egy óriás rák, göcsös törzsét bőrszíjak erdeje takarta. Ő volt Vortex, a Radovánok itteni uralkodója. Mikor kiegyenesedett előttem, feje majdnem súrolta a plafont. Tiszteletteljesen meghajtottam a fejem. - Üdvözöllek, primogenitor! Úgy hallottam, rosszra fordult népetek sorsa. - Sorsunk a kezünkben, kicsi dámhán - sóhajtotta az óriás. - Ellenség férkőzött a városba, embereket mészárol. Vad és fékezhetetlen, mértéktelen torkossága nem ismer határt. Ha felkelti az emberfia figyelmét... - ...Ide is fel fognak jönni a vadászok - bólintottam. - Ne aggódj, primogén! A zikkuratod nem fenyegeti veszély, tiéid biztonságban vannak e falak közt. - Úgy legyen - rántott meg egy pórázt Vortex, amit addig észre sem vettem. Az egyik rabszolgája - lázas szemű, soványra éheztetett fiatal nő - nyüszítve kuporodott a lábához. Zilált haja alól szegecselt póráz villant ki. - Tedd, amit tenned kell, Miriam! Vidd Belkowot, és ha a szükség úgy hozza, táplálkozz alattvalóimból! - Már van kiből tápláljam magam, nagyúr. Egyezséget kötöttem Corneliusszal, hogy a véradóm maga Gordon legyen. - mondtam. Ez láthatóan meglepte és mulattatta a hűbérurat, mert kaffogva felnevetett. - Ne várakoztasd akkor a pomme de sang-odat!  Hátat fordított, és méltóságteljesen elvonult. A Radovánok meghajoltak előttem, és elsiettek a dolgukra, az egy Belkowot kivéve. Felém nyújtotta a korábban felvett pókomat, amit a szavak előbűvölése után újra nyelvem alá illesztettem. Lefelé intettem; neki már a szájában volt a magáé. Milyen furcsa, hogy ebből a groteszk mennyországból lefelé mászva juthatunk ki, áthaladva a holttestekkel és rabokkal teli poklon juthatunk az emberlakta földre!  Visszamentünk a Bloody Rose-ba. Belkowot megkértem, hogy szaladjon fel a szobámba az igazolványaimért, addig én a pult mögött serénykedő hölgyhöz sétáltam. - Szép estét! Gordont keresem. - Jobb estét. No és ki keresi? - nézett rám a kis hölgy szúrós szemekkel. Nocsak, nocsak, csak nem beletenyereltem valakinek a szerelmi életébe, hmmm? - A nevem Miriam. Szólna neki, hogy szeretnék beszélni vele? Esetleg elvezetne hozzá? - Persze, persze... Undok dög - dohogta az orra alatt. Azt hitte, nem hallom meg, de nem tettem szóvá. Olyan naívak az emberek!  Pár perc múlva Belkow jött vissza, maga előtt taszigálva a durcás Gordont. Nála a "durcás" szó azt jelzi, hogy épp fennhangon káromkodik és szidja a világ ötven népének száz istenét, lehetőleg úgy haladva, hogy minél több mindent tudjon szétrúgni menet közben. - ...tál volna anyádba! Te utolsó, köcsög ge-... - Itt a szavait mintha elvágták volna, mert meglátott. Rámosolyogtam. - Épp fel akarta törni az ajtód, Miriam - süvöltötte Belkow. Intettem mindkettőjüknek, hogy kövessenek; ezt nem a nézősereg előtt akartam letárgyalni, akik már így is vad pusmogásba kezdtek mögöttem. Az alakváltók felborzolt energiája szinte szikrázott a feszültségtől, ahogy szemükkel követtek. - Itt a dámhán szuka! Azt hallottam, megtámadta Urteilt! - Vajon mire készül Gordonnal? Meg kellene állítsuk... - Pofa be! Nem lát, nem hall, nem pofázik! - Hol van már a steakem?!  A Rose mellett egy félreesőbb részen parkoltam le triónkat. Belkowra sandítottam. - Volnál szíves elhozni, amiért eredetileg küldtelek? - Máris - sziszegte a vámpír, és elcsattogott. Minden figyelmemet újdonsült véradómnak szentelhettem.  Igencsak... fura stílusban öltözött. Farmerján mintha áthajtott volna a fűnyíró, lábán magas szárú, hadviselt bakancs feketéllt. Ezzel szemben felsőtestén fekete rövid ujjú inget és piros nyakkendőt viselt; mintha deréktól felfelé egy Pizza hut-nak, lefelé meg saját karrierje leépítésének dolgozna. Vörheny haja szanaszét állt a feje tetején, akárha egy óriási tehén a nyelvével próbált volna kikotorni valamit a tincsek közül, nyálasan úgyhagyva őket. Elmosolyodtam a képtelen hasonlatra. - Mit röhögsz, te picsa?! - vágta zsebre a kezét Gordon, és tüntetőleg féloldalasan fordult nekem. - Inkább lássam a kezed. - Nincs fegyverem. - Akkor is. - Hát jó - Kihúzta mindkét kezét a zsebeiből, kinyújtott középső ujjakkal, amiket aztán felém mutatott. - Most láthatod. - Mit kerestél a szobámban? - váltottam témát lazán. Elővettem egy doboz cigit, és rágyújtottam. - Téged. Már fél órája döngettem azt a kurva ajtót, de csak nem akart kinyílni - köpte Gordon látványosan vakarózva. - Belkow azt mondta, fel akartad törni a zárat. - Abban nem vagyok profi. Csak be akartam menni - vörösödött el a vámpír. - Miért is?... - tüdőztem le egy nagy slukkot. - Cornelius mondta, hogy egyezséget kötöttél vele. De abból nem eszel, rohadt görény! - Csakugyan? - vontam fel a szemöldököm. Elszántan szembefordult velem, arcán a pír visszasápadt az indulattól. - Nem kapod meg Laure-t! Nem hagyhatom... Áh, a picsába! Inkább én leszek a véradód, minthogy őt bántsd!  Ez meglepett. Úgy látszik, az öreg csont belekavart egy kicsit a dolgunkba, de a végeredmény szempontjából nem fontos. Nem kötöttem Gordon orrára, hogy eredetileg nem azt a Laure-t ajánlották fel nekem, hanem őt magát, de mindegy. Ha ilyen lelkes, szíve joga.  Visszaérkezett Belkow az igazolvánnyal. Mondtam neki, hogy vigyázzon a cuccaimra, amíg vissza nem jövök, aztán a Fordhoz vittem Gordont. - Mi ez a szar? - méregette csípőre tett kézzel a kocsimat. Addig beültem a volánhoz. - Ford Escort. Miért? - Az sokat fogyaszt és gyenge járgány. - Ülj be! - Nem vagyok a csicskásod! - Gordon, aki nem a csicskásom: ülj-be! - szóltam ki tagoltan, áthatóan. Végre beszállt. - Hova a francba viszel? - Először a rendőrségre. - Mi van?!  Egy órát töltöttem a zsaruknál, addig Gordont kinn hagytam a váróban. Megfenyegettem, hogy leharapom imádott Laure-ja fejét, ha nem találom ott, ahol hagytam, vagy ha valami disznóságot művel. Túl sokat még a hamis igazolványokkal se tudtam meg, amivel nyomozónak adhattam ki magam; összeégett gyerekholttest, vér egy csepp se volt benne a halottkém szerint, nyomok nulla. Hát, ez nem volt egy jó kör. Majd másnap meglátogatom a helyet, ahol rátaláltak. Mindenesetre csináltam egy másolatot az aktájáról, amíg senki nem figyelt oda - hirtelen mindenki elment kávéért. Áldásosak a paranormális képességek, és a kellemetlen kisugárzás is előnyére válik a dámhánnak ha ilyen alantas eszközökkel kell dolgoznia épp. Üsse kő. Jó ügyért teszem.  Meglepetésemre Gordon úgy tett, ahogy mondtam, bár látszott rajta, nagyon nem tetszik neki a felállás. Egész úton nem szólt egy szót se, csak a legvégén. - Miért akartad pont Laure-t? - kérdezte epétől csöpögő hangon. - Mi közöd hozzá, Gordon? - Mert talán a húgom, az! - kiabált rám. - Na és a pultoslány a Rose-ban? Nagyon félt téged, úgy látom... - mosolyogtam rá. - Mira? Hát ööö... - magába mélyedt, és nem szólt többet. - Tudod, mit jelent, ha valaki vámpírvér-függő, Gordon? - pillantottam rá hirtelen. - Hogy ilyen lökött picsa lesz belőle, aki úgy öltözik, mint a nagyanyám? - pislogott rám ártatlan pofával Gordon. Félrekormányoztam a kocsit, és leálltam vele egy árnyas szegletében az utcáknak. - Ha egy vámpírnak egyszer ittam a véréből, fokozatosan függővé válok tőle. A függést pedig csak a halál törheti meg. Ha többször is beléd kóstolok, örökre hozzád leszek láncolva, amíg meg nem halsz. - könyököltem az ülésre. Ezen láthatólag még a lázadozó-sündisznóvámpír is eldobta a haját. Komolyan, higgadtan néztem az ő hitetlenkedő, pánikos szemeibe. - Csak szivatsz, ugye?! - mondta elvékonyodott hangon, és kikapcsolta a biztonsági övét. Izmai megfeszültek. Ugrani készült. - Nem. De köthetünk alkut, ha akarod. Segíts megtalálni azt, aki felelős az új halálesetekért a városban, és nem ütöm bele a fogaim sem Laure-ba, sem beléd! Cornelius jobban fél tőlem, mint hogy hagyja, hogy meglógjatok, ha úgy tartja kedvetek, hatalmában áll visszahívni benneteket. És akkor az enyémek lesztek, mindketten. Így mindenkinek jó. Nem eszlek meg titeket, sem Corneliust, és az enyéimet se bántja senki. - Azért az öreg köcsöggel kivételt tehetnél - fonta karba kezeit Gordon. Már nem akart megszökni. Úgyse lenne értelme. Én is kioldottam az övemet, és szembefordultam vele. - Csinálhatjuk fájdalmasan és szenvedve, Gordon, vagy úgy, hogy mindketten akarjuk. Te döntesz. - érintettem meg finoman a karját, amitől összerezzent, izmai megfeszültek hideg bőre alatt. Ujjaimat végighúztam a meztelen bőrön, mire lehunyta a szemeit. Elmosolyodtam, és visszahúztam a kezemet. Remélem, nem veszi személyeskedésnek. - Na jó, de miben segíthetnék? Legyek én is a kibaszott lótifutid, mint a ropikarú Belkow? - Bármiben, Gordon.  Mérgesen méregetett bozontos szemöldöke alól. Egy előttünk elhajtó kocsi lámpájának fényében rövid időre kirajzolódtak karakteres, markáns arcvonásai, szögletes orra, viaszos bőre. Aztán vége volt mindennek. - És ha nem iszol se belőlem, se Laureból, se Corneliusból, akkor kinek a vérével fogod csillapítani a szomjadat? - Azzal, aki a városban garázdálkodik. Ha a nyomára bukkanok, a vére az enyém. Ha pedig nem, akkor sorban következtek egymás után, Gordon. És most irány haza! Ez az este még nem az, amikor megcsapollak. - Mikor akarod? - Ha már végképp nem bírom. Egy alkalmat talán még elviselek, hogy ne legyek véglegesen függő tőled, mint valami narkotikumtól.  Beindítottam a kocsit, és továbbhajtottam. Gordon elvigyorodott. - Úgy érted, bármit megtennél értem, csak hogy adjak a véremből? - Inkább úgy képzeld el a jövőd, hogy a pincében tartalak kiláncolva, bekötött szemmel, kipeckelt szájjal, és minden este lemegyek hozzád, belemélyesztem a fogaimat a nyakadba, a könyökhajlatodba, a csuklódba vagy a combodba... Aztán ha beforrtak a sebek, megteszem újra, és újra, és újra.  Ettől elhallgatott, amíg haza nem értünk. Remélem, sikerült elfojtanom a tévhiteit. Az egyharapásos-dolog elég nagy hazardír, de talán még mindig a legjobb megoldás. Kiraktam a Bloody Rose-nál. Benéztem Belkowhoz; épp az Interjú a vámpírralt nézte a DVD-n, valamelyik helyi vámpírtól kapta kölcsön. Összeszedtem a naplómat, leraktam az igazolványokat, és elmentem kicsit kószálni a városba."

2008.03.04. 16:41

ASh. Miután elindultam vissza is fordultam. Én nem normális, szoknyába motorozni főleg magassarkú csízmába. Ah mit képzeltem magamról, én naív. Gyors hátraarcot csinálva visszakullogtam a Bloody Rose. Ezt a magas labdát Zack sem hagyhattaki. -Na mi va' Mira? Supermen volt az apád vagy csak x-men csoport motorját csórtad el? -Itt van Gordon?Kérdeznem kell tőle valamit. -Cornélius túrázni küldte őket. Fél perce húztak el előtted. Csak nem, vak is vagy? -Zaaack! Ne akard hogy a kést beléd állítsam. Fülét farkát behúzta és elsomfordált. Én meg a hűtőhöz futottam megnéztem a vérrekeszt. Megállapíítottam Gordonék nem vittek el belőle. Ma este valaki nagyon megbánja hogy beszáll a kocsijukba. Gyorsan átvettem a szoknyámat és a cipőmet. Levíharzottam az emeletről.És elindultam. -Légyszi vidd ki a szemetet. Naná hogy Zack volt. -Csak nem fog leesni az aranygyűrű a kezedről? Ő csak sokatsejteteően mososlygott. Az anyja, csak nem? Hát ez meg kell ünnepelni, most az egyszer kiviszem neki a szemetet. Megfogtam a zacsikat és elindultam gazdag mikulás modjára a szegény, éhező kukákat meglepni. Ahogy megettem őket az egyik rekesz ajtaja pillanatra kinyilt és egy fehér foltott láttam elsúhanni. Bizos csak egy macska. Ahogy visszafele ballagtam Zack utánnam szólt. -Csak vicc volt nincs aranygyűrűrűm. Mostmár biztos halott lesz. Felsóhajtottam, soha nem fog megváltozni. Gázt adtam és elhúztam a benzin csíkot. A rendőrség elé érve úgy döntöttem hogy nem viszem el a motort a babysitterhez, túl sokba kerül.Így leállítottam a motort és egy ragadós cetlire ráfirkatyoltam hogy a Bloody Rose alkalmazottjáé. Így nem gondolják hogy a rendőrséghez tartozik és fellendítem az üzletet is. Hát igen a penge agy. Ez vagyok én. Leállítottam a motort. Háttal a rendőrségnek evettem a bukósisakot és a kesztyűket. Megfordulta. Ekkor ért a támadás. Két ahatalmas eb ugrott nekem, ledöntött és elkezdtek nyalogatni. Ezek szerint tényleg füstölt sonka ízem van. Ekkor megérkezett a kutyák gazdája. Fölém ágaskodott egy sötét árny és kivillantotta fehér mosolyát. Nem hiszem el, ez nevet rajtam. -Nagyon különleges lehet. Maga az első akit nem haraptak meg. -Kössz a dicséretet de szedje le már le őket. Nagy nehezen levakartuk őket rólam. -Sétáljunk egyet. -Mégis hova? -Ahol le tudunk ülni, mint láthatta a rendőrség rég bezárt. -Bocs de idáig le voltam foglalva. Erre csak röhögött. Végre nem az autómata viselkedés egy kis élet is. Beültünk a legközelebbi kávézóba. Hát nem nagyon megy nekik. De őszintén, hány vérfarkast láttam eddig aki a hatalmas mancsában fog egy pici csészét, a kisuját meg felemeli. Csízbe való, az az egy biztos. Mondjuk örültünk mindenketten, hogy kevesen vagyunk. Mindenki más ügyből kifolyólag. Megrendeltük a vacsit. Ő egy jól átsütött marhaszeletett, sült krumplival. Én meg egy nagy adag salátát. -Csak nem fogyokúrázik? -Egy frászt.De megnézném ha egész nap húst sütögetne mennyire kivánná? -Nekem jöhet. Soha nem fogom megutálni a húst hússal való étrendet. -Ha vérfarkas lennék én se utálnám. Erre csak egy csodálkozó pillantást kaptam. -Honnan? -Ezt maga kérdezi? Tudja jól, hogy hemzseg a Bloody Rose a farkasoktól. -Rendőr vagyok.Nem élek az ilyan szórakozóhelyekkel. -De információk csak eljutnak a rendőrségre? Egyébként hogy hogy rendőr?  Tudtommal a helyiek ki nem állhatják a helyi rendőrséget meg a benn etartozkodókat. Erre nem mondott semmit csak autómatikusan elém hajított egy öklömnyi vastag dosszíét. Kinyitotta, én meg leköptem félig megrágott salátával. Gusztán nézett ki. -Máskor szóljon ha ilyet mutogat. -Jókor szól. Erre becsukta a mappát. -Akkor folytatjuk vacsi után. Bassza meg. Ezek után enni.Ő vigan elkezdte benyomni a husit. Vegyük már el az ő étvégyát is -Mondja rendőr úr.. -Marcell. -Marcell , amikor láttad a hullákat szívesen akkor gondoltá rá hogy befejezed az eltakarítást? Mordult egyet és félretolta a tányérját. Feladat végrehajtva. -Akkor lásunk hozzá. Tőlem ,már felkészítettem a gyomrom. A képek így is szörnyűek voltak. többféle típusba lehetett csoportosítani őket. Valamelyi vizihulla volt, valamelyik elégett, de volt közöttük szététpett is. Ezt tetézte hogy Marcell megosztotta azt az információt velem hogy az áldozatok fele még benne sincs a képgyűjteményben. Ezek az áldozatok a szénné égtek. -Mi ez? -Az utóbbi idők hullatermése a negyednek. -Az utóbbi 99 év? -Inkább 9. -Mii? És ehhez miért én kellek? -Ezek mind maga körül történtek. -Miii? - (ugye milyen nagy a szókincsem) -Nem is ismerek ennyi embert? Ez a hullatermés inkább a negyedben lakó emberek összes ismerőse körül történtek nem az én környékemen. Húsz éve még rendőrségi autót sem láttam. Nemhogy helyszinelést. Régi csóka vagyok, de ennyi hulla kb a 2. világháborúba esett el.(kis túlzással) -Valakit csak felismer? -Sajnálom de nem.Akit barátnak tekintetten az eddig, fogjuk rá, természetes halállal halt meg. -Akkor ezentúl magán fogok lógni. Megfigyelem a barátait. -Miii? Ezt nem teheti! Fölálltam. Hmm inkáb fölpattantam, A székem nagyívben hárta csúszott és kiiharzottam. A motorig meg sem álltam. fél perc alatt felöltöztem és elhúztam a helyszínről mint a kengyelfutó gyalogkakukk, csak én kétkeréken. még láttam feltünni a rendőrt a kutyáival. Úgy fölbaszta az agyam hogy a legszebb és legkifejezőb ujjammal bemutattam neki. Talán mégse kellett volna. Másnap reggel egy idegenre ébredtem a házamban. -Ahogy igértem.

2008.03.04. 15:20

ASh. A hétévgén rendbe teszem őket .Hát igen a 4es. nos arra gondoltam hogy az 1-2-3 at felfele rakon és az 1. lehetne valami bevezető szöveg...

2008.03.04. 14:30

[Leriel] Lerendszereztem magamnak a részeket. Nagyon jók lettek szerintem, de a 4-es fejezet változatlanul hiányzik -.- Egy apró korrekciót kérhetek? A dámhánokra nem egységesen jellemző, hogy vámpírokra vadásznak, ez külön Miriam elborult perverziója. Csak simán vért isznak. :) Miriam jól sikerült, szerintem beleillik az általam kitalált keretbe, Cornelius pedig állati jól kijön! :D

2008.03.04. 13:07

[Leriel] Az átiartban kicsit elvesztettem a fonalat, nem egészen tiszta nekem, mi mi után következik. És hol van a 4. fejezet?? O.o Bocsi az okvetetlenkedésért.

2008.03.03. 20:17

Elküldtem egy fejezetet. Leriel: amit ígértem. Te jössz. ;) (hanga)

2008.03.03. 19:10

Szerintem jó. Bár az elején van egy kis szóismétlés a "sütőknél". (hanga)

2008.03.03. 18:50

ASh. -kérem a kritikákat. Mivel a rendőrségre kellet megint mennem. megkértem Zacket hogy ugorjon be előbb. De hogy az a..megint nem jött. Soha többet nem fogok vele szóba állni. Így telefonálni kényszerültem, hogy nem tudok bemenni. Sűrűn elnézést kértem. Nem akartam kihúzni a gyufát. A hölgy a telefon végén megértően 'bólógatott' én meg örültem mint nyúl a farkának, hogy nem kell bemennem. De pechem volt. Kedvenc rendőrőm átvette a telefont és autómata hangon közölte hogy várni fog. (igen az a fajta ami közli hogy ha nem fizeted be a számlát 2 napon belül, megfosztanak az éltető internettől) Hát hosszú napom lesz. . Hirtelen megsokasodtunk. Ilyen hosszan azért nem beszéltem, vagy mégis? Átöltöztem, mégse lehetek egy miniszoknyában és egy topban a sütőknél. Beálltam a munka sorba. A Roseban sokan voltunk, de csönd volt, valami nem stimmelt. A levegőben a várakozás és a feszültség érezhető volt. Kinéztem a lukamból. 2 perc keresgélés után megtaláltam mi váltotta ki ezt a reakciót. 2 gót volt. Na ezeket mi fújta erre. Ritkán lehet látni errefelé őket. De nem is kell hogy sokasodjanak. Itt senki sem szereti őket. Laure és Gordon kisegített. Jobban mondva Laure, de Gordon kapta az alját, a gótokat. Bent voltam a konyhába, sütögettem. A sütögetést olyan középkori méretűre kell gondolni, mikor a téren több XXXLes disznót sütöttek.Ezt a húsmennyiséget tegyük egy zárt szobába. A meleg mint az üvegfúvő üzemben. De legalább nem kell szoliba járnom, A barna színt így is megkapom. Ezen felül a méregtelenítés is megvolt. A szauna is kilőve. A húsok épp a 'pontjó vagy megég' stádiumba voltak amikor megszólalt a telefon. Naná hogy nem vette fel senki. A telefon az ajtó mellet volt, így csak a vörösen izzó vérráégett kezemet kellet kidúgnom és megfognom a müanyag telefont. Reméltem nem hagyom ott a lenyomatomat. És ki volt? Naná hogy belső!  Cornélius. -Add Gordont! -Ööö nincs itt. - minek könnyítsem meg a dolgát. -Tudom hogy ott van, ne szórakozz Mira. -Mi van fönök, beleért e bilibe a keze most meg álmos? -Add már!! Hát mit tehettem ,én, mint egyszerű földi ember.Ordítottam Gordonért. Naná hogy nem volt messze. És mégegy naná hogy ő sem akart beszélni Cornéliussal. Hogy tudtam én, de ne én szívjak már. A kezébe nyomtam kézlenyomatos telefont. És visszafordultam a konyhába. A hús enyhén szenes bevonatot kapott. Ez a bónusz, Cornéliustól a vendégeknek. Hatalmas tálcákra pakoltam a húsokat na meg a kólát és a kávét. Természetesen mint kettő a lejárt formásból.Így jár az aki olyan helen rendel ahol nem szokás ilyet inni. mi másra vagyunk specializálódva. A két ember a panaszkönyvet nem kérte, se az áentéeszt sem hívta. Ezek szerint még e téren is sz'r az ízlésük. És ekkor megjött Zack. A segítőim meg húztak. Nem is tudom miért. Egyik kezembe a bárddal a másilban egy hatalmas bökővel, vörösen, véresen kimentem a konyhába és megálltam Zack mögött. Műsor ingul! -Te, te alattomos, sunyi ( cenzúrázás miatt csak ezek engedhetők meg) Ezeket osztottam a fejére miközben a bárddal és a bökővel hadonásztam. Szerintem beszart tőlem. Levettem a kötényt és a fejére dobtam, a vágóeszközöket pedig elé szórtam. A műsort hatalmas tapsvihar zárta. Zavaromba meghajoltam és elhúztam fürödni. A sült hús szagát nem tudtam kimosni a bőrömből. Füstölt sonkának érezte magam. Visszavettem a ruháimat. Most mimiszoknyában indultam az utamra. Ami kitért a rendőrség felé. Útközben átgondoltam a napot pontosan, hátha kérdezik. Kora délutánnál leragadtam, ott is a  későn reggelizős vendégünknél. Kirázott tőle a hideg. Asszem következő műszaknál körbe kérdezősködöm.

2008.03.03. 18:00

Ha bármi ötleted van az én kis vámpírjaimmal kapcsolatban nyugodtan szólj. Max átgondolom de semmmiképp nem engedem el a fülem mellett ^^ Mellesleg köszönöm, de ez életem első írása. Sosem próbálkoztam csak magamban érlelgettem egy-két karaktert és most jött ez a lehetőség. Nekem nagyon tetszenek az írásaitok és komolyan mondom nagyon örülök hogy 2 ilyen szupi írótársat kaptam (nem szoktam senkit feleslegesen magasztalni de ha valami jó azt elismerem) Ha valamit befolyásol a történeten Gordon aznap: hirtelen ötlettől vezérelten ollóval szétszaggatott fekete Lewis farmert, fekete rövid ujjú inget, piros nyakkendőt és acélbetétes bakancsot visel. A szöges karkötők,bőrszíjak és fonott biszbaszok pedig szokás szerint a csuklóján. :) (hanga)

2008.03.03. 01:24

[Leriel] (dátum) "Délután négy óra. A Bloody Rose tetején ülök, lábam az antennán, a hátsóm a zsindelyen, ölemben a napló. Ragyogó tavaszi idő van, nem messze a nagyfeszültségű kábelen galambok burukkolnak. Lent autók száguldoznak és emberkék rohangálnak össze-vissza. Innen fentről annyira más minden! Belkow megkereste a Radovánok helyi közös menedékét, egy elhagyott bérházat, aminek réges rég leszakadt a lépcsője. Megértem őket, elvégre az építészetben én is a vertikális irányt részesítem előnyben, bár a vámpírok inkább lefelé, mint felfelé szoktak iparkodni. A Nap miatt. Igaz, nekem mindegy, én bírom. Szóval Belkow most tucatmagával hever holttestként egy megközelíthetetlen padlástérben, pókhálók és évszázados kacatok között. Az egyik ilyen a helyi Radován primogén. Este el kell majd mennem hozzá. Átaludtam a délelőttöt, jó szokásomhoz híven egy óra tájban keltem fel. Kértem magamnak enni, egy szimpatikus, bár kissé durcás felszolgálóhölgy látott el a mai napra szükséges energiákkal. Nagyon furcsán méregetett, de nem törődtem vele. Visszavonultam a szobámba, és elfogyasztottam a reggelit. Összeszedelőzködtem, felszereltem magamat a szükséges minimum tűzerővel, elraktam a pengéket, és az abszolút túlbiztosítás jegyében a tépőzáras nadrágot meg felsőt kaptam magamra. A fekete, térdig érő farmer és kényelmes, mélykék szövetpulóver alatt mindössze egy biciglisnadrágot, meg a fegyvereket viseltem. A földszinten a csehóban megkérdeztem a pultoslányt, hol találom a helyi likantrópfalka szószólóját. Ő fapofával kotort elő nekem egy névjegyet az asztal alól, és (nagy, durván húzott vonal, valószínűleg véletlenül sikerült) Húsz perccel később, két méterrel odébb. A vendégek kisereglettek a Rose elé, és nehezményezték, hogy az antennán lógázom a lábamat. Amikor dobálni kezdtek, kénytelen voltam megigazítani a berendezést és odébb állni, hogy ne zavarjam az adást. Ettől lenyugodtak és visszaszállingóztak a házba. Már stílusos se lehet az ember lánya. Szóval a városszéli menhelyre ballagtam. Hatalmas területet vettek körbe föld alá érő, cölöpökre tekert drótkerítéssel, kis darabot kihasítva az erdőből. Az úthoz közel jó pár faház állt, távolabb kennelek, karámok, messzebb pedig elkerített, fás terep. Tárva-nyitva állt a kapu, hát besétáltam rajta. Tutulást hozott felém a szél. Meg kell mondjam, ámulatba ejtett ez a hely, és azok az állatok, amiket rejtett. Vaddisznótól kezdve egerészölyvön át a hiúzig bezárólag a legtöbb vadállatot megcsodálhattam, amik az éghajlatunkon előfordultak. Mint egy miniatűr vadaspark. Igaz, a repertoárból hiányoztak az őzek, muflonok, a szinte mindenhol kötelező érvényű birkák és kecskék. Nem is bántam, ostoba jószágok. Azonban a hatalmas farkas-kifutót sokáig elnéztem volna, várva, hogy felbukkanjon egy kíváncsi és óvatlan ordas szürke foltja.  A keresett személyt az egyik nagyobb ketrecnél találtam meg, épp slaggal tisztította azt, feltehetőleg egy nagyobb testű ragadozó állat otthonát. Szíjas izmú, vállas, majdhogynem mokány férfi volt, fekete haja rövidre vágva. Amikor felém fordította arcát, a koravén, keserű ráncok közül felhőszürke szemek pillantottak rám. Elzárta a slagot, és igazított koszos overálján. - Fritz Urteil? - kérdeztem köszönés helyett. Beleszimatolt a levegőbe, és behúzta a nyakát. Nem félénken vagy zavartan; inkább, mint a kushadó, acsargó kutya harapás előtt. Tekintete elsötétült, homlokán árkokat szántott az idegesség. - Miriam Mereb. Hát igazak a pletykák, amiket a toportyánok hoztak. - Mostanában a csapból is én folyok - dörmögtem kedélyesen. Urteil intett, hogy kövessem, és elkurjantotta magát. - Marsh! Gyere, hagyd a nyulakat!  Egy faház mögül barna, hosszú hajú férfi ügetett elő. Ő is munkásruhában volt, de arca jóval elnagyoltabb és egyszerűbb volt, szinte parasztias Urteilhoz képest. Amikor odaért hozzánk, lehúzta kesztyűjét, és kezet nyújtott. - Helló! Evan Marsh vagyok, szolgálatára - mutatkozott be illedelmesen. Sóhajtva adtam fel a "szarba nem nyúlok" elvemet, és elfogadtam a felkínált jobbot, nehogy megsértsem vele Urteilt.  Az egyik házba mentünk beszélni. Láthatólag lakóépület lehetett, egyetlen szobája egyszerre volt konyha, étkező, nappali, és a fémkeretes-matracos borzalomnak hála, ágy is. Az ablak mellett embermagas ketrecben szárnyaszegett holló üldögélt. Amikor meglátott, felborzolta a tollait és elkárogta magát. Leültünk Urteillal meg Marsh-sal. - Minek köszönhetem látogatásod? - Hogy ne legyen köztünk helye bizalmatlanságnak, Ulfric - terítettem. - Dámhán vagy, ráadásul vámpírok szolgája. Nem is lehet közted és a Horda közt más, mint bizalmatlanság - vicsorgott rám Urteil. Marsh egyikünkről a másikunkra nézett. - Fritz, ismered?... - A fajtáját túlontúl jól is - szűrte fogai között a vérfarkas. Higgadtan vállat vontam. - Ha én is az előítéleteimre alapoznék, csak akkor vennéd észre, hogy itt vagyok, amikor már térdig gázolsz a hullákban. - Fenyegetsz, te nyolclábú?! - pattant fel Urteil, de a kibiztosított Rozettával nézett farkasszemet. Szó szerint. - Ezüst. Ötven-ötven százalék, hogy életben maradsz vagy meghalsz. Ha leülsz, elteszem. - Ribanc - köpte Urteil, de végre letette a valagát. Marsh idegesen bámulta, ahogy visszacsúsztattam a tokba a Desert Eagle-t. Elég lazán persze. - A dámhánok hazugok és kétszínűek, köpönyegforgatók, akik csak kihasználják a becsületes falkatagokat! - fejtette meg társa gondolatait Urteil válasza a ki nem mondott kérdésre. - Nem akarlak titeket kihasználni. Csak tudatni szeretném, hogy itt vagyok, nem kell betojni tőlem senkinek. Ha kérdezik tőled az embereid, ki az új hús a városban, megmondhasd: én vagyok az! - Az utolsó szavakat már suttogva mondtam. - Cudar időkben jöttél, dámhán. Valami nagyon nincs rendjén a mételyek között - dőlt hátra nagyot fújva Urteil. Germán akcentusa rettentően kihangzott a beszédéből, pedig választékosan, értelmesen tette egymás után a szavakat. Erre felfigyeltem, kissé oldalra billentettem a fejem. - Mi volna az, ami aggaszt egy farkaskirályt? - érdeklődtem. - Halottak, tucatszámra. A rendőrség talált valamit... Egy borzasztó nyomot, ami egy istentelen szörnyeteg keze nyomát viseli.  Még ő beszél. - És mi baja ezzel a mételynek? - kérdeztem, átvéve a szakzsargont. Lükoi-éknál ezzel a hízelgő kifejezéssel illetik a vámpírok népét. - Ha közülük valaki a hunyó, az emberek addig nem nyugszanak, míg bűnbakot nem találnak. Akár az ifjakat vetik máglyára, akár egyetlen öreget állítanak pellengérre. A nagyok félnek, de ők is csak sötétben tapogatóznak. Egymást gyanúsítják, de nem mernek lépni. - Nocsak. Lehet, hogy este meglátogatom a rendőrséget. Köszönöm, Ulfric! Nem is vagy olyan ostoba vezető, mint hírlik. - Micsoda?! - csattant fel Urteil, felhőszemeiben vihar dúlt, ahogy a széket hátralökve felállt. - Remélem, a saját farkasaidat nem tartod úgy ketrecben, mint ezeket itt - böktem az ablak felé hüvelykujjammal. - Egyszer már belebuktál a taktikába. Ne kövesd el még egyszer ezt a hibát, Fritz! - Ringyó! - ordította Urteil, és felém vetődött az asztal fölött, lábával lökve el magát az asztallaptól, így segített rá a hosszú ugrásra. Mire elért hozzám, engem már a Raj formájában talált. Imádom ezt az alakot. Száz meg száz pók sokaságává széthullani... Hát, a dámhánok állatalakja nem nagy, erős, meg félelmetes, mint a farkasoké, leopárdoké, medvéké, tigriseké, viszont határozottan jól jön az ilyen defenzív magatartást igénylő helyzetekben. Szétmásztunk a szék és a becsapódó Urteil körül, aki ordítva taposta meg rajunkat. Sikítva iszkoltunk a repedésekbe, tűntünk el kint az udvaron, aztán egy órával később találkoztunk újra ott, ahová az ösztönünk vitt minket. Köveken, falakon, úttalan utakon másztunk át rendíthetetlenül, amíg el nem értük a gyülekező helyét, a ferdén nőtt fenyőfa tövét. Ott összekapaszkodtunk, és megformáltuk újra... önmagamat. Ez most talán ostobán hangzik, de így van. Ez metafizikai hülyeség, de sosem tudtam rájönni: a Raj miért változtatja pókká a ruhám és a fegyvereimet is, a többi alakom pedig miért nem? Fáradtan leültem a fenyőfa tövébe, és kis ideig csak a légzésemre koncentráltam. Újra kellett rendeznem a szervezetemben a szövetek hibátlan kapcsolódását. Az első alkalmakkor előfordult, hogy ilyenkor pókokat köhögtem fel. Megdörgöltem az arcom, és felszisszentem. - Jaknowsky, hová küldtél engem?!"

2008.03.02. 23:17

[Leriel] Ó, jut eszembe. Ha Gordon sűrűn káromkodva, kissé dühösen, kopogás nélkül nyit rá Miriamra, annak egészségtelen következményei lehetnek a szociopata femme fatale paranoiája miatt. :) Amúgy elfogadom az ötletet. Jókat írsz nagyon, Hanga, mást is alkottál már?

2008.03.02. 23:14

[Leriel] Pontosan úgy van, ahogy írtad. Nekem is megfordult a fejemben a Gordon-donor dolog, hiszen adja magát a szitu, bár nem voltam benne biztos, neked bejönne-e, ha a főhősödet eleven cuclinak használná egy rovarember... Remélhetőleg még ma megírom a következő fejezetet. Egyébként kis adalék Miriamhoz: a dámhánoknak ugyanúgy vért kell innia, mint a vámpíroknak, ám emellett normális ételt-italt is magukhoz kell venniük. A vérszomj és a hideg, manipulatív természet a dámhánok és a vámpírok sajátja egyaránt. Ezért a póklikantrópok közt előfordul, hogy egyiket-másikat magával ragadja a vámpírok örökléttel járó, sötét, sírontúli hatalmának varázsa, olykor ők maguk is vámpírnak tettetve magukat közéjük férkőznek, rajongva próbálják ellesni a konspiratív taktikákat, a briliáns, évszázados elmék sakk-játszmáit. Miriam maga is egy ilyen "vámpír-fan", évekig élt inkognitóban Budapesten, saját szakállára vadászva vámpírokra.

2008.03.02. 21:17

Mondd csak Leriel...Ugye miriam Corneliustól egy vámpírt kér akiből táplálkozhat.Nos arra gondoltam,feltéve ha beleegyezel hogy Miriam ajánlatot tesz Gordonért cserébe. Cornelius belemegy hisz úgyis csak púp a hátán. Cornelius végül eléri gordonnál hogy önként menjen (azt mondja Lauret akartad mire Gordon magával kiváltja) aztán te jössz...mit lép Miriam most hogy Gordon az övé. Mit szólsz? Ha megfelel, akkor ne várj rám amíg megírom. Elég onnan írnod hogy Gordon belép és kissé dühösen de felajánlja magát. Persze ezt sűrűn káromkodva. :) (hanga)

2008.03.02. 20:26

küldtem egy fejezetet. (hanga)

2008.03.02. 17:57

Nekem tetszik. Mellesleg majd valamikor nincs kedve Miriamnak csak úgy heccből Gordon vérét venni egy kicsit? Hadd lepődjön meg egy kicsit a kis nagyszájú...:)

2008.03.02. 17:39

[Leriel] Okés, tiszta sor. Csak mire Miriam ebbe belegabalyodik :) Jut is eszembe. Az egyes klánoknak minden egyes városban külön primogénje van! Akkor illenék Miriamnak tiszteletét tennie a helyi Radován kiskirálynál is. Biztos vidám egy alak lesz. A helyi alakváltóközösség egyszemélyi szuverén kormányzójára és igazgató-bogozgató tisztviselőjére lenne egy jó ötletem. Egy Urteil nevű vérfarkas, aki egy másik városban már megbukott, mint Ulfric, a hordája szétzüllött, egymás torkának estek. Urteil önkéntes száműzetésbe vonult, és megpróbálja "jóvátenni", amit egyszer elkurjantott, új, szebb, jobb, tökéletesebb falkát létrehozni a helyi alakváltókból. Civilben Fritz Urteil menhelyet vezet, egy mini-állatkertet az erdős-pusztás külterület határában, főleg farkasokkal, néhány hiúzzal, egerészölyvvel a ketrecekben, elsősorban persze húsevő állatkákkal. Van pár megerősített pinceterme is a telepen az újonc likantrópok részére. Farkasemberként pedig vaskezű, könyörtelen és gyakorlatias Ulfric. Kérlelhetetlen, de igazságos.

2008.03.02. 13:58

Oksa. Valami ilyesmi szerepet szántam neki ugyanis nem véletlenül ilyen álarc szerű stílusa. Laure sajna csak később döbben rá, mivé vált..... Nirana ugyanis Corneliusnak hatalmat adott hajdanán és azóta az ujja köré csavarta és nem engedi. A Radovánoknál szintén ez a helyzet, ott is a primogént kézben tartja. Ő akar lenni A Város egyedüli Úrnője. A gyilkosságokat pedig mindenki követ el. Miriam, Nirana, Laure, Cornelius....Mira és a végén mindenki gyanakodni kezd a másikra. De pont ez Nirana célja. Mint a "Tíz kicsi négerben". Mellesleg egy hozzáfűzés: Gordon odavan Miráért.....;) (hanga)

[289-270] [269-250] [249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]