Új bejegyzés Frissítés

2008.03.13. 16:38

[Leriel] Hanga: én spec teljesen megértelek, mert engem sokszor inspirál a zene az írásban. Miriam stílusához leginkább az Apocalyptica illik, meg esetleg a London After Midnight, Marilyn Mansontól a New Shit, vagy a Sweet Dreams. A Radovánok menedékéhez meg jól passzol az Ossiantól a Végállomás Motel, illetve bármelyik Manson szám, hangulatuktól/tevékenységüktől függően... ^^

2008.03.13. 15:35

Jaj, bocsi ez lemaradt. Ez a legfontossabb dal. Szöveg és hang szempontjából: http://www.youtube.com/watch?v=OaFzuiVVCrU (fárasztó vagyok,tudom, csak a zenével jobban ki tudom fejezni a dolgokat,érzéseket) ^^ (hanga)

2008.03.13. 14:56

Kérhetnék egy kis segítséget? Szeretném megkérdezni, hogy Mira és Miriam...hmm...milyen zenét hallgat, vagy milyen zenével fejeznétek ki? Kicsit hülyén hangzik,de én elég auditív emberke vagyok..^^ Példaként Gordon nagyon sok zenét hallgat,de ha eggyel kéne kifejeznem akkor ez a Flogging Molly. (amúgy az énekes hangja ihlette Gordon karakterét.) http://www.youtube.com/watch?v=TSwaVvF7rdU  http://www.youtube.com/watch?v=plfVQV-klZo&feature=related Ez amúgy egy ír folkpunk együttes és mellesleg a történet szempontjából Gordon abszolút kedvencei.

2008.03.13. 13:44

Hát persze! Azért ez kényes dolog, szóval lehet hogy bele fogok néhol szólni de az írásaid alapján én meg bízom benned. ;) Kíváncsian várom...:) (hanga)

2008.03.12. 21:42

[Leriel] Hali! Bocs, amiért elhavazódtam a sztorival, nehezen tudom követni a történéseket. Akkor Miriamék elfogásánál elég kivágni azt a részt, hogy bedobják őket a kocsiba, és elvágtatnak velük a másik helyhez, egyszerűen úgy kell alakítani, hogy Schicksal meg a keménycsávók (sic!) már ott várják őket a földszinten. Majd kérhetek egy lehetőséget rá, hogy papírra vessem Gordon+Miriam egy röpke pásztoróráját? =)

2008.03.12. 17:06

LAURE Miután otthagytam Miriamot, Gordonhoz mentem. Biztos mindjárt felébred. Egész úton az a dámhán járt a fejemben. Ahogy megrettent a kádban. Az nem véletlen volt. Sosem láttam még dámhánt sírni. De talán még dámhánt se láttam. Leültem Gordon ágya szélére és végignéztem rajta. Tök furcsán, kitekeredve aludt,mint mindig. Az egyik karja a mellkasa alatt, a másik az arcához húzva a lábai meg...na ez most hogy van? Eszembe jutott milyen volt amikor gyerekek voltunk. Egy szobában aludtunk, és éjszakánként minidig nyaggattam hogy meséljen valamit,mivel anyánk sosem törődött ilyesmivel. Ilyenkor Gordonnal rendszerint a takaró alá bújtunk, ő pedig a misztikus kelta és ír mesék végeláthatalan sorát regélte egészen hajnalig. Tündékről,koboldokról, driádokról,kentaurokról....csodás teremtményekről amik csak a fantáziánkban éltek,de elhittük.Szinte most is beleborzongok ezeknek a történeteknek a hallatán. Amikor az erdőben sétáltunk mindig reménykedtünk, hogy majd találkozunk egy tündével, aki elvisz minket innen messzire, ahol azt csinálhatunk amit akarunk és soha nem öregszünk meg... Sosem gondoltuk volna hogy ilyen rútul teljesül az álmunk egy vámpír által. Végre ébredezett. Lassan nyitogatta a szemét,csak pillogott. Ásított egy hatalmasat majd feltette a várható kérdést: - Hol a faszomba vagyok?! Ó, szió Laure. Te is itt vagy? Oké,akkor nem a pokolba kerültem.... - A régi szállásunkon vagy, és Miráékkal megmentettünk titeket. - Hát ez pompázatos.Majd megköszönöm egyszer. Bocsi, de én mentem vadászni. Mindjárt szomjan veszek....Apropó.. Borzolta a haját és nagyon gondolkodott. Szerintem még nem ébredt fel teljesen és sokkos is egy picit. Kiheveri. - Miriam...vele mi van? - próbálta leplezni kíváncsiságát. - Jól van. Most pihen. De te hogy érzed magad? - Mint amikor az Iron Maiden koncerten néhány balfasz majdnem felgyújtott....Kábé.... - Igen, emlékszem. Egy paraszthajszál választott el attól hogy hamuvá égj. - kuncogtam. Komótosan ballagott a szekrényéhez és zombihoz hasonló gyorsasággal öltözött át. Nem is zavartatta magát hogy én bent vagyok. Elvégre min kéne meglepődnöm...? Mintha nem fürödtünk volna eleget együtt a Galway melleti kis tóban...Nagyjából kidörzsölte a fáradtságot a szeméből. Kisétált az ajtón és egy régi ír dalocskát énekelt a maga rekedtes, ám mégis érdekesen erős és telt hangján: An Maidrín Rua,The Little Red Fox An maidrín rua, rua, rua An maidrín rua atá gránna. An maidrín rua atá ina luí sa luachair 'S barr a dhá chluais in áirde. Tally-ho lena bhonn, tally-ho lena bhonn! (on his trail) Tally-ho lena bhonn 's é ag gáirí Tally-ho lena bhonn, tally-ho lena bhonn! Agus barr a dhá chluais in áirde. (And the tops of his two ears upright) An maidrín rua, rua, rua ... Csak néztem utána és kacagva csóváltam a fejem..Sose fogom megérteni hogy foghatja fel ilyen könnyedén a dolgokat? GORDON 11 óra van most. Összeszedtem magam és vacsiztam is. (3 áldozat csontszárazra szívva, valahol a híd alá dobva) Elhatároztam hogy meglátogatom Miriamot, hátha sikarül felbosszantanom. Megérdemli,amiért ilyen szarba kavart. Elsurrantam az ajtaja előtt, majd benyitottam. Felkapta a fejét az írogatásból én meg széles vigyort villantottam felé. Felpakoltam magam az ágyra és éberen figyeltem. - Hogy érzed magad? - Megvagyok. Téged meg se kérdezlek. Látszik rajtad hogy kutya bajod. - Talán bánod? - szegeztem neki huncut mosollyal. Vállat rántott. Szerintem nem bánta.Az ablakpárkányon ücsörgött és úgy tett mintha ott se lennék. Hát, fogtam magam, én is mellé ültem, és kilógattam a lábam ahogy ő is. A vállam az övéhez súrlódott, úgy ahogy a combom is. Engem nem zavart. Talán kicsit direkt is csináltam.Erre már nem emlékszem. - És most mi lesz? Gondolom elhagyjuk a várost,igaz? Mikor indulunk? És mi az úticél? - hadartam el a kérdések sorozatát. Meglepetten nézett rám, és kissé értetlenül. - Eddig foggal-körömmel tiltakoztál, most meg egyenesen beleegyezel hogy velem maradsz??? - felelte hitetlenkedve. - Meggondoltam magam. Na,és? - húztam fel a szemöldököm. Nem szólt semmit. Csak elégedetten mosolygott, és a szemembe bámult. Sosem szerettem ha a szemembe néztek. Zavart. - Még ma éjszaka elindulunk. - jelentette ki hosszú csönd után. - Ma??? - Igen. Pakolj össze, és senki nem tudhat róla,világos? Hosszú út lesz,úgy készülj. - kacsintott zavarbaejtően. Kicsit megremegtek a térdeim, azt hiszem. Körülbelül éjfélre kész lettem. Ruhák, CD-k, discman (az iPod meghal pár óra után),iratok,útlevél és a tisztálkodó cuccosok. A Converst még épp be tudtam gyömöszölni. A parkolóban már ott várt az az undok Ford. Még mindig megkarcolva. Magamban felröhögtem majd beszálltam az anyósülésre a sporttáskát pedig hátra dobtam. - Hova megyünk? - kérdeztem izgatottan. - Egyelőre ki ebből a tetves városból a főútra onnan pedig délkeletnek fordulunk... - válaszolt sótlanul. A motor felbődült, én pedig bekapcsoltam a rádiót. Miriam rám szegezett egy szúrós pillantást, de csak legyintettem. Éreztem hogy kurvára meg fogom ezt az utat még bánni. Viszont valamilyen rejtélyes oknál fogva vonzott a veszély... ....És Miriam.

2008.03.12. 15:48

Oké, így már jó lesz! Köszi ^^ (hanga)

2008.03.12. 10:31

ASh. Egyébként Miriamék a Liliomba szálltak meg és onnan hurcolták el őket az állatkertbe (nálam). átírjam ezt a részt is? pl: ahogy tartanak (modjuk a Poison Rose) felé hirtelen felfigyelnek a Liliom előtt álló kocsik tömkelegére. Majd egy halom farkas sétál ki ( valódi és vérfarkas is) egy farkast támogatnak 2 áldozatot a hónuk alatt hoznak ki. és innen viszik őket az állatkertbe. Átírtam a Cornélius-os részt így jó lesz?

2008.03.11. 23:01

[Leriel] "(dátum) Kedves Naplóm! Örülök, hogy végre viszontláthatlak. Nem volt könnyű idevergődni, most egy kád forró vízben ülök, és várom, mikor fő le a hús a csontjaimról. Közben majd' megfagyok. Ha átváltoznék, könnyebben összekapnám magam, de akkora frászt csak nem hozhatok már a fiúkra, hogy egy Volkswagen Bogár nagyságú óriáspókot találnak a fürdőszobában. Az utolsó írásokban azt hiszem, ott tartottam, hogy elpakoltam Gordont aludni. Még véletlenül se süthetett rá a nap, úgyhogy a leghomályosabb szobába - a fürdőbe - cipeltem, és becsavartam egy pokrócba. A fél napot átaludtam, délután elugrottam kajáért meg körbeszaglásztam a környéken. Borzasztó tanácstalanság és elhagyatottság vett erőt rajtam. Senkit sem ismertem itt, aki az én oldalamon állt volna, mindenkivel sikerült összeakasztani a bajszomat. A délután nagy részét kétszersültfalatkák majszolásával, illetve az ablakban ülve, cigizve töltöttem. Este felkelt Gordon, és elkéredzkedett enni. Tényleg sápadtka volt egy kicsit, de ahogy hangot adott neki, én se voltam jobb bőrben. Amint leültem, hogy kipihenjem magam, feltépték az ajtót. Mégis mit vártam? A vérfarkasok voltak, méghozzá félemberi alakban - és legalább egy tucatnyian. El is felejtettem: ezeknek a habos pofájú dögöknek az ereje a falkában rejlik. Ha egyszer támadnak, akkor úgy özönlenek, mint a patkányok. Összekulcsoltam a kezeimet a tarkómon, és hagytam, hogy ellökdössenek. Összeláncolták a kezeimet, és felkaptak, mint valami zsákmányt, közben obszcén jelzéseket tettek. Hál' Istennek, a farkaspofa nem alkalmas az emberi beszédre, úgyhogy csak a testbeszédükből következtethettem. Az alélt Gordon mellé löktek egy ütött-kopott kocsiba, amit egy ember vezetett. Foglyul ejtőink felöltötték azt a worg-szerű vadállatalakot, ami a leginkább emlékeztet a farkasra, és úgy, ahogy voltak, elloholtak az utcán. Nem tudtam, hová. Egész úton nem szóltam Gordonhoz, de nem is igazán volt érdekes beszédtémánk. Egy régi, kortól megroskadt, emeletes ház előtt álltunk meg. Tekintélyes terasza volt, fölötte kiégett neonfelirat: "Bloody Lilium". A bajszos, füstös arcú sofőr intett a veranda felé, mire bent fény gyúlt. Alakok jelentek meg az ajtóban, megtermett, izmos férfiak siettek hozzánk. Nem voltam benne biztos, hogy ugyanez kóser megoldás lenne egy sűrűbben lakott és jobb közbiztonságú környéken, de mivel a közbiztonsággal kitörölhettem a hátsóm, úgy ragadtak nyakon, mint egy rossz macskát, és kipenderítettek a kocsiból. - Mielőtt megdöglesz, eljátszunk veled, ringyó! Úgy hallottam, sokan élveztek már halálba tőled - dörmögte egy öblös hang a fejem fölött. Feltérdeltem, és kénytelen-kelletlen, felnéztem arcomba bomlott hajam alól. Elsőre azt hittem, megint egy állatalakú farkasember áll felettem, aztán rádöbbentem: az illető alapjáraton ekkora. Csupa izom teste ránézésre díjnyertes lehetett volna a hetipiacon vágómarha kategóriában, rövidre nyírt haja tejfölszőkén tapadt fejére. Gordont is kiráncigálták, és valamit a szájába tömtek, mivel egyfolytában szitkozódott. Egy régi, érett zoknira tippeltem. - Ki vagy te? - néztem a melák szemébe. - Schicksal, a Fenrir. Aki arra született, hogy végezzen a királlyal. - Felteszem, nem Urteil parancsa, hogy verd össze és erőszakold meg Gordont - sandítottam a vörös-fehér haloványság felé magam mellett. Hadd vágjak már vissza neki egy kicsit a szapulásért, gondoltam. Schicksal nem találta viccesnek, bevert egy jó nagyot, belemarkolt a hajamba, és felráncigált a lépcsőn, meg se várta, hogy talpra álljak. A vámpírt hozták utánam.  Persze. A falkában a trónbitorlónak nyilván az a jó, ha betart a főnöknek. Ha Urteil azt mondta, sértetlenül akar minket, akkor út közben véletlen balesetek tömkelege fogja érni szerény személyünket, hála a Fenrirnek.  Jobb napjaiban a tágas helyiség biliárdszalon és kocsma lehetett, mára a bútorokat a falakig kotorták, csak pár asztalt hagytak meg a széles, hajópadlóval borított terület peremén. Na meg a pultot, amin nyolc vérfarkas üldögélt bontott sörösüveggel a kezében. Engem inkább hiénára emlékeztettek a vihogásukkal. Schicksal meg a másik vadállat levágott minket a földre: közvetlen közelről néztem farkasszemet egy használt injekciós tűvel. Na ja, valószínűleg nem ez a legmenőbb bár a negyedben. - Adjatok egy kést! - bőgött fel Schicksal hangja. Valaki bevágta mögöttünk az ajtót, bekapcsoltak egy rádiót, amiből Christian Epidemic vonyította világgá a Silentiumot. Gordont lefogták, pedig veszettül erőlködött; szeméből éhség tüzelt, de túl gyenge volt a vér híján. - Azt hittem, küzdeni fogsz, dámhán - lehellte a fülembe Schicksal, aki mögém térdelt és hozzám simult. Bennem is megdobbant a vérszomj, amikor tekintetem találkozott Gordonéval. Gyenge voltam. Erőre volt szükségem, mások erejére és melegére. - Oldozz el, és meglátod, milyen erősen tudok küzdeni, faszikám - morogtam cseppet sem nőiesen. Schicksal előrenyúlt a késsel, és benyúlt vele a fölsőm alá, végighúzta a pengét a bőrömön. Megborzongtam tőle. Mármint nem a késtől, hanem a beteg állattól, aki a fülembe lihegett. - Eléggé el vagy oldozva, szépségem - hörögte a férfi, és elvette a kést a hasamtól. - Miért lenne úgy jó neked, ha nem tudnék védekezni? Egy kikötözött állatot bármelyik vadász le tud puffantani - mondtam jó hangosan, mire harsogó röhögés böffent ki a tömegből. Schicksal gyengéjére tapinthattam, megragadta a láncaimat, és ordítva tépte le megszorongatott csuklómról a szoros szemekelet, kis híján a kezemmel együtt.  Nem mérlegeltem sokat: martam. Elég merész csavarás kellett hozzá, de világéletemben rugalmas voltam, a marha meg nyilván arra várt, hogy ütök vagy rúgok. Tövig vájtam a fogaim a húsába, pont az arcán. Rámarkoltam a ruhájára, hogy nehezebben szedhessen le magáról, és öklendeztem. Ó, hogy én hogy utálom ezt... De amikor ölni készülök, vérontás nélkül, ez van. Torkomat végigmarta az epeízű folyadék, amit a sebre okádtam, egyenesen bele a véráramba. Jócskán jutott belőle a ruhájára is, mivel egyetlen lendületes lökéssel letépett magáról. Szám széléről még csorgott a sárgás-zöldes trutyi, míg végre hatni kezdett.  Ahogy az lenni szokott, annak rendje s módja szerint üvöltve roskadt a földre, majd az üvöltés elhalt, csak a görcsös rángatózás maradt. Szájából vér fröcsögött - elharapta a nyelvét. Karok erdeje font körül, és ragadott fel a földről. Kába voltam a mutatványtól, de még futotta erőmből egy erőtlen mosolyra, amikor bezsebelhettem Gordon hitetlenkedő/elszörnyedt/elismerő pillantását. Ezután leütöttek, nem tudom, mi lett velünk. Amikor legközelebb magamhoz tértem, ki voltam láncolva egy jókora sziklára. Arra emlékszek halványan, hogy ordítottam, ahogy a torkomon kifért, Gordonnal versenyt kiáltoztunk. Valami meleg csorgott végig az egyik mellemen. Eszembe jutott, hogy ha félig pucér vagyok, akkor az a perverz punk premier plánban csodálhatja a műsort, de aztán visszaájultam. Ezen kívül csak homályos emlékeim vannak csak a dologról. Farkasemberek, ahogy Urteil nevét skandálják, egy durva, kemény fenyőfa gyantaszaga, aminek nekilöknek, én meg összecsuklok, mint a kempingszék. Az a sajgó, tompa fájdalom, a nyomás, minden mozdulatra az érzés, hogy valami a húsomban kapaszkodik, aminek semmi keresnivalója ott... Hol Gordon kiáltásai, hol meg az enyémek.  A következő tiszta emlékem, hogy egy takaróba csavarva zötykölődök egy kocsiban. Valaki azt mondja: túl sok vért veszített, ki fog hűlni. Hülyék, nem tudjátok, hogy a pókok hidegvérűek? De én nem vagyok pók... Ezt régen, egyszer Jarashad mondta, a mentorom, amikor még meg kellett szelídíteni a bennem lakó bestiát. Ez a gondolat segített, lehiggadt bennem a vérszomj, ezzel visszatért a hideg és a vacogás. Egy nő hajolt fölém, a pultoslány, akit a Bloody Rose-ban láttam. Egyébként, Mirának hívják. - Magához tért! - Szerintem üsd le inkább, mielőtt magára néz - mondta valaki. - Pofa be, Zack! Figyeld az utat! - Parancsértettem! - Hol van Gordon? - kérdeztem halkan. - A másik kocsival vitték el, nemsokára hajnalodik. Laure a régi menedékükre viszi. - Az jó - mondtam, és elaludtam.  A kádban tértem magamhoz. Mira várta az ép eszemet a kád szélén ülve, mellette egy idegen nő; arca olyannyira hasonlított Gordonéra, hogy csakis Laure lehetett. A vörös, hosszú haj alapján le se tagadhatnák egymást. - Meddig voltam eszméletlen? - könyököltem fel. - Egy napig - jött a felelet mögülem, egy ismeretlen hölgy szájából. Mögöttem ült a kád szélén rövidnadrágban, lábait a vízbe lógatta, karjaival erősen fogott, nehogy belecsússzak a vízbe. - Egy kicsit hagyj magunkra, Sonja. Ezt szeretném vele hatszemközt megbeszélni. - intett Mira, és leült egy székre. Csak akkor esett le, hogy meztelen vagyok. Lassan körbefontam magam a karjaimmal, és nyakig merültem a meleg vízbe. - Bocs, de a ruháid menthetetlenek voltak - mondta halkan Laure. Végignéztem magamon, és vöröses foltokat láttam végig a testemen, némelyiknek a tetején még karcolásnyi vékony rés is sötétlett, melyen át a húsra nyílt kulcslyuknyi belátás. - A nevem Mira Cartbell, ő Laure - mutatkozott be a pultoshölgy. - Mennyire emlékszel? - kérdezte a másik nő. Megráztam a fejem. - Hogy a vérfarkasok elraboltak. Az egyiket megmartam, talán meghalt. Utána leütöttek, és...  Elakadt a szavam, mert réges régi képek tolultak elmémbe. Sötét pincekamrák, füstös börtöncellák, rabgödrök bűze. A kínpad félelem verítékétől volt iszamos, amikor rákötöztek, még meleg volt. Előttem csuhába öltözött inkvizítor és láncinges, szakállas vitézek álltak. Rájöttem, hogy keresztes lovagok.  Körülöttem feszületek és kínzószerszámok erdeje. Vadul ráztam a fejem, nem értettem, amit mondtak, de tagadtam minden bűnt, amit rám olvastak. Aztán a hóhér megemelte azt a nehéz vasat, és...  És kísértetiesen hasonló hang jött ki a torkomon most, a kádban ülve, mint két nappal azután a réges régi lidércnyomás után, amikor Jarashad lován ülve végre biztonságban érezhettem magam. Felhúztam a térdeimet, és lemázoltam arcomról a könnyeket. Ahogy megmozdultam, megéreztem a kezet a vállamon. Miráé volt. - Már nem fognak bántani - mondta megnyugtatónak szánt hangon. Elhúzódtam tőle. - Mira hozott ki onnan. Neki köszönheted az életed - mondta Laure. - Hihetetlen, milyen gyorsan begyógyultál. Cornelius azt mondta, legalább egy hét, mire összeszeded magad, a dámhánok lassan regenerálódnak. Viszont te minden más vérszőrösön túlteszel! - csóválta meg a fejét Mira. - Nyilván a rengeteg vámpírvérnek köszönhető, amit benyeltem az idők folyamán... - dőltem hátra bágyadtan a kádban. - Magamra hagynátok egy kicsit? Szeretnék egyedül lenni. - Jó. Ahogy gondolod - mondta Mira, és felállt a kád mellől. - Gyere Laure! - Kérhetnék valamit? - szóltam utánuk. - Idehoznátok a naplómat és egy tollat, ha megkérlek titeket? - Persze - mondta Mira. A naplót megkaptam, aztán lejegyeztem mindent.  Lehet, hogy a kínzásomra azért nem emlékszek, mert az agyam magától zárja el előlem az emlékeim? Pedig szeretném tudni, mit művelt velem Urteil. Csak hogy tudjam, mit mondhatok neki, amikor meghúzom a ravaszt."

2008.03.11. 19:09

Háát..Ha nem baj akkor inkább ne. Nem akarom egy lúzernek feltüntetni akit szarás közben iis rajtakapnak. Kicsit nagyobb tekintéllyel bír,azért....^^ Köszike :)

2008.03.11. 18:48

ASh. de ha van ötlet Jöhet. Átírom szívesen vagy kivágom, semmi fontos nincs abban a részben.

2008.03.11. 18:39

:) LOL: Akkor maradhat. ^^

2008.03.11. 18:34

ASh. Ja Cornélius a Wc. Milyen más cikis helyzet van még? szerintem a vámpírjainknak lehetnek szükségleteik Pl: A vér egy bizonyos része hasznosul a többi pedig.... Időnként szólítja őket a fehér porcelán isten.

2008.03.11. 18:30

Ahogy kiléptem az ajtón az ütő megállt bennem. Nem megtámadtak, eltünt a motorom -Nyugi elraktam. űGondoltam motorral akarsz menni. Háát , hogy most mondja. -De én vezetek. -Nem. -Milyen szerencse hogy a sludzkulcs nálam van. -Ha? Elkezdet türkálni ls tényleg nem volt nála. -Hogyan? -Száz évig éltem tolvajlásból. Tökélyre fejlesztettem. -Ezt meg sem hallottam. Tudod zsaru vagyok. Megvontam a válam és elindultam a kocsihoz. Most irány a 'gonosz őrző-védő sárkány'felkutatására vagyis a jövendőbeli Bloody Liliom-hoz. Ugyanis COrnélus vette meg az épületett. HÁt igen, lebuktam, nem vagyok nagy agy. Befordulva az utcába, közeledve az épülethez egyre rosszabb érzésem támadt. -Kanyarodj be a sikátorba, a kukák mögé. lámpákat le. Nem tiltakozott. Fejlődünk, még lehet belőle pincsi kutya. Hogy miért kanyarodtunk le? A rom előtt túl sok  kocsi állt. Méghozzá 4 terepjáró. Ugyanaz a márka csak más-más sötét szinekben. -Vésd föl a rendszámokat. -Nincs papír. -akkor használd az agyad. Nekem mindegy csak ne felejtsd el  őket. elővettem egy adag zsepit és a rúzsomat. Az ölébe szortam őket. Nem'tom hogy került hozzám, de ott volt. A kezem magától müködik néha, ezek szerint. -Akkor old meg ezekkel. Vizslatot egy darabig hogy komlett vagyok-e. De elmebetegekkel nem érdemes vitatkozni. kb 10 erc múlva a csávók kiplattogtak. Mindegyik fekete izompólóban és bőrnadrágban. Izlés nuku. 8an voltak és két főt cipeltek kifele. Hozzájuk képest két kicsit. Erőegyensúly semmi. Miután felpakolták az áldozatokat, elindultak. Volt egy tipen hova. Kifele a Negyed határához, a Primordial Hollow-hoz, a tölgyerdőhöz. Már voltam ott. A nem normális Fritznek a trónja egy forrás és a környék legöregebb fája között található egy háromszögben. Az isteni hármas. Elkezdtük követni őket. A női érzék most nem müködött. A város másik felébe mentek.Ahogy megláttam a helyet nagyon öregnek éreztem magam. Még emlékszem ahogy elkezdték építgetni, ahogy az állatok meggyarapodtak, kibővítették. Láttam fénykotár. Hát igen az nem most volt. Mindezeket számbavéve a város lenormálisabb helye volt. Valamiért senkinek sem volt szive öszzebarmolni. Igazából ez a hely soha sem ötlött volna föl bennem. A terepjárók gyakorlott mósdon hajtottak be. Mi csak a kapu előtt parkoltunk le. Jegyfizetés nélkül bemásztunk. A kassza ugyis zárva van ilyenkor. Ahogy átvergődtünk a kerírés melleti sövényen még láttük az elefántház felé elhajtó autókat. Ezek szerint ott van a rejtekhely. Nem is a farkasoknál? Kihalóban van az ösztön? Integettem Marcellnek hogy kövessen. Rendőr létére  túlságosan követi az utásaimat. Felötlött bennem a gondolat hogy csak nyomozgatott idáig, semmi kaland nem volt az életben.Ajaj. -De hisz ez az állatkert. -Ja. rájöttem. Mégis mit mondhattam. Az elefántházig semmi. Túlságosan csöndes. Benn megtaláltik a pincébe vezető ajtót. Mégcsak el sem volt dugva.

2008.03.11. 18:28

Cornelius a WC-n?? Egy kicsit abszurd....XD  Mégis mit képes megemészteni egy vámpír? Ez egy kicsit fura és tekintélyromboló....:) (hanga)

2008.03.11. 12:32

A ház előtti lehajtón hagytam a motort, járatva. Egyenesen a konyhát és a nappali-étkező párost elválasztó pulthoz siettem. A bár székeket oldalra pakoltam. Ráhasaltam. Őszintén kinek van ideje arra hogy megkerülje.  Hason a sószóró és a pultlap alatti gombokat egyszerre megnyomtam. Egy hatalmas kattanás hallatva a patentok kiakadtak. Letornáztam magam a pultról és levettem az ajtót. Hát igen pultos embernek hova máshova lehessen pakolni. Ekkor lépett be Marcell a nyitott ajtón. Füttyentett.   - Ugye ez nem az amire gondolok? - Engedélyem van rá. Jóó!?   Hozzávágtam a papírokat.   -Ez már vagy 50 éves! -És? Még jó nem? -Hááát?   -Egyáltalán ki tanított meg egy pultos csajt lőni? -Ha tudni akarod 50 éve az egyik barátom. -Legalább zsaru volt? -Kis korod óta ismered. A nagyapád. -De, de…   Nézte az egykori örege írását.   -Még soha nem beszélt rólad.    Miközben az étkező asztalához gyalogolt, a papírokat az asztalra szórta. Mellém térdelt és szó nélkül elkezdte feltölteni a lőszerkészletét. Elmondtam az agyamba összeállt képet, hogy Miriam gyilkolgatja a vámpírokat.   -Az operás vámpírokat farkasok mészárolták le.   Egy másik kép állt össze bennem.   -Golyócsere. Most   2 féle golyó létezik ölésre. A rendőrség és saját fejlesztés. Ezek a golyók vérből készülnek. Sok-sok kísérlet után  sikerült kifejleszteni , hogy a vér amiből készülnek tüzeléskor ne olvadjanak föl. A testbe érve minél nagyobb területet roncsoljon, majd fölolvadva öljön. A legnagyobb gondot az okozta hogy környezeti levegőn ne olvadjon föl. Ne kelljen hűtőtáskával járkálni. A vér lehet vámpíré vagy vérfarkasé. A két féle vér nem bírja egymást. Elkezdi írtani egymást és szinte köddé válnak. Most hogy megyünk vérfarkasokhoz ilyet is kell vinni. Miriam ellen csak sima ezüstöt használtam volna. Nem tudom hogy mi a gyengéje. A fegyverek kikészítése után elmentem átöltözni. Csupa erdészzöld és csupa pamut. Hosszú gatya, póló. Szépen is néznék ki ha megcsillanna a karkötőm. A hajamat feltüztem és sapkát vettem fel. Fölcsatoltam a fegyvereket. Került belőle a hónom alá, a combomra, de még a csizmába és a bal csuklómra is.   Marcellnek is túrtam valamit. Mégse jöhet világoskék ingbe és bőr cipőbe.

2008.03.10. 22:09

Mira-akkor elindultam Másnap nem Marcellre ébredtem. Csak fölébredtem. Egy gcsodaszép álom  csodákra képes, hisz a nevében is benne van. Egy fő szerepelt benne. Vörös volt és undok. szokták mondani az idő és az álmok mindenkit megszépítenek. Udén és dudorászva idultam neki a napnak. Semmi sem ronthatja el ezt a napot. Kitoltam a motort, bezártam a kaput és beleléptem egy..... - A jó büdös any***dat! A nap elrotva. el battyogtam a fűhöz és elkeztem sűrűn húzgálni rajta a csízmámat. Ami meg rajta marad az utközben lepotyog. Be is jött. Ekkor egy bevillanás- Valaki ordíbál utánam a lehúzott kocsiablaknól. Úúú remélem nem azért. Még belegondoni is gusztustalan, blööö. A bloody Rose-ba vendégek száma egy volt. Marcell. Ezért a tömegért érdemes volt fölkelni. Így elindultam fölfedező utra, Mindenki szunyált. Legjobb volt nézni ahogy lauri alszik, mintha Gordon is ott lenne. Ez a kettős kifürkészheteln. Mindig marják egymást, mégis óvják egymást. Soha nem tudtam eldönteni ki- kit véd. Áltam és néztem mint az anyja alvó gyermekét, míg valaki nem közeledett a hátam mögött. A kezemet összekulcsolmat, egy gyomrozó utéshez készülödtem. -Lenn.. És gyomron találtam. -Máskor ne lopakodj mögém. Megfordultam és az összerogyott Marcellt láttam ahogy a mutató ujját fölmutatja és egy aúú-t formál a szája. Becsuktam az ajtót és elindultam a vendékek kiszolgálásáshoz. Újra jó kedvem támadt. Bizalom című dalt dudorásztam fölfelé menet a lépcsőn. Egyetlen vendég volt, Ted. -Mizújs? Ilyen későn jönni? csak nem kijózanodunk? -Hát a hülye őfelsége nyűgös mostanság. -Mit csinál a nemnornális? -Ááá, hagyjuk? -Akkor hagyjuk. Jöhet a szokásos? -A mai nap nem szokásos. Csinálj valami szokatlant. -Ugorjak le egy hídről? -Tőlem de előszőr hozz valami húst véresen. Miközben a kaját készítettem. Marcell is előmászott a penészködörből. minden dyzuvát összelapátolt felfelé jövet. Takarítás megoldva. Ahogy készítettem a húst, csak 2 percig a tetejét megsötve,hogy a belseje föl se melgedjen. Nyam-nyam. Ted kedvenc. Nos ahogy készítettem és énekeltem hozzá kitűnően szociopatának néztel volna, de én, én vagyok. Nekem szabad Megjelent  a kis Corika. -Beszélnem kell veled? -Ja nekem is. Csakhogy egy zsaru csücsül a nyakamon. -Mi? -Ja jól hallottad. -Na jó fontosabb is van, ami miatt nem fogsz imádni. -Idáig se imádtalak. -Kösssz  -Szív. Na bökjed. -Előbb tedd le a húsvillát és a késekez a közeledből. Nem örültem, de ez van. A kiváncsiságom erősebb. Sohasem bírtam vele. -Gordonról van szó. -És? Bökjed vagy én böklek. -Miriam vacsija lett.  Lélekben semmi. A nagy üresség. De a test. Elgyengültem. ez így nem lesz jó. Keresnikell egy falat. Meg is lett, de ez is csúszós. -Nyugi nem ökli meg, csak néha cuclizik belőle. -Hö? Gordon nem cumisüveg. Mióta? -Talán 2-3 napja. - Ne aggódj, Mira, nem lesz baja. Talpraesett fiú, és a szája is nagy. Ha kell megvédi magát. - De Cornelius te is nagyon jól tudod, hogy a dámhán nem fogja kímélni őt! És talpraesettség ide vagy oda, neki annyi. - Jól figyelj. Gordon lobbanékony és kezelhetetlen. Tulajdonképpen Miriamot kéne sajnálnunk. Szerintem egy hegyi legelőn felnőtt tüzes csikót bízott rá a sors, akit selyemfonállal könnyebb célhoz vezetni mint durva kötéllel... Na kezdtem bedühödni. Hogy a francba teheti ezt. Elkezdtem fölállni hogy keressek egy nagy kést, egy nagyon nagyot. És ekkor lépett be az őrangyala. Marcell végre összeszedte magát. Cornélius elhúzott. Úgyhogy Marcellel nyugodtam tudtunk beszélgetni. -Na szóval, amiért eredetileg jöttem. Elém dobott megint egy halom képett. rossz dobás volt. 1-2 kép a sütő lángja felé repült, némelyik meg is pörkölősött. A képeken halott vámpírok voltak, cafatokban, feldarabolva, kibelezve. -Ki öl vámpírt? Ők a csúcsragadozók, nem? -Másik vámpír, egy két alakváltó. Ekkor az agyamba akerekek mozodni kezdtek. Véletlen Miriam ittléte, vagy nem? Meg kell találnom Gordont. Ordítva indultam el Cornélius szobájához.. -Hol vannak Gordonék? A székénél ült és a könyvelést csinálta. Csak hápogott hirtelenjében . Választ tudok meg soha tőle, így szobakutatási parancsot engedélyeztem magamnak és elintultam Miriam szobájába. Nem érdekelt hogy szépen hagyjak ott mindent. Kis fekete noteszt kerestem. Lehet hogy túl sok krimit nézek mostanában? A túrás közben megtaláltam a naplóját. Nőí mivoltom miatt nem olvastam bele. Nekem se nagyon tetszene ha valaki megtenné. 10 perc túrkálás után megtaláltam a noteszt. Barna bőr. Majdnem, de legalább létezik. Utolsó elötti helyen meg is találtam a címet. Lebontásra váró épület. Lerohantam. Fölpattantam a motorra és véres kötényben hazaindultam. Marcell megint futott utánnam. Mit modjak erre. Fusson gyorsabban. -Már megint hovaaa...?   Ezúton nem mutattam be neki. Az ellenzőt felhajtottam és visszaordítottam. -10 perc múlva nálam fegyvrekkel!! Remélem meghalotta. Szükségem van a fegyverarmadájára.

2008.03.10. 20:43

Ash. Azért a Laure-s és a Cornélius-os részt meghagytam.  Ha nagyon nem stim akkor majd írkál  Leriel és kitörlöm.

2008.03.10. 20:12

Az enyémet igen. Ami "laure"-vel kezdődik.... De Leriel-é marad természetesen. Szerintem ötletnek jó! Csak írjad!! :D Hajráááá!! (hanga)

2008.03.10. 20:09

ASh. A tegnapi egész részt töröljük? Akkor Marcell Mira elmegy menteni (Belkow is jól jönne-modjuk kiderülhatne hogy mijen ürge fürge a látszat ellenére). Elkezdődik a mentés ki is jönnek de ahogy kijutnak, Miriamék meglógnak. Marcell és Mira meg épphogy kijut (esetleg egy idegen autó áll meg (benne Sonja - a rég nem látott húgi (vámpír)- aki megint, meggyőződése ellenére a rossz oldalon van). Esetleg neki kell szemmeltartani Miráékat hogy nehogy a szaban még mélyebbre túrjanak.

[289-270] [269-250] [249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]