Hoztam neked egy tündérkés jó éjt puszit: Isa :)

Drága Barátném!

Nagy szeretettel gondolok rád és sok puszit küldök:Isa:)

Szia!

Szép történet. Érdemes végigolvasni.

A piros üveggolyó

A nagy depresszió évei alatt egy dél idahoi falucskában laktam.

Reggelenként megálltam Miller úr zöldséges standja előtt, hogy az éppen

szezonban levő zöldségből, gyümölcsből vásároljak. Az étel és a pénz igen

kevés volt abban az időben, ezért sokszor cseretárgyakat ajánlottak fel a

vásárlók az árúért. Egyik nap Miller úr egy zsák krumplit pakolt nekem,

amikor észrevettem egy nagyon sovány kisfiút, aki szakadt, de tiszta ruhában

epekedve nézte a zöldbabot.

Kifizettem a krumplimat, de köz ben engem is megragadott a gyönyörű zöld

babos kosár látványa. Miközben azon gondolkodtam, hogy vegyek-e belőle,

végighallgattam Miller úr és a rongyos ruházatú kisfiú beszélgetését.

- Hello Barry, hogy vagy?

- Hello Miller úr. Jól, köszönöm jól. Csak csodálom a babot... nagyon jól

néz ki.

- Nagyon finom is. Hogy van az anyukád?

- Erősödik, napról-napra erősödik.

- Az jó. Segíthetek valamiben?

- Nem uram. Csak csodálom a babot.

- Szeretnél belőle hazavinni?

- Nem uram. Nincs mivel fizetnem.

- Nos, mid va n, amire elcserélhetném a babot?

- Csak egy üveggolyóm van.

- Tényleg? Hadd nézzem csak.

- Tessék, itt van. Nagyon szép.

- Igen, azt látom. Hmmm, csak egy baj van, ez kék és én a pirosat szeretem.

Van esetleg egy piros üveggolyód otthon?

- Nem egészen... de majdnem.

- Mondok én neked valamit. Vidd haza ezt a zsák babot és mikor legközelebb

erre jársz, hozd magaddal a piros üveggolyódat, hogy megnézhessem.

- Rendben van. Köszönöm Miller úr.

Miller asszony, aki a közelben állt odajött hozzám, hogy segítsen Egy

mosollyal így szólt:

- Van meg két ilyen fiúcska ebben a faluban, mindhárman nagyon szegényes

körülmények között élnek. Jim szeret velük üzletelni babért, almaért,

paradicsomért vagy ami éppen van. Amikor visszajönnek a piros

üveggolyóikkal, és mindig visszajönnek, Jim úgy dönt, hogy mégsem tetszik

neki a piros, és hazaküldi őket egy zsák valamilyen zöldseggel, és azzal,

hogy hozzanak valamilyen más színű üveggolyót, narancssárgát például.

Mosolyogva jöttem el az árusbódétól, teljesen meghatódva Miller úr tettén.

Nem sokkal később Colorado államba költöztem, de soha nem feledtem ennek a

férfinak a "csere" üzletét. Aztán eltelt jó néhány év... Nemrégiben

látogatóban jártam Idaho államban, és felkerestem néhány barátomat abban a

régi kis falucskában. Mikor megérkeztem hallottam, hogy Miller úr meghalt

és pont akkor van a temetése. Mivel a barátaim el szerettek volna menni a

temetésre, hát én is velük mentem. Mikor megérkeztünk a ravatalozóba,

beálltunk a sorba, hogy a halott hozzátartozóival együtt részvétünket

kifejezhessük Miller asszonynak. El őttünk a sorban állt három fiatalember.

Egyikőjük katonai egyenruhában volt, a másik kettő pedig fekete öltönyben,

igen elegánsan volt felöltözve... Mikor rájuk került a sor Miller

asszonyhoz léptek, aki mosolyogva nézet rájuk férje koporsója mellől. Min d

három fiatalember megölelte, és megpuszilta az asszonyt, beszéltek vele pár

szót, majd a koporsóhoz léptek. Az asszony lágy, könnyes kék szemei

követték lépteiket, amint ők egyenként megálltak egy pillanatra a

koporsónál, megfogták a halott kezet, majd to vább indultak. Mindhárman

szemeiket törölgetve hagyták el a ravatalozót. Mikor ránk került a sor,

elmondtam Miller asszonynak, hogy ki is vagyok, és megemlítettem neki azt a

régi történetet, amit mesélt nekem három kisfiúról és az üveggolyóikról.

Csillogó s zemekkel megfogta kezemet, és odavezetett a koporsóhoz.

- Az a három fiatalember, akik épp ön előtt voltak, az a három kisfiú,

akikről akkor meséltem. Épp most mondták el, hogy mennyire értékelték,

ahogy Jim bánt velük. És most végre, hogy Jim már nem tu dja meggondolni

magát a

színt vagy a méretet illetően... eljöttek, hogy kifizessek tartozásukat...

Soha nem voltunk gazdagok ezen a földön, de biztos vagyok benne, hogy Jim

ebben a pillanatban a leggazdagabb embernek tartaná magát.

Ekkor szerető gyengédséggel felemelte az élettelen újjakat. A férje keze

alatt három fényes piros üveggolyó pihent.

A történet arról szól, hogy a szavainkra nem fognak emlékezni az emberek,

de kedves cselekedeteinkre annál inkább. Isten szeret Téged. Egy kívánságom

számodra a  mai napon: kívánok neked mára egyszerű csodákat - frissen

főzött kávét, amit más készített el helyetted. Egy váratlan telefonhívást

egy rég nem látott barátodtól. Zöld jelzőlámpákat a munkába menetben.

Kívánok neked apróságokat, amiknek örülhetsz, a legrö videbb sort az

élelmiszerboltban, egy jó éneket a rádióban. Hogy a kulcsaidat ott találd,

ahol keresed. Kívánok neked egész napra boldogságot és apró örömöket, hogy

ezek által érezhesd, hogy Isten mosolyog rád, és gyöngéden fog, mert

különleges és ritka ember vagy. Kívánok neked erre a napra békességet,

boldogságot és örömöt. Azt mondják, hogy egy pillanatig tart csak, hogy

megtalálj egy különleges embert, egy óra, hogy értékeld, egy nap, hogy

szeresd, de aztán egy egész élet, hogy elfelejtsd.

NE FELEDD AZOKAT, AKIK EGYKOR OLYAN SOKAT JELENTETTEK NEKED ÉS VALAMILYEN

MÓDON MEGÉRINTETTÉK AZ ÉLETEDET, JOBB EMBERRÉ TÉVE TÉGED
Puszi Fanta.

 

Szeretettel - csupi -  :-)

Szeretettel Holdfénysugár!

Kedves Valika! Köszönöm a látogatásodat...nekem ez az időszak nagyon rossz...Nyugodt hétvégét kívánok szeretettel: Mado

"Tombolunk, a szakadék felé rohanunk, valami ismeretlen

dolog közeledik felénk a jövendőből, valami recseg-ropog

a talpunk alatt, valami meghal mellettünk, ez mind igaz, de

egyrészt tudunk meghalni, másrészt azonban nem vagyunk

hajlandók életünket megterhelni, és a halált szolgálni, mielőtt

elvitt volna. Az élet az életért van, nem pedig a halálért."

Szia!

Kellemes,nyugodt estét:)

Kati és Macsekok

Köszönöm kedves látogatásaidat.puszillak,jó pihenést.

Ma rájuk emlékezünk.
Azokra, akik hiába kapaszkodtak az életbe,
Legyőzte őket a könyörtelen Halál,
S elvitte őket a végső útra,
Oda, ahol az élő rájuk nem talál.
Lehunyt szemünk mögött,
Még látjuk mosolyuk,
Itt lebeg néhány itt hagyott szavuk,
De érezzük a végtelen űrt, mit maguk után hagytak,
Nem tölti be többé semmi soha már.
Szívünkben égig nő a fájdalom,
S a hiányuk egyre jobban fáj.
A megszépítő múltba menekülünk,
Oda, ahol még ott voltak velünk,
Hiába tudjuk mindez csalóka káprázat,
Tünékeny délibáb,
Szeretetük melegét simítjuk fázó lelkünkhöz,
És magunkra terítjük emlékük fátyolát...

Szeretetpuszillak:LadyMoon

A mély gyász, amelyet egy szeretett lény halálakor érzünk, abból a megérzésből fakad, hogy minden egyénben rejlik valami leírhatatlan, valami, ami csak rá jellemző, és ezért teljességgel pótolhatatlan.

Kati és Macsekok

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

Látjátok feleim, egyszerre meghalt

és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.

Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,

csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.

De nincs már.

Akár a föld.

Jaj, összedőlt

a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.

Ilyen az ember. Egyedüli példány.

Nem élt belőle több és most sem él,

s mint fán se nő egyforma két levél,

a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,

kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,

mely a kimondhatatlan ködbe vész

kővé meredve,

mint egy ereklye,

s rá ékírással van karcolva ritka,

egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.

Mindenki tudta és hirdette: ő volt.

Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,

s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt

a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,

mint vízbe süllyedt templomok harangja

a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:

"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",

vagy bort ivott és boldogan meredt a

kezében égő, olcsó cigaretta

füstjére, és futott, telefonált,

és szőtte álmát, mint színes fonált:

a homlokán feltündökölt a jegy,

hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,

se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,

a múltba sem és a gazdag jövőben

akárki megszülethet már, csak ő nem.

Többé soha

nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.

Szegény a forgandó tündér szerencse,

hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,

mint az az ember ottan a mesében.

Az élet egyszer csak őrája gondolt,

mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",

majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,

s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "

Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,

mint önmagának dermedt-néma szobra.

Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.