Mint az ostor, sötéten és könyörtelenül csap le november hava a városra. A Fő utcán furcsa autós karaván zakatol. Lowe tiszteletes a parókia ajtajából figyeli, éppen most hozta be a postáját, kezében hat egyházi körlevél és egy sima boríték, nézi, ahogy a poros furgonok, Fordok, Chevyk, International Harvesterek kígyóznak kifelé a városból.
 Az időjárás-jelentés havat jósolt, de ezek a kocsik nem készülő hóvihar elől vonulnak melegebb vidékére. Florida vagy California aranyló tengerpartjára nem vadászzekében indul az ember, puskával a vezetőfülkében, kutyákkal a kocsi hátsó részében. Ez már a negyedik nap, hogy a férfiak Elmer Zinneman és öccse, Pete vezetésével kutyákkal, puskákkal és jó pár karton sörrel felszerelkezve elhagyják a várost. Az őrület akkor kezdődött, amikor már vészesen kerekedett a hold. Sem a vadmadarakra, sem őzekre nem lőhetnek már, de tart még az emberfarkasidény, s legtöbbjük, bár arcuk hajtókhoz illően komor és ünnepélyes, remekül szórakozik. Ahogy Coslaw, az edző mondaná, ááátkozottul jól.
 Jól gondolja a tiszteletes, sokan közülük nem is tesznek mást, mint bóklásznak, végre itt a feleségek által is szentesített alkalom, kimehetnek egyet az erdőre, ledöntenek pár doboz sört, vízmosásokban könnyítenek magukon, káposztaevő polyákokon, csigaevő franciákon, macskaevő olaszokon meg a feketéken viccelődnek, és mókusokra meg varjakra lövöldöznek.
 Mint az állatok - gondolta a tiszteletes, és keze öntudatlanul a lúlius óta viselt szemvédőn motoszkál.
 Még a végén gyikük eltalál valakit. Örülhetnek, hogy eddig még nem történt ilyesmi.
 Vad tülkölés, ugatás, vonítás közepette az utolsó furgon is eltűnik a szeme elől a Tarker-hegy irányában. Igen, néhányan csak bóklásznak, de egyesek - köztük Elmer és Pete Zinneman - halálosan komolyan veszik.
 Ha az a bstia, legyen bár ember vagy állat vagy akármicsoda, újabb prédára indul ebben a hónapban, a kutyák felveszik a szagát, hallotta Lowe tiszteletes alig két hete Elmer Zinnemantól a borbélynál. De ha az a valaki vagy valami mégsem mozdul ki, talán megmentettünk egy életet. Legalább egy ember életét.
 Igen, akadnak közöttük, talán egy-két tucatnyian, akik komolyan gondolják. De mégsem miattuk érzi magát a tiszteletes olyan furcsán, mintha bekerítették volna.
 Hanem a levelek miatt. Egyik sem volt hosszabb egy vagy két mondatnál, gyerekes műgonddal írták mindet, itt-ott helyesírási hibával. Ránéz a mai postával érkezett levélre, a borítékot ugyanaz a gyerekkéz címezte meg, s ugyanúgy, mint az előzőeket: Lowe Tiszteletes, Baptista Parókia, Tarker's Mills, Maine 04491.
 S most ez a különös érzés, mintha csapdába esett volna... ilyet érezhet a róka, amikor rájön, hogy a kutyák zsákutcába kergették, s elvágták a menekülés útját. Páni félelemmel rájuk vicsorog, s elszánja magát a küzdelemre, melyben menthetetlenül a kutyák martaléka lesz.
 Gyorsan becsukja az ajtót, bemegy a nappaliba, az óra ünnepélyesen megszólal, tik és éppoly ünnepélyesen válaszol, tak, újra meg újra, leül, óvatosan félretolja az egyházi körleveleket az asztalon, melyet Mrs. Miller törölget le hetente kétszer, felbontja az újabb levelet. Akárcsak a többinél, most sincs megszólítás. Akárcsak a többi, ez is névtelen. Egy vonalas irkából kitépett lap közepén a mondat:
 Miért nem öli meg magát?
 Lowe tiszteletes keze megremeg, homlokát az egyik kezére támasztja. A másikkal gondosan összegyűri a levelet és az asztal közpén lévő hamutartóba teszi. A parókiára járnak a tiszteleteshez tanácsért, s néhány gondterhelt híve dohányzik. Szombat délutánonként viselt otthoni szvttere zsebéből egy doboz gyufát húz elő, meggyújtja az üzenetet, ahogy azelőtt a többit is. Nézi, amint fellobban s elhamvad.
 Lowe tiszteletes előtt lassanként világosodott meg, mivé is lett. Először a májusi rémálmot követően, amelyben a vasárnapi gyülekezet emberfarkassá változott, s utána felfedezte a templomszolga szétmarcangolt testét. Akkor kezdte homályosan sejteni, hogy valami nincs rendjén vele. Nem is tudja, hogyan nevezhetné másként. Valami nincs rendjén. De azt is tudja, hogy néha, reggelenként, rendszerint holdtölte tájékán, ébredés után meglepően jól, meglepően erősnek érzi magát. S ez az érzés úgy változik, ahogy a fogyó s telő hold.
 Az után az álom után, a templomszolga halálát követően már más dolgokat is kénytelen volt észrevenni, amikről addig nem vett tudomást.  Sáros, szakadt ruhákat. Karmolásnyomokat és zúzódásokat, melyekre nem talált magyarázatot. De mivel ezek meglepő módon sosem fájtak, sosem égtek, könnyű volt róluk megfeledkezni, egyszerűen... nem gondolni rájuk. S gondolkodás nélkül lemosta a kezére, szájára alvadt vérfoltokat.
 Aztán július ötödikén jött a megbizonyosodás. Egész egyszerűen fél szemére megvakult az éjjel. Ahogy a vágásoknál, horzsolásoknál, most sem érzett semmiféle fájdalmat. Csupán az alvadt vér a megperzselt szemgödörben a bal szeme helyén. Már túlságosan sokat tudott ahhoz, hogy tagadhassa: ő az emberfarkas, ő az a vadállat.
 Három napja újból rátört az ismerős érzés: valami nagy nyugtalanság, lázas, mégis szinte ujjongó türelmetlenség, s a teste furcsán megfeszült. Közeledik, már majdnem itt is az átváltozás. Ma holdtölte lesz, s kint lesben állnak majd a vadászok a kutyákkal. De nem számít. Ravaszabb, mint hiszik. Másról sem beszélnek, mint az emberfarkasról, de csak a farkast tudják elképzelni, az embert már nem. S ha nekik ott vannak a furgonjaik, hát ő is beülhet a kis kupéjába. Ma délután Portlandbe megy, megszáll az egyik külvárosi motelben. S ha jön az átváltozás, se vadászok, se kutyák nem lesznek a közelében. Nem is azoktól fél.
 Miért nem öli meg magát?
 Az első levél a hónap elején érkezett. Csupán ennyi állt benne:
 Tudom, kicsoda maga.
 A másodikban:
 Ha Istent ismer, tűnjön el a városból, menjen valahova, ahol csak állatokat öldöshet, nem pedig embereket.
 A harmadikban:
 Hagyja abba.
 Csupán ennyi: Hagyja abba. És most:
 Miért nem öli meg magát?
 Mert nem akarom - gondolja ingerülten a tiszteletes. Ezt - akármi legyen is - nem én akartam. Nem harapott meg egy farkas, nem vesztem meg, vajákos, vén cigányasszony sem átkozott meg. Egyszerűen megtörtént. Tavaly novemberben néhány szál kései virágot szedtem, a sekrestyébe szántam. Fenn, annál a szép kis temetőnél a Napos-dombon. Sohasem láttam még ilyen virágokat, de még mielőtt visszatértem volna a városba, mind elhervadtak. Nem is elhervadtak, inkább megfeketültek, egytől egyig. Talán akkor kezdődött. Bár nincs semmi okom, hogy így gondoljam, mégis. És nem fogom megölni magam. Azok az állatok, nem én.
 De ki írogatja a leveleket?
 Nem tudja. marty Coslaw esetéről nem írt a helyi lap, és ő van olyan büszke, hogy ne hallgasson meg mindenféle pletykálkodást. Marty sem ismerte a tiszteletest mindenszentek előestéjéig, s mert más gyülekezethez tartoznak, Lowe tiszteletes sem tudott Martyról. És egyáltalán nem emlékszik, mit tesz abban az állapotban. Csak arra a mámoros, kellemes érzésre, miután vége az egésznek, a következő hónapig, s az azt megelőző nyugtalanságra.
 Igenis, istenfélő ember vagyok, és elkezd fel-alá járkálni a nappaliban, ahol a nagyapja faliórája ünnepélyesen tiktakol, egyre gyorsabban. Istenfélő ember vagyok, és nem ölöm meg magam. Én itt jót teszek az emberekkel, s ha néha gonoszat is, hát mások is tettek már gonoszat előttem, a gonoszság is az Úr akaratát szolgálja, valahogy így tanítja Jób könyve is, s ha elátkoztak, akkor az Úr majd magához rendel, amikor Ő jónak látja. Minden az Úr akaratát szolgálja... de ki írja a leveleket? Nyomozzak utána? Ki lehetett az július negyedikén? Hogyan veszthette(m) el a szeme(m) világát? Talán el kellene hallgattatni... de nem, még nem most. Előbb zárják el a kutyáikat! Igen...
 Egyre gyorsabban járkál, előregörnyed, nem is veszi észre, hogy szakálla, mely rendszerint olyan gyéren nő, hogy elegendő harmadnapjában megborotválkoznia, most egyszerre sűrűn, durván, drótmereven kinőtt, a szeme sem mogyoróbarnán csillog már, s az éjjel majd smaragdzölden világít. Előregörnyedve járkál, s kezd magában beszélni... de a szavak egyre mélyebbről törnek elő, s már-már morgásként hangzanak.
 Végül, ahogy a novemberi délután ólmos szürkületbe fordul, kiront a konyhába, megragadja a kocsikulcsot az ajtó melletti kulcstartóról, s szinte rohan a kupéhoz. Portland felé hajt, mosolyog, akkor sem lassít, amikor az idei első hó kavarogni kezd a fényszórója előtt. Apró, táncos követek az ólomszürke égből. Érzi, hogy a hold ott jár a felhők fölött, érzi az erejét, mellkasa dagad, pattanásig feszülnek a gombok fehér ingén.
 A rádión valami jó kis rock and rollt keres, egyszerűen... remekül érzi magát.
 És ami azon az éjszakán történik, az lehet Isten ítélete vagy éppen azoknak az ősi istenségeknek a durva tréfája, akiknek annak idején, holdas éjeken a kör alakú sziklaszentélyek oltalmában áldoztak - furcsa, meglehetősen furcsa, hisz Lowe tiszteletes azért ment Portlandba, hogy ott változzék át, s akivel végez azon a havas, novemberi éjszakán, az Milt Sturfuller, a kölcsönkönyvtáros, világéletében Tarker's Millsben lakott... s talán az Úr mégiscsak igazságos, mert ha van gazember Tarker's Millsben, aki rászolgált erre a végre, az Milt Sturmfuller, ez a hétpróbás úri bunkó. Ezen az estén, mint máskor is, bejelentette összevert feleségének, Donna Lee-nek, hogy üzleti ügyben el kell mennie, de az üzletfél egy Rita Tennison nevezetű műkedvelő kurva volt, s a korábbi üzleti utak eredménye az a virgonc kis herpeszvírus, amit Milt már tovább is adott Donna Lee-nek, aki még csak nem is nézett más férfira, amióta összeházasodtak.
 Lowe tiszteletes bejelentkezett a motelba, nem messze a Westbrookba vezető úttól, s éppen azt a motelt szemelte ki azon a havas éjszakán Milt Sturmfuller és Rita Tennison is üzleti kapcsolatuk ápolgatására.
 Negyed tizenegykor milt kimegy azért az üveg bourbonért, amit a kocsiban hagyott, s éppen gratulálni készül magának, hogy holdtöltekor sikerült meglógnia Tarker's Millsből, amikor a félszemű vadállat egy behavazott kocsi tetejéről ráugrik, és egyetlen hatalmas lendülettel leszakítja a fejét. Az utolsó hang, amit még hallott, az a farkas diadalittas üvöltése volt, feje tágra nyílt szemmel a kocsi alá gurult, nyakából sugárban lövell ki a vér, s az üveg bourbon kiesik rángatózó kezéből, amint az állat a nyakába vájja a fogát, s marcangolni kezdi.
 Másnap, a parókián, Lowe tiszteletes egyszerűen csodásan érzi magát, olvassa a friss hírt a gyilkosságról, s jámboran azt gondolja: Nem volt jó ember. Minden az Úr akaratát szolgálja.
 Utána majd arra gondol: Ki lehet az a gyerek, aki a leveleket küldözgeti? Ideje a végére járni. Ideje kicsit odafigyelni a pletykákra.
 Lowe tiszteletes helyére igazítja a szemvédőjét, újabb hírt néz ki az újságból, s azt gondolja magában: Minden az Úr akaratát szolgálja, s ha az Úr úgy akarja, akkor megtalálom, ki volt az. És elhallgattatom. Végleg.

Még egy negyedóra, s új esztendőt írunk. Mint mindenütt a világban, Tarker's Millsben is a végéhez közeledik az óév, s mint mindenütt a világon, itt is változásokat hozott.
 Milt Sturmfuller halott, felesége megszabadult végre a házastársi köteléktől, rögtön el is költözött a városból. Egyesek azt mondják, Los Angelesbe ment, mások szerint Bostonba. Egy másik nő átvette a sarki könyvesboltot, csődbe is ment, de a borbélyüzlet és a kocsma még mindig a helyén, és köszönik szépen, jól megy a bolt. A templomszolga is halott, de két mihaszna öccse, Alden és Errol élnek, eléldegélnek a havi élelmiszersegélyen a két szomszédos, nagyobb városban, Tarker's Millsben nem lenne képük hozzá. Hague mami, ő sütötte a legjobb pitét a városban, szívrohamban halt meg, a kilencvenkét éves Willie Harrington november végén elcsúszott a síkos járdán a háza előtt, a Ball utcában, és combnyaktörést szenvedett, de a könyvtárra szép kis summát hagyott végakaratában egy évek óta a városban nyaraló vendég, a gyerekszárnynál kezdik a felújítást, melyet már ki tudja, mióta emlegetnek a lakossági gyűléseken. Ollie Parkerra, az iskolaigazgatóra szűnni nem akaró orrvérzés jött rá egy októberi napon, és magas vérnyomásos rohamot állapítottak meg nála. Szerencséje, hogy nem kapott rögtö agyvérzést, mormogta az orvos, amint levette a vérnyomásmérőt a karjáról, s megmondta, Ollie-nak húsz kilót le kell fogynia. S mit tesz Isten, karácsonyig le is adott tíz kilót. Egészen megfiatalodott, mondják, s úgy is érzi magát. Még ott is megfiatalodott, mondja felesége a barátnőjének, Delila Burneynek, kis kéjes somolygással. Brady Kincaid, akit sárkányeregetés idején kapott el az a vadállat, még mindig halott. És Marty Coslaw, aki Brady mögött jobbra ült az iskolában, még mindig tolókocsiban ül.
 A dolgok változnak is meg nem is, s Tarker's Millsben úgy ér véget az év, ahogyan kezdődött, megint süvölt a szél, s megint hóvihar kavarog kint. S az a vadállat is itt jár valahol. A közelben.
 Coslaw-éknál Marty és Al bácxsikája a szilveszteri tévéshow-t nézik a nappaliban. Al bácsi a díványról. Marty a tolókocsiból. Marty ölében pisztoly. Harmincnyolcas kaliberű Woodsman. A tárban két golyó, mindkettő színezüst. Al bácsi egy hampdeni barátját, Mac McCutcheont vette rá, hogy elkészítse. Ez a bizonyos Mac McCutcheon némi illő tiltakozás után Marty bérmálkozásra kapott ezüstkanalát olvasztotta meg a gázhegesztőjével, s pntosan kiméricskélte a kellő súlyú puskaport, amely úgy röpíti majd a golyót, hogy az közben nem kezd vadul pörögni.
 - Nem garantálom, hogy működni fog - mondta az a bizonyos Mac McCutcheon Al bácsinak -, de számíthatsz rá azért. kinek szánod őket, Al, emberfarkasnak vagy vámpírnak?
 - Egyet-egyet mindegyiknek - mondja Al bácsi, és visszavigyorog rá. - Ezért kértem kettőt. Aztán itt lézengett még egy kísértet is nálunk, de hirtelen elhunyt a papája Észak-Dakotában, Isten nyugosztalja végre, és sietett, hogy még elérje a legközelebbi gépet. - Elnevetik magukat, aztán Al azt mondja: - Az unokaöcsémnek lesz. Teljesen odavan a horrorfilmekért, gondoltam, jó kis karácsonyi meglepetés lesz neki.
 - Na, ha egyet a padlóba durrant vele, hozd vissza a boltba - válaszol Mac. - Kíváncsi vagyok, mi történik vele.
 Az igazság az, hogy Al bácsi nem tudja, hova gondoljon. Július negyedike óta nem volt Tarker's Millsben, Martyt sem látta azóta, ahogy megmondta előre, Marty anyja azóta is dühös rá a petárdák miatt.
 - Meg is halhatott volna, te ostoba seggfej! Bele sem gondoltál, mi a fészkes fenét csinálsz?- kiabált vele a telefonban.
 - Ez egészen úgy hangzik, mintha a petárda mentette volna...- kezdi Al, de már csak a megszakított vonal éles kattanását hallja. A nővére makacs: s ha valamit nem akar meghallani, azt nem is fogja.
 Aztán a hónap elején Marty felhívta.
 - Találkoznom kell veled, Al bácsi- mondta.- Te vagy az egyetlen, akivel beszélhetek.
 - A mamád még mindig haragban van velem, öcsi- válaszolta Al.
 - Fontos- mondta Marty.- Kérlek, kérlek szépen.
 Igy hát mégis eljött, kiállta nővére jeges, ellenséges hallgatását, és egy hideg decemberi napon Al elvitte Martyt autózni a sport Mercédesszel. Óvatosan tette be öccsét a hátsó ülésre. De aznap nem volt sem száguldozás, sem nevetgélés. Al bácsi meghallgatta, mit mond Marty. Al bácsi egyre nyugtalanabbul hallgatta, ahogy Marty elmesélte az egész történetet.
 Ott kezdte, annál a csodás júliusi tűzijátéknál, hogyan vitte ki annak a valaminek a bal szemét a durranós "fekete macska" petárda. Mesélt a mindenszentek estéjéről és Lowe tiszteletesről. Elmondta, hogyan kezdett el névtelen leveleket küldözgetni Lowe tiszteletesnek... először, még a két utolsó gyilkosság előtt névteleneket, de miután Milt Sturmfullert is megölte Portlandben, aláírta őket, úgy, ahogy az iskolában tanították. Tisztelettel, Marty Coslaw.
 - Nem szabadott volna leveleket írnod, se névtelenül, se sehogyan!- mondta élesen Al bácsi.- Az ég áldjon, Marty! Meg sem fordult a fejedben, hogy talán tévedsz?
 - Hát persze hogy igen- mondta Marty.- Ezért írtam alá a két utolsót. Meg sem kérdezed, mi történt? Meg sem kérdezed, hogy nem hívta-e fel a papát, és nem mondta-e el neki, hogy azt a levelet küldtem neki, miért nem öli meg magát, meg hogy "be van kerítve"?
 - Nem hívta fel, ugye? - kérdezte Al bácsi, de úgyis tudta a választ.
 - Nem - mondta Marty nyugodtan.- Nem hívta fel apát, és nem beszélt a mamával, és velem sem beszélt.
 - Marty, száz oka lehet annak, hogy...
 - Nem. Csak egy oka van. Ő az emberfarkas, ő az a vadállat, ő az, és most a teliholdat várja. Lowe tiszteletesként semmit sem tehet. De emberfarkasként egy csomó dolgot. Például elhallgattathat.
 És Marty olyan dermesztő egyszerűséggel beszélt, hogy Alt máris majdnem meggyőzte.
 - Jó, és most mit akarsz tőlem?
 Megmondta. Két ezüst puskagolyót és valamilyen fegyvert, amivel lelőheti, és azt akarta, hogy Al bácsi jöjjön el hozzájuk szilveszterre, holdtöltekor.
 - Szó sem lehet róla- mondta Al bácsi.- Marty, te rendes gyerek vagy, csak egy kicsit megzavarodtál. Azt hiszem, tipikus esete a tolókocsis képzelgésnek. Ha végiggondolod, belátod, igazam van.
 - Lehet- mondta marty, s gonoszkodva folytatta:- De gondolj arra, milyen érzés lesz meghallani újév napján, hogy holtan találtak az ágyamban, darabokra tépve? Ugye nem akarsz ilyen lelkiismeret-furdalást magadnak, Al bácsi?
 Al válaszolni akart, de csak egy nagy levegőt vett, ráfordult az útra, hallotta, ahogy a friss hó megcsikordul az első kerék alatt. Megfordult, és visszafelé indult. Ott volt Vietnamban, kapott is pár kitüntetést, sikerült szerencsésen elkerülnie, hogy hosszas kapcsolatokba bonyolódjék, pedig volt rá jelentkező néhány lelkes, ifjú hölgy személyében, s most a tizenegy éves unokaöccs behúzta a csőbe. A kis járni sem tudó unokaöccse. Hát persze hogy nem akart magának ilyen lelkiismeret-furdalást, még a lehetőségét sem. És Marty ezt pontosan tudta. Tudta, ha Al bácsi csak egy az ezerhez esélyt is ad annak, hogy talán igaza lehet.
 Négy nappal később, december tizedikén Al bácsi visszahívta telefonon.
 - Nagy újság van!- jelentette be Marty a családnak, a közös nappaliba gördülve.- Al bácsi átjön hozzánk szilveszterre.
 - Nem fog- mondta az anyja a lehető leghidegebb, legridegebb hangján.
 Martyt ez sem rendítette meg.
 - Hát, sajnálom, de én már meghívtam- mondta.
 Anyja a nap hátralevő részében Martyt bámulta, ahogy feléje nézett, s ahogy Marty őfelé... de azért hívta vissza az öccsét, hogy megmondja, ne jöjjön, és ez volt a lényeg.
 Aznap este a vacsoránál katie odasziszegte neki:
 - Mindig megkapod, amit akarsz! De csak azért, mert nyomorék vagy.
 - Én is szeretlek, nővérkém- suttogta vissza vigyorogva marty.
 - Kis hülye rémség!
 És kirohant.
 Itt a szilveszter. Ahogy a hóvihar erősödött, marty anyja biztos volt benne, hogy Al nem fogja idedugni a képét. Az igazat megvallva Martynak is volt néhány kellemetlen perce... de Al bácsi nyolc körül betoppant, nem a Mercedesszel jött, kölcsönkért egy négykerék-meghajtásos kocsit.
 Fél tizenkettőre már az egész család lefeküdt, csak ők nem, pontosan úgy, ahogy azt Marty előre gondolta. S bár Al bácsi még mindig húzta kicsit az orrát az egész miatt, de azért két pisztolyt is hozott a zubbonyába dugva. Miután a család elvonult, hogy jelezze nemtetszését, Marty anyja becsapta a szülői hálószoba ajtaját, méghozzá alaposan, az ezüsttöltényeset szó nélkül Marty kezébe nyomta. A másikban a szokásos ólomgolyók... Al arra számít, ha valami őrült mégis be akar ide törni ma éjjel, akkor a negyvenötös Magnum majd megállítja.
 A tévékamerák egyre gyakrabban pásztázzák a Times téren az Egyesült Vegyikonszern épületének tetején a megvilágított hatalmas órát. Az év utolsó percei telnek. A tömeg ujjong. A tévével szemközti sarokban áll még a Coslaw-karácsonyfa, lassan már kiszárad, kissé megbarnult, ott kókadozik lecsupaszítva, ajándékok nélkül.
 - Marty, sehol semmi- kezdi mondani éppen Al bácsi, amikor a nappali nagy ablaka betörik, üvegszilánkok repülnek, betódul a süvítő, fekete szél, s a kavargó fehér hó... s az Állat.
 Al megdermed egy pillanatra, egyszerűen megdermed a döbbenettől s a hitetlenkedéstől. Hatalmas ez az állat, ez megvan talán két méter is, bár úgy előregörnyd, hogy mellső mancsát majdnem a földön húzza. Egyetlen zöld szemében (egészen olyan, mint ahogy Marty mondja, gondolja bénultan, minden olyan, mint ahogy Marty mondta) félelmetes, imbolygó fény... és tekintete megáll Martyn, aki a tolókocsiban ül. Feléugrik, diadalmas üvöltés tör elő mellkasából, sárgás-fehér fogak villannak.
 Higgadtan, az arca is alig rezdül, Marty felemeli a harmincnyolcast. Olyan kicsinek tűnik a tolókocsiban, lába, mint a pálcika a puha, kifakult farmerban, béna, érzéketlen lábán bundás papucs.
 És teljesen képtelenül, az állat eszelős üvöltése, a szél süvítése, saját kusza és csapongó gondolatai közepette, amint azon hüledezik, miképpen lehetséges ez a valóságos emberek, valóságos tárgyak világában, túl mindezen, Al hallja, amint az unokaöccse megszólal:
 - Szegény lowe tiszteletes, most megszabadítalak.
 S ahogy ugrik az emberfarkas, árnyéka elmosódik a szőnyegen, a karmos kéz előremered- Marty lő. A kevesebb puskapor miatt a pisztoly lehetetlenül és jelentéktelenül pukkan egyet. Akár egy légpuska.
 Az emberfarkas üvöltése még magasabbra csúszik, s már eszeveszetten sikít fájdalmában. Nekiütközik a vékonyka falnak, s vállával áttöri. A képek a fejére zuhannak, s ahogy megfordul, lekorcsolyáznak a hátán, üvegük szilánkokra törik. Vér csorog a durva, álarcszerű arcon, züld szeme zavarodottan forog. Marty felé tántorog, ordít, karmos keze tehetetlenül összezárul, kitárul, állkapcsa véres habot csattogtat. Marty két kézzel szorítja a pisztolyt, ahogy a kisgyerek fogja a bögréjét. Vár, vár... s amint az emberfarkas ismét előrelendül, lő. A zöld szem kialszik, mint szélben a gyertyafény. Felordít, s vakon az ablak felé támolyog. A szél meglobogtatja a függönyt, s az a feje köré csavarodik- Al látja, ahogy a fehér anyagon virágmintákat fest, fut szét a vér, s a tévében az óra nagy, kivilágított lapján megmozdul a mutató.
 Az emberfarkas térdre rogy, amint Marty papája sárga pizsamában, eszelős arccal beront a szobába. A negyvenötös Magnum még mindig ott lapul Al ölében. Odáig sem jutott el, hogy felemelje.
 Az állat összerogy, még egyet rándul... aztán vége.
 Mr. Coslaw tátott szájjal bámulja.
 Marty Al bácsihoz fordul, kezében még füstölög a pisztoly. Fáradt az arca.. de békés.
 - Boldog új évet, Al bácsi- mondja.- Halott. Meghalt az Állat.- És sírni kezd.
 A földön Mrs. Coslaw legszebb függönyének maradványa alatt, az emberfarkas változni kezdett. Az arcát, a testét borító szőr valahogy furcsán összehúzódik. Fájdalomtól és dühtől vicsorgó szája ellazul, eltakarja az összehúzódó fogakat. A karmok körmökké olvadnak, méghozzá a helyzethez igazán nem illő módon tövig rágott körmökké.
 Az már Lowe tiszteletes teste ott, a függönybe csvarodva, a hó véletlenszerű alakzatokban telepedik meg körülötte.
 Al bácsi Martyhoz lép, vígasztalja, Marty apja még mindig szájtátva mered a földön fekvő, meztelen testre, anyja nyakánál a köntösét szorongatva beóvakodik a szobába. Al szorosan, szorosan öleli Martyt.
 - Remekül csináltad, öcsi- suttogja.- Nagyon szeretlek, tudod.
 Kint a szél megint bömböl, süvölt a havas égbolt alatt, és Tarker's Millsben az új év első perce legendává lesz.