Össznépi Tankcsapda
Kritikai fanyalgás, menedzserkirúgás ide vagy oda, a Tankcsapda fennállásának legsikeresebb korszakát éli éppen. Az idõ rövidsége miatt most ugyan nem került sor a tõlünk méltán elvárt, élve boncoló mélyinterjúra, ám a doboscsere hátterét, a tudatmódosító szerek-zenélés viszonyt, és az új lemez gerjesztette feszültséget viszonylag alaposan körbejártuk Lukács László énekes-basszusgitáros-szövegíróval és Fejes Tamás dobossal.
Õz Zsolt
2001. május 23., szerda 22:50
W.: Igazán nem akarok basztatással kezdeni, de hallottam olyan véleményeket, hogy olyan ez a lemez, mintha cicanadrágos metálosoknak csináltátok volna.
 Lukács László: Én nem ismerek egyetlen cicanadrágos metálost sem. Nem azért nem ismerek, mert van egyébként egy csomó, csak én nem ismerek egyet sem, hanem mert nincsenek cicanadrágos rockerek. Nem tudom, van-e értelme különbséget tenni 2001-ben egy olyan emberek között, akik a Sliptnotot szeretik, vagy a Queens of the Stone Age-t, vagy a Panterát. Ha ezeket gyûjtõnéven heavy metálnak nevezzük, márpedig mind a hármat nevezhetjük valamilyen szinten annak, de legalább is rockzenének, akkor nem értem, mirõl van szó.
W.: A Volt Fesztiválon azért elhangzott egy, némi sértettségrõl árulkodó mondat.
LL: Konkrétan a Wanted Magazin legutóbbi számában megjelent lemezkritika kapcsán tettem egy megjegyzést, ami, azt gondolom, senki számára nem volt sértõ, mert nem szoktam a színpadon csúnya szavakat használni. Azt gondolom, vagyok olyan intelligens, hogy nem használok ilyen értelemben véve hülye kifejezéseket. A dolog a részemrõl és a zenekar részérõl azon a ponton le is volt zárva. Annyi reakciót ért a dolog részünkrõl, amennyi Sopronban elhangzott: egy mondat volt, és ezzel el is volt intézve.
W.: Én vitatkoztam egy pár emberrel errõl a lemezrõl_
Fejes Tamás: Ne tedd.
W.: _ és a legszélsõségesebb kijelentés az volt, hogy a Tankcsapda szándékosan átment "mucsarakenrollba" a siker érdekében, hogy így tömörítse egységfrontba a honi metálos társadalmat.
LL: Figyelj, nem vagyunk mi akkora profik, hogy elõre tudjuk, mi kell majd a közönségnek. Soha nem terveztük meg, milyen legyen a következõ lemez, nem is lettünk volna képesek rá. Ami kijött belõlünk, kijött. Tudod, mi a problémájuk azoknak az embereknek, akik szerint mi most nem tudom, milyen szart csinálunk, miért adtuk el magunkat, vagy még mit tudom én, milyen jelzõkkel illetnek? Az a fõ szálka ezeknek az embereknek a szemében, hogy a zenekar sikeres. Nem tudok másra gondolni.
FT: Nem csak az, hogy most sikeres, hanem hogy már 12 éve sikeres a zenekar.
 LL: Ez meg a csimborasszója ennek az egésznek. A zenekar 12 évvel ezelõtt elkezdett játszani, a Legjobb méreg 1992-ben jelent meg. Azóta ismert igazán a zenekar neve, és az idõ múlásával töretlenül egyre sikeresebbek vagyunk. Magam sem gondoltam volna, hogy egy bizonyos pont után lehetünk még sikeresebbek, de az élet folyamatosan ránk cáfolt, én sem értem, miért, meg hogy, de egy dolog biztos, hogy a tavalyi õszi turné, az Ez az a ház kislemezzel és a tavaszi, az Agyarország címû naggyal a zenekar legsikeresebb idõszaka minden értelemben. Erkölcsi szempontból is meg matematikai szempontból is. Valószínûleg van néhány olyan ember, aki ezt már nemhogy nem érti, hanem már nem is nagyon szívesen fogadja el, és igyekszik a zenekaron, ahogy mondani szokták, fogást keresni és találni. És ha nem ez az oka annak az idõnként fel-felbukkanó rágalmazásnak, szóbeszédnek, amit most elmondtam, akkor nem tudom, mi.
FT: Ez azért érdekes dolog, mert amikor fiatalabb koromban olvastam a régi nagy külföldi zenészekkel készült interjúkat, akár az Ozzyra gondolok, akár egy olyan elõadóra, aki több éven keresztül színen tudott maradni és sikeres volt, azokra ugyanezt mondták. Azt hiszem, ennek ez a velejárója. Hét-nyolc év elteltével, ha nem mondaná ezt egy réteg, akkor lehet, hogy hiányozna. Ez az a réteg, aki úgyis rá fogja sütni a zenekarra, hogy eladtuk magunkat. Az a probléma ezzel a dologgal, hogy igazából konkrétum nem hallatszik.
W.: Hogy folytassam egy bájos kérdéssel, gyakran ér az a vád titeket, hogy nem is tudtok zenélni.
LL: Ebben a zenekarban sohasem tigrisek játszottak, nem Borlai Gergõk doboltak, nem Tátrai Tiborok gitároztak, nem Póka Egonok basszusgitároztak, nem Rudán Joe-k énekeltek.
FT: Rendben, én kurva szar vagyok, Laci kurva szar, meg Cseresznye is. Ez oké, legyünk kurva szarok.
LL: Aláírjuk.
FT: Nagyon szarok vagyunk. De ennek mi köze ahhoz, hogy eladtuk a lelkünket? Ugyanilyen szar volt, sõt szarabb zenei tudású a zenekar 1992-ben, mint 2001-ben. Akkor most hol adtuk el a lelkünket?
LL: Ha azt látnád egy Tankcsapda-koncerten, hogy mögöttünk ki van rakva, és most hasra ütök, egy Chio Chips-logo, és ezért mi kapnánk 14 csiliárd dollárt, akkor azt mondanám egy ilyen vádaskodásra, hogy igen, van alapja, hogy régebben a Tankcsapda zenekar független volt, meg underground, és most eladta magát mondjuk a Chio Chipsnek. De errõl szó nincs. Nézzen meg bárki egy lemezborítót vagy egy színpadképet.
W: Valami kis lóvé azért csak összejön.
LL: A Tankcsapda jelenleg az ország legsikeresebb rockzenét játszó zenekara, és itt a hangsúly a rockzenén van. Új lemezünk hat hétig vezette a MAHASZ listát. Tizennyolcezer lemezt adtunk el összesen. Ebbõl mindenki olyan következtetést von le, amilyet akar. De ha arra vagy kíváncsi, hogy mennyi pénzt keresünk, hát nekem van egy harmadik emeleti ötvenkét négyzetméteres lakásom, ami hellyel-közzel be van rendezve, van egy tizenkilenc éves autóm, meg van két kerékpárom, de most nem kezdek el olyan papírt írni, mint a politikusok. Úgy élünk a zenekarból, ahogy egy olyan ember él egy olyan munkából, amit szeret csinálni, se jobban, se rosszabbul. Nyilvánvalóan egy ilyen buszt, ami itt áll mellettünk, meg a hangszereket kölcsönbõl kell megvásárolnunk, ezek nagy értékû dolgok. Nem tudjuk zsebbõl kicsengetni.
 FT: Mi erre tettük fel az életünket, mi befele dolgozzuk magunkat, nem kifele. Egy csomó zenekar kifele viszi magát ebbõl a dologból. Biztos láttál már olyan csapatot, aki hat-hét év után ugyanazokkal a cuccokkal játszik, aztán a panaszkodik a másikra. Az, hogy nekünk új meg jobb felszereléseink vannak, az nem azért van, mert tele vagyunk lóvéval, hanem mert a produkciót próbáljuk folyamatosan színvonalasabbá tenni, és ezért szükség van ezekre a kellékekre. Ha hitelbõl vesszük meg, hát hitelbõl vesszük meg, és azért dolgozunk esetleg egy turnén keresztül. Ez egy olyan dolog, hogy én köpném magam szembe, ha egy szar dobon játszanék egy olyan közönségnek, amelyik befizet a Pecsába 1900 forintot.
LL: 1800-at.
FT: Akkor 1800-at.
W.: Ahogy hallgatlak titeket, egyértelmû, hogy elég régen ismeritek egymást. Hogy jöttetek most össze?
LL: Ott kezdõdött, hogy Buzsik Gyurival, aki alapító tag volt, és az elsõ nyolc évben zenélt velem együtt, eljutottunk egy olyan pontig hogy zenekari szinten nem volt hova továbblépnünk. Ekkor történt egy olyan váltás, amikor nagyon gyorsan, a szó szoros értelmében napokon belül kellett valakit találni, ami egy sikeres zenekar esetében nem elhanyagolható, de nem is egyszerû feladat. Ezt akkor Ottóval sikerült megoldanunk, aki nyíregyházi srác egyébként. Ez egy jól mûködõ dolog volt abban az értelemben, hogy éppen turné elõtt álltunk, és muszáj volt keresni valakit, aki a koncerteket profi módon ledobolja. Külföldön egyébként bevett szokás, hogy az egy-két frontemberen kívül a zenekari tagok jönnek-mennek. Nálunk nem ez volt a koncepció, mi állandó embert kerestünk, és Ottóban nem találtuk meg azt a partnert, sem emberi se zenei szinten, akivel hosszabb távon tudtunk volna dolgozni. Ezért aztán egy bõ két éves munka után azt mondtuk mi is, meg azt mondta õ is, hogy jobb, ha külön válunk, mert se õ nem érzi jól magát, és mi sem érezzük õt közénk valónak. Így került képbe Tamás, akit már régen ismertünk Debrecenbõl.
W: Akkor miért nem gondoltatok rá már az elsõ váltásnál?
LL: Mert akkor még ennek nem álltak össze fõleg az emberi feltételei.
FT: Az, hogy egy zenekarba beszálljon valaki, pláne egy jól mûködõ zenekarba, az nem annyiból áll, hogy "Nincs kedved dobolni? De. Akkor gyere."
LL: Ottónál így volt, de akkor kényszerhelyzetben voltunk. Tamásnál nem így volt. Akkor már úgy éreztük, hogy nekem meg a Cserkónak rá van szükségünk, hogy ismét zenekar legyen ismét a Tankcsapda.
FT: Az az igazság, hogy amikor Ottó beszállt, én el sem tudtam volna vállalni. Abban a helyzetben õ volt a megoldás, függetlenül attól, hogy késõbb hogy illeszkedett be. Csúnyán mondva, amikor Ottó került be, akkor kellett egy dobos. Amikor meg én, akkor inkább egy harmadik tag. Ottó esetében késõbb derült ki, kinek mi tetszik, mi nem tetszik, hogy tetszik, kinek milyen büdös a lába satöbbi. Az én esetemben ezek az ismeretek már meg voltak, tehát pont fordított volt a szituáció, nem kellett kapkodni se, mert pont volt egy féléves leállás, volt idõnk újraértékelni és letisztázni a dolgokat.
W: Ha jól tudom, ekkor a "sportszerûtlen" életmód már nem volt téma.
 LL: Figyelj, régebben voltak olyan idõszakai a zenekarnak. Hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy nem, amikor nemcsak alkohol, hanem más tudatmódosító szerek hatására olyan dolgokat csináltunk, amiket ma már nem tennék meg újra. De ahhoz, hogy ne csináljuk most, meg kellett csinálni akkor, érted? A Tankcsapda annál régebbi keltezésû, hogy minden falnak, aminek neki lehet menni, neki is menjen, fõleg akkor, ha vár ránk egy többhónapos turnézás. Egyszerûen vagyunk annyira már érettek és rutinosak, hogy ha be lehet rúgni úgy, hogy annak nincs komolyabb következménye, akkor berúgunk, tehát arról nincs szó, hogy mi soha. Viszont tudjuk a határokat, ismerjük a saját képességeinket külön-külön is, meg az egész csoportét együtt is. Itt nem csak három emberrõl van szó, kilenc ember utazik ebben a buszban, mindenki ismeri a saját és a többiek dolgait, és kialakult egy olyan közösségi kontroll, ami teljesen normálisan mûködik, és nem teszi lehetõvé ma már (mert régebben azért sokszor elõfordult), hogy egy-egy ember olyan szinten kilógjon, ami már a másik munkájának a rovására megy. Rászólunk a másikra, ha esetleg kicsit túllõ a célon, de igazából már erre sincs szükség, mert mindenki érzi, hol az a határ, ami még normális.
FT: Egyébként ha elmész a Diákszigetre, és nem a színpadok méretét nézed, onnan lehet ráismerni, hol játszanak a kezdõ zenekarok, hol az ismertebb és hol a profi zenészek, hogy a kis színpadoknál mindig hulla részeg zenészek vannak, a középméretûeknél enyhén italosak, a nagy színpadnál általában meg akkor van ivászat meg bulizás, mikor már mindenki elment. Aki úgymond ebbõl él, meg pénzért csinálja_
LL: Na, most bevallottad, hogy csak a pénzért csinálod! Most bevallottad!
FT: Elviccelhetjük, de tényleg azt gondolom, hogy ha már kiálltál a színpadra, felelõsséggel tartozol a közönségnek, akik közül sokan két-háromszáz kilométert utaztak azért, hogy téged lássanak, és nem arra kíváncsiak, hogyan támolyogsz részegen a színpadon. Ezt egyszerûen nem teheted meg velük. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Össznépi Tankcsapda
Goldie korábbi B-Boy és graffitimûvész státuszából lépett át a kilenceves évek elején a drum'n'bass/jungle színtérre. Az utóbbi években vált kultsztárrá, intenzíven színészkedik is (Blöff, Mindenki a napra tör, stb.). 
Öt évvel ezelõtt indult be a máig is unikumnak számító Egy Kiss Erzsi Zene a hangmûvész Kiss Erzsivel a középpontban, aki énekelt nyelvi leleményeit az év végén megjelent Deladela címû második lemezén is közreadta. 
Mint a mesében: a kultúra/zene értékeire érzékenyen reagáló újságíró felfigyelt a New Coat of Paint címû Tom Waits-feldolgozásalbumon szereplõ amerikai Eleni Mandell énekesnõre.
Szólólemezzel jelentkezett a Kispál és a Borz énekes-bõgõse, akivel Uj Péter, készített interjút. 
"Önmagában képes megõrizni és megújítani Mali kulturális örökségét." "Kétségkívül az afrikai kontinens legnagyobb meglepetése." 
Chuck D, a Public Enemy rapformáció egyik alapító tagja az egyik legelsõ volt, aki elfogadta az internetes zeneterjesztést, így az MP3-mozgalomnak is egyfajta emblematikus figurájává vált. 
"Rondák voltak, és csajokat akartak," emlékszik vissza egyikük anyukája a kezdetekre. 
Ismerjük akkor most meg egy kicsit közelebbrõl a modern metal egyik legeredetibb zenekarát, az amerikai örményekbõl álló System of a Downt.
Ozzy Osbourne hatévi viszonylagos kussolás után elkészítette tizenharmadik, Down to Earth cimû sorlemezét. 
