Tankcsapda interjú 2001.01.19. - page 2

GITÁRCSERÉK - A Tankcsapda elsõ három évében gitáros voltál. Hogyan kerültél át basszusgitárra? - Én basszusgitáros voltam eredetileg is! A Tankcsapda elsõ három évében gitároztam ugyan, de ez csak kényszerû gitárosság volt, mert hogy nem tudtam soha szólózni, nem vagyok egy szólógitáros típus, a mai napig is egy futamot tudok csak lejátszani, - Akkor koncerten hogyan oldottad meg a szólókat az elsõ idõkben? - Hát az érdekes volt. Úgy oldottam meg, hogy volt egy wah wah pedál, az be volt kötve, és mindig, amikor a dalokban jött egy-egy ilyen nyúlfarknyi szólórész, akkor ráálltam a pedálra, és kurvára nyiszogtattam, és beleálltam egy - a harmóniának megfelelõ - hangba. - Iggy Pop korai zenekaránál, a Stoogesnál voltak ilyen típusú "szólók"... - Abszolút. Abban az idõben egyébként sokat hallgattam Buzzcocksot meg Sex Pistolst. Egyébként abba, hogy a Tankcsapda az elsõ éveiben ilyen punknak nevezett zenét nyomott, abba az is belejátszott természetesen, hogy nem tudtam szólózni. Úgy szerkesztettük meg, meg úgy raktuk össze a számainkat, hogy lehetõség szerint ne kelljen gitárszólókat csinálni. Ha már nagyon muszáj volt egy dalba beletenni valami szóló jellegû dolgot, mert megkívánta a szerkezet, akkor pedig a stúdióba elhívtunk embereket, akik valamilyen szinten gitároztak - ez A legjobb méregnél is így volt egyébként. - Ebbõl a punk and rollból hogyan mentél el a hard rock felé? Ez végülis '90-'92 között történt, nem? - Ez klasszikus fejlõdési folyamat volt, abban azt értelemben, hogy amikor a Tankcsapda megalakult, akkor valóban a "tudsz három akkordot, csinálj punkzenekart" effekt mûködött. Nyilván nem mondtuk ezt ilyen szinten ki, de úgy lett kiosztva az, hogy én gitáros leszek, a Labi pedig bõgõs, hogy Buzsik azt mondta, hogy úgy szeretne dobolni. Tehát a dobos poszt el volt ezzel döntve. Az elsõ néhány próbán volt olyan szám, amiben én bõgõztem, és Labi gitározott, meg amit õ bõgõzött, én gitároztam, és aztán valahogy a gitár többször maradt az én nyakamban, a bõgõ meg többször az övében. Így alakult ki, hogy ki ki lesz - ennyire nem volt a dolog tudatos! Az elsõ években azért volt ennyire egyszerû a zene, mert nagyjából azt a három-négy akkordot tudtuk rendesen eljátszani. És az, hogy a punkból ilyen szinten átmentünk a rockzenébe, ez ugyanilyen természetes fejlõdési folyamat volt: egyszerûen elkezdtünk egyre ügyesebbek lenni a hangszereinken - bár idézõjelbe téve, hogy "ügyesebbek", mert azért olyan nagy zsonglõrök ma se vagyunk. Másrészt pedig a gyökeres fordulatot azt a Cseresznye/Labi váltás hozta magával, amikor is Cseresznye, egy gitáros ember került a zenekarba, egy szólógitáros, én pedig visszakerültem a basszusgitárra, és innentõl kezdve nem volt kérdés, hogy a rockzene lényegesen erõsebb befolyással fog bírni. De az is igaz, hogy ha mondjuk meghallgatod az új lemez dalait, ezen is vannak tök punk témák, amik akár az elsõ kazettán is rajta lehettek volna. Korai idõkbõl származó hangulatok a mai napig vannak, és ezek a rock and rollos, punkos dolgok - akármennyire is csinálunk magunkhoz mérve modern számokat is - mindenképpen meg fognak maradni a zenénkben valamilyen szinten a jövõben is, az egészen biztos. - Labi távozására miért került sor? - Az elsõ három évet csináltuk végig Labival, és ez volt a zenekarnak az a korszaka, ami tök felhõtlen és hepi volt: állandóan be voltunk rúgva, ment ez a klasszikus rock and roll életforma. Aztán Labinak egészen egyszerûen kimerültek a telepei. Az történt, hogy A legjobb méreg megjelenésekor, amikor éreztük, hogy ha valamikor, akkor most aztán nagyon rá kell pakolnunk mindent, amit csak tudunk, pont akkor került Labi abba a stádiumba emberileg, hogy nem lett volna képes ezt csinálni. Õ ezt tudta is, meg is mondta, meg is beszéltük, tehát nem veszekedéssel, nem anyázással váltunk el egymástól. Olyannyira nem, hogy Labival a mai napig hetente szoktunk összejárni kártyázni, sörözni, dumálni. - Nem keserû amiatt, hogy épp ott, a nagy befutás elõtt esett ki? - Nem, nem, abszolút nem. Egyébként a mai napig elmondja bárkinek, hogy õ valahol örül is, hogy így történt, mert soha nem volt az a "rocksztár szeretnék lenni" típus. Õ hobbiból zenélgetett, és hogyha ez a zenekar hobbiszinten maradt volna, akkor õ elzenélgetett volna még éveken keresztül. Õ nem akarta azt a fajta pályát befutni, amit mi azóta is csinálunk. Nem mintha neki azóta felesége és három gyereke lenne, és családcentrikussá vagy üzletemberré lett volna: ugyanolyan srác most, mint amilyen volt, nem ment el a rockzenétõl gyökeresen ellenkezõ irányokba az élete. Egész egyszerûen csak nem akarta az életét ilyen szinten korlátok közé szorítani, hogy õ egy basszusgitáros egy rockzenekarban, és ezt csinálja élete végéig. Ami meg Cseresznyét illeti, õ Labi távozása elõtt egy kábé egy évvel került a zenekarhoz, mint technikus. Jártunk együtt koncertezni, pakolta a cuccot, hangolta a gitárt, amit egy technikus csinál, de mindig benne volt a levegõben az, hogy õ nagyon szeretne beszállni a zenekarba, tudtuk, hogy gitározik. Egy vagy két olyan próba volt is egyébként '92 nyarán, amikor négyen próbáltunk, úgy, hogy Cseresznye beszállt plusz gitárosnak, de éreztük, hogy ez a "legyünk négyen" dolog valahogy nem annyira mûködõképes. Viszont amikor tudtuk, hogy Labinak mennie kell, akkor nem is volt kérdéses, kézenfekvõ volt, hogy a Cseresznye beszálljon. - Na jó, akkor most vegyük sorra a stúdióalbumaitokat! Mondj mindegyikrõl néhány mondatot: hogyan látod õket mai szemmel, milyen eltolódásokat veszel köztük észre? Tankcsapda interjú 2001.01.19. - page 3 PUNK & ROLL (1990) - Ez eredetileg csak kazetta volt. Ez volt az elsõ stúdiómunkánk, stúdióban vettük fel, 8 sávra, technikai szempontból is primitív, meg hát zenei szempontból is egyszerû körülmények között, 55 óra alatt készült el az egész, keveréssel együtt, tehát nem sokat szaroztunk vele. Ebben az idõben egyértelmûen az Auróra volt az a zenekar, ami hatással volt ránk, zeneileg is, meg szövegileg is - aki meghallgatja a dalokat, az egyértelmûen hallja is ezt. Ennek ellenére - vagy ezzel együtt -, a mai napig az egyik legsikeresebb lemeze a zenekarnak, legalábbis erkölcsi értelemben. Nagyon-nagyon sokan szeretik a Punk & Roll dalait: akármelyik számot játsszuk róla koncerten - a Magányos repülõt, a Johnny a mocsokbant vagy a Kis orosz lányt -, olyan szintû beindulás van rá, mint a legújabb slágerekre. - A "punk & roll" mint szóösszetétel tõletek terjedt el? - Igen, de az is igaz, hogy nem mi találtuk ki. A legelsõ demónk a Baj van! címû kazetta volt 1989-ben, amit a Metal Hammernek is elküldtünk persze, és õk azt írták, hogy ez "a punk és a rockzene egyfajta ötvözete, amit nevezhetnénk akár punk & rollnak is". Ezt írta a Lénárd Laci, és nekünk annyira megtetszett az õ szóösszetétele, hogy végül is õ lett a címadó. A LEGJOBB MÉREG (1992) - Ez volt az elsõ olyan lemezünk, ami komoly stúdióban, komoly költségvetéssel készült. Akkoriban az E stúdió az egyik legjobb minõségû stúdió volt Budapesten, és mi vidéki suttyó létünkre, tök ismeretlen fejjel, az akkori kiadónk, a Python segítségével, bejutottunk ebbe a stúdióba. Ez volt az elsõ viszonylag normális hangzással megszólaló anyagunk, arról nem is beszélve, hogy aki ismeri a zenekar pályáját, az tudja, hogy A legjobb méreg címû szám azóta is emblematikus a zenekarral kapcsolatban. Egyébként pedig az egyik legjobb lemezanyag volt, amit valaha is csináltunk. Ez az egyetlen olyan lemez, ahol Labi még, Cseresznye meg már játszik. Akkor csak még mint közremûködõ gitáros. - Itt a legnagyobb a váltás stílusban, a Punk & Roll és A legjobb méreg között, nem? - Végülis igen. Itt lett ezekbõl a kapkodós, punkos témákból egy kicsit visszafogottabb, nyugodtabb dolog. Mondjuk ezen a lemezen is voltak Az enyém vagy típusú dalok, amik úgy voltak gyors tempójúak, hogy már inkább hajaztak erre a Motörhead jellegû rock and roll- iskolára, mint a korábbi Sex Pistols-os gyorsaságra. Abban az idõben egyre többet hallgattunk Motörheadet meg AC/DC-t, és egyre kevesebbet Sex Pistolst, és egész egyszerûen az akkor hallott zenéknek a hatásai jobban érvényesültek, ilyen számok születtek. - Mikor vettétek fel ezt a lemezt? - '92 õszén vettük fel, '92 decemberében jelent meg. - A Nirvanát akkor már ismertétek? - '91 végén láttam elõször õket az MTV-n, a Smells Like Teen Spirittel. Igen, amikor A legjobb méreg készült, akkor a Nirvanát már ismertem. - De akkor nem volt még a kedvenced? - Olyan igazán rettentõ nagy kedvencem soha nem volt a Nirvana, bár a mai napig kedvelem, szeretem. De abban az idõben a Nirvanával inkább rossz viszonyban voltam, mint jóban, merthogy az MTV-n egyszer csak megláttam egy videoklipet - ez volt a Smells Like... -, ahol a dobos tök úgy néz ki, amikor dobol, mint a Buzsik, a bõgõs ugyanúgy hordja a fejét, mint Labi, a harmadiknak pedig ugyanolyan fülközépig érõ, szõke haja van, és ráadásul gitározik és énekel, és még a zene sem állt annyira messze attól, amit mi csináltunk... - Mérges lettél? - Igen, mert azt éreztem, hogy "a francba, itt van egy zenekar, az MTV-n nyomulnak, és pont úgy néznek ki, mint mi!" Mi ezt kitaláltuk, és erre valaki jön, és lelövi a poénunkat! Persze ez nyilván hülyeség, mert az õ életútjuk egész más volt aztán, mint a mienk, meg a zenéjük is azért jól elkülöníthetõ a mienktõl, de egy kicsit csalódott voltam, hogy "úúú, a francba, nekünk kéne ott lenni!" JÖNNEK A FÉRGEK (1994) - Ez metálosabb, nem? - Ez volt az elsõ lemez, amit Cseresznyével közösen írtunk. Ez egyértelmûen hallatszik is a lemezen: Cseresznyének a riffjei meg az akkordmenetei egészen mások, mint az enyémek, meg a gitározáshoz való hozzáállása is. Mondtam, hogy milyen elemekbõl táplálkozom - rhythm & blues, meg egyebek -, míg Cseresznye gyerekkori történetei a Sodom, a Metallica korai lemezei, az Anthrax meg ilyesmik, amik egyértelmûen meghatározták, és a mai napig is meghatározzák. Õ már egy nálam fiatalabb generáció, és ez zenében is egyértelmû. A Rolling Stones neki már inkább csak emlék, míg nekem élõ dolog volt. - Õ hányas születésû? - Nálam öt évvel fiatalabb, vagyis '73-as. A Jönnek a férgek azért is lett rockosabb vagy keményebb, mint a korábbi anyagok, mert hogy Cseresznye jó pár dalnak, például a címadó számnak, vagy a Rohadt a helynek hozta azokat a riffjeit, amiket nevezhetünk modernebb felfogásúnak, mint amit korábban mûveltünk. - Egyéb zenei hatás, ami a két lemez között jött? - Nem igen volt különösebben nagy különbség, az attitûd az ugyanaz volt: egyszerû akkordokból táplálkozó, odamondogatós szövegû dalokból csinálni egy jó lemezt. - Inkább csak a hangzás az, aminek a változása feltûnõ a kettõ között. - Az mindenképp, mert a Jönnek a férgek Debrecenben készült egyszerû körülmények között, és legyünk õszinték, elég szarul is szól. Gondoltuk, mi majd megmutatjuk azt, hogy debreceni zenekarként meg tudjuk Debrecenben is csinálni... Ennek ellenére nagyon szereti a közönség, ez az egyik legjobban fogyó lemezünk a mai napig is. AZ EMBER TERVEZ (1995) - Ez volt az a lemez, ahol a zenekar felnõtté vált, zenei szempontból és szövegi szempontból is. Az ember tervez volt gyakorlatilag az azt megelõzõ jó pár évnek a konzekvenciája: zeneileg és szövegileg is egybefoglaltuk, és elmondtuk azt, amit addig csináltunk. Megvannak rajta a punkos történetek az Így lettéllel, megvannak rajta a súlyos történetek Az ember tervezzel... Szövegileg pedig ez volt az elsõ lemez, amire azt mondom, hogy már nem egy "gyerek" embernek a kreálmánya, hanem egy olyan emberé, aki már valamilyen szinten gondolkozik a világról. - Változott a szövegírói vagy dalszerzõi módszered a lemezek között? - Nem, technikai szempontból nem változott. Úgy születnek a dalok, hogy eszembe jut valami, és ha éppen nincs nálam gitár - mondjuk ülök a buszon -, akkor gyorsan megjegyzem vagy leírom egy papírfecnire azt a két sort vagy azt a valamit, ami eszembe jut. Ha meg otthon történik mindez - vagy elõveszek valamit, amit már leírtam -, akkor egy szál gitárral pengetgetem, és a dallamok, a szöveg meg az akkordok, azok nagyjából együtt alakulnak ki. Az is igaz viszont, hogy egy csomó olyan szám van, ami ilyen szinten kialakul, de aztán leviszem a próbahelyre, s az egészbõl nem marad meg más, csak a szöveg ritmikája, és egy teljesen más zene kerül alá. Sõt, szoktam szándékosan is úgy írni - fõleg rock and roll jellegû dalokat -, hogy arról a három akkordról, amit otthon pengetek alá, tudom, hogy úgysem az lesz a zenéje. Csak a ritmika az érdekes, hogy hogyan követi egyik versszak a másikat, a refrén hol következik, meg ilyesmi - onnantól kezdve az akkordmenet, a kiállások, azok szabadon variálhatók. - Van olyan, hogy basszusgitáron szerzel dalt? - Hogyne, a Kicsikét például klasszikus esete ennek - akkor éppen nem volt otthon gitár (elneveti magát). Sõt A legjobb méreg lemezen van a Gyûrd össze a lepedõt, ami egy olyan helyen született, ahol nem volt, csak egy pianínó. Akkor a pianínó elé ültem le. Nem tudok igazán zongorázni, csak három akkordot tudok lefogni a billentyûkön, de a dallam és a szöveg a fejemben volt, és ilyenkor az ember kényszerûséget érez, hogy valamilyen szinten megszólaltassa, hogyan is nézne ki a dal. - Az elõbb elmondtad, hogy A legjobb méreg milyen speciális körülmények között született. A '95-ös lemezen A R&R rugója egy ugyanolyan kaliberû kulcsdal a Tankcsapda pályáján. Annak van ilyen története? - Az szintén otthoni termés, egy gitáron született, de annak nincs ilyen anekdotába illõ története. Az egyszerûen csak alakulgatott szépen lassan ki, összeállt egy dallá, és amikor tudtam, hogy mi a versszak, mi a refrén, mi a híd, akkor elvittem a próbahelyre, és mondtam a többieknek, hogy "srácok, errõl és errõl van szó" - és kész volt a dal. - A szöveg mennyi idõ alatt jött ehhez ki? - A szövegek többnyire nem úgy születnek, hogy az elsõ sor jut eszembe elõször, hanem csak valamelyik része, ami késõbb lehet a híd, a refrén, a versszak, bármi, ahhoz alakul ki a többi dolog. A szobrász vagy a festõmûvész sem azzal kezdi, hogy az alanynak az orra hegyét mintázza, hanem elkezd izélni, aztán majd kialakul. Nálam hasonlóképpen mûködik. Vannak ez alól is kivételek természetesen, de a jellemzõ munkamódszer az az, hogy eszembe jut egy gondolatmenet, s a köré épül ki maga a dal. A R&R rugója is ilyen volt: a refrén volt abból a dalból talán elõször meg a fejemben, a "hidd el, én nem tehetek róla..." sor, és ahhoz alakult ki a teljes szöveg. - Van olyan szöveg, aminek nagyon különleges keletkezéstörténete van? - Olyan rettentõ speciális nem. A szövegek ötletei többnyire köthetõek valamilyen szinten konkrét élményekhez vagy emlékekhez, de a dalok nem ott és abban a pillanatban születnek, inkább csak az impressziót kapom meg, ami adott esetben egy-egy sor vagy versszak formájában meg is testesülhet abban a pillanatban, gyorsan papírra is vetem õket, de aztán ezekbõl dal többnyire csak jóval késõbb szokott születni. Nyugodtabb körülmények között, otthon, gitározás közben vagy ilyesmi. Tankcsapda interjú 2001.01.19. - page 4 CONNEKTOR:567: (1997) - Mielõtt még bármit is mondanál, hadd nyugtassalak meg, hogy - noha a sajtóban egy csomószor fikáztak titeket e miatt az album miatt - szerintem ez egy nagyon jó lemez, nagyon állat... - Szerintünk is. - ...és ezen mertetek igazán kísérletezni, ezen írtátok például a legnyíltabb popslágereket. -Az ember tervez, illetve az azt követõ Eleven címû koncertlemez és ...'Cause For Sale címû angol nyelvû EP lezárta a zenekar elsõ idõszakát. Akkor nem gondolkoztunk azon, hogy "na, most le kéne zárni az elsõ idõszakot", de ha visszanézek, akkor nyilvánvalóan így történt. Nem akartunk csinálni még egy Ember tervezt. Leülhetnék, és kiizzadhatnék magamból minden lemezre egy R&R rugóját, de nem lenne igazán értelme: ez nem errõl szól. A Connektor volt az a lemez, ahol azt gondoltuk, hogy a zenekarnak van olyan neve, van olyan nimbusza talán - ha nem rossz ez a szó -, hogy csinálhatunk végre egy olyan lemezt, amilyet szeretnénk. Nem mintha korábban olyan lemezeket csináltunk volna, amilyeneket nem szerettünk volna, de itt azt gondoltuk, hogy most semmi nem érdekes, csinálhatunk bármit: hogyha ahhoz van kedvünk, akkor zongorázhatunk rajta, ha ahhoz van kedvünk, akkor írhatunk olyan számot, mint a Tavasszal, amiben "dzsu-dzsu-dzsu, dzsu-dzsu-dzsu" - ez megy végig, kis kivételtõl eltekintve. Tehát csinálhatunk olyan dolgokat, amiket korábban nem csináltunk. A Connektor volt az a lemez, aminél azt gondoltuk, hogy nyugodtan belemehetünk egyfajta kísérletezõs dologba. És valóban sokan illették negatív kritikával ezt a lemezt: abban az idõben egy kicsit megosztotta a Tankcsapda-rajongókat. Volt, aki azt mondta, hogy ez a legjobb lemez, amit valaha csináltunk, volt, aki meg azt, hogy "hát azért ezt nem kellett volna". Én azt gondolom - fõleg most, hogy eltelt jó pár év -, hogy tök jó lemezanyag volt, nagyon jó számokkal. A hangzásában itt is vannak persze kivetnivalók, nem szól úgy, ahogy szerettük volna, ennek ellenére szerintem az egyik legjobb lemez, amit valaha csináltunk. - Hogy szerettétek volna, hogy szóljon? - A dobhangzások nagyon vékonyak rajta, ez az elsõdleges problémája: az egésznek az összhangzásában emiatt egy kicsit felborult az egyensúly a gitárok javára. Ennek ellenére vannak rajta olyan dalok, amiket szerintem soha nem fogunk tudni nem játszani koncerteken. - Itt két olyan popdalt is írtatok, ami még eddig példa nélküli volt a Tankcsapdánál: a Riót meg a Discót. Ezek annyira slágerek, mégsem ezeket választottátok klipnek. Talán féltetek, hogy majd azt mondják, hogy a Tankcsapda eladta magát? - A Discóban mi nem éreztünk akkora potenciát, mint amit most te mondasz, nem is az a legjobb szám szerintem ezen a lemezen. Jó dal, idõnként szoktuk játszani koncerteken, de túlságosan sokat nem... A Rio viszont szándékosan nem került klipesítésre. Annyira kommersz dal, annyira populáris szám, hogy amikor megbeszéltük, hogy fölvesszük a lemezre, már akkor tudtuk, hogy nem csinálunk belõle klipet. A R&R rugója után, ahol szintén megkaptuk az õstankcsapdásoktól, hogy "azért nem kéne már ennyire populárisan szaxofonszólózni", éreztük, hogy nem lenne okos egy annál még kommerszebb, még populárisabb, még diszkósabb - vagy nem tudom, milyennek nevezzem - számból készíteni klipet. A Kicsikét címû dalt éreztük annak a dalnak errõl a lemezrõl, ami úgy tankcsapdás, hogy azért kicsit más is, mint amit korábban csináltunk. Ez jó választásnak bizonyult, mert koncerteken az egyik legnagyobb sláger a mai napig. Lehet, hogy ha a Riót választottuk volna akkor elsõ klipdalnak, akkor eladtunk volna belõle pár ezer darabbal többet, de hosszú távon mindenképpen jól választottunk, amikor Kicsikét mellett döntöttünk. Azt gondoltuk, hogy a Rio maradjon meg a tankcsapdások számának, ne feltétlenül ezzel azonosítsa a zenekart egy olyan ember, aki nem ismeri a többi dolgunkat. - A másik kakukktojásdal a lemezen az Acapulco, ami szintén egy nagyon jó kísérlet: egy baljós, füstös, lassú rap, vagány szöveggel... - Az Acapulco nagyon jó szám, a mai napig nagyon szeretem, annak ellenére, hogy koncerten sosem játszottuk, mert nem olyan típusú, amit koncerten kell játszani. Olyannyira szeretem az Acapulcót, hogy aztán a Tankológia lemezen (a zenekar tízéves fennállását ünneplõ 1999-es ritkasággyûjteményen - a szerk.) szerepel a szám demóverziója, ami egyébként nekem jobban is tetszik, mint a Connektoron megjelent verzió. - Az sem merült fel, hogy esetleg ez a szám is kaphatna klipet? - De igen, gondoltunk rá, de amikor a Connektor megjelent, akkor történt a zenekarban ez a "kényelmetlen vérveszteség", hogy a Buzsik elment, a helyére meg jött egy másik srác, és ez a doboscsere meg az akkori turné teljesen lekötötte minden idõnket, nem tudtunk ilyesmivel foglalkozni, nem maradt rá energiánk. Amikor viszont a Tankológiát állítottuk össze, ismét felmerült az Acapulco klipesítésének ötlete, de aztán mikor beesett egy Mennyország Tourist, nem volt kérdéses, hogy mibõl csináljuk a klipet. DOBOSCSERÉK - Hogyan is történt pontosan Buzsik Gyuri távozása? - Buzsik a zenekarban alapítótag volt, viszont a Connektor elkészültekor már érezhetõ volt, hogy nem egy vágányon haladnak az elképzeléseink, és emberi értelemben sem voltunk már akkor igazán egymásra hangolva. Egyszerûen az történt, hogy Gyuri nem kívánta már annyira kivenni a részét a munkából, mint amennyire mi szerettük volna, hogy kivegye. Ha csúnyán fogalmaznék, akkor azt mondanám, hogy rettentõen lusta ember volt. De ez egy emberi gyengeség, és mindenkinek vannak emberi gyengeségei, éppen ezért nem akarom most erre rákenni a szart. Egész egyszerûen nem égett már benne az a tûz, nem volt már annyira éhes - semmilyen szinten - a sikerre, a zenélés örömére, bármire, mint korábban. Cseresznye meg én sokkal intenzívebben akartuk csinálni a zenekart: még nagyobb energiabedobással, még jobb számokat írni, még jobb lemezeket csinálni, még inkább elõrekerülni a magunk szintjén, még jobb minõséget produkálni a közönségnek meg magunknak, s ez a fajta éhség a mai napig mûködik bennünk - Gyuriban viszont ez már nem mûködött. Ez már régóta érlelõdõ folyamat volt, és a Connektor megjelenésekor jött el a pillanat, amikor azt gondoltuk, hogy "oké, a lemez megjelent, de a turnéra már nem õ jön el velünk." - Mivel magyarázod, hogy így eltávolodtatok egymástól az évek során? - Amikor ez a doboscsere történt, akkor az egyszerûség kedvéért, meg hogy a rajongók elõtt Buzsikot ne bántsuk, azt mondtuk - ami egyébként szintén igaz, tehát nem hazudtunk -, hogy Gyurinak felesége lett, gyereke született, családot alapított, és valóban, õ sokkal több idõt akart a családjának szentelni, mint a zenekarnak. Ami nem baj önmagában véve, hisz' hogyha valakinek gyereke van, felesége, az önmagában még nem olyan dolog, ami miatt a zenekarból ki kell, hogy kerüljön. Sokan kérdezték abban az idõben, hogy ha nekem gyerekem lesz, akkor magamat fogom kirúgni a zenekarból? Nyilván nem errõl van szó. Egyszerûen csak az a szituáció olyan volt, hogy már nem lehetett tovább húzni-halasztani ezt a dolgot. Mi menni akartunk nagyon, Gyuri meg nem akart már igazából menni. Ez egy ideig mûködik, de aztán amikor már érzed, hogy a kolonc csak húzza a nyakad hátrafele, csak nem tudsz haladni, pedig mennél, mint az állat, de valami állandóan visszahúz. Amikor két embernek kell elvégezni három munkáját, amikor két embernek kell befektetnie három energiáját, ez egy ideig megy, de aztán már nem. Errõl sokat beszéltünk Gyurival, hogy nem így kéne, másképp kéne csinálni, de aztán úgy döntöttünk, hogy ha ez így nem mûködik, akkor a két rossz közül a kisebbiket választjuk, és egy új dobossal folytatjuk tovább a dolgot. Ekkor szállt be egy nyíregyházi fiú, Elek Ottó, aki aztán bõ két évig volt a zenekar tagja. - Vele mi volt a baj? Nem tudott beilleszkedni? - Végülis nem. Õ ilyen magának való típusú srác, akirõl igazából egyébként nem tudok rosszat mondani egyáltalán, de ez valószínûleg azért lehet, mert nem ismertük meg. Hiába voltunk együtt több mint két évet, nem sokkal többet tudok róla most, mint amikor a zenekarba beszállt. Elõtte nem ismertük egymást, ez egy ilyen ad hoc dolog volt: az egyetlen lehetséges verzió õ volt, amikor Gyuri kikerült a zenekarból szeptember legelején, mert október legelején már indult a turné. Egy olyan embert kellett találnunk akkor hirtelen, aki a lehetõ legjobban megoldja a dobolási feladatokat. Gyakorlatilag mindegy volt, hogy ki, csak egy viszonylag profi ember legyen, akivel a turnét - ami akkor már le volt szervezve - meg tudjuk csinálni. Ottó erre teljesen alkalmas volt, jól megoldotta a feladatot, és bíztunk benne, hogy elõbb-utóbb fel fog oldódni, de eltelt egy fél év, eltelt egy év, másfél év, kettõ, és ugyanott tartottunk, ahol a legelején. Magyarul: nem volt köztünk gyakorlatilag semmiféle kapocs. Ez nálunk azért sarkalatos pont, mert ebben a Tankcsapdában mindig olyan emberek zenéltek, akik egymásnak nemcsak a színpadon vagy a próbahelyen voltak társai, hanem egyébként is. Nem azt mondom, hogy mi Cseresznyével vagy Fejessel egymást csókolgatjuk nap mint nap, de megvan köztünk az a fajta kohézió, ami Ottónál egyáltalán nem mûködött. Ez így hosszú távon semmiképpen nem volt tartható, és ezt Ottó is tudta, õ is ugyanígy érezte, úgyhogy amikor egy évvel ezelõtt megbeszéltük, hogy váljunk külön egymástól, számára inkább megkönnyebbülés volt, mintsem probléma. - Megsínylette a közös lemezetek, a Ha zajt akartok!, hogy Ottó nem tudott beilleszkedni? - Nem, ilyen értelemben nem sínylette meg. Abban az értelemben lehetett volna a Ha zajt akartok! más - nem azt mondom, hogy jobb, de más -, hogyha Ottó tevékenyen vett volna részt a dalokban meg a zenekar életében. Igazság szerint a Ha zajt akartok! gyakorlatilag a Cseresznye és az én lemezem, ahol dobol egy Ottó nevû fiú. Érted, mire gondolok. - Tehát megmondtátok neki, hogy mit doboljon, õ meg azt csinálta. - Igen. HA ZAJT AKARTOK! (1999) - Ez a lemez a zenekar egyik legnehezebb idõszakában készült, elsõsorban emberi szempontból. Mindenféle problémáink voltak abban az idõben, magunkkal is - tehát külön-külön mindenkinek magával -, meg zenekarilag is, szervezetileg, hogy ilyen hülye szóval éljek. Nem tudom, hogy érzõdik-e a lemezen vagy nem, a fene tudja. Egyébként hasonlóképpen a Connektorhoz, ezt a lemezt is volt, aki fikázta, és volt, aki nagyon szerette. Én azt gondolom, hogy átmenetet jelentett ez a lemez a zenekar korábbi évei és az új, a mostani lemez között. Az a fajta szükséges kapocs, ami nélkül az új lemez nem lehetne olyan, amilyen. - Mintha elindult volna a Tankcsapda egy kicsit visszafelé. Mintha megijedtetek volna, hogy túl messzire mentetek a Connektorral. - Nem, nem ijedtünk meg, csak már kikísérleteztük magunkat. Sose voltunk egy Pink Floyd, érted. Nem is akartunk elmenni nagyon kísérleti irányba, már kiéltük a hülyeségeinket a Connektoron, a "billentyûzhetnékünket" meg a "lassú-szám-írhatnékunkat", meg a "popdalírhatnékunkat". A Ha zajt akartok! lemezzel elindult az a folyamat, ami szerintem most az új lemezen még jobban kiterebélyesedett. - A szövegek meg az inspirációk tekintetében ezen a lemezen merrefelé mentél? - Ez egy filozofálgatós lemez: megjelentek komolyabb próbálkozások. Ezt azzal magyarázom, hogy végülis abban az idõben éltem azt az életkoromat, a 26 és 30 közötti éveimet, ami sok férfiember számára kritikus kor. Mondjuk akkor halt meg Jimi Hendrix, akkor lõtte magát fõbe Kurt Cobain, és nálam is megvolt ez a fajta idõszak. Én nem lõttem magam ugyan fõbe, meg nem lettem heroinista, és nem haltam bele a drogokba, de mindenképpen egyfajta önvizsgáló idõszak volt ez, és ha lehet mondani ilyeneket, akkor kerültem közelebb az Istenhez, vagy mit tudom én. Ilyeneket lehetne mondani, de ebben igazából nem ez a lényeg, hanem sokkal inkább az, hogy az volt az az idõszak, amikor már nemcsak olyan dolgok érdekeltek, hogy hány sör van egy házibuliban meg hány csaj - ezek is érdekeltek, mondjuk, de már nemcsak ezek -, hanem kezdtem már olyan dolgokkal is foglalkozni - ha másképp nem, akkor a fejemben belül -, amikkel korábban csak érintõlegesen vagy még úgy sem. - Az "Istenhez való közelebb kerülést" részleteznéd? - Nem vallásos alapon mûködik ez nálam, nem vagyok semmilyen vallásnak a követõje, nem vagyok buddhista vagy keresztény, nem járok templomba, nem vagyok Krsna tudatú, vagy mit tudom én... Egész egyszerûen csak az ember elkezd gondolkozni az efféle dolgokon ilyen életkorban, meg ilyen felfokozott életvitel közben. Mert ugye azt azért nyilván hozzá kell tennem, hogy sosem éltünk szent életet, nyilván mindenféle szerekkel éltünk, meg csináltuk a magunk dolgait, ahogy csak bírtuk, és ezek a dolgok elõbb-utóbb elvezetnek egy önmagát gondolkodó embernek tartó valakit oda, hogy elkezd ilyesmin is gondolkodni. Ez ösztönös, magától mûködik, nem jött oda senki hozzám, a vállamra téve a kezét és mélyen a szemembe nézve, hogy "te, most mától kezdve majd izé..." Egyszerûen csak úgy alakultak a dolgok - biztosan nem véletlenül -, hogy ilyen könyvek kerültek a kezembe, ilyen emberekkel találkoztam beszélgetések során, és elkezdett érdekelni ez a téma. Mit tudom én, bele-bele- olvasgattam a Bibliába, érdekelt. Bele-beleolvasgattam a Bahagavadt gitába (hindu szent könyv - a szerk.), az is érdekelt. Ez a dolog a mai napig is jellemzõ rám egyébként, legfeljebb az új lemezen nem kapott akkora teret, vagy nem lett úgy megfogalmazva, mint a Valaki, aki vagyban, vagy a Vezérben például. De ezeket a mai napig ugyanígy gondolom, ugyanígy érzem, legfeljebb az új lemezen - más hatásokból kifolyólag - több konkrétabb, intenzívebb, emberibb, földibb téma van. - Ekkor volt neked az a súlyos ejtõernyõs baleseted is. Az hatással volt arra, hogy spirituálisabb, az életet jobban átgondoló ember lettél? - Igazából nem. - Hogyan is történt ez pontosan? - A Connektor készülte környékén volt. Ejtõernyõvel egy leszállás közben elmértem a leszállási pályát, és egy parkoló IFA teherautónak csapódtam. Egy ilyen ejtõernyõ, amikor száll lefelé, elég tempósan megy. Mondjuk, mintha valaki kismotorral csutkára húzná a gázt, és bukósisak nélkül nekimenne egy betonfalnak - körülbelül így kell elképzelni. A lábam, fejem, fogaim, állkapcsom törtem, jobbra-balra zúzódtam, fogakat köptem. Úgy hagytam ott a fogamat, hogy nem haltam meg (nevet). Aztán ebbõl persze szépen fel is épültem. Nem volt ezzel semmi gáz, nincs a mai napig sem. - A mai napig ugyanúgy ejtõernyõzöl? - Persze. Én már másnap mentem volna, csak nem mehettem a lábam miatt. - Hány ugrás vagy hány nap egy héten, amikor ezzel foglalkozol? - Abszolút idõszakos. Az ejtõernyõzés idõjárásfüggõ sport, tehát télen többnyire nem szoktam ugrani, amikor meg turné van, akkor nincs rá idõm. Amikor nincs turné, és el tudok menni egy ejtõernyõstáborba, ami mondjuk tart egy-másfél hétig, olyankor meg, ami a csövön kifér, tehát naponta ötöt-hatot-nyolcat ugrok, amennyit bírok. Ha ez mondjuk egy hétig tart, akkor ugrok ötvenet egy hét alatt.