Ha Pestre költöztünk volna, nem éltük volna túl

Lukács László, a Tankcsapda frontembere elénk jön a pályaudvarra. Magyarország legnépszerûbb kemény rockzenekarának vezére, a legjobb hazai rockszövegírók között számon tartott Lukács meg van lepõdve: azt mondja, nemigen szokott elõfordulni, hogy Budapestrõl lejöjjenek Debrecenbe interjút készíteni vele. Nekünk jó okunk van rá: február 20-án új Tankcsapda-album jelenik meg Agyarország címmel (a lemezkritikát itt megnézheted).
Molnár Levente, gitáros (becenevén Cseresznye) és Fejes Tamás, az új dobos épp a dunakeszi stúdióban felügyeli az album második keverését, a krisztusi korba lépett - idén 33 éves - basszusgitáros-énekes pedig szülõvárosában intézi dolgait (például épp a napokban köti be magához az internetet!). A város szélén, a Lovarda nevû helyi kultúrcentrumban ülünk le kávézni. Ez Lukács László elsõ részletes interjúja az új album kapcsán, de - ahogy végigtekintjük a zenekar 12 éves történetét - egy csomó kényes témáról is most elõször beszél nyíltan.

KEZDETEK (A ZENE)

- Mikor jöttél rá, hogy neked rockzenésznek kell lenned?

- 12-13 éves korom körül fogtam elõször gitárt a kezembe. Általános iskola 7. osztálya körül volt az, hogy le tudtam fogni az elsõ C-dúrt vagy G-t, vagy a Johnny B. Goode-ot, az elsõ rock and roll-sémákat, és amikor ez sikerült, akkor meggyõzõdtem róla, hogy "igen, ez az, ami engem érdekel!" Egy dobozgitárral csináltam az elsõ dolgokat, annál is inkább, mert az anyagilag nem volt annyira megerõltetõ, 560 forintba került az elsõ dobozgitárom, amit itt vettem Debrecenben a Trial hangszerboltban - vagy játékbolt volt, nem is hangszerbolt! Egy bolgár gitár volt, Orfeusz típusú. Aztán nagyjából elsõ gimis koromban fogtam elektromos gitárt a kezemben.

- Volt gimnáziumi zenekarod rögtön?

- Igen, volt egy srác, akivel általános iskolában elkezdtünk zenélni, tulajdonképpen együtt tanultuk az elsõ akkordokat, és vele zenéltem, nem is tudom, hány éven keresztül - a Tankcsapda megalakulásakor még volt ez a zenekar! Párhuzamosan mentek zenekarok, s aztán késõbb abból, ami a mi gimnáziumi zenekarunk volt - fogalmazzunk így -, abból alakult ki a Tomi Szomorú zenekar. Tomi, az énekes-gitáros volt az a srác, akivel együtt tanultam. Hatéves korunk óta ismerjük egymást, néhány nap különbséggel születtünk, elég egyivásúak vagyunk minden szempontból. Vele zenéltem, az elsõ zenekarunk neve Vörös Kakas volt. Ez volt az elsõ, amelyikkel a szüzességemet elveszítettem, mindenféle szempontból - koncertezés, más zenekarok számainak elõszöri megtanulása, elsõ saját számok összerakása -, és ezzel párhuzamosan zenéltem még a PG Csoportban is. Velük körülbelül négy évet zenéltem, '86-'90 között. Volt egy idõszak, amikor a Tankcsapda, a Vörös Kakas és a PG Csoport is mûködött nálam. Ez egy igen rövid idõszak volt, mert nagyon megterhelõ volt számomra, és végül is ebben az idõben kellett eldöntenem, hogy mi az, amit igazán akarok csinálni. Végül is a Vörös Kakas átalakult nélkülem Tomi Szomorúvá, ez így jó is volt szerintem, õk vitték tovább azt a zenei vonalat, amit a Kakassal csináltunk. A PG Csoport azóta is mûködik, nélkülem természetesen, de a Tomi Szomorú, az nagyjából egy-másfél éve leállt.
- Tankcsapda mikortól van?

- '89 februárjában szereltünk le Buzsik Gyurival, aki a zenekar alapító dobosa volt, és a Labi nevû fiúval, aki szintén a barátunk volt már évek óta, '89 tavaszán kezdtünk el egy pincében zajolgatni, de a zenekart igazán 1989. október 14-tõl jegyezzük. Az volt az elsõ olyan koncert, ami Debrecenben volt, amit már Kémeri Peti szervezett, akivel akkor ismerkedtünk össze, és utána tíz éven át a menedzserünk volt. Aznap este az Aurórának voltunk az elõzenekara, s az volt az elsõ olyan koncert, amikor azt mondtuk, hogy "na, ha zenekarozunk, akkor mától kezdve nevezzük ezt Tankcsapdának".

- Az elsõ gitározástól hogyan jutottál el addig a stílusig, amivel a Tankcsapda indult?

- A Vörös Kakas zenekar neve - ha valaki ismeri az ilyen rhythm and blues-meg rock and roll-zenéket, akkor könnyû rájönni, hogy - a Little Red Rooster címû dalból fakadt, úgyhogy ez meghatározta a zenekar stílusát is. Blues-rock zenekar volt, sok Doorsot játszottunk, Jimi Hendrixet, Rolling Stonest, meg a Földes (Földes László, Hobo - a szerk.) is ott lebegett a fejünk felett képzeletben....

- A hard rock késõbb jött?

- Az jóval késõbb, 16-17 éves korom körül. Amikor elõször elmentem egy Motörhead-koncertre - '84-ben Debrecenben is volt egy -, nem értettük, hogy hogy nevezheti magát egy ilyen zenekar rock and roll-zenekarnak, mert akkor ilyen "ffrrrrrrrrrrrrrrr"-nak tûnt a dolog. A koncertrõl úgy mentünk hazafelé, hogy Tomi azt mondta, neki ez sok volt, én meg azt mondtam, hogy "áá, nem volt ez azért olyan rossz". Akkor találkoztam elõször ilyen jellegû zenekarral, ilyen jellegû zenével, ilyen hangos rock and roll - vagy nem tudom, minek nevezzem - dologgal, s végül is ez a koncert keltette fel igazán az érdeklõdésemet.

- Mikor írtál elõször ilyen típusú dalokat?

- Már a Tankcsapdában, tehát 20-21 éves korom körül. Mikor leszereltem, akkor voltam kábé húszéves, s amikor utána elkezdtünk próbálgatni, akkor születtek az elsõ ilyen jellegû számok.

- Korábban írtál már rock and rollokat meg bluesos dolgokat?

- Persze. Mondjuk a Kakasban elsõsorban Tamás volt a zeneszerzõ-szövegíró, én inkább csak vokalista-basszusgitáros voltam, de azért ott is volt, hogy zenéket szerezgettem. De igazából a Tankcsapda volt az, ahol a zeneszerzõi és szövegírói vénám "kiteljesedett".

- Szövegeket akkor írtál elõször komolyan?

- Érdekes, hogy most utólag, ha megnézem otthon a papírjaimat... Tudod, nem dobálom ki azokat, amikrõl azt gondolom, hogy késõbb jók lehetnek valamire, éppen ezért megvan egy csomó 12-13-14-15 éves korom körül írt vers meg szövegkezdemény, amik zenéhez készültek. Elég egyszerûek, meg elég kezdetlegesek, végül is ilyen szinten lehet mondani, hogy már a Tankcsapda elõtt is írtam szövegeket, de ami jegyezhetõ, aminek értelme lett, az a Tankcsapdával kezdõdött.

- Melyik az elsõ dal, amire így utólag már büszke vagy? Akár zeneileg, akár szövegileg.

- A legeslegelsõ dalok között is, amik Tankcsapda-számként születtek, van jó néhány olyan dal, amit a mai napig játszunk. Az, hogy "büszke vagyok rá", ilyen szinten nem igaz, ugyanis nem vagyok egy büszke típus.....

- Akkor olyan, amit ma is fel tudsz vállalni bármikor...

- A legeslegelsõ demón már voltak ilyen számok, például a Félre a tréfát vagy a Tetoválj ki, amiket a mai napig játszunk koncerteken, és a mai napig sem vesztettek a fényükbõl. Az is igaz, hogy elég egyszerû, primitív dalok, de ennek ellenére a mai 16 évesek ugyanúgy éneklik a koncerteken ezeket a 11-12 évvel ezelõtt írt számokat, mint az akkori 16 évesek. Ezek a dalok ilyen szinten idõtállóak.

- És szövegíróként mikor jutottál el arra a szintre, amikor úgymond az elsõ "nagykorú" dalodat csináltad? Ami már igazán nagyon jó szöveggel bírt, ami a késõbb rád jellemzõ stílust elõször felmutatta?

- Én azt gondolom, hogy A legjobb méreg lemez, ami '92-ben jelent meg, és azon a címadó szám - az volt fordulópont a zenekar életében, a közönséggel és a népszerûséggel való viszonyban, meg az én szövegírói pályafutásomban is. Én nem szoktam egyébként ezen ilyen szinten gondolkozni, úgyhogy most hasból mondom a dolgokat. Ez a szám volt az - most lehet, hogy túl nagyképû dumát mondok -, ami lefektette "a Lukács-féle szövegírás" alapjait. De nyilván ez nem volt tudatos, nem úgy ültem le, hogy "na, most akkor írok egy olyan szöveget, hogy attól mindenki lepadlózik majd!" Olyannyira nem, hogy A legjobb méregnek a szövegét nem is úgy írtam, mint egy rockzenei szöveget, hanem valahol találtam kazettára felvéve egy rap dobalapot, és betettem egyszer otthon... Akkor megvolt már négy sorom - "a kurvám, aki sohase nedves, de hozzám mindig kedves" meg ilyenek -, valahogy elkezdtem rá mondogatni, és annyira megtetszett a lüktetése, hogy adta a szöveg magát, jött-jött, elõször ez a versszak, aztán az a versszak, aztán kitaláltam azt, hogy "az élet a legjobb méreg", és hogy azt milyen jól lehet skandálni erre a ritmikára. Amikor ez a szöveg elkészült, akkor még nem volt meg hozzá a zene, az akkordozás, de nyilvánvaló volt számomra, hogy egy ilyen rapet nem lehet elénekelnie '92-ben egy punkzenekarnak, mert ez teljesen stílusidegen, meg különben sem vagyok egy rapper típus. Akkor egy gitáron nézegettem hozzá tök egyszerû akkordokat, A-C-G, tehát a legprimitívebb akkordokat, és annyira passzolt egymáshoz, hogy nem nagyon kellett rajta gondolkozni sem.

- A rap tehát megtermékenyített téged, még ha nem is tudtad egy az egyben bevinni a saját zenei világodba?

- Ez a mai napig így van egyébként. A Bárány címû szám, ami a Connektoron van, vagy a mostani lemezen az Akinek látsz - ezek jóllehet kemény gitárokkal megtámogatott húzós groove-okra épülõ szövegek, meg szövegmondások, de azt gondolom, hogy ezeket fel lehet fogni rapzeneként is, nyilván a Tankcsapda stílushatárain belül vett rapzeneként.

- Pajor Tamás, a Neurotic együttes egykori vezére inspirált téged ebben az idõben, amikor kifejlesztetted ezt a stílust?

- Abszolút.

- Merthogy az egyik lemezen a "diszkó" és a "Frisco" szavakat rímelteted, az újon pedig a "törvényt" és a "töltényt", márpedig ezek olyanok, hogyha kiejted õket, akkor mindenkinek rögtön a Pajor fog eszébe jutni.

- Abszolút. Õ egy elõkép volt, ez egész biztos. Azokat a zenei gyökereimet nem is tagadtam és nem is fogom soha tagadni, amik rám nagy hatással voltak. Amint mondtam, a kezdeti idõszakban volt a Földes / Rolling Stones-féle vonal, aztán késõbb jött a Menyhárt Jenõ / Európa Kiadó / URH / Kontroll Csoport / Pajor Tamás / Neurotic-féle vonal, ezek persze átfedéssel, nyilván, és aztán még késõbb jöttek a kemény zenék, az AC/DC, a Motörhead és a többi. Olyannyira voltak rám hatással, hogy a Tankcsapda a kezdeti években játszotta is az Adj gázt! címû Neurotic-számot koncerteken.

- Meg ott van a Minden szinten címû Európa Kiadó-átirat, ami késõbb a Ha zajt akartok! lemezre került...

- Igen, az nekem egy fixa ideám volt már évek óta, hogy "azt a számot de jó volna megcsinálni!" Bevallom õszintén, az egyetlen olyan dal volt hosszú évek óta, aminek a lemez felvétele elõtt nem készült demója, nem vettük fel elõtte valamilyen formában, és igazából az a felvétel, ami a lemezre került, nem lett olyan, mint amilyet én megálmodtam. Amikor ugye csinálunk demókat, akkor közben csiszolódnak a számok, és ez nem tudott csiszolódni, ezért aztán ez a dal felfogható egyfajta bónuszként is.