-Hogy érted, hogy fogalmad sincs? - hüledezett Hermione.

- Mi volt a nem felfogható a mondatban, Granger? - válaszolt szúrósan Malfoy.

- Minden terv nélkül indultál el és átkoztad meg Ront?

- Nem kell ahoz, komoly ok, hogy Weasleyt megátkozzam. - vonta meg a vállát Malfoy, de Hermione eleresztette a füle mellett a mondatot - Van tervem csak kissé vázlatos...

Hermione nagyot sóhajtott, hogy megnyúgodjon.

-Oké, gondolkodjunk logikusan! - mondta nyugodtan - Ez a tábor nem egy börtön és mi nem foglyok vagyunk.Tehát nem hiszem, hogy nem lehetne innen csak úgy kisétálni.

- Kisétálni? Ez...

- Tudom, hülyén hangzik, de szerintem ennyi. Fogadjunk, hogy néhány egyszerű átokkal ki tudunk innen jutni! Viszont van egy nagyobb gond! - Malfoy kérdőn nézett rá - Méghozzá a fotósok! Nem hiszem, hogy csak úgy kisétálhatnánk innen, anélkül, hogy ne csinálnának rólunk képet.

- Nekem van egy ötletem! - mondta komolyan Malfoy.

- Éspedig?

- Átkozzunk sorra Őket. - mondta komolyan a fiú. Hermione teljesen kiakadt e miatt, de nem szólt - De most komolyan, Granger! Nem érek erre rá! Ha most nem mászol ki velem a kerítésen, akkor maradsz, de ne untass! Sietek!

- Oké,oké! Akkor mi csináljunk! Harry lassan keresni fog minket.

- Gyere már és ná állj itt! - mondta idegesen a fiú és elindult a beárati kapú felé, ami nem volt túl messze.

Hermione a fiú után ment, de miközben ment mellette, kérdezgette:

- ha nem emlékeznél ide repülő hintóval jöttünk! Hogyan fogunk... - Hermione nem tudta befejezni a mondatot, mert valaki hátulról a mellkasához húzta és befogta a száját. Malfoy még néhány lépést tett és hátrafordult.

Hermione csak arra emlékszik, hogy látja Malfoyt a pálcája után nyúlni a tallárjában, de aztán már csak arra, hogy a földet nem érzi a lába alatt.

Úgy érezte magát, mint amikor zsubkulccsal ment, de ez most sokkal rövidebb ideig tartott. Talán csak tizedmásottpercekig. Viszont érezte támadója kemény mellkasát és kezét a száján.

Hermionét támadója csak egy sötét barlangszerűségben engedte el.

Amint tudott megfordult, és támadójára nézett.

***

Egy cseppkő barlang mélyén ült egy fekete talláros fiú egy hideg sziklán.

Andy volt az.

A fiú egyedül ült. Várt. Bár ezt gyűlölt a legjobban, de várt.

Méghozzá arra, hogy a lányt, akit szeret elé hozzák. Előre látta maga előtt a lány rémült, halál sápadt arcát. Látta maga előtt, ahogy a lány eleinte még félve, majd lassan, amint megért mindent, ridegen és gyűlölettel teli szemekkel néz majd rá.

Tudta. Bár még csak kis ideje ismerte a lányt, tudta, hogy milyen ember.

A fiú nem tudta, hogy milyen régóta ülhet ott, külön a többi halálfalótól.

Arra gondolt, hogy lesz-e elég bátorsága nem kimondani szerelmére a halálos átkot.

Bár, tudta mit érez, nem mert a Nagyúr ellen tenni.

Andy dühében felállt és belerúgott mérgesen egy kisebb kavicsba.

Gyávának érezte magát. megtehette volna, hogy eljövetele előtt elmond mindent a lánynak, de nem. Ő nem mert szólni. És most gyáva lesz a szemébe nézni. Abba a gyönyörű szemekbe.

Árulónak érezte magát, amiért nem szólt egy szőke hajú fiúnak. Andy tudta, hogy a fiú majd megpróbálja menteni.

Andy tudta, hogy majd ott fog tartani, ahhol most... de gyáva volt...