„Történet, avagy hogyan is alázzuk porba az új trilógiát” – ehhez hasonló szlogenekkel operálva alkották meg a KotOR történetét, mely 4000 évvel a klasszikus SW sorozat előtt játszódik, abban az időben, amikor a Köztársaság szilárdan tartotta magát (ekkor már 15 ezer éve...), és a Jedik sem látványosságszámba mentek, senki nem nézett oda, ha egy kocsmába valaki fénykarddal lépett be... A jedik és a Köztársaság viszonya igen ambivalens volt, egyrészt a jedi rend a törvény legfőbb védelmezőjeként funkcionált a galaxisban, és számtalan támadást hárítottak el, másrészt viszont pár nemzedékenként mindig akadt egy, a sötét oldalra áttért jedi, aki lerombolta a fél Köztársaságot. A játék története is hasonló szituációt tár elénk: a mandaloriánok – kihasználva a Köztársaság átmeneti meggyengülését – támadást indítottak, amire válaszul két szépreményű jedi, Revan és Malak vezette köztársasági haderő hanyag eleganciával tönkreverte őket. Mivel rendes jedik voltak, tudták a történelmi leckét, ezért szépen elkocogtak az ősi sith-ek otthonául szolgáló Korriban bolygóra, ahol annak rendje és módja szerint jó gonoszak lettek.

Ez önmagában is meglehetősen problematikus lenne, de működött a deus ex machina, így az újdonsült Sith lovagokat keblére ölelte a Sith Birodalom, és így közösen elgaloppoztak a Köztársaság felségűrjébe, ahol nekiláttak a Köztársasági bolygók módszeres meghódításának és kifosztásának. Ekkor Joda ükapja arcán archaikus mosollyal elküldött egy elit jedi csapatot a gyönyörű Bastila vezetésével Revan zászlóshajójára, azzal a mérsékelten fennkölt céllal, hogy semlegesítsék a Sith Lord-ot, azonban ahogy belemelegedtek volna, Malak úgy érezte, eljött az ő ideje, és szépen ripityára lövette Revan hajójának hídját annak reményében, hogy mesterét likvidálva ő lehet a Sith Birodalom (és mellékesen az egész galaxis) legfőbb ura. A művelet tökéletesen sikerült, így a Köztársaságnak csupán egy Sith Lorddal kell szembenéznie, azonban ezzel az egyel már aligha tudnak végezni, így a Sith End egyre közelebbinek látszik, azonban mint mindig mindenkor, a semmiből most is feltűnik egy hérosz, aki szétcsap a rosszfiúk között, és helyreállítja a rendet a galaxisban.

Teljességgel meglepő módon eme hőst mi fogjuk alakítani. Új játék indításának esetén három kaszt közül választhatunk: harcos, zsivány, felderítő. A választék sajnos igen szegény, és tovább ront a helyzeten az, hogy ezen karakterek között sincsenek igazán lényeges különbségek – ha ehhez hozzávesszük azt, hogy ha törik, ha szakad mindenféleképpen jedivé fogunk válni, nos így már kifejezetten siralmasnak tűnhet a karakterkérdés.
Aki játszott már a KotOR karakterfejlesztésének alapját adó Wizard of the Coast szerepjátékkal, annak ismerős lesz a játék ezen része: alapképességeinkhez (erő, ügyesség, intelligencia, stb.) igen ritkán adhatunk egy-egy pontot, ellenben a képességekhez (hackelés, diplomáciai jártasság, zárnyitás, stb.) és a jártasságokhoz (fénykardkezelés, mesterlövészet, stb.) minden szintlépéskor adhatunk pontokat egészen addig amíg el nem érjük a 20. szintet.

Már a játék elején csatlakozik hozzánk első társunk, Lardo Carth, a köztársasági hadsereg egyik hőse. Őt még további nyolc karakter fogja követni, köztük van három jedi, egy mandalori zsoldos, két droid, egy vookie, és egy twilek tolvajlány. Egyszerre maximum hárman kalandozhatunk együtt, ilyenkor a többi karakter az Ebon Hawkon vesztegel, de ne aggódjunk, a tapasztalati pontokból ők is részesülnek, így nem áll fenn annak a veszélye, hogy ezen karakterek a későbbiekben használhatatlanok legyenek szintbeli lemaradásuk miatt. Társaink bizonyos mértékig rendelkeznek saját személyiséggel – néha kommentálják egy-egy cselekedetünket, küldetéseket is kaphatunk tőlük, azonban személyiségük és önállóságuk meg sem közelíti az etalonnak számító Baldur's Gate 2 szintjét.

Mint említettem, a játék túlnyomó részében az Ebon Hawk központi helyen szerepel, ezzel repkedhetünk szerte a galaxisban, összesen hét bolygót, két űrállomást, és egy Sith cirkálót látogathatunk meg (ez utóbbit nem kell meglátogatni, jön az magától is...). Ellátogathatunk a Dantoonie-re, ahol a Jedi Akadémia található, a Tatooinre, ahol a hardcore Star Wars rajongók lelkesen kaszabolhatják a buckalakókat, a Korribanra, ahol megmutathatjuk, hogy egy jedinek mindene nagyobb, vagy éppen a Kashyyyk-re, hol megismerkedhetünk a kifinomult vookie politikával.

Teknőnkön lehetőségünk nyílik számos módosítást végrehajtani fegyvereinken és páncéljainkon, hiszen számos különféle ketyerét találhatunk utazásunk közben, melyekkel eszközeinket felturbózva nagyobb és biztosabb sebzést, különféle bónuszokat, illetve nagyobb védelmet kaphatunk. Ezen módosítások közül kétségtelenül a fénykardunkba rakható kristályok a legfontosabbak. Minden kardba maximálisan három követ építhetünk be, ezek közül egy a kard színéért felelős, kettő pedig a különféle sebzési bónuszokat ad.

A harc a Baldur's Gate-i hagyományokat követi, azaz bármikor megállítható ahhoz, hogy kiadjuk a megfelelő parancsokat. Ellenfeleink MI-je hagy némi kívánnivalót maga után, bár ez elsőre, sőt másodszorra sem tűnik fel – ez a műfaj sajátossága. Az ellen képtelen az összehangolt támadásra, egymás fedezésére, bekerítésre, vagy arra, hogy komolyabb sérülés esetén visszavonuljon, legvadabb álmaiban sem gondol, ráadásul előre letárolt algoritmusok sem színesítik a harcot. Tisztában vagyok azzal, hogy a KotOR nem FPS, ezért nem is várom el, hogy az ellenfelek egy S.W.A.T. kommandós profizmusával vessék magukat a harcba, ugyanakkor azt elvárnám, hogy ne az illuminált állapotban lévő Sanyi bácsi vehemenciájával küzdjenek.

A KotOR-t a BioWare saját fejlesztésű „Odyssey" engine-je hajtja, mely kisebb hiányosságai ellenére igazán remekül teljesít. A karakterek, páncélok, különféle effektek kidolgozása igazán elsőrangú, tobzódhatunk a pixel shader effektekben és a bump mappingben. A környezet kidolgozása felemásra sikeredett: ha a szabadban kalandozunk, akkor lenyűgöző látványorgia tárul szemeink elé, a grafikusok kihasználták a maximálisan 120000 poligon megjelenítésének lehetőségét – a képek azt hiszem, magukért beszélnek. Ugyanakkor ha utunk épületbe vagy hajóra visz el minket, akkor nem látunk egyebet, mint egy nagy szürke masszát: a textúrák elmosódottak, élettelenek, és igen sűrűn ismétlődnek. További negatívum az optimalizálatlanság: a játék belső, ill. városi helyszíneken lassabb volt, mint a szabadban, ami igencsak meglepő momentum, arról már nem is beszélve, hogy igencsak erős gép kell a KotOR alá – bár ez utóbbit már megszokhattuk a mai játékoknál.

A zenei alapokat John Williams klasszikusa adja, ezt toldotta ki valami teljességgel ismeretlen emberke, bizonyos Jeremy Soule (Total Annihilation, Icewind Dale, Morrowind) a rá jellemző profizmussal, melynek végterméke egy minden elemében tökéletes zenei rész lett. A szinkronhangok nagy része hozza a zene által igen magasra tett mércét, arról az apróságról nem is beszélve, hogy a játékban MINDEN dialógust leszinkronizáltak (ezzel nem magyar szinkronra gondolok), ami óriási fegyvertényt, és 15000 sornyi szöveget jelent, bár az összképet valamelyest rontja az a tény, hogy az idegen lények szinkronja viszonylag sűrűn ismétlődik, de erre csak a hozzám hasonló überkriticista létformák figyelnek fel.

A Knights of the Old Republicot úgy promótálták, mint az első, a Star Wars világában játszódó RPG-t, mindazonáltal kövezettek meg, de ad absurdum ki kell jelentenem: a KotOR sokkal inkább egy RPG elemekkel erősen nyakon öntött hack'n'slash, mint egy hack'n'slash vonásokkal rendelkező RPG. Kétségtelen, hogy rengeteget társaloghatunk az NPC-kel, kétségtelen, hogy vannak apró mellékküldetések, és kétségtelen, hogy megadatik a lehetőség, hogy a jó vagy a rossz oldalt akarjuk-e preferálni, de mégis, a fő történeti szál meglehetősen lineáris maradt. Ugyan szabad kezet kapunk a játék középső részén, hogy a bolygókat milyen sorrendben látogatjuk meg, azonban ennek túl sok értéke nincs, maximum annyi, hogy a sivatagos Tatooine után rohanhatunk az erdős Kashyyykre, ezáltal biztosítván a megfelelő változatosságot. Mindegyik helyszínen van egy fő probléma, amit meg kell oldanunk ahhoz, hogy eljussunk az adott planétán található Star Maphez (a játék már említett középső ciklusában ezeket az ősi térképeket fogjuk keresni). Azonban az, hogy jó vagy gonosz módon cselekszünk, az esetek túlnyomó többségében csupán a küldetés legvégén tér el (megöljük-e az öreg vookie törzsfőnököt, vagy visszasegítjük trónjára, tönkretesszük-e a bányászgépet, avagy megmérgezzük a manaan-i vizeket, stb.), a hozzá vezető út megegyezik. Amikor netán választanunk kell két frakció között, akkor voltaképpen csak az tér el, hogy kiket fogunk legyilkolni, elágazások nincsenek. A mellékküldetések 90%-a beleágyazódik az adott főküldetésbe (például mindenféleképpen végiggyakjuk az egész Sith bázist, és mellékesen kiszabadíthatunk pár, egyik szobában raboskodó embert, avagy ugyanezt eljátszhatjuk a buckalakók táborában is) a maradék 10%-ot pedig pár perc alatt megoldhatjuk. Bár a plebs és a cikkírók nagy részét becsapja a körítés, mégis, ha valaki veszi a fáradságot, és előveszi a Baldur's Gate 2-t vagy a Morrowindet, annak gyorsan szembe fog ötleni a különbség: a mellékküldetések órákat, néha napokat is igénybe vehetnek, a történet pedig rendkívül szerteágazó, az NPC-k pedig sokkal életszerűbbek.

A cikk végén sokat szapultam a Knights of the Old Republicot, azonban a félreértések elkerülése végett ki kell jelentenem, hogy a KotOR grafikája, audió része, játékmenete és története toronymagasan kiemeli még a magas kvalitású programok közül is: így válhat 2003 legjobb játékává. Az egyedüli momentum, ami miatt morgolódtam az az, hogy nem azt kaptam amit vártam – csokitortát hab nélkül. Ritkán mondok ilyet, de a KotOR azon kevés játék közé tartozik, amiért érdemes feltörni a malacperselyt, hiszen hosszú távú, és kiváló szórakozást kínál, melyet egyszerűen vétek kihagyni.